Téma: Jane Eyre

8/10
stephane márc. 16. 14:13:40 8/10
(831/831)
Charlotte Brontë: Jane Eyre - A titokzatos földesúr (2006. 1. rész)

A gyermekként árván maradt Jane Eyre goromba, parancsolgató és szeszélyes nagynénjével, Mrs. Reednél nő fel, aki élvezi, ha az árva lánnyal lekezelhetően bánhat a saját gyermekeihez képest. Hat évesen Jane-t a Lowood Árvaotthonba helyezik, ahol 19 évesen érettségizik.
A fiatal lány korán rájön, hogy nevelői pályán szeretne tanulni. Majd tanárnő lesz, később nevelőnőként dolgozik a furcsán szórakozott Edward Rochester vidéki birtokán. Először csak a lányát ismeri meg, akit több hónapig tanít, mígnem sétája során kis híján nekimegy egy vágtató lovas, akiről aztán kiderül, hogy ő a ház ura.
Rochester hazatér egy hosszú külföldi útról. Rochestert gyorsan magával ragadja Jane csillogó szellemessége, és erősen vonzódik is a fiatal nőhöz. Jane-t viszont lenyűgözi Rochester hallgatagsága és komor aurája. A szerelmi történet lassan kezd kibontakozni közöttük. A vidéki ház sötét folyosói mögött azonban szörnyű titok lapul. Ráadásul, bárhová is megy, Jane a hátán érzi Grace házvezetőnő tekintetét. Amikor egy éjszaka vérfagyasztó kacagásra ébred, a zajt követve Rochester szobájába megy, ahol megtalálja a ház urát az ágyában, ami lángokban áll. Vajon képes lesz-e időben felébreszteni? És ki áll ennek a gyilkos támadásnak a hátterében?


Charlotte Brontë: Jane Eyre - A toronyban lakó szörny (2006. 2. rész)

Jane-nek sikerül időben felébresztenie Rochestert. Együtt oltják el a tüzet. Miközben várakozik, Jane a hálószoba ablakán keresztül figyeli, ahogy egy fáklya fénye áthalad a folyosókon az északi torony felé. Most először elkezd gyanakodni. A kétkedése azonban átadja helyét a kellemes meglepetésnek, amikor visszatérésekor Rochester szenvedélyesen magához szorítja a tanítónőt.
Az éjszaka zavaros eseményei után Jane még jobban meg van zavarodva másnap reggel, amikor közlik vele, hogy Rochester elhagyta Thornfieldet anélkül, hogy megmondaná, mikor is tér haza.
Amikor végre visszatér, néhány vendégsége is lesz, akik első pillantásra nagyon is előkelőnek tűnnek, köztük a gyönyörű Blanche Ingram és az ő kifinomult és józan anyja, Lady Ingram. Jane a szolgák pletykájából megtudja, hogy Rochester hamarosan megkéri Blanche kezét. Jane nem titkolja csalódottságát, különösen, amikor Rochester sürgősen megkéri, hogy semmilyen körülmények között se hagyja ki a megjelenését a vacsoránál. Amikor azonban egy titokzatos vendég felbukkan hívatlanul, és üzenetet hoz Rochesternek, ami láthatóan megrázza ez a hír. Ugyanazon éjszakán az egész házat éles sikolyok rázzák meg, aminek hallatán minden vendég a folyosókra tolul. Rochesternek sikerül úrrá lenni a helyzeten, de Jane kétségeit ez már nem tudja eloszlatni. És amikor észreveszi, hogy Rochester ujjából vér folyik végig a férfi kezén, Rochester félreviszi Jane-t, és megkéri, segítsen neki, mert az egyik vendége súlyos sérülten fekszik az északi toronyban, mintha vadállat támadta volna meg. Jane a sebesültnél marad, míg Rochester elmegy egy orvosért. Közben valaki dörömbölni kezd a folyosóról kivezető ajtón, Jane a legrosszabbaktól tart. Vajon kit vagy mit rejteget Rochester az északi toronyban?


Charlotte Brontë: Jane Eyre - A múlt árnyai (2006. 3. rész)

Jane útnak indul, hogy utoljára meglátogassa gyűlölt nagynénjét, Mrs. Reedet. Az idős hölgy ugyanis haldoklik, a halálos ágyán kibékül unokahúgával, és felfedi neki, hogy nem akar szörnyű hazugsággal meghalni. Néhány évvel ezelőtt megjelent egy idős úr - akiről semmit sem tudott -, és felajánlotta, hogy gondoskodni fog Jane-ről, de Mrs. Reed elküldte anélkül, hogy szólt volna az unokahúgának. Jane megbocsát a nagynénjének, majd a temetés után visszatér Thornfieldbe.

Még nem igazán meg sem érkezett, amikor meghallja, hogy egyre több jel utal Rochester közelgő eljegyzésére Blanche-al. Amikor Rochester megkéri Jane-t, hogy hagyja el Thornfieldet, a nő felfedi iránta való mély érzéseit. A maszkok lehullanak. Rochester bevallja, hogy soha nem tervezte komolyan, hogy feleségül venné Blanche-t. Ehelyett bevallja szerelmét Jane-nek, és megkéri legyen a felesége.

