7/10
Mf7hd 2023 febr. 01. - 23:59:24 7/10
(39/39)
A Bond széria kicsit alulértékelt és elfelejtett darabja, pedig fontos volt abból a szempontból, hogy egyfajta átmenet volt a Connery-Moore féle klasszikus humorosabb vonal és a Brosnan-Craig féle jóval erőszakosabb és akciódúsabb Bond filmek között. Alapvetően egy élvezhető, gyönyörű helyeken játszódó, jól adagolt akcióval és kellő humorral felvértezett bosszúfilm. Dalton remek színész, a kisujjából is hozza a karaktert, az alapvetően jazzénekesként ténykedő Robert Davi is jobb Bond főgonoszok közé tartozik, Carey Lowell pedig a 80-as évek legszebb Bond lánya volt. Ráadásul Gladys Knight főcímdala a Bond főcímdalokban igencsak erős 80-as évek talán legjobb darabja, de a zeneszerzőként kisebb megszakításokkal 25 évig meghatározó John Barry-t váltó Michael Kamen filmzenéje sem hagyott maga után kívánni valót. Bár a 6 évvel később bemutatott, nagyon eltalált Aranyszem kétségtelenül sokkal jobb Bond film, de ez nem azt jelenti, hogy ez a film rossz, sőt kifejezetten élvezhető erős közepes Bond mozi.
10/10
Ati2323 2022 jún. 27. - 00:15:44 10/10
(38/39)
Most láttam először. Valamiért kimaradt anno. Sztem az egyik legjobb Bond film.
8/10
DireStraits 2018 aug. 26. - 13:49:51 8/10
(37/39)
Alulértékelt film, sztem ennél sokkal rosszabb Bond filmek is vannak, Dalton meg jó színész!
cellasto 2017 szept. 03. - 20:24:57
(36/39)
azt kell mondjam, hogy mea culpa

nagyon leszóltam a dalton-féle filmeket, de ez piszkosul jó így újranézve
a fõcímzenétõl kezdve végig...dalton egész hitelesen hozza a figurát és a többi szereplõ is negyon jó
a sztori is rendben van

viszont az elõzõ rész tényleg nagyon tré volt (halálos rémületben)
10/10
terranova56 2017 szept. 03. - 19:54:14 10/10
(35/39)
Benicio Del Toro,és Robert Davi piszok jók, nagyon jól alakítják a gonoszt, és szerintem Dalton se rossz
10/10
Yoshi-Hashi 2016 jún. 01. - 15:45:06 10/10 Előzmény Kodaxin
(34/39)
"totálisan értelmetlen személyiségelemzésbe belemenni azzal kapcsolatban, hogy A VALÓSÁGBAN mi lenne a vélemény valakirõl, akit egy filmben valaki eljátszik." - ja, a legszebb az egészben, hogy azt veted a karakter szemére, hogy olyan, amilyen egy pszichopata a VALÓSÁGban. Vagyis szerinted demagógia számon kérni, hogy egy karaktert a maga filmes univerzumában úgy ítéljenek meg, mint a valóságban. Evidens: ha Sanchezt, a pszichopata drogbárót pszichopata drogbárónak ábrázolják, akit a zsaruk szeretnének elkapni, akin Bond bosszút akar állni, az "demagógia".

De ezzel megint csak ott tartunk, hogy a relatíve alacsony bevétel az egyetlen érved, hogy miért rossz ez a film.
10/10
Yoshi-Hashi 2016 máj. 31. - 19:45:27 10/10 Előzmény Kodaxin
(33/39)
Ó, szeretem, mikor valaki érvként csak a korát tudja felhozni... Ez csak annyit jelent, hogy nem talál fogást rajtam. :D

"értelmetlen személyiségelemzésbe belemenni azzal kapcsolatban, hogy A VALÓSÁGBAN mi lenne a vélemény valakirõl, akit egy filmben valaki eljátszik." - igen, éljen a hiteltelenség! A hitelesség kifejezést valószínûleg nem ismered.

"egy ilyen film esetében önmagában az a tény, hogy egyáltalán felmerül, hogy melyik volt a nagyobb gyilkos" - te vagy az egyetlen, akiben felmerült. És azt hozod fel érvnek, hogy benned felmerült. Gombhoz a kabátot, ugyebár...

