Téma: Keresztanyu

8/10
Rojita okt. 10. 17:54:17 8/10 Előzmény napraforgó
(4145/4725)
Hogy is van ez? Kik akarják az autópálya megépítését?
A makkosiak ellene vannak, mert a csempészforgalmukat érzik veszélyben, (ugye ők próbálkoztak a "védett békák vonulását veszélyeztetné az útépítés" - akcióval).
Sótonyi az építés mellett van, (egyik jelenetben "az én útépítésemnek" nevezte a projectet. Azonban egy útépítést egy kormány szokott jóváhagyni és fizetni, h segítse valamely gazdasági ágazatának a fejlődését (könnyebb legyen egy nagy forgalmú üdülővidéket, vagy ipari kombinátot, vagy egy termelő bányát megközelíteni). Határvidékről lévén szó, mindkét ország közös érdeke és közös kiadása lenne egy ilyen beruházás. Miért érdeke a két országnak itt autópályát építeni? Mi van itt, ami indokolná ezt a hatalmas kiadást? Mert építésvállalkozókról még eddig nem volt szó, akik elsősorban és gyorsan tudnának keresni az elterjedt túlárazással egy útépítésen.)
Miért lobbizik Sótonyi az autópálya mellett? Mert ha Sótonyinak tulajdonában lenne már egy működő bánya, akkor érthető lenne a kiállása. Dehát, ő csak a vörösmárvány lelőhelyéről tud, - amiről Márktól hallottuk, h más is tud, - és ami nem lehetne egy személy tulajdona.
Szóval, - 9-10 hónap filmnézés után is minimális ismeretünk van a főgonosz Sótonyi cselekedeteire.
(Legalább annyit tudunk, h már nyomoznak a g. után.)
5/10
napraforgó okt. 10. 12:38:19 5/10
(4144/4725)
Én valószinűnek tartom, hogy az a vörösmárvány ásványi kincs nem csak Makkosszállás alatt húzódik, hanem talán a határ másik oldalán, Vologyában is.
De nem igazán értem, hogy miért eröltetik annyira a pont ott húzódó autópálya megépitését. Talán az autópálya épités során akarják "felfedezni" a vörösmárványt? De annak a kiaknázását sem tudnák megszerezni, mert "a föld méhének kincsei" ex lege állami tulajdonban vannak.
nem igazán tudom, hogyan lehetne ott bányászati jogokat szerezni....
2/10
Ordító egér okt. 10. 11:28:20 2/10 Előzmény nappalitv
(4143/4725)
Itt már minden és az ellenkezője is előfordul(hat). No, én most belevetem magamat a munkába, a nap további részében pedig ennél nemesebb szórakozás vár rám.
1/10
nappalitv okt. 10. 10:45:07 1/10 Előzmény Ordító egér
(4142/4725)
Igen, megakadályozni, de mivel még lesz újabb szezon, a végére simán kifuthat, hogy ők akarják felrobbantani.
2/10
Ordító egér okt. 10. 10:04:50 2/10 Előzmény napraforgó
(4141/4725)
Ez teljesen logikusnak tűnik, bár ne keressünk itt logikát. A MM 4. számát szintén a vologyai iskolában nyomtatták, azaz az igazgató néni "Utánam az özönvíz!" jeligére ráhagyja a sokszorosítást a Madonnára?
2/10
Ordító egér okt. 10. 09:57:53 2/10 Előzmény nappalitv
(4140/4725)
Hőseink éppen hogy szeretett településük megsemmisülését akarják megakadályozni. Így valószínűtlen, hogy Makkosfost lebontanák, de 10 km-rel tovább Újmakkosfos néven, olajsejkségi színvonalon újjáépítsék, és minden addigi lakos az addiginál sokkal nagyobb és modernebb házat kapjon. Komolyra fordítva a szót: Ha a nem itt játszódó Hotel Margaret után a Barbieworld Inc. netán ismét átépítené a díszletfalut, az már a cicáról lenyúzott 3. bőr volna. Persze a terület túl értékes ahhoz, hogy csak úgy veszni hagyják. Nem látok bele az RTL nagykutyáinak fejébe. Tényleg fogalmam sincs.
5/10
napraforgó okt. 10. 04:41:04 5/10
(4139/4725)
Márk már eddig is Sótonyi ellenügyködött. A katonai Főügyészség nagyon jó ötlet. Mert vagy ők küldték, vagy egy BM belső vizsgálat folyik az ezredes ellen. (Bár lehet, hogy arról már tudna a kapcsolatain keresztül).
De mivel Sótonyi mellé/alá helyezték fedett minőségben, igy kénytelen Sótonyi utasitásait végrehajtani.
Pintér nem lehet tisztában azzal, hogy Marozsán mennyit tud a küldetéséről - valamennyit biztos, hisz tudja a rangját. Talán kellett volna egyeztetnie az eredeti megbizóival, mielőtt elvállalja Marozsán megbizását.
Én biztos, hogy bevágtam volna egy jelenetet, amikor telefonál valahová, csak nem mutattam volna kihangositva kivel és miről beszél. Ez lehetett volna az a beszélgetés, amikor informálja a megbizóit és engedélyt kér a Marozsán-féle megbizás elvállalására. Ez hihetőbbé tette volna a későbbi ügyködését.

