Téma: Kenny Lin

Riamara 2022 júl. 21. - 13:47:28
(4707/4727)
A Dream of Splendor 8-10 rész
Kiderül, hogy Paner vőlegénye nem egészen jó szántából szakított a lánnyal, és az ágyas dolgot is csak azért dobta be, hogy a lány mielőbb haza menjen, mielőtt valami baja esne, ha jövendő apósáék tudomást szereznek róla. Persze ezt azért nem meri elmagyarázni Panernek.
A lány belenyugodna a szakításba, ha a vőlegény hajlandó három kívánságát teljesíteni. Úgymint hivatalosan szakítani, visszaadni neki a veszélyes festményt, és felszabadítani a zenészlányt. De tudós úrfi ezekből egyikre sem képes, ezért inkább sunnyogni kezd, aminek az lesz a következménye, hogy Panerékat szégyenletesen kizavarják a városból.
Épp ekkor ér vissza Gu parancsnok is a fővárosba, és ismét segítő kezet nyújt a lányoknak.
Riamara 2022 júl. 10. - 17:29:11
(4706/4727)
A Dream of Splendor 6-7. rész
A történet a Song dinasztia idején játszódik, ami nem igazán kedvezett a női egyenjogúságnak. A Konfuciusz tanoknak hála, ezeregy szokás szabályozta a nők életét.
Így hiába szereztek meg hősnőink minden bizonyítékot, sajnos a bíró inkább az elkövetőt támogatta, és még őket hibáztatta. Szerencsére Gu nyomozó előre látta ezt a problémát, és a segítségükre sietett.

Közben kiderült az is, hogy nyomozónk igen befolyásos apával rendelkezik. Vicces módon ő tényleg Xiao miniszter legidősebb fia, ahogy ezt Paner a hajóskapitánynak hazudta. (nem véletlen, hogy ezt hallva a férfi olyan fura fejet vágott)
Xiao apuka nem kispályás, simán bedarálja a csempész szervezetet, közben pedig a Hírszerző Hivatal főnökét is helyre teszi. Csupán a fiával nem boldogul. :D

Paner a fővárosba érve találkozik a vőlegénnyel, aki elég szégyenletes javaslattal áll elő. Előbb feleségül veszi a gazdag Gao lányt, aztán Paner az ágyasa lehet. Hősnőnk persze kiborul az ajánlattól. Amikor pedig exének barátja is felkeresi, hogy kioktassa őt a nők megfelelő viselkedéséről, még jobban felhúzza magát. Sanniang viszont, a maga keresetlen modorában, helyre teszi a kéretlen tudóspalántát.
Riamara 2022 júl. 05. - 18:01:54
(4705/4727)
A történet egyébként egy elég kényes témát jár körbe. Már több koreai és kínai sorozatban lehetett látni, hogy az elítélt hivatalnok családtagjaiból büntetésként rabszolga lesz. Én mindig azt hittem, hogy ez egyfajta kényszermunkát jelent, valamiféle munkatáborban.
Mostanra viszont felvilágosodtam. Ezen családok nőtagjai ugyanis bordélyházba kerültek. Az olyan hangzatos elnevezések, mint a Zenei Hivatal, nem egyebet takart, mint állami bordélyházat. A hivatalnokok és tisztek szórakoztatásáról ugyanis ezek az örömházak gondoskodtak. Ugyanakkor a palotai ünnepségekre is őket küldték. Ráadásul ez egy életfogytig büntetés volt. Csupán néhány kivételes, császári ünnepen adtak amnesztiát. Aztán, ha az illető nő teherbe esett, a gyermeke is rabszolgának számított. Sőt az ő gyermeke is. Így alakulhattak ki azok a gettók is, amit a Luoyangban láttunk.

