10/10
napraforgó 2012 febr. 13. - 08:57:52 10/10
(114/174)
És most juszt is idemásolom az Index véleményét:

***SPOILER***

Franciázás kezdõknek és haladóknak
2009. május 1.

Húszmillió francia nem tévedhet, ezért biztosak lehetünk abban, hogy az Isten hozott az Isten háta mögött jó film. Van azonban egy olyan gyanúm, hogy minden idõk legsikeresebb francia vígjátéka csak Franciaországban mûködik, mivel a külföldiek még akkor sem érthetik meg teljes mélységében ezt a filmet, ha egyébként tökéletesen beszélnek franciául.

Kezdjük ott, hogy mit szólnának a magyar közalkalmazottak ahhoz, ha az állam a megkérdezésük nélkül háromévente áthelyezné õket mondjuk Sopronból Miskolcra tanítani, anyakönyvezni vagy éppen postát kihordani. Az Isten hozott az Isten háta mögött fõhõsével ugyanis pont ez történik, Philippe (Kad Merad, a postás középvezetõ persze mindent megtesz azért, hogy a felesége (Zoé Félix) által oly nagyon óhajtott riviériai állomáshelyre nevezzék ki, de mit tesz a francia közszolgálati rendszer, a legjobb helyekre csak a csökkent munkaképességû alkalmazottaknak van esélyük eljutni. Miután Phillipe kerekesszékesnek tetteti magát, nem túl nagy sikerrel, még a kirúgásnál is nagyobb büntetést kap, Észak-Franciaországba helyezik át.

Magyarországon nehéz elképzelni, hogy a pécsiek azt képzeljék az esztergomiakról, hogy igénytelen, alkoholista bunkók, de nem is csoda, hiszen télen meg kell küzdeniük a mínusz ötven fokkal. A dél-franciák azonban valami ilyesmit feltételezhetnek északon élõ polgártársaikról, mert ugyan ez csak egy vígjáték, de nem mûködne, ha nem lenne alapja ezeknek a sztereotípiáknak. Kis hazánkban az is elképzelhetetlen, hogy egy szegedi ne értse egy palóc beszédét, míg ez többek között a franciáknál probléma, a közös csak annyi, hogy a máshogyan beszélõket általában kiröhögik.

Philippe is csak ennyit tud új állomáshelyérõl, Bergues-rõl, ezért felesége túlélõ pufidzsekibe dugja, a kisfia a lábujjait félti, nehogy lefagyjanak, és útnak engedik - egyedül, mert persze egy kisgyereknek ilyen zord, északi hely nem való. Phillipe megérkezése után megbizonyosodik arról, hogy az új állomáshelyén élõ sötömik szavát tényleg nem lehet érteni. Számos vicces félreértés adódik ebbõl, amit a magyar fordítónak nem sikerült átültetnie. Az ugyanis, hogy az s-t sz-nek ejtik, az sz-t pedig s-nek a magyarban nem olyan megerõltetõ agymunka. Ezért is olyan feltûnõ, hogy míg a vásznon térdcsapkodós röhögések zajlanak, a nézõtéren fagyott csend van, nem egy alkalommal.

Persze ezeket leszámítva a francia vígjátékból annyi magyarul is érthetõ, hogy az elõítéletek sokszor hibásak, és aki ezekre alapozza az életét, sok mindentõl megfosztja magát. Ugyanis nemcsak a palócok, meg a csángók, hanem az észak-franciák is jó fejek, kedvesek és nem isznak többet másoknál. Philippe például új családot talál magának a kisvárosban, míg a feleségétõl már évek óta elhidegült. Legjobb barátja a filmet is rendezõ Antoine (Dany Boon) lesz, akivel a vígjáték talán legélvezetesebb jeleneteiben azt gyakorolják, hogyan kell kézbesítéskor visszautasítani a pálinkát a hálás nyugdíjasoktól. A film egy dupla csavarral akkor lesz igazán fergeteges, amikor az odalátogató feleség elriasztására a postások elõadják mindazt, amit a sötömiekrõl szóló elõítéletek megkívánnak.

