Téma: Keresztanyu

6/10
napraforgó 2022 jan. 12. - 11:55:25 6/10
(3838/5118)
Zozóról nem tudnak a rendőrök semmit. Hivatalosan Mariann napszúrást kapott a tűző napon, és "elkóborolt", hogy igyon valamit. Nyitva (!) találta a kiskaput és elment Jóska rendelőjébe, hogy fejfájás elleni gyógyszert keressen. Aztán ott elájult. Ez a hivatalos verzió, vagyis senki nem vádolható az ő szökése miatt.És a törvénytisztelete miatt vissza is tért szépen, amikor felocsúdott az ájulásából.
Zozó és Laura ártatlan, mint a maszületett bárány.

Ennél viccesebb jelenet volt, hogy Lallyos pajszerrel a kezében ment pössenteni Mariann ablaka alá és közben feszegette az ablakrácsot. Ami már amiatt is érthetetlen, hisz Mikola szöktetésénél megtudtuk, hogy elég egy csavarhúzó, amivel a kivülről rögzitett rácsot le lehet csavarozni.
6/10
Rojita 2022 jan. 12. - 08:06:32 6/10 Előzmény napraforgó
(3837/5118)
Ez a Bonifác - szál egyre jobban átmegy a katolikus egyház vezetőinek bírálatába.
Ahogy korábban már írtam, ez a diakónusság elterjedése megoldás lenne a kat. papok nagyszámú kilépésére : az egyház nem veszítené el a kitanított embereit, a kispapok pedig saját feleséggel, gyerekkel - boldogabbak lennének. Még a társadalom is nyerne vele. Mintha a püspökség írigyelné ezt a felbukkanó egyházi jövőképet.

Bonifácot még jobban fogják a hívek utálni, ha megtagadja Ildit és gyereküket. Sztem, most 2 dolog közül választhat:
1. Sarkára áll, elveszi Ildit és kéri áthelyezését más városba.
2. Kilép az egyházból, elveszi Ildikót és civil munkát keres.
6/10
Rojita 2022 jan. 12. - 07:45:17 6/10 Előzmény napraforgó
(3836/5118)
Ez egy RTL-től megrendelt jelenet lehetett: reklámozniuk kellett a Konyhafőnököt. (Vki színész miatt néztem egyszer ennek a konyhás műsornak 1 óráját, de persze, ott kaptak alapanyagokat, edényeket, - semmi otthonról hozott félkész dolog nincs.)
6/10
napraforgó 2022 jan. 12. - 04:08:32 6/10
(3835/5118)
Krisztina most idegesitően sok volt nekem.
Én nem szoktam nézni a Konyhafőnök adásait, de meg vagyok döbbenve, hogy engedik, hogy a versenyzők a saját edényeiket használják. Ráadásul az otthonról hozott félkész kajákaat is felhasználják.
Mi van, ha azokat valaki más készitette? Igy nem igazságos a verseny. Én bizony nem engedném, csak azt, hogy az ott kapott alapanyagokkal dolgozzanak az ott kapott főzőedényekkel. Ez csak igy korrekt.
Krisztina nevetséges ugrabugrálása meg, no hisz, hát döbbenetes volt. Oljuska szeretlek, kb. egy tucatszor, na már bocsánat, de egy 50 éves nő ne idétlenkedjen ennyit plénum előtt.
6/10
napraforgó 2022 jan. 12. - 04:02:30 6/10
(3834/5118)
Csak ismételni tudom magam, Petra megbolondult. Egy 28 éves felnőtt nő, aki kb. olyan szinten van, mint egy 8 éves gyerek. "Az anyukámat akarom!" Haza akarom hozni, stb. baromságok.
De nem értem Róza mamát sem, miért nem közli vele, hogy vádalkura készül és ha sikerül megegyezni, akkor Mariannt hazaengedik.
6/10
napraforgó 2022 jan. 12. - 03:59:04 6/10
(3833/5118)
Bonifác egy mocsok. Ildi helyében én nem nagyon akarnék hozzámenni ezek után. De a püspök is milyen álszent, képmutató alak. Én biztos vagyok benne, hogy el tudná helyezni Bonifácot más faluba, más közösségbe, mint nős diakónust. Ha elég messze helyezi, talán nem jut el a hir az új helyre és ott nem bélyegzik meg.
Ehelyett Bonifác vállát veregeti - minden szerelem elmúlik és nem érdemes feladni mindent érte. Hát szép tanács. Csak Ildit és a gyereket hagyják figyelmen kivül.
6/10
napraforgó 2022 jan. 12. - 03:53:41 6/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(3832/5118)
P. Gyurka teljesen odavolt az ő angyalarcú unokájáért, Lauráért, tuti, hogy nem dobná fel semmiért. Nem beszélve arról, hogy Laura ügye, ügyei már el lettek sikálva, igy nincs is miért. Azóta nem követett el semmit. Mariannt is Zozó cipelte el, nem Laura szöktette meg. De Tivadar ezt is nagyvonalúan megbocsátotta, mivelhogy Mariann visszajött és azt mondta, hogy annak az "elkóborlásnak" nem lesz következménye. Na, ahhoz képest elég sokat emlegetik, mint szökési kisérletet.
5/10
Mark1993 2022 jan. 11. - 23:37:26 5/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(3831/5118)
Nem csak flegma, hanem még buta, hogy Kárpátaljai ? Szóval maga Ukrán.
5/10
Mark1993 2022 jan. 11. - 23:30:50 5/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(3830/5118)
Mutatták, hogy a szektás gyűlés közben találkozott Anatolij az ikertestvérével, Pálinkás Györggyel, két külön, valódi személy, Anatolijt leütötték, eltüntették, és a helyére P.Gy. állt be, akinek új ez a környezet, nem véletlenül nem ismerte meg sem Bárány Jóskát, sem Laurát.
3/10
Pünkösdi Kató 2022 jan. 11. - 22:32:07 3/10 Előzmény Mark1993
(3829/5118)
Igaz, túlgondoltam, hiszen addig nem cserélik vissza egymást. De a vonatrablásról sem fog tudni Gyurka semmit, még a végém feladja magát. Tehát, Mariann marad a börtönben. Krisztina mint a forgószél, nem bírnám sokáig a tempóját. Viszont a recepciós flegma, rágózó csaj remélem, nem lesz követendő...
5/10
Mark1993 2022 jan. 11. - 21:39:59 5/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(3828/5118)
Anatolijt hova tüntették el ?

