Jav: mínusz "nevezett" :( :)

Köszönöm szépen - idõ hiányában éppen csak belenéztem most a linkbe, majd visszatérek rá. :)

Bocsánat - figyelmetlen voltam... :(
Amit írtál, az is megzavart, úgy érzõdött, mintha csak el szeretted volna mondani a véleményedet, nem számítva arra sem Jack London topikjában, hogy elolvassa valaki - ezért említettem monológot, egyáltalán nem bántásnak szánva.

A "mûveltek" - kontra ún. nevezett "buták" kérdésében is közös nevezõn vagyunk. :))

Szia, Sofi!:)
Bizony én elolvastam a monológodat, Jack Londonhoz nem is szólnék hozzá, ha jól emlékszem, már egy keveset beszéltünk Róla is korábban...
Amit a fórumozásról és a mûveltség/primitívséggel kapcsolatban írtál, azzal csak részben értenék egyet...
Bizony, mûvelt ember is lehet "sötét alak".
... és egy mûveletlen is fórumozhat, lehet rajongó, bármilyen "buta", kedvelhet egy filmet, színészt és így tovább...
Lehet, pont az egy ilyen ember megérzései, megítélése a legtalálóbb adott esetben.
A pszicho tesztet ajánlanám én is, nem egy "elmebuggyant" munkálkodik itt a meglátásom szerint, csak sajna, egyrészt az ilyen tesztek nem megbízhatóak, másrészt persze, úgysem vezetik be... :P :D

Itt a Port-on mindenki az ismeretlenség homályába burkolózva senkinek sem tartozik magyarázattal, elszámolnivalóval. Ha nem reagál senki a véleményemre, nem érzem úgy, hogy haragudnom kéne. Más dolog ez persze a való életben. Itt ha bárki ír, és számomra érdekes a reagálása elolvasom, ha pedig nem, többet nem pazarlok rá sem "tintát", sem idõt. Itt nincs senkivel kapcsolatban elvárásom, és úgy gondolom, nem is lehet.:)

Egyetértek veled abban, hogy a Wikin mondjuk jobb lenne egy ilyen "véleménynyilvánító" oldal L. neve alatt, mert ott valószínû sokan rákeresnek. De itt szerintem szökõévben, ha egyszer idetéved valaki. És akkor magas számról beszélhetünk. :) Nem azért gondolom ezt, mert az emberek mondjuk nem olvasnak London-t, hanem, mert nem jut eszükbe itt rákeresni. Ez egy filmes fórum.... Nekem is tök véletlenül jutott eszembe és egy film kapcsán, mint a történet íróját fel tudtam ide "hozni". Ami elkeserítõ, hogy több magyar íróról, költõrõl nincs is topic.

