Téma: Keresztanyu

janderka 2021 máj. 06. - 21:41:08 Előzmény Rojita
(2198/5118)
Hát igen, jó lenne tisztábban látni. Bár erre a sorozatra már asszem azt mondták, hogy "saját fejlesztésű" (amit simán ki is nézek belőle sajnos). A D.Ö. lett volna elvileg licence. De hamar eltérek tőle - a nézők vesztére.
A bedolgozó írók renoméféltését könnyen megoldhatnák álnevekkel. (Egyébként Móricz is írt forgatókönyvet - mégse lett kirostálva a kötelezők közül azóta se.)
6/10
Rojita 2021 máj. 06. - 20:54:09 6/10
(2197/5118)
Csakhogy a nagyon és közepesen tehetséges magyar írók nem vállalnak sorozatot.
Marad a kezdő fiatalok közötti halászat. Ki az, aki önteni tudja az ötleteket a sorozatnak, (egyben ezzel elveszti a hírnevét), azok kibontására már könnyebb dramaturgot találni.

Érdekelne, h hogyan van ez a sorozatok megvétele? Az is lehet, h minden már kész, csak le kellett fordítani és a helyszínnek, szereplőknek csak magyar nevet kellett adni? Mert akkor miről beszélünk?
Vagy olyan szerzői jogokat vettek meg, h x szereplő útja megszabott, rajtuk nem lehet változtatni, de melléjük lehet hozzáírni akárhány pluszkaraktert?
A történet eredeti végét meg kell őrizniük, vagy szabadon változtatható?
Jó lenne többet tudni a dologról.
janderka 2021 máj. 06. - 19:45:56 Előzmény Rojita
(2196/5118)
Ezen a D.Ö. kapcsán 2 éve már sokat agyaltunk. Adtuk is nekik ingyen az ötleteket. Lelkük rajta, hogy egy-két kivételtől eltekintve nem fogadták meg azokat.
Mindazonáltal nem lehet szögről leakasztott humorheroldokat fogadni csak úgy. Kell(ene) a vállalkozókedv mellé ahhoz egy jó erős olvasottság is. Hiszen zenében/színpadon is az tud könnyebben imprózni, akinek több "dal"van a fejében. Egy összedolgozni képes jó csapatot mozgatni viszont igencsak lehetne.
Nem beszélva arról, hogyt az általad említett "nagyok" is sémák alapján dolgoztak - ügyefogyottságok, banalitások, félreértések, alá- és fölérendeltségek, kisebb vagy nagyobb szélhámosságok tárházából.
De viccesnek sem kellene egyébként mindenáron lenni. Elég, ha "csak" szórskoztatóak tudnának lenni. De ehhez nem csak felkapottnak, de bizony tehetségesnek is kéne kicsit lenni.
6/10
Rojita 2021 máj. 06. - 18:42:48 6/10
(2195/5118)
Ha Rejtő Jenő, Aszlányi Károly, Nóti Károly, de akár Karinthy, Örkény, Tabi László, Árkus ma élnének, tutti, hogy nem vállalnának el egy napi sorozat egyedüli megírását. Ez egy embernek fizikailag képtelenség.
Egy esti epizód, reklám nélkül 40 perc. Ez fk-ben kb. 35-40 oldal. Egy évad több ezer oldal. Feltételezve, hogy nem menet közben kell írni, (ahogy a jelek szerint most készül), hanem egy író előre mindent megírna (kb. 3200 oldal). Ki vállalná el ezt? A legtermékenyebb mai írók néha jelentkeznek 500 oldal körüli regénnyel, de azt 2-3 évig írják. (Ez alatt ösztöndíjból, előlegből, megtakarításból élnek?)
Úgy látom, akinek ma van humoros írói vénája, az eladja magát kisebb munkákra. Ír standup-ot, geget, poént, egy 90 perces mozifilm ötletét, vagy ír egy könyvet ( kb. 300 oldalban).
Egy sorozat fk-ét egy ember nem tudja elkészíteni, (pláne, ha közben rendez, játszik, vagy akármi napi munkát kell elvégeznie)

