Téma: Joker

9/10
Held93 2020 márc. 02. - 21:00:34 9/10
(187/267)
Megérdemelt az oscar Joaquin Phoenix részére!Nagyon jó film!Jó volt benne látni Robert de nirot is!A történet megmutatja hogyan válhat sorozatgyilkossá önhibáján kívülaz az ember akit nem ért meg a világ,nem figyelnek rá eléggé,és a megfelelő kezelést sem kaphatja meg!
9/10
Tamás12345 2020 febr. 18. - 04:03:38 9/10
(186/267)
9/10
9/10
The Cortez 2020 febr. 16. - 18:20:38 9/10
(185/267)
Ennek az alkotásnak már a kezdeti hírei is jobbnak, érdekesebbnek tűntek, mint a hulladék DC-moziverzumnak: kiderült, hogy Velencében akarják majd mutogatni, Scorsese lesz a producer, a szuperhőscuccokat nagy ívben leszaró Joaquin Phoenix fogja a főszerepet játszani, ráadásként az eddig csak a vígjátékairól ismert, a PC-kurzus által célkeresztbe vett Todd Philips üldöztetése szintén adott némi plusz ízt a dolognak. Később pedig jött a bejelentés, hogy hollywoodi képregényadaptáció létére, a Joker vitte haza az Arany Oroszlánt!
A szuperhősfilmek művészi megvalósítása egy rohadtul izgalmas koncepció, ám 2019 előtt leginkább a Watchmen, illetve a Daredevil sorozat (főként az első évada) próbálkozott ezzel. A Scorsese helyett végül Bradley Cooperrel a háttérben készült antihősmozi azt a tényt bizonyítja, hogy DC-karaktereknek kifejezetten jól ez a fajta ábrázolásmód.
A sztori az A taxisofőr + A komédia királya, tehát Scorsese & Robert De Niro közös munkássága előtt tiszteleg (bár az egyik legfontosabb pillanatban lejátszanak egy tracket a Vejedre ütökből), és Joker felemelkedését követi végig, aki minden nyomorúságos szaron keresztülmegy, így könnyen átérezhetővé válik a drámája. A mű baszottul stílusos: a fényképezés magas színvonalú, a kamerakezelés profi munka, a színhasználat tudatos, a képi világ meg a hangulat darkos, a zene lehengerlő, a betétdalok kiválóak, sok jelenet emlékezetes, zseniális, egyben művészi, a befejezés erősen katartikus, Phoenix játéka tökéletes, mindezek mellett még egy kis vagányság is szorult bele. Az üzenet veszélyes, simán kirobbanthat lövöldözéseket, lázadásokat, de egyébként releváns, figyelemfelhívó jellegű, illetve vitaindító.
A produkció egyetlen meghatározó jelenetet átvett az A sötét lovag visszatér című képregényből-rajzfilmből, többször megidézi Heath Ledger Jokerét, valamint egy rövid snitt erejéig Jack Nicholsonét is.
Negatívumok: a szegények vs. gazdagok téma erőltetett leegyszerűsítése köcsög elitekre, az egyik gyilkosság megalapozatlansága, továbbá hiába ez az év mozija, attól függetlenül az 1000.-ik bőrlehúzás a Batman-univerzumról.
letitbe 2020 febr. 16. - 11:27:02
(184/267)
Tévedés, a lélektani film preferált kategória nálam. Pl. az említett Taxisofőr szerintem De Niro egyik legjobbja. Értem én, hogy itt egy fajsúlyos karakter, Joker átlényegülését akarták bemutatni, és evidens volt, hogy nyomasztó lesz, de hogy minden ízében kellemetlen...
Közben rákerestem, miket is hozott össze a rendező korábban (pl. Másnaposok, Terhes társaság), és már nem csodálkozom a viszolygásomon és a "miért kell nekem ezt néznem" érzésen - mi nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon.
letitbe 2020 febr. 15. - 20:07:40
(183/267)
Ezt kár volt látni. 2 órán át a fókuszban kizárólag egy többszörösen hátrányos helyzetű flepnis és annak a viszontagságai a mocskos nagyvárosban. Nem ébreszt szánalmat (egyszer majdnem, de mégsem), csak taszít folyamatosan. Így nehéz az alakítást is értékelni, mert a "fullba nyomja a kretént" típusút nehéz összehasonlítani azzal a színjátszással, ami hétköznapi emberek érzelmeit közveti. Mintha a Taxisofőrt próbálták volna fokozni, de minek.
