Téma: Keserû méz

1/10
csomolungma jan. 27. 04:18:45 1/10
(130/130)
Merő kín a film
9/10
The Cortez 2023 nov. 15. - 20:13:31 9/10
(129/130)
Bizarr erotikus-romantikus, duplán házassági dráma, ami a rendező fő művének tekinthető. Polanski második közös produkciója a harmadik feleségével, amelyben fontos hangsúlyt kap a párizsi vibe, csakúgy, mint az Őrületben.
A jelenben pörgő rész egy hajókiránduláson játszódik (tehát a film egy road movie is egyben, és ja, itt szintén előtérbe kerül a víz meg az azon való utazás), a hosszú flashback-ek pedig irodalmi igényű narrációval vannak elpofázva. Mindkét idősik baromi érdekes + izgalmas, viszont a múlt eseményei tartalmasabbak. A romantikus pillanatok kezdetben röhejesek, ám később ügyesen kezdi adagolni a direktor a perverziókat (köztük a BDSM-t), majd a brutális drámát.
A mozi 2 házasságot — egy kihűlt, unalmas, válságban lévő párost, illetve egy elcseszett románcot — állít a középpontba, miközben erős érzelmekről (szenvedély, féltékenység, gyűlölet stb.), a szerelem sötét oldaláról, játszmákról, kiégésről, a kapcsolatok, valamint a szex kiüresedéséről, lelki bántalmazásról, továbbá bosszúról ugyancsak szól. A színészi alakítások erősek, főként Peter Coyote meggyőző a sikertelen író szerepében, de még Hugh Grant is odateszi magát.
A beállítások stílusosak, emelett időnként befigyelnek a rendezőre jellemző lassú kameramozgások. A zenei összeállítás népszerű retro slágerekből áll, melyek még jobban feldobják a hangulatot.
1/10
Mangetsu 2023 febr. 16. - 17:32:03 1/10
(128/130)
Néhányan dicsérték itt a filmet, azért kezdtem el nézni. De, 10 perc után éreztem, hogy csalódás, az elvárt színvonalat meg sem közelíti. Gondoltam, hátha jobb lesz később.
Kár volt a drága időt a nézésével tölteni.
Nagyon silány alkotás. A forgatókönyv és a rendezés is gyenge. Talán Polanskinak ez a legrosszabb filmje.
Emmanuelle Seigner nem illik Mimi szerepébe. Semmi francia báj nincs ebben a nőben. Csak a kapcsolata miatt kaphatta meg a szerepet. 1992-ben erre a szerepre lett volna több, sokkal alkalmasabb színésznő is.
1/10
Bay Yanlış 2023 febr. 16. - 16:06:58 1/10
(127/130)
Nem tetszett a film. Unalmas, értelmetlen.
6/10
trudy 2022 jan. 18. - 21:56:31 6/10
(126/130)
Végig fenn tudta tartani bennem a kíváncsiságot, hogy vajon mi lesz a következő jelenet, de ennek ellenére nem mondanám, hogy annyira megfogott volna, egyszer elég volt megnézni. Túl azon, hogy a főszereplő nő számomra nem testesítette meg a francia szépségideált és nem gondolom, hogy a bizarr szexuális játékok tesznek egy kapcsolatot tartalmassá, nem igazán tudtam belőle mondanivalót leszűrni és összességében a történet folyásában sem sikerült meglátnom a logikát. Miért ment tönkre a kapcsolatuk? Miért az lett a vége, ami? A hajón utazó másik házaspárról sem derült ki sokminden, csak hogy kihűlt a kapcsolatuk, de az nem, hogy miért. És különben is, a 'Mimi' a legklisésebb név, amit egy filmbéli romlott nő kaphat. Az erotikus és a táncolós jelenetek mögött nem kis adag öncélúság sejthető, pláne, hogy a női főszereplő Polanski 3. felesége (33 év korkulönbséggel).
1/10
Éduah 2021 ápr. 19. - 17:40:15 1/10
(125/130)
Egy felnőtt férfi meglát egy szögletes, bamba, lófejű nőt a buszon, akit nem "tud kiverni a fejéből", és akit utána próbál megtalálni, de szerencsére Párizs elég kicsi... nekem 20 perc elég volt ebből.
k11zoltan 2021 febr. 20. - 12:16:26
(124/130)
Régen már láttam talán kétszer is, de csak pár jelentre emlékeztem.
Sőt, szerintem írtam is, de valahogy törlődött??

