Téma: Keresztanyu

4/10
napraforgó szept. 12. 06:47:18 4/10
(3559/3819)
Egyre inkább úgy érzem, hogy erről a Nagy Vonatrablásról csak dumálnak, nem lesz belőle semmi.
Meglehet, hogy a kettévált "ukrán" csapat két fele úgy összegabalyodik, hogy egymást fogják megakadályozni a kivitelezésben.
4/10
napraforgó szept. 12. 06:44:50 4/10
(3558/3819)
Ha már CGI volt a tűz, igazán csinálhattak volna nagyobbat is. 800 liter benzin nem úgy ég, mintha csak 8 liter lenne.
------
Szkandernek nem volt nagy szerepe, csak az izmait tuningolta néha a Zozo's Gymben néhány beköpéssel. Az anyjának semmiben sem segitett, még a zöldséges ládák cipelésében sem. Legalább egyszer előfordulhatott volna ott, ha már nem dolgozott, igy keresete sem volt, csak vitte a pénzt, nem hozta. Talán még tesznek rá némi utalást a sorozat folyamán.
2/10
Ordító egér szept. 12. 00:11:33 2/10 Előzmény nappalitv
(3557/3819)
Az előzetes alapján TTivi és kis csapata a kiégett roncsot vizsgálják, amikor Sótonyi + Gál Mihály rájuk találnak. Majd jól megnézem, befestették-e sötétszürkére az ócska verdát, hogy a tűz látszatát keltsék. Azt meg sem említem, hol fért el a roncsban 800 l benzin. Én azért gagyiságban a BK rakparti autós üldözéses jelenetének adnám a pálmát, és sokat várok a közelgő Nagy Vonatrablástól.
Mark1993 szept. 11. 23:40:26 Előzmény Rojita
(3556/3819)
Nekünk is korlátozottan hasonló volt, papíron 8, de gyakorlatban 16 óra, szabadidő megvonás, 10 perc szünet, szétalakiztatás, monotonitás, folyamatos kontroll, ezt kellett túlélnünk 4 hétig, na ők meg 4 hónapig és Magyarországtól elszakadva minimum 5 évre, amennyiben megfelelnek, ez 1 + 5 évet jelent összességben.
8/10
Rojita szept. 11. 23:27:53 8/10 Előzmény Mark1993
(3555/3819)
Azta..(Te). Szkanderből idegenlégióst csináltak és kiírták.
Vagy lesz még utóélete?
Mark1993 szept. 11. 23:14:47 Előzmény Rojita
(3554/3819)
NatGeo-n néztem többrészest, én csak a Honvédségben vagyok, nem képzelem magam űberkommandósnak, ellenben Szkanderből azt csináltak.
1/10
nappalitv szept. 11. 22:38:41 1/10
(3553/3819)
Tényleg egyre rövidebbek a részek. Már 47 percnél tartanak, pedig mennyire el volt szálva barbária, hogy 60 perces részek, több szál lesz egy adásban.
Aztán a második kör 15. részétől az addigi 57-60 percekből hopp 47-50 perc lett. Ez 10 perc minusz. A retekmoston ellenőrizhetitek a nettó műsoridőt.
8/10
Rojita szept. 11. 22:37:44 8/10 Előzmény Mark1993
(3552/3819)
National Geographic vagy személyes élmény?
1/10
nappalitv szept. 11. 22:32:28 1/10 Előzmény Ordító egér
(3551/3819)
Az egy űbergagyi CGI tűz volt, mint a hídpukkantáskor a híd.
https://www.rtlmost.hu/keresztanyu-p_18827/keresztanyu-2-evad-24-resz-c_12893024
46. perctől
Itt sincs semmi árnyék, széthulló törmelék, fekete füst, semmi. Gagyi.
Mark1993 szept. 11. 21:01:55 Előzmény Rojita
(3550/3819)
Van úgy, hogy a felvételizők 60 %-át elfogadják, van úgy, hogy a 60 %-ot szórják ki, az alapkiképzés során is lehet tovább morzsolódni a szobarend / alakiasságok / fizikai felmérő / harcászat / kontroll / engedelmesség miatt, meg kellene egy alapszintű Angol.

Láttam már, hogy a világ minden tájáról, Kolumbia, Portugália, Albánia, Törökország, Afrika, Arabok, India, és Kínából is voltak jelentkezők / újoncok, felvették őket, Angolul vezényeltek nekik, mellettük tanítgatták Franciára, hogy 4 hónap után alapszinten értsék a Kiképzőket, 6. hónapra Francia jogsi, az 1. év végére annyira, hogy 100,000 € értékű hadi felszerelést, ami a Francia Államé, rájuk bízták, és sokuk lett Állampolgár.
Mark1993 szept. 11. 20:52:17 Előzmény Rojita
(3549/3819)
Mindenki az internetes gyakran ismételt kérdések rovatokban Navy SEAL / SAS / Szpecnaz kommandós akar lenni, és az Idegenlégió is ugyanilyen mitikus, megfoghatatlan, jól hangzó brand, túlságosan unalmas közkatonának lenni a Honvédségben és pakolni a homokzsákokat, vagy hőmérőzni a kórházaknál, Kalasnyikovval a hátára akasztva.
8/10
Rojita szept. 11. 20:36:00 8/10 Előzmény Mark1993
(3548/3819)
Miért nem a hazai seregbe jelentkezett? Az Idegenlégió többet fizet? Aztán beszél Szkander franciául?