A számzsonglõrködéseddel beállhatnál vállalkozónak, esetleg kocsmárosnak Mogyoródon, a Forma 1-es futam idején. Bebizonyíthatnád, hogy nincs semmi nyereséged. Tehát a többet termelõ Licence to Kill kevesebbet hozott, mint a kevesebbet termelõ A View to Kill (azt ne firtassuk, hogy a LtK a nyári blockbuster-szezonban jött ki, ami minimum stratégiai hiba volt a stúdió részérõl, szemben a legtöbb Bond-filmmel, amely télen debütált).
csabaga 2016 máj. 02. - 17:44:53
(32/39)
A mai "kasszasikerekhez" nem akarok hozzászólni,dr régen igen gyakori volt,hogy egy film az európai bevételekbõl lett siker.

Még arra is van példa,hogy egy sztárt ez a pénz tartott fenn(G.Garbo),és mikor a háború miatt bezárult az európai piac,fel is hagyott a filmezéssel,mivel az amerikai közönség számára átfazonírozott változata(A kétarcú nõ) már sima kritikai és anyagi bukás lett.
Régen sok színésznél eleve belekalkulálták,hol is a legnépszerûbb(Európa,Japán,nagyvárosok,keleti part...) és ott forgalmazták a filmjeit elsõsorban.

Csak egy gondolat errõl a filmrõl.Szerintem pont az amerikanizálás miatt lett sikertelen.Bond egy szimpla akcióhõs lett.
1/10
Kodaxin 2016 máj. 02. - 13:23:47 1/10 Előzmény Yoshi-Hashi
(31/39)
Bár egyáltalán nem szoktam butaságokra reagálni, de fiatal korod okán ezúttal egyszer és utoljára kivételt teszek, hátha számodra is hasznos lesz, amit leírok.


Ad.1.: Valóság versus fantázia

Jelen esetben totálisan értelmetlen személyiségelemzésbe belemenni azzal kapcsolatban, hogy A VALÓSÁGBAN mi lenne a vélemény valakirõl, akit egy filmben valaki eljátszik. Nem csak Magyarországon, sehol a világon nem lenne ennek értelme. Node különösen demagóg ez az érvelés egy olyan esetben, amiben egy USA-ban készült filmrõl beszélünk, azaz egy olyan államalakulatról, ahol az adócsalókat számkivetetté teszik, viszont a gyilkosokat, és a sok pénzt csinálókat egyenesen sztárolják.

Egy ilyen környezetbe egy szimpatikus bûnözõt és egy undorító "fõhõst" betenni egy totális szereptévesztés, és ez még akkor is igaz lenne, ha ez egy DOKUMENTUMFILM lenne és nem egy szórakoztatóipari mûalkotás.

Jelen filmre vetítve számomra teljesen egyértelmû, hogy fordított szereposztásban, azaz Roberd Davi alias James Bond és Dalton aka Sanches esetben igazán szívbõl lehetett volna gyûlölni a gonosz Daltont és szurkolni Davinek. Õszintén szólva, még ha ki nem is mondta senki, de szerintem nagy valószínûséggel a többség már annak szurkolt a film vége felé, hogy nyírják már ki Daltont, és hogy ússza meg Davi. Ez pedig nem is kicsit emlékeztet ebben a formában a Kardhalra, hiszen ott is új befejezést kellett a filmhez csinálni, mert egyszerûen nem vették be a nézõk azt, hogy elbukjon Travolta. Vagy éppen, igen hosszú ideig azért nem szerették a nézõk a Volt egyszer egy vadnyugatot, mert Henry Fonda játszotta benne a gonoszt és a nézõk egyszerûen nem tudtak azonosulni vele. Csakhogy mig ez utóbbi esetben ebbõl klasszikus lett, éppen a döbbenet okán, addig az elõbbibõl pont csak a lealázott, a vászonról lejátszott Dalton maradt, aki ennek okán megmaradt a "bunkóbond" lúzer prototípusának. Ha már egyszer ilyet akarnak, akkor erre a célra Craig ezerszer jobb választás volt.

Szerintem egy ilyen film esetében önmagában az a tény, hogy egyáltalán felmerül, hogy melyik volt a nagyobb gyilkos, melyik volt a nagyobb önkényeskedõ, a bosszúálló, a gerinctelen, akkor az önmagában baj, mert ez üti a "hõseposzt", egy Bond franchise esetében ez pedig egyszerûen megengedhetetlen.


