Téma: Keresztanyu

6/10
napraforgó 2021 nov. 13. - 18:35:06 6/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(3658/5118)
El lehet itélni Bonifácot, hogy nem lelkesedett rögvest a gyerekért, de... De Ildi nagyon jól tudta, hogy Boni pap akar lenni és azt is, hogy a papok nem nősülhetnek. Mégis belevágott, belefogott a viszonyba, sőt eléggé úgy tűnik, hogy ő kezdeményezett, Bonifác csak elfogadta a felajánlkozását. Tudta mit vállal és azt is, hogy nem nyerhet.
És ha nem is elsőre, de végül Boni mégis mellette döntött, ő is áldozatot hozott, hisz lemondott arról a hivatásról, amire egész életében készült. Remélhetőleg boldog lesz a házasságuk, mert különben nem volt értelme az áldozatnak.

Viki és Pityke kapcsolatának viszont nem jósolok nagy jövőt. Viki most még hálás Pitykének, mert azt hiszi, hogy ő segitett kiszabaditani az anyját. De ki fog derülni az igazság, hogy Pityke egy sort sem irt Mira érdekében, nemhogy kérvények tömkelegét.
Kölönben is Viki egy okos nő, határozott egyéniség, hozzá képest Pityke egy bolondos álmodozó és hát nem is egy észlény.
6/10
Rojita 2021 nov. 13. - 18:27:41 6/10 Előzmény napraforgó
(3657/5118)
Egyetértek. Szimpatikus volt, h a rendezőnő elismerte, h több nézői ötletet is bevettek a fk-be. (Bonifác és Ildikó egymásra-találását mi is régóta találgattuk, hiszen a lány szemmel láthatóan olyan szerelmes volt, h kész lett volna beköltözni a parókiára bármikor).

Na, hát mit tanácsoljunk még a fk-íróknak?
Köztudott, h több nő van, mint ffi. Így nem járja, h Makkosszálláson /és Vologyán partner nélkül kelljen élniük a fiatal ffiaknak. Zénónak, Iminek, Janónak, Kárlónak, Igornak, Viktornak barátnőket kérünk. Akár lehetne megint egy zenés falu-buli, ahol alkalom lenne az ismerkedésre. Ha nem is akarnak nagyszámú, újabb női szereplőt beleírni a filmbe, a muri után, a facér fiúk legalább olykor tudnák emlegetni, h randijuk van a megismert lányokkal. Végülis, huszonéves fiúk állandóan csajoznak.

Annabellának is kellene partner, akár egy rendőrkolléga?

Mariann-nak ez a beavató őrizetbe vétele, amin minden szereplő átesett. Valszeg, hamarosan kiszabadul. Giorgiót majd vki ráveszi, h vonja vissza a vallomását...

Pálinkás Gyuri bizonyára a végére előkerül és kiderül, h se ő, se Sótonyi nem bűnöző, hanem mindenki egy kolosszális tervet követ...
3/10
Pünkösdi Kató 2021 nov. 13. - 18:20:23 3/10 Előzmény napraforgó
(3656/5118)
Én is így vagyok, csak miattuk tartok ki. Olyan szövegeket megeresztenek, Pitykével együtt, hogy visítok sokszor. De ez nem Barbesz érdeme, hanem a lépteimé, mert igykeszem túllépni a logikátlanságain. Bele se akarok gondolni, hogy mi jöhet még...
3/10
Pünkösdi Kató 2021 nov. 13. - 18:16:01 3/10 Előzmény luci87
(3655/5118)
Ráadásul hogy beszélt már Pitykével a zöldhatáron, hogy intézkedjen. Jó, ne "kérje meg", hogy kérlek Pityke drága intézkedj a határon, de akkor is, utálatos egy nőszemély, érdekből cselekszik. De lehet azért, mert az anyját többet volt börtönben, mint vele. Igen, Imi tényleg megható volt, hogy Boni gyerekével együtt is vállalná Ildit, de hát ha Ildinek Boni kell. Hát nem tudom, hogy melyikük valóbb Bonihoz. Ha Ildi inkább Bonit szereti, akkor Boni. Aztán vagy kitartanak vagy nem. Ahogy Barbesz majd gondolja:) De az biztos, hogy Boni szégyellje magát, mert nem ugrott rögtön vagy másnap, hanem kellett még Ildinek futnia köröket.
6/10
Rojita 2021 nov. 13. - 17:52:39 6/10
(3654/5118)
H.B. interjúvolása közben, a háttérben ott mozgott Szkander. Vagy már a 3. évadot forgatták, amikor visszahozzák a "légióst", vagy Noé Viktor átváltott a stáb egy műszaki tagjává?
6/10
napraforgó 2021 nov. 13. - 16:43:44 6/10
(3653/5118)