Nem vagy te egy kicsit szigorú? Pszicho és mûveltségi, stb. tesztek a fórumozáshoz, blogíráshoz??? :))) A szemetet mindenki saját meglátása szerint olvassa és teszi magáévá. Ráadásul ez is nézõpont kérdése. Kinek mi a szemét és mi nem?!? (múltkor pont egy érdekes kis irományt olvastam a mûveltséggel kapcsolatban..... a hozzászólások stílusáról pedig következtethetünk az egyénre, és így bölcsen el is tudjuk a késõbbiekben kerülni vele a kapcsolatot). Egyébként azt simán eltudom képzelni, hogy kivitelezhetõ lenne, pl. egy olyan oldal létrehozása, amihez mondjuk a regisztráció egy speciális teszt kitöltésével indulna. És ha "átmentél" beléphetsz a megkülönböztetettek közé, ha úgy tetszik egy VIP közösségbe. Lehet, hogy van is ilyen...?? De nagyon elkanyarodtam Londontól, maradjunk a témánál. Szerintem London is írhatott volna az "elitnek", ha érezte volna a késztetést, de szerintem nem is volt kimondott célközönsége. Egyszerûen írnia kellett és úgy gondolom, nem volt tudatos, hogy kinek is ír, kiket is céloz meg az élményeibõl, tapasztalataiból születõ csodákkal. Szerintem nem csak az határoz meg egy lehetséges olvasói réteget, hogy milyen környezetben és kikrõl szól a mû, hanem a stílus és az elõadásmód a lényeg. Egy primkónak hiába adsz olyan könyvet a kezébe, ami "róla" szól, ha az úgy van megfogalmazva, finoman választékosan leírva, nem igazán fogja érteni. De ha primkó módon van elõadva, szólhat bármirõl "átmegy" a cucc. (Ahogy olvastam az önéletrajzában L. igencsak maximalista volt az írással kapcsolatban, nagyon tetszett ez is, szeretem a maximalista "küzdõ típusú" embereket). Az aranyásók között is volt sok gazdag, mûvelt ember, akiket elkapott a láz, és útra keltek, hogy még gazdagabbá válhassanak... Lehetett volna belõlük válogatnia, lehettek volna õk akár az "elit téma". Talán saját alkatából adódóan nem vállalt közösséget ezzel az embercsoporttal. Õ inkább az élelmes, okos, középmezõnyrõl írt. (legalábbis az esetek többségében). Nem tudom, engem a stílusa teljesen elvisz magával. Annyira profi, hogy amikor északkal kapcsolatban ír, és olvasom, szinte érzem a hó illatát.:) Nem sok író van, aki ennyire magával tud ragadni.
Az, hogy van-e valakinek kedvenc írója, és vajon kelle-e, jó kérdés!! Miután olvastalak, én is meginogtam. Eddig azt hittem nekem van, de aztán belegondoltam, hogy tényleg, mennyi mindent nem olvastam és mennyi mindent nem is fogok életem során. Tehát így nehéz is kijelenteni, hogy nekem xy a legfõbb kedvencem. Ráadásul, mi is mindig változunk, minden korszakunknak, megvannak a maga fontos és érdekelt témái, amikre éppen rá vagyunk hangolódva, vagy amik éppen a legjobban érdekelnek, az író stílusáról nem is beszélve. Amitõl régebben mondjuk hánytam, lehet, hogy tíz év múlva imádni fogom, mert akkorra érek meg annyira, hogy felfogjam, az írója mit, miért, és miért pont így tálalta, ahogy....
Valóban, L valahogy "komolytalannak" van feltüntetve. Persze nem véresen, de önmagához képest komolytalanabbnak, az biztos. Nem ezt érdemli. Ez egyértelmûen a kritikusok véleménye által alkotott kép azokban, akik nem ismerik a durvább mûveit, csak mondjuk a Disney féle (film) "Vadon szavát". Ez hasonló ahhoz, hogy Fekete István gyermekíró. Ezt a következtetést a Vuk-ból vonják le sokan. Ja, állatokról ír, meg még rajzfilm is készült belõle...?? Akkor gagyi, gyerekkönyv minden mûve. Holott cseppet sem az.
Nekem minden írómhoz kapcsolódik egy kép, egy hangulat, egy érzés. Sokszor elég csak a mû címét, vagy az író nevét hallanom, és ezek a "képek" beugranak. Nem is szükségszerûen kapcsolódnak mondjuk az adott könyvhöz... Sajnos manapság ritkán van annyi idõm, hogy úgy igazán belefeledkezhessek egy jó könyvbe, és akár egész éjszakán át olvassak, mint a régi szép idõkben. Minden gyors, minden azonnal kell, és a sok türelmetlen pillanat miatt az EGÉSZ a MÉLY elveszik, és a sok kicsi pillanat lefoglalja az egész napomat, sokszor az estéimet is.