Sztem, nem találom fel a meleg vizet, ha azt mondom, h büszke nagyasszonyunk is egy csoporttal dolgozhat a szövegen. Kell egy -két paródiát értő, ötletelő ember és melléjük 3-4 ember, aki írja a dialógusokat, összedolgozza a jeleneteket. Főnökasszony itt a szövegkönyvnél egy jóváhagyó, olykor ötletelő ember lehet. És ne felejtsük el, itt egy külföldről megvett ötletről van szó. Kérdés, az eredeti egész fk-t csak magyarítani kellett, vagy lehetett beleírni szereplőket.
janderka 2021 máj. 06. - 17:34:53 Előzmény Rojita
(2194/5118)
Hát ez ne a mi gondunk legyen!
6/10
Rojita 2021 máj. 06. - 14:13:42 6/10
(2193/5118)
Kik lennének ma jó vígjáték-sorozat-írók?
Vannak jó ötletek az utóbbi évek magyar filmjeiben is, akiket pld én eddig nem ismertem. De sorozathoz, napi mennyiségben azért ott termékenynek kell lenni.
Aztán, láttunk éppen a közelmúltban magyar sorozatot, eddig vígjátékokat írt szerzőtől, ami nagyon nem volt vidám.
A standuposokat nem is említem. Legtöbbször színvonaltalanok és ötlettelenek.
Kik ma a jó fk-írók, akik bírnák a tempót sorozatnál is?
offtopic
janderka 2021 máj. 06. - 08:20:35 Előzmény napraforgó
(2192/5118)
A kerettörténet vagy a párbeszédek önmagukban lehettek volna viccalapok, de ezeket azért meg is kellett volna rendezni és instruálni is hozzá. Kautzky Armand mondta valamikor, hogy egy "jónapot kívánokot" is el lehet mondani ezer féle képpen. Ami nagyon igaz. De nemár hogy a színész döntse el, hogy épp hogy mondja - teszem hozzá én.
6/10
napraforgó 2021 máj. 06. - 07:50:08 6/10 Előzmény janderka
(2191/5118)
Igazad van, ami a szinvonalat érinti.
Én, a néző egy napi vigjáték(nak mondott) sorozatnál nyilván nem kivánok shakespeare-i magasságokat, de 80-100 éve olyan nagyszerű kabarészerzők voltak, mint Nóti Károly, Rejtő Jenő, Aszlányi Károly és mások.
Legalább a közelükbe kellene jönni egy-egy ilyen sorozatnak, de ezek még középszerűnek is csak igen nagy jóindulattal nevezhetők. Pedig amennyi pénzt beletoltak, igyekezhetnének kicsit jobban.
És ha valaki nem képes ennél jobbra, adja át a terepet annak, aki meg igen.

Én most ezekkel a bugyuta sorozatokkal úgy vagyok, hogy eszi-nem eszi, nem kap mást.

Néha belebotlok pl. a Csengetett Mylord?-ba, azon mindig jól tudok szórakozni. Időtlen, nem kopik.
offtopic
janderka 2021 máj. 06. - 07:10:25 Előzmény Rojita
(2190/5118)
Tekintve hogy ez egy minősíthetelen szemét, egy kicsit is írástudó emberől ne várj rá dicshimnuszt. Egyébként meg érdekes, mennyire nem ír ide más, beeső néző, csak a törzsgárda. Ez azért jelez valamit a szintről... (Igaz, a lelkeskedő hülyéknek ma már ott a fészbúk.)
És hát igen, lehet védeni anyagi okokból a szakmai/emberi gerinctelenséget/igénytelenséget , de attól az még az marad ami. És erre ki más hívhatná fel jobban és jogosabban a figyelmet, mint az, aki (itt és most?) nem részese az efféle árulásnak.
3/10
Pünkösdi Kató 2021 máj. 05. - 19:47:19 3/10
(2189/5118)
Ide is belinkelem a videót, szilveszteri műsor, azóta már újranéztem és még fogom is, mert nagyon tetszik. És nemcsak az ismert színészek miatt.
Szilveszteri gálaműsor a Csiky Gergely színházban.
https://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2021/01/01/szilveszter-a-csikyben.html
Nem leszek a játékszered - 24. 40 - Csonka Ibolya - Icuka,
Van, aki forrón szereti - 27. 20 - Nyári Oszkár - Dodi bácsi
A lányok, a lányok nem angyalok - 1. 1. 40. Nyári Oszkár - Dodi bácsi
Mesélj a nőkről - 1. 8. 0. Nyári Oszkár - Dodi bácsi
Néptánc, 1. 33. 40. Mohácsi Norbert - Dani, van egy rövid szerepe, de nem néptáncol.
6/10
Rojita 2021 máj. 05. - 19:36:11 6/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(2188/5118)
Lévén, h ejtették azt a "falu bolondja" karaktert, most már nem tudjuk, h az kisebb, vagy nagyobb szerep lett volna-e? De a nézők mindig inkább egy pozitív szereplővel azonosulnak, így lett Ő rokonszenvesebb és ismertebb.
Egy kicsit hangyás alakot egyszerűbb eljátszani és sztem emlékezni fognak az emberek Varga Norbertre. Annyira jó, h lehet, h nem fog tudni szabadulni ettől a szereptől és hasonló szerepekre fogják még hívni máskor is. Aminek nem biztos, h örülne.

