3/10
VlagyimirGyutacs jan. 19. 20:22:46 3/10
(13/13)
Maga a sztori jó lenne, ha nem a 2000res években is "menő" "csináljunk a 14 éves unatkozó lányoknak filmet" stílusban készítették volna el. Ezen kívül bármelyik doktor csont rész is lehetett volna, de muszáj volt elrontani. Az effekteken van még mit dolgozni, az igazán gagyi egy robbanás volt, de azon kívül nem volt vészes, ha hunyorogsz a megfelelő jeleneteknél.
16 éves rizsszemű aki minden adatot meg tud szerezni a gugliból, amit a rendőrség nem. Erőltetett "fiatalos" viselkedés satöbbi "ikszoikszo". Mintha ezt vagy az ikszdét bárki kimondaná a való életben (unirónikusan). Akkor is kszokszo-nak mondanák. De m1 is. YOLO-t leváltotta a carpe diem, ami ugyan azt jelenti, de mekkora poén. A tini csajok nem tudják, hogy hogy viselkedik a korsztályuk és megpróbálják eljátszani full rosszul, mivel egész életükben színészek voltak max és közük nincs a való élethez, hogy milyen egy fiatal csaj vagy srác. A rendőr csávó jól játszott, ő és a story érdemelte ki a 3 csillagot, egyébként -2őt adnék kb. Éreztem hogy gagyi lesz valahogy, de arra számítottam, hogy az egész az lesz. Így viszont csalódtam, mert jó is lehetett volna. persze az hogy valaki nem tud lőni meg valaki mindenkinek 1hit hedit oszt kivéve azt nem tudja lelőni akit nagyon szeretne, az megint más tészta, mert ez gyakori elem. Viszont sokszor látható hogy aki lő az a másik elé lő, jól (persze a fegyvere sem rángat ,slagvízmértékkel a vállán tartja a papa a fegyvert) és mégsem találja el azt aki fut és elé lő :D szóval...akkor már inkább ne lőtt volna elé többször. Lehetne még beszélni erről, csak már így is túl sok energia ment el rá sajnos, de már a megnézésével és a közbeni mormogással is.
Annak ajánlom, aki fel akarja idegesíteni magát. 1x belefér.
2/10
sziapubi 2020 dec. 18. - 15:27:29 2/10
(12/13)
Ócska.
6/10
sexykex 2020 júl. 31. - 11:00:45 6/10
(11/13)
Az az igazság, hogy az akciófilmek felében, kétharmadában ugyanennyire rosszul lőnek és verekszenek, mint itt. Szerintem ez a film sem lóg ki különösebben a sorból.
Azt, hogy az "atombomba atyja"-nak mi köze ehhez a filmhez, azt nem merem megkérdezni Brother Wolf-tól. Ne szépítsük, gyáva vagyok.
Brother Wolf 2020 júl. 24. - 19:46:03
(10/13)
Ilyenkor mindig azt kérdezem magamban: tényleg erre van igény? Mert akkor Oppenheimer nem hiába élt, remélem eljön még az ő nagy napja.
2/10
robertsuzuki 2020 jún. 25. - 17:56:20 2/10
(9/13)
Ahhoz képest, hogy egy délután alatt forgatták le és senkinek nem volt kötelező a forgatókönyv elolvasása, ahhoz képest zseniális.
1/10
kolafe 2020 jún. 23. - 15:43:16 1/10
(8/13)
Szóra sem érdemes a film. Életszerűtlen, gagyi.
1/10
Kincsaminincs 2020 jún. 22. - 09:02:56 1/10
(7/13)
Ez egyszerűen borzalmas! Ennyire életszerűtlen filmet még életemben nem láttam. Tele hibákkal, vontatott cselekménnyel. Aki teheti, meg ne nézze, merd tényleg idegesítő az egész film. 1/10
1/10
velo 2020 jún. 21. - 01:47:57 1/10
(6/13)
Ez egy borzasztóan gagyi film, senkinek nem ajanlom a megnézését. Logikátlan agyrém az egész tele ordas nagy hibákkal...

A főhős mindenhova hamarabb odaér futva, mint a rendőrök autóval. Bár a rendőrfőnök lányáról van szó, sehova sem megy ki 1-2 egységnél több, akiket persze fél perc alatt elintéz előbb az egyik, aztán a másik fickó

Az elektromos autóval (amit többször is hangsúlyoznak a filmben) amikor felborulnak több hosszú snitten mutatják az alján a komplett kipufogórendszert és persze az autó amibe éppen hogy csak belecsúsznak fél perc alatt vasig leég.

Miután a főhős a legfőbb gyanusítottat (aki mindenkit lemészárol aki az útjába akad és a rendőrfőnök lányát éppen elárasztja vízzel) otthagyja megbilincseletlenül és teljesen őrizetlenül az elhagyott épületben, a kitudja honnan odakerülő 2db, tehát kettő darab rendőr bedugja egy mentőbe szintén bármilyen őrizet és bilincs nélkül, de legalább teljes harci felszerelésben, hogy kinyírhasson újra mindenkit...

A helikopter pilóta miután felvette őket az égő ház tetején, nem tenné le minél hamarabb a gépet, pláne, hogy dulakodnak is, hanem még magasabbra emelkedik az égő ház felett...

Aztán természetesen a temetőbe a fél város odaér kb 3 perc alatt: a bringás gyerekek a városból, a csaj a studióból, meg láthatóan mindenki más is, kivéve persze a rendőröket.

A gyereket bár rég ellepte teljesen a víz, amikor kiemelik még csak egy köhintés sincs, gyakorlatilag kutya baja, egyből szalad az apjához és meg se látszik rajta hogy napokkal előtte élve eltemették...



Az egész forgatókönyvet be lehetne emelni ide, kb egyetlen jelenete sincs a filmnek ami hanygyányit is életszerű lenne. Nevetségesen szar film, ha még nem nézted meg, akkor inkább keress valami mást...
5/10
kettyo 2020 jún. 08. - 00:43:56 5/10
(5/13)
Courtney Eaton egy tündér és Aaron Eckhart is jó, de maga a film elég gagyi.
5/10
nefefe 2020 jún. 06. - 18:03:02 5/10
(4/13)
Régimódi - mai szóval retró - történet, sok rossz megvalósítással. Egy fegyveres elbánik 5-6 rendőrrel, bekerítve? Őt pedig nem fogja a golyó??? A mentőbe úgy teszik be, hogy se motozás se bilincs??? A rendező nem sokat konyított a rendőri intézkedésekhez... Pont az amerikai rendőrök lennének ilyen balfácánok, akik ha egy bolha fingik, már lőnek? Az külön érdekes volt, hogy sokszor a fiatal nő okosabb volt a veterán rendőrnél. (pl. drót a végén). Sorolhatnám még.... Erősen közepes.
10/10
visormail 2020 jún. 01. - 20:04:35 10/10
(3/13)
Igazi régimódi marhaság, hülye poénok halálos fegyver akciókkal, a Gordon nyomozós lövöldözésnél meg mintha újra Gothamben lennénk. A ma megszokott felesleges belezések nélkül, nagyon tetszett.
4/10
e-baby 2020 máj. 25. - 20:57:53 4/10
(2/13)
Gagyi. Teszkó gazdaságos.
5/10
pihes 2020 máj. 24. - 14:54:16 5/10
(1/13)
Kivan okosítva az egész film, annak aki szereti.
Nem jól bírtam, de nézhető!

5/10