Szia! Ne haragudj, hogy csak most írok! Nem akarom azt hazudni, hogy csak most tudok, mondjuk azt, hogy lusta is vagyok, nem is érzek mindig késztetést arra, hogy mindent megosszak...:) Tényleg, az utóbbi egy-két évben a megosztás lett az egyik leggyakrabban használt szó, és nem csak az androidos mobilok miatt...:)
Persze, nem valami jelentõs hozzájárulásra gondolok, ami London emlékének életben tartását illeti:) de valamiért mégiscsak írunk... Szerintem jó egy ilyen oldal, ha nem torkollik okoskodásba és szócséplésbe, gondolj bele, ha a keresõben London wikipédia oldala alatt listázódik egy személyes olvasási élményekrõl szóló oldal, ami több a puszta tényeknél, kedvet csinálhat valakinek, aki megtalálja...mégha tévedünk is egyben s másban, nem baj...Persze nem elsõsorban engem kell olvasni Londonnal kapcsolatban, mivel nem vagyok irodalomtudós:) De biztosan vannak jó meglátásaink:) Különben, ha rajtam múlna, én a legrafináltabb pszichológiai, mûveltségi, valamint értelmi képességeket felmérõ tesztekhez kötném a fórumozáshoz, blogíráshoz kötelezõ jogosítványt. Ez nyílván nem megvalósítható, de így talán kifejezetten örvendetes, hogy alig vagyunk, akik ide írunk. Persze ha sokat olvasnánk még jó könyveket, többen is lehetnénk:)
Nem találom egyelõre a fegyvernek is beíllõ könyvet, remélem megvan még valahol. Sajnos szinte gyerekkorom óta nincs kialakult könyvespolcom, elég sokat költözködtem...Az Éneklõ kutya van csak kéznél. Szívesen ízlelgetném London szövegeit most, hogy örömmel írsz róla.
Valójában a különbség az európai és az amerikai irodalom között nem más, minthogy különbözött Európa és Amerika. London nem írhatott az elitnek, az elit tagjairól, mint Mann vagy Hesse, ha egyszer csavargók és kalandorok között élt. De éppígy közös is abban, hogy az írók mindig keresték az igazságot, és általa dolgoztak az esztelenség és a lelketlenség ellen. Ebben egy húron pendül minden nagy író, akár amerikai, akár európai, és persze nem mondtam ezzel semmi újdonságot. Keresték a szebb létezés lehetõségeit, tévutakat ugyanúgy, és mindent, ami jelentõs, megfogalmazásra.
Ha tényleg nem haragszol egy újabb párhuzamért: hasonlítottam korábban Londont Mozarthoz, ami más szempontból sem hülyeség talán. Mozartot egy idõben komolytalan szerzõnek tartották, legalábbis a korszakot állítólag kiteljesítõ utódhoz, Beethovenhez képest, talán mert nem hirdetett programot, forradalmat, vagy mert még nagy mûértõk sem fogtak fel mindent pl. az operái szépségébõl. Lehet, így van ez Londonnal is, és ha Hegedûs Géza bácsi nem hívja fel rá a figyelmemet, a mai napig sem venném számításba. London is túl könnyednek látszhat talán néhol, könnyed, de nem csak az. Valahogy az a homályos emlékem maradt meg róla gyerekkoromból, általános és középiskola idejérõl, mintha csak egy ifjúsági szerzõként tartanák számon, és senki se venné komolyan. Persze szó szerint nem is kell komolyan venni, de a mûvészetét lehet.
Több író is megférhet az ember lelkivilágában, nem tudom, általánosságban szerintem is így van, mégis kisebb lelki válságot okoz ez folyamatosan nekem...Az természetes, hogy minden korban, minden fontos szerzõnél ott lakik a szépség, különben nem volnának fontosak. De nem vagyok benne biztos, hogy az embernek nem muszáj megtalálni az abszolút Igazit:) Ha tanár, kötelessége valószínûleg mindenben megkeresni a fontosat, ha mûélvezõ, megtalálhatja sok helyen...de ha több akar lenni mûélvezõnél...talán itt lép be a képbe az elv. Ha már az embernek az élete kezd lenni az irodalom, vagy az irodalmilag kezd élni és figyelni... Biztos, hogy nem olvastam még eleget, de az is valõszínû, hogy nem olvastam még annyit, hogy ismerjem, megismerjem a nekem legnagyobbat, vagy tudjak dönteni...