10/10
katarzis 2020 febr. 12. - 13:05:52 10/10
(182/267)
Egyszerűen zseniális. Kell hozzá idegzet, hogy megnézzük, de ha szentelünk rá időt, akkor megdöbbentő filmet kapunk. A zseniális oscart érdemlő (meg is kapott) szinészi játékról pedig ne is beszéljünk..
10/10
Vídia. 2020 febr. 09. - 10:15:17 10/10
(181/267)
döbbenetes ..
2/10
end33 2020 febr. 06. - 19:28:40 2/10
(180/267)
Kb. fél órát néztem belőle, majd másik filmet kezdtem. - (Egyszerűen nem volt hangulatom végignézni és sanszos, hogy nem is akarom ismét megpróbálni. - Nejem abszolút egyetértésben velem.) Értelmetlen az egész, úgy ahogyan van, és még csak nem is szórakoztató. Sajnálom szegény Poenix -et, hogy ezzel a filmmel kellene díjat nyernie. Sajnos a pokolban, a pokolian jól sikerült alakítás sem tud kiemelkedő értéket teremteni, törvényszerűen csak átlag alatti lehet. - - Mindenben egyetértek "Sátánistapistaapápista jan. 17. 12:12:04" által leírt gondolatokkal, bár magasröptű fejtegetés, - nem sok hasonlóval találkozni errefelé.., így nem biztos, hogy először olvasva sokaknak elhatol a legbensőbb tudatáig, de érdemes lenne többször átolvasni és megértenie mindenkinek. Mert szerintem ennél igazabbat erről a filmről nem írhattak volna.

Leslie67 2020 febr. 02. - 18:36:09 Előzmény blaise.judge
(179/267)
Én sem értem mitől vannak úgy oda érte. Mi félóráig bírtuk aztán befejeztük. Vinyóról törölve. A régi, mese szerű Batman-os filmeket nagyon szerettük, de amikor reál filmet csinálnak egy képregény gonoszból, az nálunk nem működik. Még annyit, hogy művészi indíttatásból nem szeretünk hosszasan nézni, anyagilag lecsúszott, szellemileg sérült embereket.
kriszta.g 2020 jan. 29. - 16:44:25
(178/267)
A film nem volt akkora durranás mint vártam, de Phoenix a zsebében érezheti az Oscart. Igazi átlényegülés bravúros színészi alakítás. Semmi közöm a Batman filmekhez, se a DC comics világához, láttam pár szuperhősfilmet de nem az én világom. Ezt a filmet azért néztem meg mert azt írták róla egy ember lelki összeomlását mutatja be a társadalom peremén, és ezt megkaptam. Ha csak így nézem hozta amit vártam. Arthur egy mentális beteg aki elnyomja gyógyszerekkel elfojtja magában pszichopata énjét ami aztán lassan felszínre tör. Ez egy átlagos történet is lehetne de a készítők ezt összevonták Joker és Batman eredettörténetével. Érdekes koncepció egy zsánerfilmet készíteni egy képregényhős alakjával. Több síkon is lehet értelmezni. Jó volt bár közel sem tökéletes, kicsit lassú. A Wayne szál pedig nem volt eléggé kibontva ahhoz képest hogy ők a fő mozgatórugó egész Gotham cityben. 8 pont.
1/10
blaise.judge 2020 jan. 29. - 11:00:23 1/10
(177/267)
Hát nem értem az embereket. Egy ilyen filmet hogyan lehet 1-nél jobban értékelni? Ez egy depressziós elmebeteg agyszülemény. A mozi elvileg szórakoztató ipar. Na ez untató ipari munka volt. Alig vártam a film végét. És ráadásul hiába, mert amit 10 perces dokumentum filmben el lehetett volna intézni azt itt 2 órásra nyújtották. De miért????
6/10
doricki23 2020 jan. 26. - 16:45:40 6/10
(176/267)
Nem volt rossz, de azért nem hiszem, hogy újranézen. Végülis nagyvonalakban lekötött.