Ebben a történetben két ilyen főszereplő is van, akinek ez volt a sorsa. Paner kislány korába került a bordélyba, hogy aztán táncosnőt faragjanak belőle. Mázlija volt, hogy egy amnesztia révén megszabadulhatott. Viszont a bélyeg örökre rajta maradt.
Song, a zenészlány viszont már beleszületett a rabszolgaságba. Nem is nagyon érti, hogy ez milyen megkülönböztetéssel jár, hiszen más életet sohasem ismert. Ezért azt hiszi, elég csak elszökni, és máris szabad lesz.
Riamara 2022 júl. 05. - 16:49:47
(4704/4727)
A Dream of Splendor továbbra is vezeti a nemzetközi sorozatlistát. Mondjuk kicsit sem csodálkozom rajta. Annyira szeretni valóak a szereplők. A helyzetek pedig, amikbe kerülnek, mai szemmel is aktuálisak. Mindezt pedig roppant hitelesen mutatják be.
Gu Qianfant jól megfúrják a főnökei, így kénytelen onnan elfogadni a segítséget, ahonnan soha nem gondolta volna.
Paner bármennyire is siet megtalálni hűtlen vőlegényét, azért mindig talál módot, amivel barátai segítségére siethet.
Így aztán jól megleckézteti a házasságszédelgő szélhámost. De vajon a törvény kinek az oldalára áll majd?
Riamara 2022 jún. 23. - 21:25:57
(4703/4727)
Nos újfent fordításra adtam a fejem. A kiválasztott sorozat pedig a Dream of Splendor
Zhao Paner, egy okos és talpraesett fiatal nő, Qiantangban. Barátnői, Sun Sanniang és Song Yin Zhang segítségével egy teaházat vezet. Amikor megtudja, hogy vőlegénye, miután végre letette a tisztviselő vizsgát, elhagyta őt egy magasrangú hivatalnok lányáért, nem hajlandó beletörődni a sorsába. Úgy dönt, a fővárosba utazik, és kérdőre vonja. Közben Sanniangot is otthagyja a férje, és magával viszi közös gyereküket, Yinzhang pedig egy szélhámos karmaiba kerül. Így ők is vele tartanak a fővárosba.
Mielőtt elindulnának, az útjaik keresztezik egymást Gu Qianfannal, aki a "Megtestesült Ördög" becenévre hallgat, és a Fővárosi Hírszerző Hivatal parancsnoka. Azért jött a városba, hogy kiderítse az igazságot, egy, a császári udvart érintő aljas terv mögött.
Az első találkozásuk elég viharosra sikeredik. Éppenséggel nem keltenek túl jó benyomást egymásra. De a körülmények úgy hozzák, hogy kénytelenek összefogni.
https://www.youtube.com/watch?v=LM8dVdjADwg
A történet nagyon autentikus. Különböző életformákat, szokásokat ismerhet meg belőle a néző. A karakterek nagyon jók, a színészek pedig természetesek, életszerűek és roppant jó a köztük lévő érzelmi kapcsolat.
Riamara 2022 jún. 19. - 12:25:50
(4702/4727)
Kenny Lin az idén eléggé belehúzott. Két sorozatát is bemutatták egymás után. Az egyik a To Love, amiben egy kábítószer-ellenes rendőrtisztet alakít, aki elhatározza, hogy nyomoz a barátja halálát okozó kábítószer-kereskedelmi ügyben. Titkos rendőrként beépül a szervezetbe és megismerkedik egy lánnyal, akinek a segítségével nekilát, hogy tisztázza a nevét és a barátja meggyilkolását.
