Téma: Keresztanyu

4/10
Pünkösdi Kató szept. 19. 18:29:05 4/10 Előzmény napraforgó
(3681/4741)
Nekem egyáltalán nem volt szánalmas, ittam a párbeszéd minden mondatát. Még vissza is néztem azt a feszültséget Vikin, Krasznahorkain. Krasznahorkai nagyon öntelt volt, Viki pedig ellenkezést nem tűrő határőr. Egy igazi macska-egér harc volt kettejük között. Egyikük sem telefonálhatott rögtön a felettesének, hogy vmi történjen. Krasznahorkai azért nem, mert kiderülne, hogy nem diplomata, nem jogosult az útlevélre. Viki pedig azért nem, mert nagyon nehezen hinnék el neki, hogy "megérzése, biztos benne", hogy nem diplomata az úr. Nem mondhatja, hogy pár hete találkoztam vele, akkor még ügyvéd volt, amikor a nagytatust vittem bilincsben a sógornőjéhez... Egyik sem tehetett semmi, csak bízhatott, hogy a másik hamarabb feladja. Krasznahorkai vesztett. Micsoda jelenet, emiatt most meg is emelem a pontszámot. Nem tudom, hogy kinek volt ez az ötlete, ha Barbesznak, akkor még nem hajtok fejet, de nehezen hiszem, hogy neki. Ha igen, akkor szomorú vagyok, hogy máskor nem tud ilyeneket írni.
1/10
offtopic
nappalitv szept. 18. 10:24:17 1/10 Előzmény napraforgó
(3680/4741)
1/10
nappalitv szept. 17. 23:10:39 1/10 Előzmény Rojita
(3678/4741)
Hullaegyszerű, legalábbis azt a szemét kecskebékát. Madzagra kell valami bogarat-műszöcskét tenni, bedobni eléje egy botra kötve majd magad felé csalogatni úgy, hogy sose kapja be, végül a merítőszákra ugtatni, majd a szákot felemelni és kb 10 békánként kiborítani.
Másik módszer, hogy valami krek izé van rajta amit bekap, ekkor azonnal megrántani és kirepíteni :) Ez gyorsabb, de valakinek kézzel kell összeszedni a hátunk mögül és Hubától tudjuk, hogy gyorsan ugrál.
8/10
Rojita szept. 17. 22:21:17 8/10
(3677/4741)
Még sosem akartam békát fogni. Nem vmi csali-táplálékot kellene tenni a merítőhálóba?
8/10
Rojita szept. 17. 22:12:30 8/10
(3676/4741)
Egy átlagember, ha egy üzletben, vagy akár egy határállomáson kekeckedik vele az alkalmazott, akkor többet nem megy abba az üzletbe, ill. átkelőpontra. Akármilyen távol is van a legközelebbi határátkelő, miért nem ment oda Krasznahorkai? (A zöldhatárt nem is említem, egy ilyen ember szabálykövető.)
De nyilvánvaló, akkora az emberünk egója, h nem tudta lenyelni a határőrlány sértését. Mindenképpen itt akart átkelni.
De, h a nagy sztárügyvéd az útlevelébe tegye a keresett személy fényképét, adatait, az hihetetlen.
1/10
nappalitv szept. 17. 19:54:52 1/10
(3675/4741)
5/10
napraforgó szept. 17. 19:32:22 5/10 Előzmény Mark1993
(3674/4741)
Ez egy nagyon jó ötlet! Pálinkás Gyuri akkor tanácselnök volt kb. 30 évesen, és mint a község előljárója tudnia kellett a kutatófúrásokról, feltárásokról.
Talán keresztbe feküdt Sótonyi terveinek, ezért tüntették el.
Mivel Róza mama akkor még a felesége volt, talán ő is tudhatott ezekről a dolgokról. Vagy tudhatott volna. Bár akkor nem kéne most annyira meglepettnek lennie.
1/10
nappalitv szept. 17. 19:23:16 1/10 Előzmény Mark1993
(3673/4741)
Én még Kálmán bát várom, de hogy nincs Vanessza... megbocsáthatatlan.
Mark1993 szept. 17. 19:16:51
(3672/4741)
Lehet, Pálinkás Györgyöt is ezért hurcolták el, mert rájött erre az előrevetített privatizációra, csak mégis hogy süllyeszthették el így ? És Anatolij is meghallja a nevét, egyből full ideg lesz.
5/10
napraforgó szept. 17. 16:33:53 5/10
(3671/4741)
Pintér egyik feladata lenne a magyar - ukrán csempészbandák felszámolása. Anélkül, hogy bármit is tenne ezirányban, a csempészhálózatok szépen felszámolják magukat. már mindenki egyénieskedik.
Jóska és Oleg versenyt akarta megszerezni a mentolos cigi-bizniszt, aztán nem lett belőle semmi. Aztán Oleg belefogott a macitetkók forgalmazásába. Laura és Viktor okosórázott, most meg Mariann borostyánozik.
Sukorov a nagy vonatrablást szervezi, de már itt sem tiszta a képlet, az ukrán és a magyar csempészek immár keverednek. Holott két egymással ellenséges banda voltak eredetileg.
vajon mit fog kihozni ebből a káoszból HB asszony?
5/10
napraforgó szept. 17. 16:22:37 5/10 Előzmény nappalitv
(3670/4741)
Nincs olyan szerencsénk. Rojita irja itt lentebb, hogy már a harmadik évadot forgatják.