Ad.2.: A számok bûvölete.

A James bond filmek kronológiája gondolom közismert, így nem tennék hosszas kitérõt, maradjunk a Dalton "korszak" elõtt és utáni idõszak két filmjénél az összehasonlíthatóság kedvéért.

Ezen filmek (és általában MINDEN film esetében) nem árt tudni a következõket:

A STÚDIÓ bevételei sok részbõl tevõdnek össze, így például az AMERIKAI mozipénztárak, a KÜLFÖLDI mozipénztárak, az egyéb forgalmazási, franchise, DVD/BD, majd Kábel TV és TV jogok eladásából. A stúdió költségeihez tartozik viszont még az USA reklám és marketing költség is, és habár ezen tétel ma már a film költségvetésével is összemérhetõ, az mégsem szerepel a budget témakörben.

A legfontosabb adat ezen filmek esetében az amerikai mozipénztáraknál elért eredmény.

Ez az elsõdleges számadat, mert ebbõl részesedik leginkább a stúdió, mégpedig nagyjából 50%-al, ez külföldi forgalmazás esetén jóval alacsonyabb arány. Ennek figyelembevételével érdemes megnézni sorrendben a fent említett három filmet.

Az alábbi táblázathoz felhasznált adatok a boxofficemojo-ról (domestic, foreign income), illetve a wikipédiáról/imdb-rõl (budget) kerültek felhasználásra, mivel az utóbbi adatok a boxofficemojon még nem lelhetõek fel.

Tehát:

A View to a Kill (1985): Domestic Gross=$50,327,960; Opening Weekend: $10,687,114 (#2 rank), Budget=$30 million, total box office $152.4 million

Licence to Kill (1989): Domestic Gross: $34,667,015; Opening Weekend: $8,774,776 (#4 rank); Budget=$32 million; total box office $156.1 million

GoldenEye (1995): Domestic Gross: $106,429,941; Opening Weekend: $26,205,007 (#1 rank); Budget: $58 million; total box office $352,194,034

Azt hiszem, a fenti számok önmagukért beszélnek, a View to a Kill nagyjából(!) megtérült az USA forgalmazásból, a külföldi bevételek összességében tehát tisztességes profitot termeltek.

A Licence to kill viszont IRDATLAN NAGY BUKÁS lett, hiszen az USA bevételek éppencsak a költségeket hozhatták vissza, így jó ha minimális úszták meg ezt a kalandot. Még nyilvánvalóbb a bukás akkor ha a többi számadatot nézzük, hiszen 25%-al kevesebb volt a nyitóhétvégi bevétele, mint az utolsó Moore féle epizódnak, és további 40%(!)-al zuhant össze az USA bevétel, amivel gyakoraltilag lementek a budget szintjére. Ezt hívják totális kudarcnak, amely akár az egész franchise bukását okozhatta volna. Ezért nem kockáztatott meg senki még egy bunkóbond filmet Daltonnal, mert senki sem akar bukni.

És hogy ez mennyire ezen a személyen múlott, arra a legjobb példa éppen a következõ film, az elsõ Brosnan film, azaz a Goldeneye, mivel az Brosnannal már az elsõ héten(!) majdnem annyi bevételt termelt, mint a Dalton féle Bond összesen az USA-ban. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az USA forgalmazás már profitot is termelt, akkor nyilvánvaló, hogy minden, ami külföldrõl érkezett, az már a tiszta profit kategóriájába tartozott, azaz körülbelül 100-200% profitot termelt a film a stúdió számára.

Na ezért nem szabad "egy számnak" hinni, mert abból lehet totálisan fals következtetésekre jutni.

Nagyon ritka az a film, ami az USA bevételeken megbukik, de összességében mégis nyereséges lesz hosszú távon. Erre egy példa a Waterworld, amely bár irdatlanul nagyot bukott, mégis sikerült a kultuszával valamicske nyereségre szert tenni hosszú távon.
10/10
Yoshi-Hashi 2016 ápr. 19. - 10:46:26 10/10 Előzmény Kodaxin
(30/39)
Szerintem ez a gombhoz a kabátot érvelés tipikus esete. Tehát Sanchez igazából nem rossz arc. Mert csak. Igaz, hogy gyilkos drogbáró, de az nem illik a karakteréhez, mert valójában nem ilyen. Akkor milyen? És honnan derül ki, hogy nem ilyen, ha egyszer a filmbõl az jön le, hogy ilyen? Más információforrás? (Ilyen érveléssel azt is mondhatnánk, hogy Hasfelmetszõ Jack jelleméhez sem illett a gyilkolás, mert valójában laza csávó volt. (Még levelet is küldött a Scotland Yardnak!))
Aztán meg sem ölte a macáját. Naná, egy szadista semmit sem élvez jobban, mint mikor retteg tõle az áldozata. Minek megölni a nõt, ha egyszer használhatja?

