Téma: Keresztanyu

1/10
nappalitv máj. 23. 13:42:59 1/10 Előzmény napraforgó
(2948/3708)
A sztori lényege, hogy az írónő ugye eleve jogász civilben. A saját hírnevét és egy későbbi sztorit alapoz meg azzal, hogy végigszopatja retekéket.
4/10
napraforgó máj. 23. 13:37:35 4/10 Előzmény janderka
(2947/3708)
Nem tudom, miért nem adta ki a könyvet. A cikk szerint először mozifilmnek akarta eladni, azzal házalt. Talán egy sikeres mozifilm után jobban el lehet adni a könyvet, ezért akarta kivárni a film fogadtatását. De mindenütt visszadobták a művét, végül az RTL egyszerűen ellopta.

A szerzői jog megsértése miatt ő, meg az ügyvédje kezdeményezett eljárást, erre volt a RTL-nek a válasza a sajtóper. Tagadták, hogy ellopták volna a nő ötletét, illetve a benyújtott kézirat bizonyos részeit. Na ezt a sajtópert veszitette el a rötölö.
És ezután az irónő kezdeményezte a büntetőjogi eljárást a szerzői jogok eltulajdonitásáért.

Szerintem ügyesen csinálta, a retekklub besétált a csapdába, hisz ha megegyeznek a nővel a szerzői jogait illetően, akkor nem veszitik el a sajtópert, és nem kell a büntetőeljárással szembenézniük.
De most már "itélt dolog" van, hisz a sajtóperben megállapitották, hogy plagizáltak.

Ezek alapján a büntető eljárásban sem hozhatnak más döntést és kész, már meg is van a jogalap a kártéritéshez. (Elvileg a büntető biróságot nem köti egy polgári perben hozott itélet, de fura lenne, ha figyelmen kivül hagynák a megalapozott szakértői véleményeket, és az erre alapozott polgári perben hozott itéletet.)

Viszont ha az irónő megnyeri a büntető pert és elitélik az RTL illetékes vezetőit - akár csak pénzbüntetésre - akkor már a büntető perben hozott itélet köti a később meginditandó polgári biróságot, nem vizsgálhatja, hogy volt-e plágium, vagy sem, akkor ki kell szabni a kártéritést, legfeljebb a mértékén lehet elvitatkozgatni.

Szépen fölépül a három per egymásra. Csak sajnos ezek évekig eltartanak és soká lesz pénz belőle.

De majd Guess.hu megmondja, hogy jól okoskodtam-e.
1/10
nappalitv máj. 23. 13:07:53 1/10 Előzmény janderka
(2946/3708)
Én kiadtam volna a regényt a sorival egyidőben, de "Oltári szerelem, csajok!' címmel. :) Aztán kapja be a retekklub.
offtopic
janderka máj. 23. 12:32:36 Előzmény napraforgó
(2945/3708)
Na de miért nem rögtön szerzői jogi perrel indított a csaj? Egy sajtóper mire jó? Hogy bírói ítélet szerint le lehet írni innentől, hogy a csatorna lopott, mert mégiscsak közszereplőknek számítanak a vezetői? De ezzel mit ér el a szerző? Vagy ez lenne az alapja a továbbiaknak? De hogy és miben? (No, majd guess.who elmeséli - ő jogban úgyis penge!)

Egyébként továbbra is fura, hogy a nő miért nem jött ki az ő saját eredeti regényével azonnal (jókora ellenkampányt csapva). Hiszen ha 2012-ben már létezett a szerkesztett és levédett kézirat, akkor egy profi tördelővel és egy digitális nyomdával 1 hónap alatt akár 3000 pld-ban is ki tudott volna jönni vele. Vagyis még mesze az idő alatt, mikor még futott a "lopott" széria. Ezek a "jobber" orgánumok, akik most a sikerének hírét viszik, már akkor is örömmel alátettek volna egy jóféle ellenreklámmal a "libsi" retekeseknee. Szóval még PR-ja is lehetett volna hozzá...
4/10
napraforgó máj. 23. 11:57:30 4/10 Előzmény janderka
(2944/3708)
Azt nem tudjuk, hogy miért pattant meg tőle 2 (nem 3) ügyvéd, az irónő vonta vissza tőlük az ügyvédi meghatalmazást, avagy ők adták vissza a megbizásukat, de most a 3. megnyerte neki a sajtópert. (én legalábbis ezt olvastam ki azokból a cikkekből).
Meglehet, hogy a korábbi ügyvédek nem akartak ütközni egy olyan nagyhatalommal, mint az RTL. Talán féltek, hogy az majd keresztbe tesz nekik a többi megbizásuknál.... Tudod akinek messzire elér a keze, tönkretehet egy ügyvédet is.