Bár, ha nagyon akarják, ezt még egy utólagos telefoni jelentéssel is megoldhatnák, habár az már nem annyira meggyőző.
Mark1993 okt. 10. 01:09:52 Előzmény Ordító egér
(4138/4725)
Miért ingadozott a döntésében, amikor eddig is Sótonyi nyíltan akadályozta a nyomozgatásokat Boni meg Mikola ellen, komoly ügyekben, és magánéletébe is belefolyt ? Vagy hogy ő is súgott a Makkosi Madonnának, egyik száma pont Sótonyi és Evelin szakításáról szólt, és ki másnak lett volna tudomása ?

Ez a visszakozása feleslegesen elnyújtott, értelmetlen pluszperces, helyette máshogy is vihették volna a cselekményt.
1/10
nappalitv okt. 10. 00:38:01 1/10 Előzmény Ordító egér
(4137/4725)
És mi lesz, ha a Makkosfos alatt leledző, 150 éve felfedezett külszíni gyémántbánya miatt itt felrobbantanak mindent?
1/10
nappalitv okt. 10. 00:34:48 1/10 Előzmény Rojita
(4136/4725)
Nemnem. A kérdés, hogy Ökörfos és Makkosfos után lesz-e harmadik bőr a pozdorjafaluból?
2/10
Ordító egér okt. 09. 23:57:25 2/10 Előzmény Rojita
(4135/4725)
Szerintem meg ingadozott, de Sótonyi segített neki a döntésben. Ha végleg lefokozzák közrendőrré, akkor a csillag meg a stráf is eltűnik a rangjelzéséről?
2/10
offtopic
Ordító egér okt. 09. 23:52:29 2/10 Előzmény nappalitv
(4134/4725)
Ebben egyetlen pillanatig sem kételked(t)em.
2/10
Ordító egér okt. 09. 23:41:50 2/10 Előzmény Mark1993
(4133/4725)
Akkor a mama egy dobozban tartja a leánya kedves emlékeit és az előélete bizonyítékait. A sztori szempontjából ez tkp. mindegy is, mert Igornak meg KELLETT találnia a börtönpapírokat stb.
8/10
Rojita okt. 09. 22:17:49 8/10 Előzmény Mark1993
(4132/4725)
"Márk is mondta, hogy szerencsétlenségükre a település pont a lelőhely fölé épült, és az ottlakók jelentős érdeksérelmével járna a feltárás és kibányászás megindítása."