Nos, örülök, hogy kedvet kaptál a többi novella újraolvasásához. Bevallom én is megint elõvettem. (pont idõszerû volt, mert minimum egy éve nem lapoztam bele). De most amúgy is hideg van, meg minden, tehát a történetek még idõjárásilag is klappolnak....:)
Engem nem zavar, ha párhuzamot vonsz, sõt. Egy gondolkodó ember, mindig hasonlít/viszonyít az élet minden területén. Utána már én is rájöttem, hogy hogy is gondoltad a párhuzamot Steinbeck és London között, de nem lehetett visszaszívni, így ott maradt a hülyeségem a fórumon. Mentségemre szóljon, hogy te meg azt értetted félre, hogy északon voltam apámmal..:))))
Amit írsz, hogy több író is megfér egy ember ízlésvilágában, szerintem teljesen rendben van. Inkább az a jó, hogy az ember ízlése sokoldalú, nem egysíkú, így finomabb is az értékrendszere. Szerencsénk van, hogy több jó író mûveibõl is csemegézhetünk mi halandók, mert készen kapjuk a jót, csak döntenünk kell, melyiket/mikor választjuk. Ráadásul a lelkünk minden egyes részlete megkapja adott idõben, (hangulattól függõen) amire vágyik.
Jó a párhuzam, amit édesapáddal kapcsolatban írtál. Teljesen igaz. Minden mûvészeti ágban a minõséget kell keresni és meglátni, nem pedig vonalasan ragaszkodni egy-egy irányzathoz/szerzõhöz/korhoz. És ez alól a zene sem kivétel. Az ilyen pedagógusok által tanul egy diák igazán. Nem a konkrét tananyagot, hanem az értékek felismerését, ami szerintem sokkal fontosabb, mint mondjuk több oldal száraz tény bemagolása!!!
Nem is hallottam, hogy nálunk ilyen népszerû lett volna London. Érdekes, bár belegondolva, szerintem is inkább az "Éneklõ kutya" volt meg a legtöbb helyen. Emlékszem, akkoriban (nyóóócvanas évek) nagyon nyomták. Az "Aranyásók Alaszkában" címû mûvében, nekem volt egy olyan érzésem, hogy sokat magáról ír, hogy Kit Bellew személyiségét önmagából merítette, és talán kalandjainak egy részét is. Amit nagyon szeretek a mûveiben és emberábrázolásában, hogy egyértelmûen kitûnik, mennyire utálta és megvetette az emberi ostobaságot. Legtöbb írásában igen kevés értelmes emberrõl ír, (általában csak a fõhõs) a többi szereplõ értelmi kapacitását finom gúnnyal ábrázolja és nekem ez nagyon tetszik, mindig élvezettel olvasom a megjegyzéseit. Hogy mi is a különbség az európai és az amerikai írók között, és ez a különbség miért van?? Hát, jó kérdés. Talán a különbözõ értékrendbõl adódik. Ehhez én sötét vagyok, de az biztos, hogy érezhetõ. De ezt a különbséget a filmeknél is egyértelmûen érezhetjük. Gondolj csak bele, egy európai film amerikai "újraírása" után sokszor az az érzése az embernek, hogy nem is ugyanazt a történetet látja. Más van kiemelve, máshogy van tálalva ugyanaz a történet, így a végére teljesen más lehet. Amerika viszonylagos fiatalsága, vadsága a jó öreg Európához képest, más értékrendet közvetít. Ez a kultúrában is megmutatkozik. Persze, ez csak az én vélemyényem, és lehet, hogy nincs is igazam...?
Visszatérve a könyvekre. Ha valóban szereted te is az északi vadonban játszódó történeteket, tudok még egy könyvet, amit nagyon szeretek. Lehet, hogy ismered!? Az írója Robert Franklin Leslie. A címe: "A medvék és én". A vadonban játszódik és egy fiatal srácról szól, aki az egyetemi tanulmányaihoz gyûjt pénzt és így kerül északra aranyat ásni. Közben pedig 3 medvebocsot felnevel. Nagyon jó könyv, persze London közelébe sem ér, de én ezt is szeretem.
Jót mosolyogtam azon, hogy úgy gondolod, talán népszerûsíthetjük itt London-t. Hát, nekem az a véleményem, hogy ezt a topicot rajtunk kívül nem olvassa senki!!! Ebben biztos vagyok, de fõ a jóhiszemûség!!!:))))))

Én is írok, arról, hogyan jutottam el Londonhoz: nem tudnám egészen precízen visszakövetni. Kamaszként és nagyon fiatalon nem olvastam semmit, csak azután és elõtte, gyerekkoromban, aztán már huszonévesen, azt hiszem leginkább úgy kezdett érdekelni, hogy Hegedûs Gyula arcképcsarnokát olvastam, ahol nem akármilyen lelkesedéssel, érdekfeszítõ stílusban írt a nagyokról, most is emlékszem Londonról szóló mondatfoszlányára, valahogy így szól: ...maga sem sejtette, milyen istenáldotta tehetségû írásmûvész"...azt hiszem akkoriban pont ilyen írót kerestem, õstehetséget. Hogy fiatalon meghalt, mégis milyen nagyság... És a fotó Londonról, egy nagyon ifjúkori fotó, tetszett. Tehát semmi különös, de én meg ezt szerettem volna még leírni:)