1/10
Aljaska69 2020 jan. 21. - 22:26:51 1/10
(175/267)
Szerintem zseniális húzás volt Jokernek nevezni egy nem is Jokerről szóló filmet. Köszönő viszonyban sincs a főhős az eredeti Jokerrel
Gollam24 2020 jan. 21. - 14:16:04 Előzmény Túrin
(174/267)
"A tévedés ott van, hogy a film Jokere se nem szociopata, se nem pszichopata. "

Na jó, lehet nem volt se szociopata, se pszichopata, dehogy nem volt százas abban azt hiszem, hogy egyetérthetünk.
Csak legalább 7féle gyógyszert szedett és ezek zöme gyanítom nem immunerősítő vagy savlekötő volt.
9/10
Mokkalisa 2020 jan. 17. - 20:11:22 9/10
(173/267)
Elég nyomasztó film. Talán azért, mert nagyon is hihető. Inkább súrolja a valóság határait, mint a Batman sztorik képzelet-világát, ezért nem is képregényszerű. Igy stílusban nem igazán passzol. Bár lehet, hogy csak a Jó-oldalt képviselő hős hiánya érezhető. Igy viszont, bár Joker negatív szereplő, mégis képes rokonszenvet, együttérzést kiváltani a sorsa.
Joaquin Phoenix alakítása eléggé Oscar-gyanús.
8/10
Trivia Showtime 2020 jan. 17. - 14:51:26 8/10 Előzmény Sátánistapistaapápista
(172/267)
Figyelemre méltó a véleményed, (aki Nagy Lászlótól citál, rossz ember nem lehet), bár meglehetősen sarkított és nem kevéssé demagóg.
Ha megszabadulnál a "liberális-anarchista világ"-ról szóló összeesküvés elméletek által fűtött rettegésed démonjaitól, bizonyára objektívebb kép tárulhatna eléd, például erről a filmről, s valószínűleg a körülötted lévő anyagi és "magasabb rendű" entitásokról is.
A filmnek valóban vannak hibái. Sőt, a filmipar jelenlegi változási görbéje is rossz irányba tendál...
De a Jokerre adott 3 pontoddal nem csak a filmhez, hanem - lásd be - magadhoz is túl szigorú voltál.
Ez a film pont nem az általad elmondottak ékes bizonyítéka. Ez a mozi ugyanis - tagadhatatlanul - fontos gondolatokat ébreszt. Nem magyaráz meg semmit. Nem mutat pozitív példát. Sőt, magára is hagyja a nézőt, hadd értse, ahogy akarja. Ez nem baj. A devalváció ilyetén való ábrázolásával pedig épp hogy nem buzdít rá, sőt...
Nézd meg újra, a Puzsérék-féle eszmefuttatást pedig nyugodtan hagyd ki... ;)
3/10
Sátánistapistaapápista 2020 jan. 17. - 12:12:04 3/10
(171/267)
Látom,sokan itt hasra estek ezen a filmen és a mély üzenetet,tartalmat,sőt a társadalomkritikát és a görbe tükröt emlegetik,de sajnos senki nem konkretizál,senki nem írja le,hogy mi is ebben az akkora üzenet. Lehet,hogy bennem van a hiba,de én nem találtam semmi kimagaslót ebben a bohóckodásban,inkább csak újra és újra,mint manapság mindenben a modern világ szennyét és mocskát.
Nincs ellenpontozva a film sehol. Nincs bemutatva,még akár csak villanásszerűen sem,egy valódi értékrend,nincs egy túlmutató elem,nincs benne egy szemernyi magasabbrendűség sem. Valószínűleg azért,mert a rendező nem is tud ilyenről,amit a korábbi munkái is jól példáznak - bár személy szerint nem láttam sokat tőle,ugyanezen oknál fogva - akár a Másnaposok,akár a War Dogs. Csak a rettentő primitívség süt mindegyikből. Itt is tulajdonképpen az anarchia dicsőítése folyik,amibe végül kulminál ez a Joker című film. Az alacsonyrendűség orgiái ezek,amiben a pusztán emberi válik emberalattivá,sőt végül infernálissá. Ha valakinek ez az a hű,de nagy üzenet és ezt még jónak is tartja,akkor bizony felesleges bármiről is beszélni. Írják azt is,hogy intelligencia szükségeltetik ehhez,holott éppen ez az ami hiányzik magából a filmből,az intelligencia. Ez egy rém egyszerű történet,amit csak nyújtanak,mint a rétest. Empátia kell,hogy átérezzük. Micsodát? Azt hogy a gyűlölet és az öngyűlölet kettős spirálja miképpen szállítja alá ezt a már amúgyis eleve emberi roncsot? Mélylélektan és tökéletes ábrázolás. Ez volna hát az emberi lélek bugyraiban való vájkálás hovatovábbja? Én egyáltalán nem találtam még csak egy kicsit sem mélyenszántónak. És akinek ez nem tetszik,annak nem feltétlenül azért nem tetszik,mert a barátok közt vagy az agyatlan dolgok szinvonalán áll,hanem talán azért,mert ez egy unalmas semmi,aminek a negatív mondanivalójával és liberális-anarchista üzenetével sikerült kivívnia a bértollnok kritikusok és az alászállított tömegek tetszését. Éppen ezért nem kétlem,hogy kultfilm lesz ebből a szennyből. Egy,az égtől levágott és letaszított világban ez sajnos dolláresőt hozhat és még mellé terjesztheti a káros hatásait is.