"És lássátok az csodát feleim szümtükhel, a franchise tulajdonosai ki is bekkelték azt az idõt, amig Daltonnak szerzõdése volt arra, hogy Bond lehessen és így számoltak le ezzel az alakkal úgy, ahogy van." - már megbocsáss, de ez oltári ostobaság. Jogi hercehurcák miatt nem került leforgatásra a '91-re tervezett Bond-film.

Ha a te felvetésed szerint gondolkodtak volna a készítõk, el kéne õket tiltani minden üzleti tevékenységtõl. Örökre. A Licence to kill - fanyalgás ide vagy oda - 150 millió dollárt hozott. A bekerülési költség ötszörösét. Ha készítenek még egy filmet Daltonnal, az is hoz annyit alsó hangon. Namármost mikor jár jobban a stúdió, a tulaj, az egész filmgyár? Ha '91-ben is kaszálnak nettó százhúszmillió dolcsit, vagy ha '91-ben nullán maradnak? Mi a több, a százhúszmillió vagy a nulla?
cellasto 2016 ápr. 19. - 10:44:16
(29/39)
persze azért nem rosszak a dalton filmek sem
szépen beillenek a többi bond közé

csak valahogy nekem annyira nem jött be az alakítása
10/10
Yoshi-Hashi 2016 ápr. 19. - 10:36:55 10/10
(28/39)
Az egyik kedvenc Bond-filmem. Sötétebb, realistább Dalton titkosügynöke, mint Moore néha önparódiába hajló lazáskodó 007-ese, ugyanakkor nem az az amerikaniált, baltaarcú bérgyilkos, mint a Craig-féle karakter.
cellasto 2016 ápr. 18. - 00:00:13
(27/39)
ezzel a véleményeddel nagyon egyedül leszel :D
(egyébként,ha annyira jó lett volna,miért csak ennyi részt forgattak vele?:)

méghogy connery nem jó :D
a thunderball-nál nem láttam jobb bond részt :P

moore-t aláírom,de azért õt sem tenném dalton alá...
Torolt Felhasználo 2015 nov. 22. - 17:40:08
(26/39)
Dalton még mindig úgy néz ki minta férjed aki otthon vár, nem mint a pasi aki felszed a bárban míg a pasid otthon vár. És lássuk be, az elõzõ film végi szerencsétlenkedése után nagyon nagyot kéne dobbantania hogy ezzel itt ne bukjon meg.
Btw, Pierce Brosnan, aki majd váltja, sem túl népszerû a mindössze 3. helyezésével (Lazenby nem volt választható lehetõség) a "legszexibb Bond kategóriában. Belegondolva megvan ennekaz oka: persze, jóképû - de inkább nyálas. Ja, lefeküdnél vele ha nõ vagy, de azért tudod hogy egy (bérelt) selyemfiúval töltöd az éjszakát, nem pedig elcsábítottak. Amivel az is a probléma, hogy a férfiak is pontosan tudják ezt, így inkább elidegenülnek mintsem gondolkodás nélkül beleéljék magukat.

Valaki írta lentebb hogy a fõgonosz és Bond mintha fel lenne cserélve. Többet mondok: a teljes jó/rossz OLDAL fel lett cserélve! Komolyan, nemhogy Bond szimplán agresszív, de az összes CIA/DEA, és az összes többi 3-betûs úgy viselkedik mint a gnosztevõk hanchmane.
Ez egyébként szerintem annak a folyománya, hogy megpróbálták a figurát "realisztikusabbá" tenni. Bizony, nem Daniel Craigre fogható ez rá elõször. Pl. kevés a kütyû. Jó, sok a valóságnak ellentmondó apróság, de míg korábban mindenkinek volt lézerágyúja, és az ûrbe is úgy jártunk mint lifftel a tizedikre, addig itt inkább csak lövöldöznek. Puskákkal.
És hasonlóképpen az elõzõ filmhez, Bond itt sem szexel. Úgy meg nem is Bond. Ami nagy kár, mert a columbiai rendõr csajszi híííííííííííííííííjjj. Tiétek lehet Hale Berry meg amit akartok, nem érdekel.