Jane kezdetben szkeptikus, de a férfi erős érzelmi vonzódása meggyőzi, és lelkesen igent mond. Két éjszakával az esküvő előtt Jane rémálmot lát, és ijedten ébred a hálószobájában álló nő képére. Amikor Rochester megpróbálja megnyugtatni, hogy ez csak az álma része volt, Jane ugyan hinni akar neki -, de rájön, hogy álma eredménye ijesztő valósággá vált: a menyasszonyi ruhája ott van összevagdosva…. Az esküvő napján az események szörnyű fordulatot vesznek. Egy ügyvéd beront a szertartásra, és a házasságot kizáró tényeket fed fel Jane vőlegényéről. Rochester ugyanis már házas, felesége, Bertha az északi toronyban él….


Charlotte Brontë: Jane Eyre - A szív nem hazudik (2006. 4. rész)

Jane nem tudja kezelni ezeket a tényeket, és maga mögött hagyja Thornfieldet. Nincs egy fillér sem a zsebében, így az a veszély fenyegeti, hogy éhen hal a lápvidéken. Teljesen kimerülten feladja küzdelmét, lefekszik meghalni.
De mégis megmenekül. A helyi pap gondoskodik róla. St. John River nővéreivel együtt ápolja Jane-t. A család ugyan szegény, de intelligens és tehetséges emberek. Jane minden erejével küzd a Rochesterrel kapcsolatos emlékei és a férfi ismételt próbálkozása ellen, hogy mindenképp nála maradjon. Elhatározza, hogy új életet kezd plébániai tanítóként.

Eltelik egy év, Jane iskolája virágzik, és St. John River egy nyugodt pillanatban elmondja neki, hogy egy kis családfakutatást végzett. Kiderül Jane-ről, hogy nem csak nem pénztelen, hanem egy nagy vagyon örököse. Tudva a Rochesterrel való meghiúsult kapcsolatáról, St. John felajánlja neki, hogy feleségül veszi, és elkíséri egy afrikai misszióba. Jane tépelődése közben hallja, ahogy Rochester a nevén szólítja, hívja. Biztos benne, hogy vissza kell térnie Thornfieldbe. Amikor pedig odaér, rájön, hogy semmi sem ugyanaz, mint amikor ő elhagyta a kastélyt. Az északi torony titkaira is végre fény derül. Vajon van-e még esélye Rochester és Jane között a szerelemnek?
9/10
Zsolt_72 2022 máj. 31. - 22:17:01 9/10
(830/831)
Jó volt látni, kiváncsi vagyok a jövő heti, második részére.
10/10
Shela 2022 máj. 31. - 18:16:29 10/10
(829/831)
Az örök klasszikus. Mindenki szereti Jane Eyre életének megható történetét.
Yuliusz 2021 febr. 14. - 15:26:25
(828/831)
Ruth Wilson ideális a szerepre.
Érdekes, izgalmas, érzékeny.
Kat Bal 2019 nov. 10. - 20:48:56
(827/831)
Ruth Wilson helyett mást választottam volna erre a szerepre, de, így is jó a film.
10/10
sadrok 2019 szept. 01. - 22:39:37 10/10
(826/831)
Jane Eyre imádni való...
10/10
zimike 2019 máj. 17. - 22:59:23 10/10
(825/831)
A regény, melyet szerzője Currer Bell álnéven jelentetett meg, rögtön hatalmas sikert aratott. (1847)
Ma a világirodalom egyik legfontosabb regényeként tartják számon.
gladiolus 2017 jan. 09. - 17:36:05 Előzmény Anci.ancika
(824/831)
Igen, ha a mai kor szellemét nézzük, akkor valóban nem sok benne az erotika, én inkább a regényhez viszonyítottam, és a többi filmes adaptációhoz. Mert ez az elsõ olyan verzió, amely olyan tartalmak megmutatásával is próbálkozik, amikor is B. Mason, aki a regény szerint is szerette osztogatni nõi kegyeit, itt valóban látható ilyen jellegû jelenetben egy pillanat erejéig, valamint olyanban is, amikor szerelmes vagy inkább szenvedélyes csókot is vált a férjével-és ezek a jelenetek valahogy nagyon távolinak tûnnek eme két embertõl. Erre értettem, hogy bizonyos erotikus jelenetek szokatlanok voltak, de ha modernizációban gondolkodunk, akkor bõven belefértek a történet reális bemutatásába.
Ugyanakkor a Jane és Rochester között lejátszódó ágyon fekvõs, búcsúzkodós , nagyon mély érzelmeken alapuló jelenet nagyon fontos és jól sikerült momentuma ennek a feldolgozásnak. Annyira hitelesen ábrázolja mindkét embernél a lelki megtörtséget, a teljes elveszettséget, a tehetetlenségben való vergõdés kilátástalanságát, amit nagyon kár lett volna kihagyni. Vannak az életben túl nehéz pillanatok, amikrõl úgy érezzük, nem bírjuk el, mert meghaladja az erõnket. Ez egy ilyen pillanatot ábrázol.
10/10
Anci.ancika 2017 jan. 01. - 19:05:06 10/10 Előzmény gladiolus
(823/831)
A véleményem errõl szinte ugyanaz, bár szerintem ne érzem soknak benne az erotikát. Pont annyi, amennyi kell.
A taknyos rész nekem morbid, sajnálom Tobit, amikor megcsókolja. Nem értem a rendezõket, ezek nem azt látták, amit mi?
gladiolus 2015 dec. 28. - 12:27:17 Előzmény raczkia
(822/831)
Hát igen, ez az ismertetõ inkább hatásvadászó akar lenni, semmint valós tényeken alapuló.Valószínûleg arra hajt, hogy egy olyan érdeklõdõvel, aki ezt még nem olvasta vagy látta (van ilyen ember? :-)) elhitesse, hogy valami rém izgalmas sztorit thriller szerû sztorit fog látni. Egyébként mellesleg nagyon izgalmas, az a jó benne, hogy minden egyszerre van benne jelen, érzékeny jellemábrázolások, csodás díszletek, (mert persze kastélyos és parkos film,ami már önmagában is elég ahhoz, hogy jó legyen ), romantika és rejtélyes izgalmak.Elnyûhetetlen.