A cikk alapján (N.V. kívül mindig mosolyog, de belül dráma) lehet, h összeomlott. Egyszer nem jelent meg a forgatáson, retorzióból elküldték a légióba. (Kiírták).
8/10
Rojita szept. 11. 20:03:02 8/10 Előzmény Mark1993
(3547/3819)
Vagy sok Rejtőt olvasott.
Mark1993 szept. 11. 19:49:04 Előzmény Rojita
(3546/3819)
Elhunyt férjétől csak adósságot örökölt, a virág / zöldségboltból nem lehetett megélni és hogy elmozduljanak valamerre, jelentkezett katonának, biztosít ingyenes bennlakást, menzát és fizetést, amit hazaküldhet.
8/10
Rojita szept. 11. 19:40:43 8/10 Előzmény napraforgó
(3545/3819)
Az az egy mondat is olyan hirtelen rögtönzésnek tűnt a fk-írótól.
Helyükben, legalább egy kétperces szöveget adtam volna az anyjának /Klárikának. (Jaj, mi lesz most vele? Eddig ott volt vele a fia, most egyedül maradt. Vki telebeszélte a fiú fejét ezzel a légióval, mindig is befolyásolható volt. Azóta nem hívta, nem is ír...)
8/10
Rojita szept. 11. 19:32:29 8/10 Előzmény Mark1993
(3544/3819)
Ezt a bulvárcikket én is olvastam tavasszal, de akkor már mint a múltban történtekről mesélt. Csak nem jelentette fel megint az exe, annak csak lenne sajtóvisszhangja.
Viszont, a gugliban csak egy augusztusi hírt találtam, amikor Ő is a KA ffi-színészeivel részt vett egy jótékonysági focimeccsen. Nem találtam a nevét sehol máshol, h esetleg valahol színháznál próbálna, vagy aláírt volna vmi filmszerződést, ami indokolná, h önként távozott volna a sorozatból. Nem volt nagy szerepe, de mégis munka volt, ismertséget is hozott.
Remélem, h HB a sok promotáló bejelentkezésében egyszer ejt 2-3 mondatot Noéról is, h mi történt?
4/10
napraforgó szept. 11. 15:56:20 4/10 Előzmény Rojita
(3543/3819)
Szkanderről volt egy mondat, Klárika (az anyja) szerit beállt az idegenlégióba, mert ott jól kereshet. Passz.
Mark1993 szept. 11. 15:27:29 Előzmény Rojita
(3542/3819)
Noé Viktornak többször kellett bíróság előtt állnia, be kellett bizonyítania, hogy valóban fizeti a tartásdíjat, máskor, hogy nem beteg vagy drogfüggő, aki ilyenekbe keveredik, nem várnak az objektív ítéletig, hanem apelláta nélkül, egy rideg és rossz főnökként szerződést bont vele az RTL / Showrunner és vége.
Mark1993 szept. 11. 15:16:32 Előzmény napraforgó
(3541/3819)
Imi és Ildi azért nyomozgatnak, be akarták vizsgáltatni a kioperált lövedéket és ténylegesen kiderítették, hogy az ukránok fegyverétől származik, elindultak egy használható nyomon, ha Tivadart és a beosztott rendőröket nem érdekli, Róza mama és Bonifác meg szándékosan ködösítenek.

Régebben írtam, vannak karakterek, akiket nem kedvelek / kidolgozatlannak érzek, Bárány Jóska és Zozó, de nem is akkor hiba azok, mint a túlságosan hülyére / ellenszenvesre írtak, mint pl. Annabella. Nem ismeri az ártatlanság vélelmét, előre inkriminál másokat, egyetlen kis kavics alapján ipari mennyiséget képzel, nem tudja külön választani a munkát és a magánéletet, másokéba belefolyik, rosszindulatúan tartóztatgat le másokat, félbe hagyja ő is a nyomozást, milyen karakter ez ?
8/10
Rojita szept. 11. 14:20:49 8/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(3540/3819)
Ezek szerint belealudtam a végébe... _Volt egy ilyen jelenet, h Róza mama pesti munkát kér az unokájának?
Mi lehet a háttérben? Talán Tóth Angelika nem bírja a napi sorozatot és saját kérésére Vele húzatták meg azt a ravaszt, h aztán pihentethessék Pesten?
Megtudjuk valaha?
Ahogy Szkandert is máról holnapra elutaztatták. Ott is mi történhetett?