Téma: Húrlekvár zenekar

Johann 2014 jan. 05. - 12:11:47
(1/1)
Régóta tervezem, hogy megnyitom a Húrlekvár fórumát is. Hiszen vitán felül arra érdemesek! És mivel többször is megidéztem itt a tavalyi, tavalyelõtti Kobucis táncházak remek hangulatát, különös tekintettel a moldvai táncházakra. Márpedig a Csürrentõ és a Fakutya együtteseken kívül (akikhez már írtam) tavaly a Húrlekvár is zenélt legalább egyszer a Kobuciban. Ha jól emlékszem, õk nem helyettesítették a Csürrentõt (mint egy-két alkalommal a Fakutya), hanem a vendégeik voltak egy blokk erejéig az egyik szép nyári csütörtök estén. (S hírlik, hogy egy más alkalommal pedig a Csürrentõ volt az õ vendégük az õ saját táncházukban, a Gondozó kertben.) Mindenesetre az biztos, hogy különös színfoltot jelent a Húrlekvár a moldvai zenét játszó együttesek palettáján: egészen sajátságos ez a hangszerelés a két hegedûvel, két kobozzal (és fúvós hangszer nélkül). Hihetetlen gazdag a kortárs hazai népzenei életünk! Tudom, hogy a csángó zene- és tánchagyomány csak egy kis szelete a nagy egésznek s hogy azon belül is a moldvai csak az egyik részt képviseli (a gyimesi mellett), de pusztán a moldvai táncházak és együttesek világát szemlélve is a bõség zavarával szembesül az ember! S jó látni, hogy nem riválist látnak egymásban ezek a zenekarok, hanem ilyen szép együttmûködés van közöttük. (A Csürrentõ és a Húrlekvár közös nyári táborokat is tartottak az utóbbi években.) Azt hiszem, korunk a moldvai táncházi mozgalom aranykora. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy kóstoljon bele ebbe a világba, ha még nem tette! A lépések egyszerûek, gyorsan megtanulhatók, a hangulat pedig leírhatatlan.
De ne is szavakkal próbáljak kedvet csinálni hozzá, hanem így: http://www.youtube.com/watch?v=QY4HhftAL9Y :)