Az Isten hozott az Isten háta mögött minden francia belterjessége ellenére nagyon vidám és emberi film. Ha szembeállítom mondjuk a hasonló témában készült, múlt héten mozikba került Miért éppen Minnesota? címû Renée Zellweger-filmmel, akkor pedig nem adhatok rá mást, mint

***SPOILER VÉGE****
8/10
Ze74 2012 febr. 11. - 19:57:34 8/10
(113/174)
Szenzációs!
far vik 2012 febr. 11. - 18:24:32
(112/174)
Nem értitek, hogy hiába mondjátok neki? :) vagy inkább :( ? A TEJ ZÖLD! A FÛ KÉK! HA TARTALMAT, FORDULATOT LEÍROK, AZ NEM SPOILER ! ÉN TUDOM!!!
9/10
kata3 2012 febr. 11. - 10:41:38 9/10 Előzmény napraforgó
(111/174)
Sajnos nincs igazad, mert amit a 93-as hsz-ben leírtál, az igenis eltér a port által írtaktól, vagyis az egész 93-as hsz SPOILER!!!!
Ezenkívül több rövidebb hsz-edben is SPOILEREK vannak, amiket még nem reklamált senki.
Olvasd õket újra végig, és hasonlítsd össze a portos leírást a tiéddel, megfogod érteni, miért reklamál mindenki.
offtopic
zottyo534 2012 febr. 11. - 10:23:55
(110/174)
Még nem olvastam az említett hozzászólást, mivel a filmet sem néztem végig, mikor adták, de elspájzoltam késõbbre. A Casablanca-t is látták millióan, mégsem kiabálja senki széjjel, hogy
***SPOILER ON***
dobja a nõt egy gyönyörû barátság kezdete miatt
***SPOILER OFF***
mert lehet, hogy még milliónyian meg akarják nézni a jövõben.
10/10
napraforgó 2012 febr. 11. - 06:45:36 10/10
(109/174)
Van megoldás. Ha csak eztán akarjátok megnézni a filmet és nem vagytok kíváncsiak semmilyen információra róla, akkor ne gyertek a fórumára.
Minek látogatni egy olyan fórumot, amely olyan már többször játszott filmrõl szól, amelyrõl nem akarok infot nyerni?
Egyébként meg, ha olvastátok az elõttem hozzászólók írásait, már tudhattatok mindent, amirõl én írtam. Miért csak engem maceráltok?
Mi a csuda volt az a nóvum, ami elronthatja az esetleges jövõbeli szórakozásotokat? Konkrétan melyik mondat?
Szerintem csak kötekedni akartok.
far vik 2012 febr. 10. - 22:57:30
(108/174)
Hagyjátok! Vannak emberek, akiknek ha tízezer másik ember mondja, hogy valami így van, akkor is állítják, hogy úgy. Genetikailag így van összerakva. Lehet egyszerûbben is mondani, de úgy bántó.
offtopic
brrrrrrrrr 2012 febr. 10. - 21:28:37 Előzmény napraforgó
(107/174)
"Egyébként egy már leadott film tartalmáról utólag írni szerintem nem spoiler."


DE.
offtopic
zottyo534 2012 febr. 10. - 20:08:38
(106/174)
Mert teszemazt fél év múlva kivesz dvd-n, vagy megint leadja a tv vagy bármi okból meg tudja nézni és elõtte tájékozódni akar a filmrõl.
Minden egyes embernek idõ elõtti közlés lehet, ha pont itt akar róla többet tudni, mert meglesz még a spoileres hozzászólás is, ha nem törlik a mod-ok.
10/10
napraforgó 2012 febr. 10. - 19:57:17 10/10
(105/174)
Gyengébbek kedvéért bemásolom ide az üzenõfalon található információt a spoilerrõl:

"Üzenõfal

A spoiler filmekre vonatkozó olyan információ, amelynek idõ elõtti közlése elrontja, tönkreteszi a befogadás élményét. Leggyakrabban a végkifejlet elárulását jelenti, de kulcsfontosságú információk (fõleg hosszabb alkotások esetén) nem csak a mû végén találhatók.
jelölése:
***SPOILER***a film végén meghal ***SPOILER VÉGE***"

Felhívom a figyelmet "az idõ elõtti" kifejezésre. Egy film tartalmáról írni annak leadása UTÁN semmiképp nem idõ elõtti.