Ahogy Konfár Erik méla Imi rendőre is lehet, h skatulyát teremtett a színésznek.
3/10
Pünkösdi Kató 2021 máj. 05. - 18:54:19 3/10 Előzmény Bonitó
(2187/5118)
Ezért nem értettem Szlávent, Molnár Gusztávot, hogy neki nem felelt meg Ökörapáti dilis lakója szerepe. Nincs Hubának nagy szerepe, de ha írnak neki, akkor lesz, lehet.
6/10
Rojita 2021 máj. 05. - 13:51:42 6/10 Előzmény Magdi
(2186/5118)
Ugye? Már gondoltam, h utána kellene keresni, h nincs köztük vmi rokonság is?
6/10
Rojita 2021 máj. 05. - 13:47:46 6/10
(2185/5118)
De visszatetsző mindenkinek a színészek jókedve. Talán bizony Ti sűrűn beolvastatok a közvetlen főnökötöknek egy pénzosztással járó munkahelyi ünnepségen, h "de utállak, minden intézkedésedet hibásnak tartom és rég nem dolgoznék itt, ha lenne munkám máshol." ?

Úgy látom, itt mindenki remekül szórakozik. Lévén, h a port.hu-n nicknéven írogatunk, itt mindenki kiélvezheti az epeömlését. Nem divat a dicsérő, tetsző vélemény, de élvezettel kalapálunk földbe mindenkit. És milyen jól van ez így. Valahol ki kell engedni a gőzt.
Magdi 2021 máj. 05. - 13:45:33 Előzmény Rojita
(2184/5118)
Igen, engem is! Ahogy megláttam Hubát, egyből Tomanek Nándor ugrott be.
6/10
napraforgó 2021 máj. 05. - 03:59:48 6/10
(2183/5118)
Én csak a végét láttam ennek a kis záró werkfilmnek, azt, hogy mindenki dicsért mindenkit és mennyire jól szórakoztak mindannyian a forgatás alatt.
Az szép, ha valaki szereti a munkáját, de nekem eléggé visszatetsző volt ez a nagy ömlengés.

Szerintem a célnak annak kellene lenni, hogy mi, a nézők szórakozzunk jól, és nem az, hogy a szinészek olyan baromira jól érezzék magukat. a forgatás alatt.
Az sem érdekel, hogy hányszor ugranak neki egy jelenetnek, mert elröhögik magukat és ezzel tönkreteszik a felvételt.
Habár annyiból érdekel, mert a mi pénzünkön forgatnak, a mi pénzünket röhögik el.
Komolyan, most ez annyira vicces?
6/10
Rojita 2021 máj. 04. - 22:36:33 6/10 Előzmény Bonitó
(2182/5118)
Igen, hálás karakter Hubáé és jó benne Varga Norbert. (Lehet, h egyedül vagyok vele, de engem a hangja, az arca nagyon emlékeztet egy régi magyar karakterszínészre, akit csak filmről ismerhetünk, - Tomanek Nándor.)

Nekem is tetszett Bonifácnak az a jelenete. Szép, ügyesen megkomponált volt az egész. Farkas Dénes meg szépen énekelt.
Bonitó 2021 máj. 04. - 22:16:28
(2181/5118)
Visszanézve a záróműsort, nekem a "menő sztárok" helyett, Huba alias Varga Norberten akadt meg a szemem. Tudjuk, hogy Huba, mint Babosferi  fia ügyefogyott, aki a bogarakat gyűjtögeti, szereti őket, azok a barátai. Ahogy elnéztem Hugó táncikálását, szórakozását, olyan jól hozta az ügyefogyott szerepét, hogy egy pillanatra elhomályosult a szemem, mert szinte  megsajnáltam a fogyatékos karaktert. Röstellem, de így volt. Vagyis nem Varga Norbert a színész bulizott az évadzárón, hanem Hugó, az ügyefogyott.Tetszett nah! Legalább annyira tetszett és volt megható nekem, mint előzőleg Bonifác éneke, amikor belépett a húga Mirella a templom ajtón.
1/10
zazee 2021 máj. 04. - 21:56:44 1/10 Előzmény napraforgó
(2180/5118)
Igen egyik rosszabb, mint a másik:). Néha csak egy egy színész kedvéért nézek bele. H.B.-t, ha lecserélnék egy tehetséges szerzőre, talán javulna a helyzet, de látnivaló, hogy ő itt "örökös tag" helyzet változatlan lesz, továbbra is a fost fogják nyomni.
6/10
Rojita 2021 máj. 04. - 21:49:20 6/10
(2179/5118)
Megnéztem az évadzáró werkfilmet. Mindenki mindent dicsért. Egyedül Zénó rendőr (Dóra Béla) panaszkodott a társára, Imire (Konfár Erikre), h Őt állandóan zavarta kollégája, és ezt a film vezetőségének is már elpanaszolta.
Ezt most komolyan gondolhatta? Korábban én már írtam, h a vörös járőr arca sokszor olyan, mintha a nevetéstől görcsben lenne, - míg Imi rendőr merev arccal értetlenkedik mindenen.
Nyilván, végig nevettetik egymást és Ők szórakoznak legjobban a filmen, de komolyan lehet, h a két színész emiatt rossz viszonyban lett egymással?