A másik sorozatának címe: Master of my own. Amiben egy zseniális pénzügyi befektetőt alakít, aki viszont főnöknek rém undok. Nem is bírja ki mellette egy titkárnő sem sokáig. Csak Ning Meng, akinek viszont nem az az álma, hogy örökké titkárnő legyen. Hiszen régi álma, hogy ő is befektető szakember legyen. De mi van, ha a főnök foggal-körömmel ragaszkodik hozzá. :D

S bár az előbbi sorozat sokkal izgalmasabb témának tűnt, engem a másik sorozat szippantott be. Pedig amúgy nem vagyok oda az irodai sorozatokért. Ráadásul egy pénzügyi irodáról van szó. Azt hittem ennél szárazabb történet nem is lehetne. De nagyot tévedtem. Roppant érdekes a befektetések világa. A két főhős kapcsolatáról nem is beszélve. :D
https://www.youtube.com/watch?v=ZBlZkdAmHOw
Riamara 2022 máj. 06. - 16:04:56 Előzmény bori4
(4701/4727)
Hát azt hiszem ezt én is kihagyom egyenlőre. :D
bori4 2022 máj. 06. - 15:30:41 Előzmény Riamara
(4700/4727)
:-DDDD Csodálom a türelmedet... Én most kicsi kínai kicsit pihi állásponton vagyok. :-)
Riamara 2022 máj. 06. - 13:43:46
(4699/4727)
Megnéztem a Longxi első részét. Hááát... majdnem feladtam. :D Szerencsére olvastam előtte a kritikákat, miszerint nagyon nehéz követni az első részt, de később kialakul, és jobban lehet érteni, ki-kivel és ki ellen van. Főként mivel két kémszervezet játszmájáról szól.
Ami megnehezíti a dolgot:
1. Mindenki tök egyforma. És legalább két nevük van, így ha véletlenül megjegyzi az egyiket az ember, legközelebb biztos más néven beszélnek róla.
2. Sohasem tudni, hogy éppen melyik országban vagyunk. (Wei, vagy Shou)
3. Amúgy meg tök mindegy, mivel egyik országgal sem lehet azonosulni. :D
4. Egyenlőre rejtély, hogy kik a főszereplők.
A pozitívum, hogy a rész végén dióhéjban elmondják, mi történt.
Riamara 2022 ápr. 29. - 23:18:02
(4698/4727)
És máris itt van a Changan és a Luoyang írójának új sorozata.
A címe: The Wind Blows From Longxi
A három királyság idején játszódik, akárcsak a szintén általa írt: A három királyság titka, című sorozat.
Egy kis előzetes
https://www.youtube.com/watch?v=Yz9vOSVzIQM
Riamara 2022 ápr. 27. - 11:07:45
(4697/4727)
Összességében azért tetszett. Nem olyan mélyreható és nagyszabású, mint a Changan, de azért jó volt.
Lassabb volt, és nem volt olyan feszes, mint a másik sorozat. De sok izgalmas, és erős jelenet volt benne.
A remek alakításokban itt sem szenvedtünk hiányt. A karakterek hasonlóak voltak a Changan szereplőihez, Gao pont olyan volt, mint Zhang nyomozó, Yue pedig, mint Tan Qi. Erlang csak azért nem volt olyan, mint Li Bi, mert Jackson Yeet egyszerúen képtelenség lekörözni.
Riamara 2022 ápr. 27. - 10:54:42 Előzmény bori4
(4696/4727)
Én is másmilyen véget vártam neki. Sejtettem, hogy Yuet beáldozzák, de nem így.
Azt hittem látjuk, ahogy az idővel versenyezve, keresik a robbanószert, és majd az összetűzés során hal meg. Ez a halál viszont olyan méltánytalan volt.
Én sem értettem, Wu bátyót miért hagyták életben. A császárnőt ennél sokkal szigorúbbnak tartottam. És ha úgy vesszük a Liu gyerek se kapott büntetést.
bori4 2022 ápr. 27. - 10:40:27 Előzmény Riamara
(4695/4727)
Köszönöm a fordítást Mara, most is nagyon színvonalas volt.