De én nem alszom. Az álom kórsága nem glóriám! Kínosan ügyelnek mostanság arra,hogy még csak véletlenül vagy elvétve se kerüljön a közönségfilmekbe bármiféle magasabbra való utalás,célzás,szimbólum vagy karakter vagy jelenet. Csak az anyagvilág és az emberi. Ebből adódnak a filmek alapszituációi: van egy normális élet,amiben történik valami,amitől az veszélybe kerül és megszűnik és a főhősnek az a feladata hogy visszatornázza magát oda. Ennyi. Mintha az emberi alapheyzet volna az elérhető maximum. Holott,az kellene legyen a kiindulási pont,amit mindig minden helyzetben csak meghalad. Ehelyett öröké csak a devalváció és a nivellálás megy. A Jokerben is ez van,nincs egyetlen saját döntése sem,az egész személy egy puszta reakció,egy reagálás a sérelmekre és érzelmi és individuális alapon próbál dönteni jó és rossz között,magyarán az a jó,ami neki jó és az a rossz,aki,ami neki árt. Szánalmas egy koncepció. Nem munkál benne a dilemma,az esetleges emelkedése és a süllyedés között,pusztán gyengeségből és gyarlóságból hezitál megtenni az intencióit vagy tenni egyáltalán bármit is a kanapén való hempergés és röhögcsélés helyett. Ezért nem ura a saját döntéseinek,csupán sodródik az eseményekkel... Még folytathatnám,de nincs értelme.
Ez az értelme.
Ez lesz az értelme egyszer az értelmetlenségnek.
5/10
Kartal06 2020 jan. 16. - 23:40:31 5/10
(170/267)
5* de csak is Phoenix miatt, ha nem ő játszaná akkor 0 lenne a film. Azt látom, hogy az egész DC univerzum át állt erre a pszichodráma vonalra. A sorozatok is. pl Dardevil, Punisher. Nekem nem jön be. Jó ha van mondanivalója egy filmnek, de ez túl sok...negatív értelemben. Nagyon nyomasztó a film, egy pillanatra se enged ki. A színészi játék kiváló, de már rég láttam ennyire rossz filmet.
9/10
Bobo1978 2020 jan. 11. - 22:44:22 9/10
(169/267)
Egész Jó előzmény filme az első Michael Keaton Batmanjének! Görbe tükör a való világnak. A közöny szülte erőszak teremtette sötét Gotham mélyrepülésének kezdete a DC univerzumában! Phoenix-nek Oscart fog hozni véleményem szerint!
7/10
idõjós1010 2020 jan. 11. - 21:43:39 7/10
(168/267)
Igazi kő kemény, és nyomasztó dráma. Joaquin Phoenix nagyon jól játszotta, amit kell, DE abszolút nem tudtam elhinni a filmnek, hogy ez az a Joker, és még kevésbé éreztem, hogy ez az arc illene hozzá. A karakter inkább szánalmat ébresztő volt, mintsem velejéig gonosz. Sikerül megindokolni azt a fajta gyűlöletet, ami benne a város, és az emberek felé munkált, de szerintem egyikünk sem nézte volna ki belőle, még a film végén sem, hogy hobbi szinten, vad idegeneket tudna ölni. Remek film volt, mint önálló alkotás, de elvérzett, mint Batman előzmény. Esetleg ha volna még valami a tarsolyban egy második film erejéig, akkor célegyenesbe lehetne hozni ezt a karaktert. Viszont most még így jelenleg nem az, amit keresünk.