Sziasztok!
Hú, megmondom õszintén nem nagyon emlékszem az említett elbeszélésekre, csak az Északi Odüsszeia (továbbiakban É.O.:), azt olvastam többször, de most legalább kedvet csináltál. Igen, az Aranyásók Alaszkában, errõl meg Mark Twain jut eszembe, bocsánat:) Több párhuzamot már nem vonok, de nem stílusában hasonlít London Steinbeckre, inkább mentalitásában, és engem leginkább egyszerûen laikusként az foglalkoztatott, hogy miért olyan gyökeresen más az amerikai irodalom: európai, ráadásul kortárs kedvencem, Hesse, miért egészen más mint London és Steinbeck, pontosabban, hogy õk hogyan különbözhetnek annyira Hessétõl, és egyáltalán hogyan fér meg az én szívemben Hesse London, Hemingway és Steinbeck mellett, magam sem értem...Igaz, Thomas Mann vonzódott a fiúkhoz (semmiképpen sem a Halál Velencében miatt mondom, az más!!), Hemingway pedig hatalmas kan volt, mégis mindketten Nobel-díjasok. Olyan vagyok talán, mint Apám, karnagy volt, és minden korszakból elõhúzta a szépet, és azt tanította, mint tanár, mert nem az elv volt lényeges számára, hanem a szépség, a nagyság...Nem csodálkoztam a nõi olvasókon annyira azért, de ezt sem említem többé... Igen, valóban, természethez való kötõdés kell hozzá, és az, hogy elektronikus kütyük nélküli életet el tudjunk legalább képzelni még, ez így van, rosszul olvastam elõször Sofi, azt hittem Apukád elvitt Északra, késõbb rájöttem, hogy a könyvet köszönheted neki, elnézést:)
Szóval népszerüsítsük Londont, a Legeslegnagyobb, az Egyik. Valamikor különben olvastam, hogy egy idõben az USA után Magyarországon volt a legmagasabb az egy fõre jutó, háztartásokban fellelhetõ Jack London könyvek száma. Nem tudom igaz-e ez, de ha igaz, gondolom leginkább a Vadon szavára és az Éneklõ kutyára korlátozódott, nem azért mondom, mintha nem volnának nagyszerûek. Biztos, hogy azóta sok kiselejtezõdött. Talán kicsit hozzájárulunk, hogy a kiadók újra nagyságához méltóan foglalkozzanak vele:)

Igen, ebben is egyetértek veled. Olvasás közben szinte "látni", ahogy minden erõlködés nélkül ír, mint ahogy mi is vagyunk, amikor egy velünk megtörtént eseményt minden gond nélkül a legrészletesebben ki tudunk fejteni....:) Persze, ha nem társult volna hozzá megfelelõ szókincs, értelem, és érzelmi intelligencia, nem alkotott volna ekkorát, hiába élte át a kalandokat. Ebbõl is az jön le, ahogy írtad, hogy szimplán tehetsége volt az íráshoz, figyelembe véve elõéletét, ami alapján bármi lehetett volna, csak éppen író nem....

Ezt még le szerettem volna írni...:)

Fölösleges csodálkoznod azon, hogy nõk is olvasnak hasonló kaliberû regényeket, bár én csak a magam nevében nyilatkozhatok, (:D) de amikor olvastam London novelláit, minden gond nélkül bele tudtam képzelni magam a hõsei helyébe, persze végig tudtam, hogy akkora fizikai megerõltetést nem bírnék ki, de a férfiak mellett, volt egy pár nõi szereplõje is az írásainak, és jó volt elképzelni, hogy én hogy állnám meg a helyemet ott, azokon a zord helyeken!!??:)) Pl. lenne-e elég lelki erõm legyõzni az életösztönt és megvonni magamtól az utolsó élelem morzsáit is a szeretett férfi kedvéért....?? Az idõjárási viszontagságokról nem is beszélve. Az bizonyos, hogy ott csak az okosan, reálisan gondolkodók tudtak életben maradni. Puhaság, tunyaság halálos ítélet is lehetett. Egyébként a kalandvágy, nem "nem" kérdése, szimplán lelki beállítottság szerintem. Én speciel a kalandvágyó nõk csoportjába tartozom...:))