Igaza volt Hámori Barbarának, a 2. évad jobban sikerült az elsőnél. Különösen a vége. A legtöbb szereplő sorsa elrendeződött, ugyanakkor épp elég szál nyitva maradt ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést.
A végére Tivadar egészen megváltozott, nyájas lett és megértő. használt a dühkezelő tréning. Ezt még párszor be lehetne iktatni, ha elmúlna a hatás.
Németh Kristóf nagyon tetszik, egy nagydarab barmot alakit, Bárány Jóska sokszor elég hülye, máskor gógyis és megoldja a dolgokat. Nagyhangú, szeret irányitani, ha nem is túl inteligens.
Hernádi Judit is nagyon jó, birom a pikirt stilusát.
A legtöbb szinész tudott valami személyest belevinni a figurájába. Szemereki, aki a hintaágyban alszik tátott szájjal, Klárika a nagyhangú zöldséges és Elza a finomlelkű virágárusnő, Hiába no, ők régi jó kipróbált szinészek.
Imi a kissé bumfordi, de finomlelkű rendőr, Zénó pedig a hebrencs, aki okosabbnak képzeli magát, mint amennyi esze valójában van.
Márknak és Janikának gyönyörű kék szeme van, többször kellene villogtatniuk. Mindkettő nagyon szimpatikus.
Valahogy minden szinész egész jól beletalált a szerepébe, egész megszerettem őket.
luci87 2021 nov. 13. - 14:38:21
(3651/5118)
Erdekes,már most nem találhato az oldal! Rtl oldalán volt egy riport a kulisszatitkorol,Hámori Barrbara nyilatkozott,jo volt nézni hogy teltek vidáman a forgatasi napok!
6/10
napraforgó 2021 nov. 13. - 13:42:02 6/10
(3650/5118)
Mikolakb. 50 éves, Viki meg úgy 30, úgyhogy épp belefér.
6/10
napraforgó 2021 nov. 13. - 13:40:11 6/10 Előzmény luci87
(3649/5118)
A keresett oldal nem található. Mi volt rajta?
6/10
napraforgó 2021 nov. 13. - 13:37:17 6/10
(3648/5118)
És ha a haragszomrádot követően? Alaposan kibékültek.
luci87 2021 nov. 13. - 13:06:51
(3647/5118)
Ez lehet már sose fog kiderulni..a következo évadig meg várhatunk!Marad a Mintaapák meg a Tanár!Az uj sorozatok,meg a Dr Balaton nem tudom mikor indulnak!:(
luci87 2021 nov. 13. - 09:46:28
(3646/5118)
luci87 2021 nov. 13. - 08:30:32 Előzmény cselaxi
(3645/5118)
En se ismertem fel a kep alapjan. De ez koszonheto annak, h kb 15-20 eve nem lattam a B. K. öt, Farkashazi Rekaval, mashol meg azota se lattam sajnos.
luci87 2021 nov. 13. - 08:27:59
(3644/5118)
Nekem a tegnapi reszben ami kiemelkedo volt, az az Imi, Ildi jelenete!!
Nekem ez a jelenet sokkal jobban tetszett, mint amikor Bonifac meggondolta magat, es megkeri a kezet Ildinek. Sokkal termeszetesebb volt.
Boni nem tette volna meg, ha elotte Ildi nem hazudja, h nem tole terhes. Ekkor szegyellte el magat. Ellenben Imi oszinten szerette Ildit, felvallalta volna Ildit gyerekkel is...
Ugyanigy hamis szerelem a Viki Pitykee is, mert Viki is csak azutan borult a nyakaba, h azt hitte Pitykenek koszonheto az anyja szabadulasa.
6/10
napraforgó 2021 nov. 13. - 07:52:47 6/10
(3643/5118)
Azért roppant kiváncsi lennék, hogy kivel ásatta be Róza mama azt a darab vörösmárványt a földbe, mert a tüntetők közt senkin nem látszott, hogy bármiről is tudnának.
na meg a földön sem, hogy előzőleg feltúrták volna, pedig az a vörösmárvány darab nem magától mászott be a föld alá.
És vicces, hogy előre meg volt rendezve a MM újabb hirlevele az égből, vagyis Róza mama előre kiszámitott mindent.
6/10
Rojita 2021 nov. 12. - 21:34:39 6/10
(3642/5118)
Öt perccel a kezdés előtt kapcsoltam be a tévét, - még ment a Fókusz, - ahol a tegnap esti verekedésről beszélt Németh Kristóf és Dóra Béla. Mindketten megsérültek. N.K. jobb kezén ma látszott is a kötés. ..
2/10
cselaxi 2021 nov. 12. - 21:33:22 2/10
(3641/5118)
Hááát... Mirjamot csak a hangja alapján tudtam beazonosítani...
6/10
napraforgó 2021 nov. 12. - 21:10:47 6/10
(3640/5118)
Volt pár meglepetés a végére. Viki Mikola lánya. Lehetett sejteni, habár én is csak a tegnapi rész után jöttem rá.
Mi lesz Mariann sorsa? ebből hogy húzzák ki?
És a Makkosszállási Madonna tartogatott még egy meglepetést. Egy ásónyomnyira az alapkőletétel helyétől vörösmárvány van a földben! Az autópálya épités bizonytalan időre elhalasztva.
Vajon mi lesz, ha később a területen abban a magasságban nem fognak túl sok márványt találni???
6/10
napraforgó 2021 nov. 12. - 13:17:03 6/10
(3639/5118)
Mikola Mirjamnak szólitotta a belépő nőt, miközben kést tartott a torkához.
Na most akkor Mirjam azonos lenne Mirával?
És én tévedtem, nem a faházban voltak, hanem egy másik épületben, egy téglaházban. Talán abban, amiben Anatolij lakott korábban?