Nekem amúgy nincs nagy bajom a történettel sem, sõt: feltûnt hogy már van ezúttal FILMZENE! Nem csak a fõcímdal, hanem echte filmzene. Ezt azért írjuk a javára.
1/10
Kodaxin 2015 febr. 23. - 00:04:08 1/10
(25/39)
Azt tudnám mondani, hogy ez a Dalton fiú maga volt az antitézis, ami a James Bond történelmet illeti. Ezúttal is csodálkozom az "értékeléseken", hiszen Dalton nem egyszerûen alkalmatlan volt JAMES BOND szerepére, hanem kifejezetten bunkó volt.

A vele készült másik bond (kisbetûvel) film is borzasztóan rossz volt. Ha úgy tetszik, ez a film talán éppen annak az elõfutára volt, ahogy a "tahó ügynököt" próbálták felépíteni a "prince charming" helyett - méghozzá szuper amerikanizálva - amolyan Marvel stílusban, de azért ahhoz kell egy olyan "arc" mint Craig, nomeg egy kisebb vagyon a speciális effektekre.

Az úgy nem megy, hogy valaki szuper tuskóvá válik korábbi énjéhez képest (vö alig két epizóddal ezelõtt Moore volt Bond...), közben pedig feldobálja a kliséket, amik a régi Bondhoz tartoztak. Ez így egy akkora önellentmondás lett, ami kizárólag katasztrófához vezethetett, nem is lehetett másképp. Aki a régi Bondot szerette, annak ez a bond a visszataszítóság mintaképe lett, aki mást szeretett volna látni, annak pedig ez a karakter így túlságosan nyálas lett. Ebbõl jól kijönni nem lehetett.

Egyebekben a film költségvetése és teljes bevétele is könnyedén megtalálható a neten, így feloldható az ellentmondás a "jól teljesített" és a "rosszul teljesített" érvek között is. A helyzet ugyanis az, hogy bár összbevétel szempontjából nem teljesített sokkal rosszabbul mint az Octopussy és a View to a Kill, de ez is csak akkor igaz ha az inflációval nem számounk. Ha viszont az amerikai belföldi bevételeket nézzük meg, akkor az kész katasztrófa, ebben a kategóriában ugyanis éppencsak a költségvtését hozta vissza, ellentétben a másik két említett Bond filmmel, amelyek már ebben a kategóriában 50-100% többletet termeltek. Ha pedig az elõzõ Dalton féle bond-dal hasonlítjuk össze, akkor még katasztrófálisabb az elért eredmény, mert szinte lefelezõdötek az amerikai bevételek. Amerikának egy amerikai hõs kell, nem egy amarikanizálódó tudathasádásos ámokfutó angol. Ezzel a karakterrel nem lehet mit kezdeni.

Ugyanakkor azt kell mondjam, maga az alapötlet nem lett volna reménytelen, ebbõl egészen jó filmet lehetett volna összehozni, de ehhez kellett volna egy alapvetõ csavar:

Robert Davi-nek kellett volna Bond-ot játszania és Daltonnak a rosszfiút.

Ez volt ugyanis a legdurvább hiba ebben az epizódban, az, hogy valójában Davi kifejezetten sármos volt, olyan, amilyennek Bondot korábban bemutatták. Laza, könnyed színészi játék volt ez a szerep a számára és pont ez erõsítette fel Dalton erõlködését és már-már kínos görcsösségét. Ha ezt megfordítják és Daltonból lesz a gonosz ebben a stílusban, akkor már csak várni kellett volna, hogy mikor nyírják már ki. És lehetõleg kíméletlenül és kegyetlenül.

Davivel viszont ez nem mûködött. Nem hiszem, hogy egyedül lennék azzal, ha azt írom, nem éreztem "igazságosnak" a halálát, pláne ebben a formában.