Úgy, ahogy mondod, a vastag kötetet kaptam a kezembe, ami akár fegyverként is mûködhetne... :))) De szerencsére hittem édesapám ízlésében és nem hátráltam meg a feladattól. Azóta vonz az északi táj, és minden, ami vele együtt jár: gerendaház, hideg, csend, stb.....!! Jó volt, hogy így egyben egy csomó írása megvolt, nem kellett külön-külön beszerezni õket. Ami érdekes volt a számomra, hogy a kötetben (Északi Odüsszeia) volt egy pár olyan novella, ami kicsit meseszerû volt, könnyebben emészthetõ (mint ahogy említettem is), és voltak annyira realisztikusak is, amit tényleg csak késõbb, idõsebb koromban voltam képes végig olvasni, annyira kemény volt, és borzalmas. Gondolok itt pl. a "Tüzet rakni" címûre, amiben egy ember tulajdonképpeni haláltusáját követhetjük nyomon, egy annyira (innen nézve) egyszerû és kézenfekvõ dolog hiányának következtében (tûz hiánya) ami innen szinte nevetséges problémának tûnhet, de ott élet/halál kérdése lehet. Hiába van több oldalon vázolva, nem unalmas, mondatról-mondatra érdekfeszítõ és végig teljesen azonosulunk a hõssel. Érezzük a fagyás fájdalmát, a rettegése minden pillanatát, és végül a feladást, beletörõdést a halálba. Ezt olvasni rettenetes volt, és elképzelni azt a mérhetetlen magányt, félelmet és kilátástalanságot talán lehetetlen is... Vagy a "Messze földön" címû novella, ami ékes példája annak, hogy a lustaság, kitartás hiánya északon a vadonban nem kifizetõdõ, ahol hosszú ideig egy házban lenni egy másik emberrel egyenes út az õrülethez és végül a halálhoz. Ezekhez képest az "Aranyásók Alaszkában" története leányregénynek tûnik, amiben még humor is van...:)

Nem tudom... Hemingway-hez, Steinbeck-hez nem hasonlítanám. Nekem Steinbeck mindig kicsit misztikusabbnak tûnik, de lehet, hogy nem ez a megfelelõ szó rá, ahogy szereplõirõl ír. Az biztos, hogy nem tudok párhuzamot vonni London ábrázolása és pl. Steinbeck ábrázolása között. De lehet, hogy azért, mert hiába tetszettek a történetei, valahogy annyira nem tudtam azonosulni velük, valahogy kívülállóbbnak érztem magam az olvasása közben. De ez biztos az én problémám.
Nem úgy értettem, hogy Alaszkában kell/kellett élni ahhoz, hogy szeressük London-t, hanem akit vonz az északi táj szõröstül-bõröstül, annak talán élvezetesebb az ott játszódó történeteket olvasni, mint annak, aki lift, autó és telefon nélkül el sem tudja az életét képzelni....!! :)

Jól bekezdtél ezen a fórumon... Reméltem, hogy itt fogok tudni jóízûen beszélgetni olyan emberekkel, akik szeretnek valamit, amit én is. Jó, nem szereted Hemingwayt, meggyõzõdésed, hogy túlértékelik, szerinted színvonaltalan, gratulálok, magyartanár vagy, gratulálok. Én azért szeretem továbbra is, úgy mint mondjuk Hermann Hessét, aki nem volt akkora macsó. Nem volt itt semmiféle maszkulin diskurzus, megemlítettem, hogy úgy éreztem, férfiaknak szól inkább, nem állítottam, sõt, inkább örömömet próbáltam volna kifejezni, hogy hölgyek is szeretik, nem sikerült. Azért leírhatod a lesújtó véleményed.

Hát azért azt senki sem mondhatja, hogy Hemingway színvonaltalan. Tudni kell, hogy õ nem a mondatok fennköltségében, költõi képekben kereste a stílust, hanem éppen ellenkezõleg, a lehetõ legegyszerûbben igyekezett mindent elmondani, pontosan ez volt az õ stílusa. Nem alkotott abszrakt képeket bizonyos dologok kifejezésére, a mû egésze volt a kép maga. Nem önmagában maga a stílus hordoz szépséget, még Londonnál sem, hanem inkább a jelentés. Mondok még jobbat a Búcsúnál, ha nem olvastad, muszáj, legalábbis ahhoz, hogy jót, rosszat mondj róla: Akiért a harang szól.

Az egyébként igaz, amit írsz, hogy õ maga is járt azokon a helyeken, átélte a kalandokat, amelyekrõl ír, és innen eredhet az a hihetetlen olvasmányosság, kohézió, amit én érzek vele kapcsolatban. Még egy ilyen író van, aki köztudottan nem csak megírta, hanem elõtte meg is élte az általa leírt történeteket: Hemingway.

Sziasztok!

No, máris hárman vagyunk, mint Jack London rajongók:) Igazán szépeket és érdekeseket írtok, hölgyek, ami azért kicsit furcsa számomra, mert Londont elsõsorban vagy szinte kifejezetten férfiaknak szóló írónak képzelném, ha nem Ti jelentkeztetek volna itt:) Vagy csak azért nem jutott még el ide férfiú rajtam kívül, mert a férfiak talán már alig olvasnak szépprózát.