Nem találtam ezt meg, de:
1. Lehet, h a fk-író ezt már elfelejtette.
2. Kb 45 éve felfedezett, de még nem feltárt lelőhelyért megy a harc. Ezért tüntettek el egy embert. A lelőhelyről csak Sótonyi tud, esetleg még az ukrán bűntársa is. Mindketten erősen benne vannak a korban. Még mindig fel akarják tárni azt a bányát? Tulajdonukba nem kerülhet, ha jól értem, Makkos alatt van. Mit remélhetnek?
8/10
Rojita okt. 09. 22:02:15 8/10 Előzmény Mark1993
(4131/4725)
Nagyon sok a ködösítés. Most már tudjuk, h Márk titkos feladattal érkezett, de ezt még előttünk is titkolják. Úgy értelmezem, h az "őrnagy" eleve a Katonai Ügyészségnek dolgozik, Sótonyi ellen gyűjt anyagot. Erről nem tudhatott a vidékfejlesztési államtitkár, aki barátságból (?) védelmezi Róza mamát és felfogadja a pesti fiút. Márk, nyilván nem ismerheti be eredeti feladatát, ezért kérleltette magát kicsit , majd elvállalta az újabb megbízatást. Bizonyára erről is jelenteni fog a pesti felettesének. Nekünk meg eljátszotta, h a kémkedését Sótonyi sértése miatt vállalta el.
8/10
Rojita okt. 09. 21:38:29 8/10 Előzmény nappalitv
(4130/4725)
Már forgatják a 3. évadot.
1/10
nappalitv okt. 09. 21:20:44 1/10 Előzmény Mark1993
(4129/4725)
Attól tartok felrobbantással ér véget majd a Barbiworld. Harmadik bőrt nehéz lenne lehúzni újra ökörfosról. Mit lehetne még itt alkotni?
Mark1993 okt. 09. 17:51:02 Előzmény Rojita
(4128/4725)
Ez a rész kimaradt ? 100 hozzászólás megjelenítését beállítva az 5. oldalon tárgyaltuk.

Márk is mondta, hogy szerencsétlenségükre a település pont a lelőhely fölé épült, és az ottlakók jelentős érdeksérelmével járna a feltárás és kibányászás megindítása.

Azt nem értem, hogy amikor Márk Marozsánnal beszélt erről, ő is mit akadékoskodott, és beszélt össze-vissza a karrierjéről és hogy az elköteleződés nem az erőssége, nem pedig bólogatott volna, hogy a lehetőségekhez mérten segít nekik, az informátoruk / csúnyán kifejezve a téglájuk lesz, nem pedig kettős ?
8/10
Rojita okt. 09. 16:02:47 8/10
(4127/4725)
Akkor van egy vörösmárvány-bánya valahol Makkosszállás környékén, amit a 70-es években fedeztek fel. Ennek kizárólagos tulajdonosa akarhatott lenni Sótonyi, ezért a lelőhelyről tudó P.Gy-t eltüntette, méghozzá nem itthon, ahol mégis meg lehetne találni, hanem a szomszédos Ukrajnában. Kreálhatott ellene vmi nagyon súlyos bizonyítékot, amiért életfogytiglant szoktak osztogatni (ukrán személy meggyilkolása, államhatalom elleni merénylet, fegyverkereskedelem, vmit), amiért nem itthon ítélték el.
Akkor mi van az indító okkal? Hol a bánya? Lehet, h az Makkos közelében már 30 éve virágzik? A privatizációban Sótonyi strómanja bagóért megvette és azóta az ország 2. legnagyobb bányája?
A rosszéletű ezredes pedig azért nem mer nyugdíjba menni, h meg tudjon akadályozni mindenféle nyomozást ebben a régi ügyben.
(Mellékkérdés, h milyen titkos életet élhet Sótonyi, h a több százmilliárdos titkos vagyonával mit kezdett? Ilyen esetben a bányatulajdonosok ki szokták stafírungozni a gyerekeiket, unokáikat. Kastélyokat, földbirtokokat, bankokat, iparágakat, jachtot, repülőgépet,... vásárolnak. Sótonyinak meg úgy tudjuk, nincs családja. Hová vitte a pénzét? Hol van a vörösmárvány burkolatú palotája? Ha titkolja a vagyonát, akkor neki is van egy búvóhelye. Egy elzárt, kívülről szolid kis ház, kerttel. Ha majd bemegy a rendőrség, akkor fognak csodálkozni, h a kisház egy palota, lefelé több emeletes mélységű, lifttel, szökőkúttal, mélygarázzsal és minden kikövezve vörösmárvánnyal.)
Mark1993 okt. 09. 14:55:08 Előzmény Rojita
(4126/4725)
Tanácselnök volt a márványlelőhely feltárása idején, útjában állt, minél jobban akarták elsüllyeszteni, koholt vádakkal, koncepciós perként ment a Szovjetunióba. Akkoriban Ukrán SzSzR volt, papír tagköztársaság, de gyakorlatban a megye, nem pedig önálló ország, kellett várni 15 évet.