Eleve rossz volt ugyanis az, ahogy ábrázolták, hiszen bár nagyon próbálkoztak azzal, hogy "gonosz" és "kegyetlen" legyen, csakhogy ehhez tökéletesen felesleges és a jelleméhez nem illõ kegyetlenkedéseket kellett hozzá rendelni. Nem is jött össze, egyszerûen nem volt hihetõ. Ráadásul, ha végignézzük azt a szó szerint és átvitt értelemben vett ámokfutást, amit Dalton mûvelt ebben a filmben, akkor azt kell, hogy mondjam, még csak az sem jött ki ebbõl a filmbõl, hogy a "rossz fiú" lett volna a kegyetlenebb, gerinctelenebb, avagy, a többet gyilkolászó személy. Sõt mi több, még a gyilkosság módjában sem igazán lehet azt állítani, hogy a gonosz lett volna az, aki kegyetlenebb halálnemeket ötölt volna ki.

Csak tessék gondolkodni és visszaemlékezni: Valójában Davi ugyebár megölette a nõjének a szeretõjét (lássuk be, abban a pozícióban ez elvárás, méghozzá szó szerint. Aki ugyanis ennyire hülye, az haljon meg. Aki egy drogbáró nõjével él nemi életet az nem normális és nyilvánvalóan meg kell tõle szabadítani a világot. Az, hogy ezek után szinte nemi elõjátéként eltángálja a nõt, de egyebekben semmiféle kárt nem tesz benne, az inkább "jószándék" bármennyire hülyén is hangzik elsõre. Node tessenek másodjára is belegondolni: Egy kíméletlen, kegyetlen szadista barbár, aki bárkit megkaphat, az így viselkedik azzal a nõvel, aki mással fekszik le? Alsó hangon cápával kellett volna felzabáltatnia, de nem, csak megveri egy kicsit, annyira kicsit, hogy még orvosi ellátásra sincs szükség, maradandó nyom sem marad a nõn. A feministák kedvéért elõre jelzem; nem kötelezõ drogbáró nõjének lenni. Aki viszont erre a szakmára adja a fejét és egyéb testrészeit, az vegye komolyan a munkahelyi ártalmakat, azaz azt, hogy egy félrelépés a fejébe kerülhet.

Node nézzük tovább. Davi ugyebár Felixet sem öli meg, csak megcsócsáltatja a lábát, majd utána gondosan elkötik az összes sebét, fertõtlenítik, elszállítják és kényelembehelyezik a szállásán. Tulajdonképpen Félix feleségét sem tudjuk, hogy meghalt-e, de ahogy Félix egyenesen vigyorog és örömködik a kórházi ágyán, alig pár nappal a fiatal ara halála után, nos, legyünk jószándékúak, hogy nem pszichopata, tehát a felesége él.

Node, legyen halott, akkor meg ott tartunk a holttest látványából ítélve, hogy gyors és kíméletes halála volt, mert se lõtt seb, se fojtogatás, se ellenállásnak a nyomai nem látszottak, szépen elegáns kivasalt hullaként feküdt ugyanis az ágyon. Akkor tovább, ööö... izé... szóval kit is ölt még meg Davi? Ja igen, hát persze Crestet, aki ugye meglopta úgy öt millió dollárral.

Persze nem volt igaz, de ugye ezt is bond intézte el, de facto õ ítélte halálra. És még így is igaz, hogy gyors halála volt. És akkor most folytassuk... ja, az nem megy. Nem is ölt meg mást, ha eltekintünk attól, hogy tûzharcban legyilkolta a hong-kongi anglochinese kommandót. Node volt ott kegyetlenség? Ja nem, a fõ-fõ ügynök ciánba harapott, öngyilkos lett.

Hol is van az a rengeteg gonoszság? Ja, sehol.

Ezzel szemben Dalton megzabáltat a cápával egy rendõrt, tûzhalálra ítéli Davit és mellesleg lekaszabol pár tucat, száz embert amúgy "mert megtehetem" alapon. Mert a bosszú bármire feljogosítja.

És hogy miért volt ez rettenetes ostobaság?

Azért, mert láttuk James Bond-ot korábban, amikor megölték a saját jegyesét. Bizony, bizony. És akkor James Bond bár természetesen bosszút állt, de messze nem ilyen dühöngõ õrült módjára. Most meg, amikor valaki másnak, egy néha-néha látott, de soha fel nem épített karakternek a feleségét megölik, attól meg bekattan?? Fõleg úgy, hogy a barátja egyebekben életben van? Ugyan már.

