8/10
Mézi 2020 szept. 11. - 14:33:35 8/10 Előzmény Pera60
(29/49)
Szia, megjöttem.

A tegnapi és az azelőtti rész megint jó volt. Szeretem a bosszúállós történeteket, itt is irgalmatlan bosszút várok, olyat, amire Charles Bronson is elégedetten csettintene. Vöröskén meglepődtem, hogy amikor megjelent Nedim, ilyen hamar kidőlt. Ne már. Mi lesz később? Azt hittem nagyobb harcos lélek lakozik benne.

Hát sajnos lemaradtam arról a beszólásról, amit említettél. Az a helyzet, hogy nekem sem a legjobb az időpont, de nálam viszont beleférne az időmbe. Szoktam edzeni, és közben meg megnézem az aktuális epizódot. Csak a kezdés lehetne picivel később, mert így éppen csak hogy beesek az ajtón, de többször előfordult már, hogy le is késtem az első negyedórát. Vagy pedig telefonom van, szóval ritkán tudok egy részt nyugodtan megnézni.

Az viszont megvan, mikor AgahApuka kiosztja a boszit. A két taktikus minden terve dugába dől :D Engem megmosolygtat, hogy az egyik túlkombinál mindent, míg a másik eléggé butácska bármiféle trükkhöz. No meglátjuk mi lesz eztán.

Az új sorozat gondolom a miénk utáni időpontra érkezik, a Csukorova helyett. Éppen ideje, hogy vége legyen annak.

Tegnap azt nem értettem, hogy miért tépte össze a kottát az újjászületett bosszúállónk? Valami sérelem érte annak kapcsán? Közben leesett, hogy a nagyi nem is tud arról, hogy kitől terhes Nedim felesége. Én azt hittem eddig, hogy neki bevallotta a lány. Várom a mai részt :)
Pera60 2020 szept. 08. - 05:56:42 Előzmény Mézi
(28/49)
Jó reggelt! Nem figyeltem az új sorozat beharangozását. Lehet,hogy nem nézem,mert erősen be van korlátozva az idő. Elég sokat itt vannak a hármasiker unokák és nem szeretem ha velem együtt nézik. A mostani filmek nem durvák,de akkor se. Sokszor a laptopon nézem vissza,vagy a Médiaklikkben. A másik veszélye,ha megtetszik,nem tudom abbahagyni. Így voltam evvel is. Eleinte sokszor megmosolyogtatott aztán szépen nem tudtam letenni róla.
Pera60 2020 szept. 07. - 20:38:50 Előzmény Mézi
(27/49)
Szia! Vége lett a Fogd...nak . Ez kb. majdnem 1 éve megy. Gazdag idős hölgy, éttermeik vannak, özvegy menye,unokái és a másik család fiatal lány autista testvérrel,akiket az apjuk halála után a második feleség kisemmizett. Ő egy abszolút szegény sorból származó nő,tele mérhetetlen becsvággyal és ugyanannyi közönségességgel. Itt szerepel a kb. 10 éves forma kisfiú. Biztos valami őstehetség lehet,mert nem autista. Hihetetlen módon játssza el a szerepét. Már több filmben szerepelt.
A másik: Ramadan-t tartottak,hogy mennyi érdekes színes ételük volt a asztalon. Reggelente is jól néz ki mindig a reggelizőasztal.
A mi filmünk pedig ma: nagyon tetszett a Damla és a Dzsiván. Sose hittem volna,hogy ilyen zavarba jön a fiú a csóktól. Dzsenk annyira már nem örült,úgy gondolom,hogy holnap fenyítés lesz belőle. Agha úr jól kiosztotta boszorkát,és mintha kis fúria is magába szállt volna. Viszont figyelted,hogy Agha úr mit mondott? Amikor szellemeskedett a fia,azt mondta,hogy ilyenkor olyan vagy mint a bátyám. Láttam már más fórumon,hogy a Dzsenk a bátyjától van. Lehet igaz is.
Jó éjt,most megyek aludni.
8/10
Mézi 2020 szept. 07. - 18:23:18 8/10 Előzmény Pera60
(26/49)
Szerintem tetszik neki az anyuka. Inkább lelkileg illik AgaApukához. A felesége szebb, csinosabb, nőiesebb, de mégis ezt gondolom. Szerintem ez a pasi olyan ember, aki elsősorban a belsőt nézi. Azt ne kérdezd, hogy akkor miért vette el a Vöröst :D Jelenleg elképzelni se tudom.