Az, hogy X, Y, vagy Z még nem látta, mert épp akkor nem nézett tévét, vagy mást nézett, nem teszi idõ elõttivé, legfeljebb az õ számukra.

Mellesleg fel nem foghatom, hogy ha valaki nem akarta megnézni a filmet, amikor azt leadták, utólag miért olvasgatja a fórumját, és miért kritizálja azokat, akik megnézték és volt véleményük is?
Ha pedig már látta korábban, akkor mitõl spoiler a számára?
10/10
napraforgó 2012 febr. 10. - 06:50:14 10/10
(104/174)
A barnát a sz*r helyett mondták. De az Isten b*ssza meg helyett mondtak valami olyasmit, hogy "nemzetünk istenei". Legalábbis a magyar verzióban.
10/10
napraforgó 2012 febr. 10. - 06:48:13 10/10
(103/174)
Én nem járok moziba, de úgy tûnik, hogy 3 éve már játszották ezt a filmet a mozik is.

Nem sorozat. Vagyis nem lehet elõre lelõni a poént, elárulni a végét, stb.
Így tehát ha a TV-ben is leadták (és nem is elõször, ahogy a hozzászólásokból látom), akkor utólag hozzászólni a történet tartalmának igen csekély részéhez, az miért lenne spoiler????

Ha nem érdekel, vagy nem akarod, ne nézd meg, ha meg felkeltette az érdeklõdésedet, miért bánt, ha ici-pici részt elõre ismertettek veled?
Hidd el, olyan csekély része a történetnek, amiket itt én, meg a többiek énelõttem leírtunk, attól még valóban élvezhetõ az egész.
offtopic
_goldie_ 2012 febr. 09. - 22:55:38 Előzmény napraforgó
(102/174)
Én valami barnára emlékszem. :D
6/10
feeco 2012 febr. 09. - 22:42:05 6/10
(101/174)
jópofa kis film volt, de kissé túlpontoztátok.. 6-nál többet nem adnék rá..
10/10
zetorka 2012 febr. 09. - 18:38:12 10/10
(100/174)
szerintem is spoiler volt, nekem múltkor az eredet topikjában tették tönkre a viharszigetet, az illetõ szerint az nem spoiler ha egy MÁSIK filmet lõ le, vagy nem is tudom mit gondol az illetõ...

nekem meg már ott figyelt a viharsziget a gépemen és a hathatós közbenjárására ÉLVEZHETETLEN LETT!

a port-ra meg hülyeség hivatkozni, mert õk is sûrûn spoilereznek a saját ajánlóikban!
far vik 2012 febr. 09. - 17:56:59
(99/174)
Nem mondom. De gondolom (sóhaj).
10/10
zetorka 2012 febr. 09. - 17:54:45 10/10
(98/174)
tökéletes!
10/10
napraforgó 2012 febr. 09. - 13:44:08 10/10
(97/174)
Olvasd el itt mellettünk az üzenõfalon a spoilerrõl közzétett tudnivalókat. Szerintem - és eszerint a közlés szerint sem volt spoiler, amit írtam.
far vik 2012 febr. 09. - 13:05:19 Előzmény napraforgó
(96/174)
Értetlen emberrel, de nehéz... A lényeget írtad le. Valamint azzal az erõvel bármit leírhatsz, mert itt csak már levetített filmek vannak. De bizonyára nem tudod máshol kibeszélni magadat. Csak írjál nyugodtan.
offtopic
brrrrrrrrr 2012 febr. 08. - 23:07:40
(95/174)
LIKE!