Most a valódi Pálinkás György az Anatolij, nem tudna semmit sem Laura és Zozó ellen.
luci87 2022 jan. 11. - 21:22:04
(3827/5118)
Kivancsi leszek,mi lesz Ildivel ,meg Bonival ezutan?!
3/10
Pünkösdi Kató 2022 jan. 11. - 21:04:18 3/10
(3826/5118)
Én nem tartom jó ötletnek a vádalkut, mert Anatolij - aki éppen most Gyurka - feldobná Laurát, Zozót is. Róza mama és Krasznahorkai tud róluk? Viszont az is igaz, hogy legfeljebb Gyurkát kapnák el, tehát Mariann maradna a börtönben, nem tudná feldobni a fiatalokat.
5/10
Mark1993 2022 jan. 11. - 12:23:32 5/10 Előzmény napraforgó
(3825/5118)
" miért kezdett el lőni a kocsijukra??? "

Sótonyi is mondta, hogy Mikola olyan, mint egy kibiztosított kézigránát, kezelhetetlen, dühöngő, közveszélyes, szadista elmebeteg.
5/10
Mark1993 2022 jan. 11. - 12:12:23 5/10 Előzmény napraforgó
(3824/5118)
úgy tesznek, mintha az együgyü csempészek sosem hallottak volna az országos körözési listáról, Róza mama kivételével.
5/10
Mark1993 2022 jan. 11. - 12:10:57 5/10 Előzmény napraforgó
(3823/5118)
Mikola egyszer már ült a Makkosi fogdában, illegális határátlépésért, a zöldhatáron. Azelőtt meg közveszélyes száguldozásokkal hívta fel magára a figyelmet. De ezek semmiségek, ezekért bírság járna, viszont Ginát bizonyítottan ő rabolta el, Laura rendőrségen maradt telefonja a bizonyíték, Imi, Zénó és Márk mentek volna felderíteni / letartóztatni, amit elhappoltak a Pesti szuperkommandósok előlük, de attól még normálisan elítélhető.
6/10
napraforgó 2022 jan. 11. - 12:10:44 6/10
(3822/5118)
Én sehogy sem tudom elképzelni, hogy Hogy tudnának Rózáék a márványból üzletet csinálni??
offtopic
janderka 2022 jan. 11. - 11:20:40
(3821/5118)
Ahogy nézem, zajlik a sztori és a díszletezés lassú átrendezőse. Nem baj, talán ezzel jobb irányba állhat a sorozat.
6/10
napraforgó 2022 jan. 11. - 10:59:51 6/10 Előzmény Rojita
(3820/5118)
Az előzetesben a püsök utalt rá, hogy elhelyezteti Bonifácot Makkosról.
6/10
napraforgó 2022 jan. 11. - 10:58:59 6/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(3819/5118)
Akárhogy is, nekem nagyon nem tetszik, hogy Lajost egy tehetetlen baromnak mutatják be. Se bevásárolni nem tud magának, se főzni, se mosogatni. Azért EZ manapság már túlzás. mert akármilyen döglusta is egy férfi, azért a saját érdekeit szokta tudni és minimum kaját venni képes.