Mindenesetre az irónő részére most ott a sajtóperben beszerzett két szakértői engedély. Ha egy új perben új szakértőt rendelnének is ki, azért a szövegegyezéseket nem lehet letagadni.
Ha ezek után a nő nem nyeri meg a pereit, akkor ott bizony elcsalják az igazságot.
offtopic
janderka máj. 23. 10:45:55 Előzmény Ordító egér
(2943/3708)
Ha az őve volt meg tutira előbb, akkor bármikor akár még saját maga is kiadhatta volna. De nekem a fura, hogy miért pattant meg tőle 3 ügyvéd is egy ilyen egyértelműnek vallott ügyben?
De mindegy is. Ez itt full off.
4/10
napraforgó máj. 23. 10:03:23 4/10 Előzmény Ordító egér
(2942/3708)
Azt nem tudom, hogy mit kell benyújtani a Szerzői Jogvédő Hivatalhoz, és milyen formában, de a szerzőnő, aki jogász is biztos utánanézett. És le is védték neki a művét, ezt az általad jelzett cikkből látni.
Azt RTL akart sajtópert inditani ellene, de ahogy olvasom, a keresetét elutasitották. Két szakértő is megállapitotta, hogy az OCS egyes részei, dialógusai, stb. szó szerint megegyeznek Köbli Viktória már korábban levédetett művének szövegével.