Én azt figyeltem meg, hogy cipővel bent vannak a házban, akár még az ágyba vagy a kanapéra is felfekszenek úgy, hogy nem váltották le az utcai cipőt. Nekem ez kicsit fura. Mennyit dolgozhat ott a takarítónő? Tele vannak szép nagy szőnyegekkel ezek a házak, na azokat mire kitakarítja...

Abból a sorozatból, amit írtál, még nem láttam egy részt sem. Apropó. Erről jut eszembe, hogy indul egy új török sorozat majd a tv2-n. Láttad az ajánlóját? Most megnéztem a Port műsorújságját, de ott még nincs feltüntetve. Remélem érdekes karakterekkel lesz tele :)
Pera60 2020 szept. 07. - 06:21:37 Előzmény Mézi
(25/49)
Jó reggelt! Mielőtt újra bevetem magam a munka örömeibe,kicsit feldobtam a reggelem a hozzászólásoddal. Hogy kit akart lelőni? Hát a Dzsenket. Náluk sajnos és most komolyra fordítva a szót,minden további nélkül lelőtték azt,aki ilyent elkövetett. Nemrég olvastam,hogy ilyenkor nem riadnak vissza a gyilkosságtól. A nővérét vette el,a másik testvérét ejtette teherbe. Ez már pisztolyt kíván.
Hogy Agha úrnak az anyu tetszik? Már gondoltam rá. Tűz és víz a két nő. Az egyik szolidan,unalmasan öltöztetve,viszont a Seníz asszony valamiért igen ragaszkodik a jó rövid ruhájához. A tegnapi hát nem éppen egy városi nagyasszony ruházata. Van egy másik sorozat a Fogd a kezem! .Ott mindig elegánsak az idősebb szereplők. Érdekes módon ott,ha hazaérnek,nem billegnek a nők a tűsarkúban,hanem papucsra váltanak. Itt viszont kötelező elvárás. Nézem sokszor hogy a Ceren lábán hol ilyen cipő,hol sportcipő. Azt is szoktam nézni,hogy a Fogd a kezemben pl. soha nem dzsekit adnak a szereplőkre,hanem szépen szabott kabátokat. Szinte mindig más van rajtuk és nekem még tetszik is.
No indulok!
8/10
Mézi 2020 szept. 06. - 21:54:00 8/10 Előzmény Pera60
(24/49)
Szia!

Jaj tényleg, a pisztolyról meg is felejtkeztem amit Dzsiván szorongatott. Vajon kit akart volna lelőni?

Az, hogy a vörös diktátor kirakta Agah úr szűrét, még mindig nagyon tetszik :D Igen, én is úgy láttam, hogy a férfi könnyedén adja elő Nedimnek. Na de hol marad a presztízs, a büszkeség? :)) Hisz ott állnak az őrök, akik Agah emberei, neki engedelmeskednek. Csak egyet szól, és becsomagolják anyut egy kofferba és feladják Grönlandra. Szerintem kapóra jött az apának, hogy kipaterolták:) Így gyanú nélkül lehet most egy kicsit Nedimmel. Mondjuk előbb-utóbb Seníz úgyis rájön, hova járkálgat a férje, valakivel követteti és kész, már össze is rakja a képet.

Olvasva a soraidat már a a pohár jelenet is megvan, láttam, amikor Nedim nagyon figyelte, de most már az is világos, mi értelme volt a bejátszásnak.