Furcsa vége volt, szerintem itt is elment ez a sorozat kb. a 2/3-ánál, húzták-vonták, kínlódva meglett a vége.... Az az utolsó jelenet a színes leplek között , háát .... körbefogják a katonák, de a lepedőktől nem látnak szinte semmit. :-))) Azt sem értem, hogyan mentette meg a gettó népe a robbanástól a várost, csupa tűzszerészből állt, vagy katonákból??? Az sem derült ki számomra, vagy nem figyeltem jól, miért is voltak ők oda bezárva tulajdonképpen, és miért voltak olyan birkák, hogy ott maradtak....
Miért maradhatott életben Wu bátyus, miért áldozták be Yue-t, stb-stb....


Riamara 2022 ápr. 26. - 18:08:31
(4694/4727)
Luoyang 39. befejező rész.
A főváros megmenekült. Gao és a gettó népe győzedelmeskedett. De, ahogy ezt sejteni lehetett, nem volt áldozat nélküli ez a győzelem. Habár olyan igazságtalan volt ez a sorstól.
Riamara 2022 ápr. 23. - 16:52:50
(4693/4727)
Luoyang 38. rész
Eljött az igazság pillanata. Yue nagyon nehéz helyzetbe került.
Gao és Erlang búcsúvacsorája viszont nekem azt sugallja, hogy valamit terveznek.
Riamara 2022 ápr. 22. - 18:13:13 Előzmény bori4
(4692/4727)
Mi tagadás, a bátyus nagyravágyó. És igen módszeres. Ő ezt a tervet már sokkal régebb óta szövögeti. Gondolom a nagybácsival egyetemben. Viszont, aki túl sokat markol... Mert nagyon úgy tűnik, hogy még nem fejezte be a tervét. Erre utal, hogy megkérte a császárnőt, személyesen nyissa meg a magtárakat.
Gao fejében egyből meg is szólalt a riasztó. Főleg, mivel őt meg a gabona őrzésére jelölte ki.
Ha Wu bátyó megelégedett volna a "Főváros megmentője" és a Szövetség új vezetője címmel, akkor talán simán megúszhatta volna az egész lázadást. És még potenciális trónörökössé is válhatott volna. Így viszont borítékolható a bukás, mert ha Yue rájön mit csinál, akkor holtbiztosan nekimegy.
bori4 2022 ápr. 22. - 16:18:58 Előzmény Riamara
(4691/4727)
Igen, jól tippeltünk - ezt a köhécselő bátyuskát már 1-2 rész után furcsának találtuk. De hogy még a császárnőt is az orránál fogva vezeti???? sőt a végén már minden fontos főnökség az övé....
Tulképpen mi baja a császárnővel? nem igazán tiszta nekem az indoka, hacsak nem a szokásos, ő akar császár lenni ....
Szerintem a húga meg fog halni, valamiért biztos Gaot akarja kinyírni és a lány rájön....
Riamara 2022 ápr. 20. - 16:34:14
(4690/4727)
Luoyang 37. rész
És igen, jól sejtettük, ki is állhat az egész mögött.
Amúgy elég rossz jelnek tartom, két résszel a vége előtt Gao és Yue összeborulását, és elmélkedését a jövőről. Bárcsak ne lenne igazam! Viszont abból kiindulva, hogy az előző részben a Liu Öcsi, meg a táncoslány csinálta ugyanezt, most pedig láthattuk mi lett a vége... hát, na!
Riamara 2022 ápr. 16. - 16:42:38
(4689/4727)
Luoyang 36. rész
Kezdődik a felkelés. Gao és Wu parancsnok is odateszik magukat rendesen.
Riamara 2022 ápr. 13. - 18:58:47
(4688/4727)
Luoyang 35. rész
Louyangban kitör a pánik, vele pedig a káosz, ami persze a Chunqiunak kedvez. Hisz kiderül, hogy a gabona nem robbant fel a magtárban. Azt előtte lenyúlták.
Erlang nagy dilemmába kerül a bátyja miatt. Chu mester pedig bajba kerül.