Ez a feldolgozás az egyik legrészletesebb, és szerintem legmodernizáltabb felfogású változat. Viszonylag sok benne az erotika is a könyvhöz és más adaptációkhoz képest. És néha elég naturális is, amikor Jane-nek gyakorlatilag taknyos az orra a szerelmi vallomásnál. :-) :-(

De nagyon jól sikeredett, azt meg kell hagyni.
raczkia 2015 dec. 26. - 11:01:48
(821/831)
Az egyik kedvencem! Remek könyv adaptáció! Na, de aki a film ismertetõjét írta....Könyörgöm nézze már meg legalább ,ha ír róla! Nem a nagynénjénél nõtt fel és nem házvezetõi állást kap!!!!
Lilko03 2014 nov. 23. - 20:34:23
(820/831)
Gyerekkoromban olvastam a könyvet, emlékszem, hogy nagyon tetszett, de a film hatására újra elolvastam. A film is nagyon tetszett, a regény is nagyon jó. Néhány eltérés van, ami a filmben jobban tetszett, mint a könyvben (pl. amikor a sikertelen esküvõ után elhagyja Rochestert és össze-vissza bolyong, az a könyvben borzasztó, a filmben egyszerûbben megoldották.
Több filmváltozatot láttam, de szerintem is ez a legjobb.
papzo 2014 szept. 05. - 06:42:41
(819/831)
Egyik kedvenc olvasmányom volt anno.
Gvendi 2013 máj. 04. - 15:57:53 Előzmény fafa5
(818/831)
Szia!

Én csak ajánlani tudom a könyvet, mindenképpen megéri elolvasni. Egyébként én tavaly láttam elõször ezt a minisorozatot és én is utána olvastam el a könyvet :) Azóta már láttam egy újabb változatot a könyvbõl, de szerintem az nem sikerült olyan jól mint ez a minisorozat.
10/10
fafa5 2013 ápr. 29. - 15:28:09 10/10
(817/831)
Még nem láttam egyik sorozatot, sõt olvasni sem olvastam a regényt. A Viasat3-on, amit most láttam, 2006-os BBC változatot, nekem tetszik. Jó a szereposztás és a játékuk is a színészeknek. Engem elsõre megfogott. Kedvet kaptam a regény elolvasásához is.
nikki014 2013 ápr. 28. - 23:23:42
(816/831)
Most rendeltem meg bookline-on a 2006-os BBC-s változatot és arra lennék kíváncsi, hogy ez vajon a vágatlan verzó vagy ebbõl is kimaradt jó néhány rész? Valamint, hogy kik a szinkron hangok? Aki tudja annak elõre is köszönöm a válaszát! :)
nikki014 2013 ápr. 28. - 23:22:28
(815/831)
Most rendeltem meg bookline-on a 2006-os BBC-s változatot és arra lennék kíváncsi, hogy ez vajon a vágatlan verzó vagy ebbõl is kimaradt jó néhány rész? Valamint, hogy kik a szinkron hangok? Aki tudja annak elõre is köszönöm a válaszát! :)
annefrank 2012 júl. 12. - 20:02:12 Előzmény Citromfû
(814/831)
elõször is én nekem is nagy csalódást jelentett ez az új Jane Eyre.Engem nagyon zavart az idõsíkok ugrálása, Mia által alakított Jane azonban nekem tettszett.
10/10
egymon87 2012 máj. 15. - 10:50:16 10/10
(813/831)
10/10
egymon87 2012 máj. 15. - 10:49:37 10/10
(812/831)
A segítségeteket szeretném kérni újfent. :) Ebben a videóban amit belinkelek van egy párbeszéd Jane és Edward között az ágyon, amibõl sajnos csak szavakat értek. Letudná valaki írni nagyjából mirõl van benne szó?
Köszönöm szépen elõre is!