Várom, hogy holnap mit fognak alakítani, és hogyan tudják még kuszálni ezt a gombolyagot. Ha megnézzük, minden főszereplőnek van egy kis titkos viszonya valakivel, vagy valamilyen plátói ügye. Sejtem, hogy Damla meg Dzsiván majd egyre jobban összehangolódnak. AgahApának az anyu tetszik. Az ápolólány maga sem tudja, kit hogyan szeret. Dzsenket meg a hugikát láttuk. Seníz a múltban alkotott. Még Nedimnek kellene valaki, mondjuk a pszichiáter, és kész a totál káosz :D

Én is olvasok könyveket, ha időm engedi, de annyit már nem tudok, mint régen. Lefekvés után szoktam, és akárcsak te, én is a gépemen, ill. neten keresgetek. Kár, hogy ez a sorozat nincs meg írott formában.
Pera60 2020 szept. 05. - 06:12:49 Előzmény Mézi
(23/49)
Jó reggelt! Mindig jókedvre derülök a hozzászólásodból. Ma nem dolgozni megyek hanem ,vásárolni ,főzni stb. Délután pedig osztálytalálkozóra. Remélem nem karanténban töltöm a következő heteket.
A tegnapi rész: A Dzsiván kihallgatta a nagymama telefonját,aki zsarolni próbálta Nagyasszonyt. Aztán a srác egy fegyverrel berontott a nappaliba lelövési szándékkal. Na mondjuk lehet ő azért annyira nem színész,mert eléggé mulatságos volt,ahogy vérben forgatta (volna ) a szemeit. Az úr előrántotta a háta mögül a bizonyítékot és vígjáték formát vette fel a film. Mindenkitől elnézést kért ,és igen a csúcs az volt,hogy a felesége (addig üssük a vasat amíg meleg jelszóval) kirakta a szűrét. Evvel helyzeti előnybe jut,mert majd ő diktál,ha netán visszasündörögne.
Hogy a Nedim miért csinálta? Érthetetlen volt számomra. Úgy intézte el,hogy bejött a szobába a Dzsenk,és a Nedim kért vizet,de nem magának,hanem jelezte,hogy igyon a Dzsenk a pohárból. Csodálkozva meg is tette. Feltételezem,hogy valahogy letörölte a nyomát és ő is ivott a pohárból. Nem engedte a vérvételt,egyértelműen jelezte,hogy nem akarja. Az asszisztens felkapta a poharat és mondta,hogy ez is elég.
A Dzsenk levelét kedves módon nem a feleség olvasta el,hanem a Damla. Azóta olyan,amilyen. Meg is jegyezte a Dzsiván,hogy elköltözött talán a fodrász?
Azért az erdei házban egyáltalában nem tünt Agah úr megtörtnek. Mosolygott rejtélyesen, a Damlával kedvesen!!! beszélt telefonon. Mondta,hogy majd anyád elmegy vásárolni,vesz egy pár ruhát és megnyugszik.
Innentől várjuk. Persze változatlanul szeretem a sorozatot,Isten bűnömül ne vegye. Olvasok könyvet is. Szépirodalmat,bestsellert. A neten szoktam letölthető könyvek után vadászni és találtam már mai bestseller írókat és egész jól szórakoztatott. Azért a könyv másabb persze. Van sok és olvasok is,ha van időm. Sajnos a hosszú irodai munka, amiből nagyon sokat számítógép elött töltöttem,érződik a szemem állapotán. Ezért se tudok annyit olvasni,mint szeretnék.
8/10
Mézi 2020 szept. 04. - 22:17:05 8/10 Előzmény Pera60
(22/49)
Szép estét:)

Ma nem értem haza kezdésre, de nem késtem sokat, kb öt percet. Viszont ez is elég volt ahhoz, hogy elszalasszam a nagy szembesítést és a teszt eredményét. A közepén is kimaradt pár perc, de összeraktam a képet (legalábbis ami ehhez kapcsolódik).