A film szerintem túl hosszú, és egy, egyébként átlagos történetet mesél el.
8/10
vargama 2021 febr. 16. - 11:30:25 8/10
(123/130)
Mestermű ez a Polanski-film is, végletekig fokozza a feszültséget. Nem mindennapi történet, a szerelem szépsége, de inkább sötét bugyrai, a szereplők megjárják a mennyet és a poklot. Egy ilyen nem összeillő pár esetén a hosszú kapcsolat vesztésre van ítélve,
Hibátlan a film. Miért van akkor az, hogy egyes részletek idegesítettek, siettettem volna a filmet, de nyilván szükség volt rá a kellő hatás elérésére. 9 helyett csak 8 pontot adok, mert egy átlagnéző a film pozitív szereplóit is keresi, és valami pozitív üzenetet, ami szerencsére a film utolsó jelenetében megvalósul.
10/10
Catharin 2020 ápr. 16. - 16:58:40 10/10
(122/130)
10/10, felkavaró. Már előttem sokan leírták,hogy mennyire zseniális ez a film. Lehet,hogy vannak benne dolgok amikbe bele lehetne kötni,de olyan erős érzelmeket vált ki és annyira megdöbbentő,nyers,olyan őszintén,valósághűen mutatja be a szenvedélyt ,mint még azelőtt soha senki a vásznon,,hogy engem teljesen lenyűgözött. Napokkal később is a hatása alatt vagyok.
Hálás vagyok,hogy láthattam ezt a zseni filmet. Nem mondom,hogy mindennap elő fogom venni,mert nagyon felkavaró.

Én is éltem már át hasonló érzelmeket ,mint Mimi még tiniként emiattlehet még inkább nagyobbra tartom. Nem hittem volna,hogy valaha ezt az érzést így vissza tudják adni vagy hogy valaha valaki volt ennyire őrülten szerelmes ,de ahogy idősödünk rá kell jönnünk,hogy bizony nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel és már mások is keresztül mentek hasonlón :)
9/10
gyereamozibabe 2020 ápr. 11. - 00:57:22 9/10
(121/130)
A karantén miatt elővettem ezt a filmet (25 év után), és most így 43évesen nagyon megrendített. Az eleje lassan indul. A színészek nem szimpatikusak. (Coyote túl idős, a lány pedig rondán van sminkelve) Majdnem betekertem, de úgy a közepétől kezd beindulni a sztori. Eszembe jut, amikor kidobtam a lakásomból egy szerelemtől megőrült tinilányt, mert úgy éreztem, hogy megfojt az állandó jelenlétével. Nálunk is elhangzott, hogy "bármit megtesz, bármit eltűr, csak ne dobjam el". Aztán ő is megkapta a saját szerelmi-kullancsát egy idióta fickó képében, aki később öngyilkos is lett. Megtapasztalta, hogy mennyire fárasztó kezelni egy nem kívánt szerelmest, és megbocsátott nekem, hogy nem tudtam szeretni.

SPOILER! SPOILER! Azt hittem, hogy a fegyverben csak egy golyó van. És a nő helyében még azt sem adtam volna át, hisz "mi van ha őt lövi le a fickó?" De naiv voltam :-) Nem egy darab, hanem egy egész tár lőszer volt, mert pont az a lényeg, hogy addig alázza a fickót, amíg az véget vet MINDKETTŐJÜK szenvedésének. Zseniális volt ez a befejezés, még ha kissé hirtelen is jött. De megértem, hogy egy véges idejű filmben nem fognak köröket futni.