Tegnap igyekeztem összeállítani magamnak egy hosszú értesítõ listát, hogy sikerüljön értékeket elcsípnem a TV-ben, így jutottam Londonig, és a fórumra. Nehéz hozzáfûznöm még valamit mindahhoz, amit eddig leírtunk, és amit Ti megfogalmaztatok vele kapcsolatban. Sofi, azt hiszem Te is egy bizonyos jó vaskos köteten olvastad az Északi Odüsszeiát:); természetesen érdemes elolvasni mindegyiket:) Olvastam még tõle a Vadon szavát, az Éneklõ kutyát, a Vaspatát, és valahol leírásokat a hobó kalandjairól, a kötet címére nem emlékszem. Mindegyik élvezetes, és mindegyik több az élvezetnél. Számomra különleges, hogy egy másik nagy kedvencem, Hemingway mögé milyen jól illeszkedik, és nagyon meg lennék lepõdve, ha H. nem olvasott volna L.-t sohasem, sõt, gyanítom kedvelte is, bár nem leltem fel errõl bizonyítékot soha. A mõgé alatt korban azt a két évtizeted értem, amennyivel London korábban született. A férfiasság nagy eposzait írták õk ketten, Sofi, Te is írtál a férfiasság, a férfias életvitel, férfias viselkedés kifejezõdéseirõl. Persze kettejük értékrendjének illeszkedése nem máshonnan ered, mint amerikai mivoltukból. Az alaszkai kalandokat úttörõ, pioneer indíttatásként megnyilvánulásaként is fel lehet fogni, és párhuzam vonhatunk Hemingway mellett akár Melville Moby Dickjével vagy Steinbeckkel. Testestül, lelkestül amerikai, jó értelemben, az õsi, eposzi értelemben, a születõ társadalom tükrében. Odüsszeia: érdekes, az eredeti Odüsszeia egy kultúra hajnalán született, õsi eposz, talán az Északi is az, Amerika bizonyos értelemben a 20. század legelején ott tarthatott, ahol az ókori görögség. De a görögök nagyságát is újra és újra fölfedezzük. Mintha London még nem volna terhelt polgári civilizációs ártalmakkal, szerethetjük nyíltságát, elemi ösztöneit, természethez való tartozását. Igen, én is azt gondolom, hogy föl lesz fedezve õ még, éppen természethez közeli alkata miatt.

Azt azért nem gondolom, hogy Alaszkában, északon kellene járni ahhoz, hogy London ott játszódó regényeit igazán átéljük, talán akkor nem is volna nagy író:) A kaland vonzza a férfiakat ráadásul, így nekem nem volt nehéz "belekerülnöm" a történeteibe:). Az Északi Odüsszeia azért (is) fontos nekem, mert ha nem is éltem át olyan fajta nehézségeket, kalandokat, mai szemmel nézve hasonlóan nevetséges vagy szélsõséges ámokfutást vittem véghez egy nõért:)

Nos, én pedig annak örülök, sõt, erõsen csodálkozom, hogy rajtam kívül valaki még hozzászólására méltatta London-t. :) Úgy éreztem kell neki egy oldal, bár mióta megnyitottam, nem hiszem, hogy bárki is késztetést érzett arra, hogy rákeressen itt, a filmes oldalon. Sajna a legtöbb embernek õ csak a "Vadon szava" filmváltozatát jelenti, pedig szerintem is fantasztikus író. Nem sorolnám semmilyen kasztba, õ külön kategória. Hozzáteszem, szerintem a mûvei csak azokat tudja igazán megérinteni, akik azt a környezetet, amirõl ír, kedvelik. (észak, vadon, stb.) Én apámnak köszönhetem, hogy megismerhettem. Pedig, amikor elõször a kezembe nyomta a könyvet, megriasztott a vastagsága, de aztán, amikor elkezdtem olvasni, megszûnt minden körülöttem, ahogy egy jó könyvnél általában lenni szokott.....:) Nagyon fiatal, talán 12-13 éves lehettem akkoriban. A "véresebb" novellákat nem is tudtam végigolvasni. Elõször a könnyebbekkel kezdtem. Aztán ahogy idõsödtem, lelkileg is bírtam a keményebb történeteit. Megdöbbentõek voltak a sorai az emberi lélek bugyrairól, emberfeletti kitartásról, fizikai/lelki erõrõl amikkel a szereplõi bírtak. Fõleg ha belegondolunk, hogy a mai férfiak, mennyire tunyák, elpuhultak és alig lelhetõ fel bennük az igazi férfiasság, ami lehetõvé teszi, hogy egy nõ, igazi NÕ lehessen mellettük. Amit említesz, hogy nem érzõdik az írásaiból a küzdés, erõlködés, talán annak köszönhetõ, hogy õ is megjárta a vadont. Volt bõven honnan merítenie. Talán ezért is olyan jó olvasni, mert ezáltal tényleg hihetõ minden, amirõl, és ahogyan ír.....:))