Pintér Márk Róza mamával karöltve majd megakadályozza a tervet. Fognak egy halom békát, azt eleresztik az autópálya tervezett nyomvonalán, és akkor a természetvédők megakadályozzák az épitkezést.
8/10
prethalmi szept. 17. 16:22:20 8/10
(3669/4741)
Most, hogy Gina Timikét, a saját testvérét is megzsarolta, remélem a nagysasszony feladja őt a hatóságoknak.
Tatarenko szülők megoldása se lenne rossz, akkor talán megszabadulhatnánk Igortól, számomra roppant ellenszenves és idegesítő karakter.

A határőrök egyenruháján a sorozat kezdete óta nem sikerült pótolni a hiányzó ékezetet, és azóta is HATARŐRSÉG van ráírva.
1/10
nappalitv szept. 17. 16:15:20 1/10 Előzmény napraforgó
(3668/4741)
Fel fogják robbantani a falut és ezzel ér majd véget ökörmakkosfos karrierje?
Mark1993 szept. 17. 16:11:05 Előzmény napraforgó
(3667/4741)
Kisajátítják, az állam megveszi azonnal, feltétlenül, egyoldalúan, fellebezhetetlen módon, közérdekből, törvényre hivatkozva, "kártalanítás" mellett a komplett kisközség területét / telkét, lerombolnak mindent az alapokig, azután privatizálják egymás között az államtitkárok / kormánymegbízottak és haverjaik, és indulhat a bányászat és nyerészkedés.

Németországban is Fukushima nyomán leállították az észkombájnok az összes atomerőművet, jelentős mennyiségű energiaforrás esett ki, alternatívaként nyissuk újra a kőszénbányákat, csak azok felett 11 kisváros / kisfalu fekszik, "közérdekből" megszületett az ítélet, hogy le kell dózerolni azokat, és helyükön külszíni fejtéses bányákat nyitnak.

Nem akarok hülyeségekkel foglalkozni, de ilyenkor a falusi temetőben nyugvókat sem hagyják békében ?

5/10
napraforgó szept. 17. 15:52:29 5/10 Előzmény Mark1993
(3666/4741)
Hát ez az! A rendszerváltozás/tatás után a nagy privatizálások korában kellett volna lépni, nem most.

És most mit akarnának? Hogy akarnák kibányászni a vörös márványt a község alól?
Ez az egész már megint egy agyatlan fantazmagória.
1/10
nappalitv szept. 17. 14:12:56 1/10 Előzmény Mark1993
(3665/4741)
vasút jobb ilyen célra, bmw is azt épít a mi pénzünkön debrecenbe nem autópályát.
Mark1993 szept. 17. 14:03:33 Előzmény napraforgó
(3664/4741)
Az autópálya csak egy másodlagos, kiszolgáló létesítmény, amin hozzák a bányagépeket és elszállítják feldolgozni a kitermelteket.
Mark1993 szept. 17. 13:56:06 Előzmény napraforgó
(3663/4741)
De már 1973-ban felmerült, hogy nem annyira működő a rendszer.

Az 1973-as olajválságnak számos nemzetközi hatása volt, az egyik legjelentősebb a szovjet tömbbe tartozó kommunista országokra gyakorolt eladósítása, mivel ezen országok korszerűtlen, nagy energiaigényű nehézipara nagy mennyiségű nyersanyagot igényelt, ami a kőolaj árának robbanásával hirtelen nagyon megdrágult, ez pedig hitelfelvételekbe és hosszútávú eladósodásba sodorta ezeket az országokat a rugalmasabb és a piacgazdaság szabályai szerint működő „tőkés”, avagy kapitalista nyugati országokkal szemben, hisz gazdasági szabályozórendszerük sajátosságai miatt képtelenek voltak a fejlődésre, míg a kapitalista gazdaságok a helyzethez való alkalmazkodással és versenyképes hátterükkel képesek voltak az olajválság hatásait átvészelni. Magyarországon, mint akkori államszocialista országban is ugyanez a folyamat játszódott le: az olajválság miatti áremelkedést és költségvetési kiigazításokat (megszorító intézkedéseket) az akkori magyar vezetők nem akarták meghozni, ezért – hogy tartani tudják az életszínvonalat – külföldi hiteleket vettek föl, amelyek a nyolcvanas években súlyosan növelték az államadósságot és az államháztartás egyensúlyának felborulása következtében hosszútávon ellehetetlenítették az ország gazdasági működését.

Az 1973-as olajválság, azaz az olajárak radikális emelkedése, alaposan meggyengítette mind a Szovjetuniót, mind a Varsói Szerződést, és előrevetítette rendszerük 20 - 30 éves viszonyban történő összemolását, ami be is jött.

Én azt nem értem, 1995 - 2000-ben miért nem csaptak le rá, miért vártak vele 2020-ig ?
5/10
napraforgó szept. 17. 13:49:29 5/10
(3662/4741)

1975-ben azért még nem nagyon látszott, hogy elérkeznek a gazdasági reformok és lehet privatizálni egy márványbányát. Pláne 45 évvel később. Na és hogy jön ehhez az autópálya?