A 16.percben feltűnik egy gyönyörű dög. A kirakatban pillantja meg Coyote, majd elhíva vacsorázni. Sajnálom, hogy nem ő a főszereplő... de aztán megbékélek Emmanuelle Seigner-rel is. Nagyon jó színésznő, de a sminkesei rémesen ábrázolták őt fiatalon. Coyote-tal nem tudok megbarátkozni. Szerintem öreg és ronda volt ehhez a szerephez. Viszont Kristin Scott Thomas nagyon bejön. Érdekesség, hogy a Négy esküvő egy temetés-ben is Fiona a neve, és titkon szerelmes Hugh Grantbe.
eIemes 2015 jún. 11. - 13:24:30
(120/130)
Polanski fájdalmas kérdéseket feszegetett a filmjeiben (is)
eIemes 2015 jún. 11. - 13:22:22 Előzmény M.Zs.F
(119/130)
még tíz év, és még 3-4 csillagot adsz neki.
bár én azért reménykedem benne, hogy nem.
Xénia1976 2015 jún. 11. - 13:09:36 Előzmény M.Zs.F
(118/130)
Nagy baj, ha kisgyerekként nézted meg ezt a filmet. Hol voltak a szüleid?!
9/10
abradan 2012 nov. 04. - 16:11:20 9/10
(117/130)
9/10
abradan 2012 nov. 03. - 23:41:59 9/10 Előzmény DirtyBlond
(116/130)
Szerinted nem inkább a mazochizmus munkált mindkettõben? Mert ez a reálisabb. Közös bántalmaikat szenvedték, ki így, ki úgy. És senki sem volt megkötözve, leláncolva pincébe zárva. Ez egy választott kényszer volt, mindkettõnél. És Polanski pontosan végigvitte, megmagyarázta az elidegenedést, kitárgyalta, ahogy azt kellett. A film sarkos elemei csak a felszínt kapirgálják, inkább abban mélyedj el, ahogyan a történet felépül, és halad a végkifejlet felé... az sokkal izgalmasabb.
gladiolus 2012 okt. 26. - 20:50:31
(115/130)
Értem és érzem, hogy ez egy jó film, bár nem okozott katartisztikus felüdülést, látván, hogy a kezdeti nagy lángolás ennyire áldozatává válhat a hétköznapok szürke kiszolgáltatottságának.A színészi munka érezhetõen magas szintû, de nem az én esetem ez a film. Persze ettõl még jó, mert a rosszat, a pusztító árnyakat meg kell mutatni az embereknek hogy vigyázni tudjanak ara a kis jóra is, amijük van.Egyszer érdemes megnézni..
8/10
Sadenal 2012 okt. 14. - 15:58:18 8/10
(114/130)
Coyote óriási volt ebben a filmben, de a Mimi-t játszó Emmanuelle Seigner is méltó párja volt. Végig lekötött a film.


8/10
5/10
M.Zs.F 2012 júl. 19. - 01:16:03 5/10
(113/130)
Felkavaró, nyílt, õszinte, és egyben durva, és provokatív. De beenged pillantani az emberi sötétség bugyraiba. Amikor kisgyerek voltam és akkor láttam sokkolóbb volt mint most 28 évesen, de így is élmény volt látni.

10/5
Damill 2012 jún. 29. - 03:48:15 Előzmény oimuka
(112/130)
Köszi!
10/10
Kashmira Alex. 2012 jún. 02. - 22:45:36 10/10 Előzmény BaztanGee
(111/130)
Egyetértek. Zseniális film, örök kedvenc! Azok közé a filmek közé tartozik, amiket az ember nem csak egyszer-kétszer-háromszor néz meg. Felkavaró, de számomra ez abszolút pozitív érzés volt, miközben a képernyõre voltam tapadva. Nem sok DVD-t vásárolok boltokban, erre muszáj volt áldoznom!!! És nem, nem vagyok beteg :D Emmanuelle Seigner fantasztikusat alakít, de persze a többiek sem okoztak csalódást. Ebben a filmben valóban minden érzés, emberi tulajdonság benne van, mögé kell látni csak a "gusztustalanságoknak", és nem kell folyton a társadalmi/erkölcsi konvenciókat elõtérbe helyezni.