Szóval, üdv a klubban. :D

Sofi, csatlakozom, az Északi Odüsszeia minden idõk egyik legelbûvölõbb elbeszélése számomra is. Jack London elképesztõ zseni volt, nem mondom, hogy a legnagyobb író, rengeteg csodálatos író van ill. volt, de az az érzésem, hogy London az irodalom Mozartja (Beethoven meg, mint tudjuk, a zenéjé:) Valami olyan elemi kohéziót érzek a mûveiben...istenáldotta tehetség, ahogy mondani szokás, mintha egyátalán nem is kellett volna megszenvednie az anyaggal úgy, mint más nagyságoknak, vagy talán semennyire sem, és mintha azóta nemigen született volna ilyen szenzációs, zsigerbõl alkotó író...Pl. legutóbbi Nobel díjasunk, Vargas Llosa, nagyon nagy, szeretem, régi olvasója vagyok, de nyilvánvalóan komponál, spekulál, küzd, ami persze nem feltétlenül baj, ha a végeredmény hiteles, mégis kiérzõdik azért. Szóval örülök, hogy van még valaki, aki gondol néha rá, Jack Londonra:) És különösen annak, hogy Te is mindenek felett, éppen az Északi Odüsszeiában láttál meg olyat, ami elkápráztatott!

Hurrá!!!! Rájöttem, hogy hogyan kell indítani egy "témát"!!
(most baromi büszke vagyok magamra!!!!!) Ennyit a kitartásról!! Fiatalok, ne adjátok fel, az Én példám is mutatja. Csak kitartás, és minden megy, mint a karikacsapás!!!!!

Na, mindegy.

Gondoltam London is megérdemel pár szót, ha már itt annyi "híresség" van....mindenesetre annyit biztos, mint némely színészecske és színésznõcske.. (akik annak mondják magukat, mert annyira gyengék, hogy más nem hiszem, hogy ezt a megnevezést használná rájuk a legszívesebben...)

Nem kívánok életrajzi leírásokba bonyolódni, akit érdekel az író, rákeres, oszt ennyi.

Szóval nekem az "egyik" kedvencem az Északi Odüsszeia. Azért raktam idézõjelbe az egyiket, mert ebben a kötetben több novellája illetve regénye van összeszedve, tehát nem egyik, hanem "többik" :))))..

So.... aki szereti az északi vadonban játszódó izgalmas történeteket, szuper táj-ember-kor ábrázolásokkal, az nem kerülheti el London eme csodálatos kis "gyûjteményét". Persze biztos/lehet külön-külön is megszerezni a regényeit, de ez így egyben valami GYÖNYÖR!!! Keresztül-kasul-össze-vissza, hó, jég, hideg, tûz, küzdelem, gyûlölet, barátság, kitartás a végsõkig, az emberi méltóság megõrzése, önzetlenség/önzõség, állatok, vadon, fizikai és lelki megterhelések, szerelem, szenvedély, és persze szenvedés, néha egy kis felcsillanó vidámság, õrület, fanatizmus, félelem, humor, végtelen magány, írtó jó, vagyis egyszerûen kolosszális leírása, ábrázolása mindössz. 871 oldalon!!!!! (sajna, csak ennyi)

Az tuti, hogy azoknak tetszik, vagy majd fog, akik vonzódnak a természethez,az északi tájhoz, a végtelen csendhez, és akik szeretik, ha egy férfi FÉRFI, és egy nõ NÕ. Mert ebben a könyvben ezt találja.

És mivel London-t ezzel a könyvvel azonosítom, (persze más mûvét is olvastam, de ez a favorit!!!!!)és ez az egyik kedvenc könyvem így kijelenthetem, hogy London-t is IMÁDOM és fogom is örökre!!!! Megérdemli.

És 1x tuti elmegyek Én is oda....!!!!:))) Egyszerûen kell, és kész. (persze csak nekem):))))