A későbbi jelenetekből megtudtam, hogy Nedim műve ez a teszteredmény manipulálás, csak kár, hogy nem értem. Sem a motivációját, sem azt, hogyan vitte véghez.

A másik, amivel lemaradtam, az a levél. Cenk (Dzsenk) írt ugyebár egy búcsúlevelet a feleségének, amiben bevallotta, hogy ő a húg gyerekének az apja. És ezt elolvasta Damla, ott kapcsolódtam be. Majd a jövő heti részek biztos még kerülgetik ezt a témát.

Igen, egyetértek abban, hogy sok a meseszerű dolog benne, olykor bugyuta is a forgatókönyv, de valamiért mégis nézeti magát a sorozat. Ma megszólalt Nedim, eddig még nem mondott ki értelmes mondatokat. Kicsit fura volt a szinkronhangja. Az volt azonban a csúcspont, hogy vöröske kidobta a férjét :)))) Sajnos ezt a jelenetet se láttam, csak hallom a rész vége felé, mikor meséli Nedimnek. De ezt így hogy? Az a ház nem Agah úré? De ha csak fele az övé, akkor sem dobhatta volna ki, nem? Na most kapóra jött neki Nedim ideiglenes otthona. Annyit elkaptam az elejéből, hogy rakosgatta Vöröske a bőröndöket, így utólag már sejtem, hogy azok voltak a férj holmijai. Megáll az ész, hogy Agah meg ezt így eltűrte. Mi lesz a következő? Hogy eztán Seníz fog fenyegetni a mutatóujjával? :D
Pera60 2020 szept. 04. - 06:34:59 Előzmény Mézi
(21/49)
Jó reggelt,szia! Hogy minek mutogatta a telefonját,azt nem tudom én sem. A keze remegett,amikor festette magát,tehát fél. Utolérte a végzete Nerimán személyében. De még nem adja fel! Agah úr remek telitalálat szerintem. A nagymama is kiválóan játssza a szerepét. Ezért írtam én,hogy a szinészek igazán adják magukat és nem nagyon látni fércmunkát. Persze a történet bugyuta ,már régen az elfekvőben kellene lenni a Nedimnek stb. mondanák. De ebben az a jó,hogy várja a néző,mit találtak megint ki,hogyan bonyolódik tovább. Meseszerűnek mondanák,hogy hirtelen javult a Nedim állapota. De ha gyerekként jó volt a mese,most felnőttként miért nem lehet egy kicsit hinni benne? Hogy jön egy fiatal lány akinek felkelti az érdeklődését és gyógyulni kezd. Akkor várjuk mi áll azon a DNS teszten. Készülök,mindjárt megyek dolgozni.
8/10
Mézi 2020 szept. 03. - 21:44:07 8/10 Előzmény Pera60
(20/49)
Szóval feldolgozták a Téglát? :D Nem láttam a filmet, de mégis ismerem. Az amerikai koppintás-mozi eredetije az egyik legjobb hongkongi film (ez a Szigorúan piszkos ügyek). Akkor a törökök is beálltak a sorba.

A vörös némber, azaz Seníz jeleneteit én szeretem, mivel ő kavarja a szálakat. A hidegvérű, pszichopata hajlamokat produkáló karaktereket imádom, főleg ha van stílusuk és eszük:))