Mondhatni, egészen Daltonig Bond karakterére mindig és minden körülmények között a hûvös nyugalom volt a jellemzõ, vagyis alsó hangon megállapítható, hogy egy ilyen dühöngõ õrültet ha nem is kellene feltétlenül pszichiátriára szállítani, de mindenféle komoly munkától, pláne egy titkosszolgáltattól el kellene távolítani, de úgy, hogy még portásként se tehesse be oda a lábát.

És talán éppen ez az, amire sokan nem figyeltek fel, pedig ebben van a lényeg. Ezt a karaktert egyszerûen nem lehetett "folytatni", mert ha "lehiggad", akkor nem áll össze a kép ezzel a filmmel, azt meg nem lehetett hagyni, hogy tovább dühöngjön, avagy hogy mindezen fegyelemsértés hegy következmények nélkül maradjon. Úgyhogy nagyjából annyit lehetett tenni, hogy ezt a karaktert, ezt a "bond pótlékot" kivéreztetik, és visszatérnek a Moore által megformált karakterhez, mintegy zárójelbe téve ezen két epizódot.

És lássátok az csodát feleim szümtükhel, a franchise tulajdonosai ki is bekkelték azt az idõt, amig Daltonnak szerzõdése volt arra, hogy Bond lehessen és így számoltak le ezzel az alakkal úgy, ahogy van. Ekkora természetesen már meg is volt az új Bond, az új történet, amivel újra visszatért JAMES BOND karaktere.

És lõn, Pierce Brosnan a sírból hozta vissza James karakterét, soha nem látott bevételi szintekre emelve a tétet.

JAMES BOND will return...
Lyanos 2015 jan. 11. - 14:24:52
(24/39)
*** SPOILER ***
vagy:
Az aktuális fõgonosz Bondot - annak megmentése után - "vendégül" látja. E vendégségbõl csak Lupe közremûködésével tud kiszökni, és a városba jutni, annak csónakján. Hogy onnan hogyan kerül vissza, nem tudjuk.
vagy:
Bond a végén egy öngyújtóval gyõzi le az aktuális fõgonoszt. Az öngyújtót Felixék ajándékozták neki az esküvõn, még a film kezdetén. Azóta Bond földön-vízen-vízben-levegõben utazott-küzdött, többször átöltözött. Az öngyújtó valahogy végig a zsebében volt és nem veszett el.
vagy:
Pam és Bond mindenféle trükkökkel és megvesztegetésekkel tud egyáltalán bejutni a szóbanforgó dél-amerikai országba. Q meg csak úgy hipp-hopp ott terem.
*** SPOILER ***
AvatáR Gil Maerth 2015 jan. 11. - 08:43:14
(23/39)
sajnos ebben a Bond-filmben már teljességgel hihetetlen jelenetek is elõfordulnak (még Bondhoz képest is)
Péel: rámpán féloldalazó kamion, (tökjó: pont ott volt egy rámpa)
vagy: egy-kerekezõ kamion (!!!)
vagy: személyre Stinger rakétát kilõni.

Amúgy beköszön a 90-es évek: õrült milliárdos zsenik, meg szovjetek helyett drogbárók (igaz. az itten drogbáró is beõrül), PC,
aztán meg jöhet a Grand Theft Otó, meg a Szent Row. :)

dalton valahogy nem illik a képbe.
Szomorúan látom hogy a Brosnanos korszak elõtt a Dunyha Tv leáll.
Így minek kezdtek a sorozatba? :S

10/5
stenimore 2015 jan. 11. - 01:20:54
(22/39)
Kissé sok volt a vizes jelenet,semmi extra ,pedig a Bond filmeknek ez adja a létalapját .így viszont ez egy közepes akciófilm lett ,felejtõs.
Csonger 2015 jan. 11. - 00:55:49
(21/39)
Nyolcvanas évek.. :) Ha egy mozgó jármû bárminek nekiütközik, azonnal robban. És mindig az egyenes hajú a gonosz.
Ezzel együtt nem volt rossz film. Vanak ennél sokkal gagyibb Bond-filmek. Talán épp azért volt ez jó, mert Bondot személyes érzelmek vezették, nem a kémkedéssel járó dolgok miatt voltak az akciók. A rövid hajú csaj meg nagyon tetszetõs volt. Melltartót nemigen hordott a forgatás alatt, és ez példás viselkedés. ;)
Hú dejó a habos sütemény 2015 jan. 11. - 00:51:25 Előzmény csabaga
(20/39)
nagyon jó kis akciófilm volt
nagyon tetszett