Erre alapozva inditott a nő büntető eljárást - azt nem tudom, hogy ki ellen, gondolom vagy Kolosi Péter, vagy Kalamár Tamás ellen. Ha ezt a pert is megnyeri, sikerrel indithat az RTL Klub ellen kártéritési pert.
A megnyert büntető per után nem kétséges, hogy a polgári pert is meg fogja nyerni. Majd a kártérités összegén elvitatkozgatnak, de az erkölcsi győzelem mindenképp az irónőé.
2/10
offtopic
Ordító egér máj. 23. 09:49:07 2/10 Előzmény napraforgó
(2941/3708)
Ez sajnos a veszett fejsze nyele. Nem tudom, hogyan működik az irodalomban a levédés, azaz be kell-e nyújtani a kézirat egy példányát műbejelentésként akár a jó öreg papíron, akár elektronikus adathordozón a Szerzői Jogtipró utódának a Mészáros/Pálya (?) utcában álló kacsalábon forgó székhelyére?
2/10
offtopic
Ordító egér máj. 23. 09:45:26 2/10 Előzmény janderka
(2940/3708)
A "magas" és "szórakoztató" irodalomból egyaránt felhozhatunk példákat arra, hány kiadó utasított vissza később hatalmas sikerré vált kéziratokat. A legutóbbi példa a Harry Potter. (Ennek minőségét, kifulladását, majd a rá települő ipart most hadd ne minősítsem.)
2/10
offtopic
Ordító egér máj. 23. 09:43:14 2/10 Előzmény zazee
(2939/3708)
Az Aranyéletet és a Mellékhatást (+Alvilágot) meg kell védenem.
4/10
napraforgó máj. 23. 08:02:50 4/10 Előzmény Ordító egér
(2938/3708)
Nagyon remélem, hogy elkaszálják az RTL-t a büntetőügyben is és aztán az irónő sikeresen megnyerhetne ellenük egy kártéritési pert is.
Azért mégis pofátlanság, hogy rengeteg pénzt kaszálnak, miközben mások tollával ékeskednek. Jobban jártak volna, ha annak idején megveszik a művet az irónőtől.
Remélem, hogy kártéritésként legalább háromszor annyit megitél neki a biróság.
1/10
zazee máj. 22. 22:14:53 1/10 Előzmény janderka
(2937/3708)
Ennek több oka is lehet és ez a story sajnos nem egyedi eset. Van aki nem is megy sajtóperre, mert úgy érzi szél ellen felesleges. Van ilyen ismerősöm.
kovimari máj. 22. 22:11:10 Előzmény nappalitv
(2936/3708)
Perfect. A nap kommentje.
offtopic
janderka máj. 22. 22:01:26 Előzmény zazee
(2935/3708)
Én csak azt nem értem, hogy akkor hogyhogy nem ettől hangos már hetek óta a teljes kormánymédia? Illetve ha ennyire az írónőnek állt a szászló végig, akkor miért nem tudott egyetlen egy könyvkiadót se találni, amelyik kiadta volna az ő minden kétséget kizáróan eredeti 2012-es regényét?
1/10
zazee máj. 22. 21:46:05 1/10 Előzmény nappalitv
(2934/3708)
Olvastam a cikket én is korábban. Jellemző! Az a baj, hogy K.P. továbbra is marad a helyén, pökhendi, mert tudja, hogy igazán számára komolyabb következményekkel ez az ügy nem fog járni, marad a helyén.
Ugyan ez vonatkozik H.B-re is, onthatja továbbra is a színvonaltalan sorozatokat, mert "isten" a barátja. Jó hátszelük van. Igazi tehetségek labdába sem rúghatnak retekéknél továbbra sem, max. úgy ahogy az O.Cs.-nél történt. De ez vonatkozik sajnos a rivális csatornára is.
2/10
offtopic
Ordító egér máj. 22. 21:23:29 2/10 Előzmény nappalitv
(2933/3708)
Az OCs 101 része lement az RTL-en (0., azaz indító rész), majd a többi az RTL II-n. 2019 nyarán nagy csinnadrattával beharangoztak egy török smoncát, amely nagyon nem lelte el a közönség tetszését. Erre kínjukban nyúltak az OCs-hoz, amelyet 3 epizód után levettek, szerintem éppen ekkor kaphatták meg ha nem is a keresetet, hanem a hölgy ügyvédjének levelét.
2/10
Ordító egér máj. 22. 21:20:16 2/10 Előzmény nappalitv
(2932/3708)
A cím borzasztó gagyi, ha én fejes vagyok, visszadobom, esetleg ötletbörzét írok ki a stábok + a megrendelő belső munkatársai között. Még semmit sem veszítettél - az RTL Most-on + a SB-n fent van, bepótolhatod! ;o)
1/10
nappalitv máj. 22. 20:49:27 1/10 Előzmény Ordító egér
(2931/3708)
:) De szép :)))
"Továbbá tény, hogy két szakértői vélemény is megállapította, hogy az engedély nélküli megfilmesítés kétségtelenül megtörtént, a sorozatot a műsorrendből kivették, és az állított jogsértés miatt büntetőeljárás van folyamatban. Az elsőfokú bíróság végkövetkeztetése szerint cikkünk tényeken és azokból levont ok-okozati következtetéseken alapult, egyes újságírói értékítéletek ellen pedig nincs helye helyreigazításnak. Kolosiék egyébként a számukra kedvezőtlen nézettségi adatokkal magyarázták azt, hogy a már leforgatott sorozatot kivették a műsorrendből."

Na ilyen a kizárt a keresztanyuval. Ez annyira fos, hogy mindenki azt védeti le, hogy ő soha a büdös életbe nem írt ilyet.
1/10
nappalitv máj. 22. 20:42:46 1/10 Előzmény Ordító egér
(2930/3708)
Hát sajnálom, hogy kimaradt az életemből. De olyan ez mint a Vad Fruttik esete. Ahogy Puzsér mondotta, hogy lehet ilyen köcsög nevet adni egy rockzenekarnak. Az oltári csajok pedig pont olyan víztartóedény kaliberű névalkotás ami a brazil-mexikói picsásfilmekre jellemző.
2/10
offtopic
Ordító egér máj. 16. 21:09:12 2/10 Előzmény nappalitv
(2929/3708)
https://www.borsonline.hu/celeb/botrany-az-rtl-klub-egy-magyar-ironotol-lopta-egyik-sikersorozatat/201869
Mint a mesében: Aki nem hiszi, járjon utána. Az OCs nem hibátlan ugyan, de kenterbe veri fórumunk tárgyát, a DÖ-t, a BK-t stb., én pedig legalábbis jól szórakoztam rajta. Nyári limonádénak éppen megfelelő. L. még az itteni OCs fórumban írt hatalmas ívű elemzésemet az emberi szellem eme csúcsteljesítményéről.