Agah úr nem ilyen típus. Igaz, hogy próbál dominánsnak látszani és sokszor fenyegető aurája van, de egyébként van erkölcsi szintje, és mikor nem látják, akkor meg meghatódik és elérzékenyül. Ő kívül tüskés csak. Kifejezetten várom a holnapi részt, nem csak a csattanó miatt, hanem mert ma lemaradtam arról, hgy Seníz minek is mutogatta a telefont, miközben lejátszotta a banya hívását? Egyébként ez a színésznő még telitalálat, vagyis a mama, sajnos nem tudom biztosan, de talán Neriman a neve. Andersen meséiben ilyesmik a gonosz boszorkányok, akik a gyerekeket rémisztgetik:)
Pera60 2020 szept. 03. - 20:01:33 Előzmény Mézi
(19/49)
Szia! Ezen menthetetlenül felnevettem. A legvérmesebb nézés. Igen. Ezért mondtam,hogy ez a sorozat egy igen aljas nőszemélyre épül. Én már láttam egy párat,mondjuk olyan gyorsan el is felejtettem,de ott mindig férfi volt a gonosz. És nem válogattak eszközökben. Van egy ,az amerikai Tégla filmet dolgozták át török módira. Szóval a rendőrsrác beépül a maffiába,és a maffia által nevelt fiú pedig rendőr lesz. Akik amúgy testvérek. Egyik vezető híres öreg színészük játszik és egy szintén nagyon sztárolt fiatal színész. No az embert kirázza a hideg. Az étteremben hadonászik folyton az öreg a nagy késsel,leszel a kampón lógó birkahúsból és kebabot készít. Legalább olyan elánnal intézik az étterem pincéjében az ellenfeleket. Ez a mostani sorozat á csak egy kellemes kis ujjgyakorlat.
8/10
Mézi 2020 szept. 03. - 18:04:02 8/10 Előzmény Pera60
(18/49)
Szia! Köszönöm a választ. Tehát jók voltak a megérzéseim. Így, hogy elolvastalak, most már az is világos, miért adott be Nedimnek gyógyszereket Seníz asszony.

A mai rész egyébként remek volt :)) Csattanó viszont csak holnap várható. Most úgy tűnik, hogy kiderül ki a gyerek apja. Agah úr felvette a legvérmesebb nézését, és hozzá a katonás stílusát: Irány a hall! Most! Mindenki jöjjön! :))

Dzseren, vagyis Nedim felesége meg meglepő módon nem ment el az álombéli lovagjával. Plusz még el is magyarázta, hogy őt ezentúl nem lehet átverni. Merthogy tudja, hogy ebben van valami trükk, és különben sem fogja itthagyni a rezidenciát :D Ez a jelenet is tetszett. Dzsenk pislogott nagyokat.
Pera60 2020 szept. 03. - 05:49:43 Előzmény Mézi
(17/49)
Szia! Készülök dolgozni,de előtte kicsit tájékozódom a világ dolgairől. Tehát a történet az volt,hogy a gyerek mármint a sérült, rajtakapta őket szeretkezés közben a saját apjával. Ezért volt neki fontos,hogy kitörölje az emlékeit. Arra irányította a saját fiát,hogy utálnia kell az unokatestvért,mert az apja jobban szereti őt.Miután vélhetőleg már beleégette az agyába,akkor a fia lelökte az emeletről. Ott minden vagyonilag a sérült fiúé,ezért Seníz asszony mindent meg is tesz,hogy ne kapja meg a jussát. Volt ahol olvastam róla,hogy a Dzsenk (maradjuk fonetikusan,) nem a férjétől van. Valami emberség csak szorult bele,mert volt ahol szerelemről beszélt és könnyes lett a szeme. Nyilván érzések fűzték a Nedim apjához. Tekervényes történet,de miért is ne történhetne meg a valóságban is? Bár sajnálni nem kell,de ezért ilyen hideg a saját lányához is,és majomszeretettel dédelgeti a fiát. Akit tönkre is tett. Aga úr se az a klasszikus férfi,mert csinált belőle hülyét,de úgy látom már nem sokáig.
8/10
Mézi 2020 szept. 02. - 20:50:39 8/10 Előzmény Pera60
(16/49)
"Hogy valaki hogy lehet ilyen hihetetlenül ostoba,hogy nem látja a lánya viselkedését?" Nekem is hasonló a gondom vele. Elhiszem neki, hogy alapjáraton nem feltételezzük a hozzánk közelállókról a hamisságot, erkölcstelenséget, és még a gyanút is nehéz elfogadni, ha mégis kiderül valami. De itt már nem először szembesült olyan dolgokkal anyu, amik bizonyítékul szolgálnak. Mindegy, én sem értem meg, mert a mostani viselkedésével csak a saját gyerekének árt.

Más!
Említettem ugye, hogy nem minden részt láttam. A nevekkel is zavarban vagyok. Amikor lemaradtam az adott részről, akkor elolvastam az epizódismertetőket, de mivel kapásból négy főszereplő neve kezdődik C-vel, így egy ideig össze is kevertem őket :D Szóval a lényeg, amit ebből ki akartam hozni, az a vörös nő, azaz Anyuci félrelépése. Írtad, hogy nagyon védi a fiát, erről ugrott be, hogy mintha az egyik részben lett volna egy viszaemlékezés, amiből az derült ki, hogy Anyucinak titkos viszonya volt a beteg srác apjával. Ez az ember akkor egyenlő Agah úr testvérével, akit a férfi mindig emleget. Ha jól sejtem, akkor Anyuci fia nem is Agah úrtól van? Hanem a nagybácsitól? Vagy félreértettem? Ezt így talán nem mondták ki szó szerint, de volt valami jelenet, ami erre utalt. Agah úrnak még egy apasági tesztet kellett volna kérnie, úgy érzem :)
Pera60 2020 szept. 02. - 16:58:56 Előzmény Mézi
(15/49)
Ó igen az Abigél! Mindig meg tudom nézni. A férjem csak néz: már megint azt nézed? Ha tudná,hogy a Videa-n is már láttam. Azok a nagy színészek! Olvastam én is. Általában ha megnézek filmet,mindig elolvasom a könyvet is. És mást is Szabó Magdától.
Ebben a sorozatban nekem is a Damla a legjobb karakter. Egy kicsit szarkasztikus,igazi influenszer és igazán a kutya sem törődik a lelkével. Nagyon tetszik a Dzsiván. Úgy kinézetileg is. Mintha készülnének összejönni. Úgy legyen. Anyuci (a gazdag ) mániákusan védi a fiát, és mintha lépéshátrányban lenne a férjével szemben. A másik anyuci csak azért szenved,nehogy már ilyent gondoljanak az Ő kislányáról,hogy nem a férjétől van a gyerek! Hogy valaki hogy lehet ilyen hihetetlenül ostoba,hogy nem látja a lánya viselkedését? No akkor még mindig várni kell,hogy oldják meg a gordiuszi csomót és kerül össze azzal akit végül is szeret.
8/10
Mézi 2020 szept. 01. - 22:35:01 8/10 Előzmény Pera60
(14/49)
A színészi alakítások a török sorozatokban szerintem is jók általában, persze csak azokról tudok nyilatkozni, amikhez eddig volt szerencsém. Ráadásul nagyrészt a szinkronhangok is passzolnak, és azt érzem, jól választják ki a szinkronszínészeket, de itt bevallom, hogy ezt lehet azért gondolom így, mert eredeti nyelven még soha nem néztem tőlük sorozatot :D Mindenesetre itt is jól játszák a szerepüket a színészek, kivéve az anyuka, akit említettem, de ez csak az én véleményem. Amúgy ma sem jött be az előadása.

Karakterek közül egyébként nekem a Damla tetszik, mert szerintem neki nagyon jó szövegeket írtak a forgatókönyvesek. A maiban is jó beszólásai meg monológjai voltak. A magyar szinkronja Nagy Katica, akinek egyébként is kedvelem a hangját. Szóval a Damlában az jön be, hogy éli a maga kis világát, a körülötte zajló dolgokat pedig sokszor szenvtelenül kommentálja. Van egy kis paranoid beütése pluszban:)) A figurát illetően érzek egy kis szatirikus ízt is.

Az ápolócsajt bírom még, ő meg általában szép kis botrányokat okoz. Hiába lépnek fel ellene, csak megy előre mint egy gőzmozdony:)) A színészi alakításoknál kifelejtettem, hogy a beteg srácot is jól adja át az őt megformáló színész. Vágás nélküli jeleneteknél látszódik ez igazán.

Egyébként biztosra veszem, hogy nem fog kiderülni az apasági teszt eredménye, de arra kíváncsi leszek, hogy mit fog lépni ez ügyben a nej. Az fura, hogy nem vette észre, hogy Aga úr kamuzik a londoni útról, már nekem is szemet szúrt, pedig én sokkal kevesebbet láttam ezt az embert, mint ő :) Nedimet egyébként nagyon szép helyre vitték, nem csak a környezet, de az a faház is gyönyörű volt. Eléldegélnék ott.

OFF

Magyar sorozatok közül az én kedvencem az Abigél. Olvastam többször, tévében pedig mindig megnézem, amikor leadják. Nekem ez az etalon eddig, szinte minden tökéletes benne. Az pedig, hogy a tévés változat is olyan minőségű lett, mint a könyv, számomra egy elég ritka dolog. A legtöbb esetben, ha könyvadaptációról van szó, én csalódni szoktam. Meg persze eleve nehéz feladat visszaadni azt, amit a könyv nyújt. Kíváncsi vagyok neked mi a véleményed. Bocsánat, ha hosszú voltam:)
Pera60 2020 szept. 01. - 20:41:54 Előzmény Mézi
(13/49)
Sokszor kinevetik azokat,akik néznek török sorozatot. Pedig szerintem igényesebb a kivitelük,mint egyik-másik magyar filmé. Nem lehet látni elnagyolt alakításokat. Igaz,ez nekik export cikk,hiszen állítólag igen nagy üzlet van benne. A fél világ nézi. Rá szoktam nézni a szereplőkre és bizony ritka,amelyiknek nincs felsőbb végzettsége. A múltkor a húgom mondta,hogy tetszik neki nagyon egy magyar sorozat,valamikor az 1800-as évek végén játszódik,nem jut eszembe a címe. Belenéztem és elkapcsoltam. Olyan darabos vontatott volt,valahogy nehéz volt abba a miliőbe beképzelni magam. Én az Aranyembert szeretem,a Kőszívű ember fiait és a többit,amelyik ebbe a kategóriába tartozik.
Pera60 2020 szept. 01. - 20:29:02 Előzmény Mézi
(12/49)
Hát milyenek a nők egy nagy irodaház recepcióján? Egyszer se jobbra,se balra nézve Seníz asszony becsörtetett a saját vállalatukhoz. Akkor jegyezték meg a háta mögött a titkárnők,hogy pedig csak egy titkárnő volt!
8/10
Mézi 2020 aug. 31. - 22:01:50 8/10
(11/49)
A lányok anyja engem is idegesít, néha olyan eltúlzott reakciói vannak. Viszont más török sorozatokhoz képest úgy érzem, ebben jobban pörögnek az esmények, és csinálnak benne (magukhoz képest) váratlan fordulatokat is.

Az Aga úr meg a folyamatosan feltartott ujjával inkább nevetséges, mint tisztelni- vagy félnivaló, miközben éveken keresztül szépen megvezették :D Az ápolónőt ugyebár a kamerán keresztül figyelte, meg is állapította az elején, hogy nem olyan ez a lány, mint a húga, hanem tisztességes, és valóban a beteg sráccal foglalkozott. Mikor "elszöktek", akkor meg ahelyett, hogy használta volna a fejét, megpróbált volna nyomozgatni, az ápolónő rögtön Antikrisztus lett a szemében :D Szóval van benne pár idegesítő dolog, de így is érdekel, hogy mi lesz a következő részekben.
8/10
Mézi 2020 aug. 31. - 21:59:15 8/10 Előzmény Pera60
(10/49)
Üdv!

Én is nézem a sorozatot, többé-kevésbé tetszik is, de nem minden részt láttam. A titkárnő az ki benne? A vöröske?