a kritika linkje:
www.tepodonat.hu

Színházajánló /
„Ledarálnakeltûntem”

lendületes.masszív.nyers.obszcén.hangos.vulgáris.véres.absztrakt.sûrû.bódult.szexista. perverz.groteszk.direkt.kaotikus.õrült.okos.
Talán ezek a jelzõk jutottak elõször eszembe a „Ledarálnakeltûntem” kapcsán, amit egykori nevelõtanárom tanácsára néztem meg, aki úgy látszik még közel húsz éves távlatból is jól ismer, mert igencsak beletrafált az ízlésembe.
Persze könnyû nekem, aki általában kerüli az ismert konzumszínházakat, és a kis, független társulatokat részesíti elõnyben, akiknek játéka eleve ilyen szinten mozog, lévén, hogy kis költségvetésbõl dolgoznak, és ezért az emberi tényezõnek kell felülkerekednie a technikán. Kicsit fenntartással is mentem el a darabra, de azért bíztam az elõjelekben, meg hát miért is ne? - úgy sem jártam a még a Katonában.
A belváros környékén a nemzetközi turistaforgatag sodrásában színházat üzemeltetni eleve nem olcsó mulatság – ide aztán elkel a tõke. És úgy tûnik van is bõven. A nemrég felturbózott, nagy múltú Katona minden szempontból az igényesebb kivitelû befogadó helyek közé sorolható. A beltér tetszetõsen modern és dizájnos, a színészek között pedig megfelelõ arányban váltakoznak a nagyhalak és a tehetséges friss húsok. Többek között ide szerzõdött Kulka János is a nemrég lebuzizott Nemzetibõl, és ez valószínûleg még egyet dob majd a színház renoméján.
Mindenesetre a darab messzemenõen szórakoztató élmény volt számomra, hiszen végre egy ismertebb színészekbõl álló, nagyobb volumenû színházban is láttam olyan felforgató mûsort, amely mondanivalóján túl minden fizikai és technikai megtestesüléséig, ízig-vérig mai modern színházzá fajult. Itt ugyan a közönség soraiban nagy tetszést keltõ indítás számomra már megszokott volt - csodálkoztam is volna, ha simán felmegy a függöny és kezdõdik az adás. Tegyük hozzá, sokat nyom a latba, hogy a rendezést elkövetõ Bodó Viktor csalódást még nem okozott, és ezúttal is hozta világszínvonalon mérhetõ formáját, s itt ráadásul masszív technikai hátteret is kapott hozzá. Azt hiszem Mundruczó Kornél mellett õ a hazai színi rendezés leginkább exportálható nagyágyúja, és kétség nem férhet hozzá, hogy látásmódja, profizmusa nélkül a honi kultúra jóval szegényebb lenne. Bodó Viktor a „Ledarálnakeltûntem” címû tételével egészen egyszerûen belenyúlt a darázsfészekbe, és puszta kézzel trancsírozza szét az anyakirálynõt, miközben a megrettent workerek menekülnek a kaptárból. A háromórányi tömény érzékszervi ingerterror minden egyes pillanatban megpróbálja szétfeszíteni a tudatunkat, és ehhez bármely eszközt felhasznál. A színészek némelyike már-már kaszkadõröket megszégyenítõ kíméletlenséggel gyötri szét saját fizikumát, a mezõnybõl kiemelkedõ címszereplõ Keresztes Tamás (akirõl folyton Klye Mclahan fizimiskája ugrott be) valamint a több szerepben brillírozó Kovács Lehel tornamutatványai megérnének egy csillagos ötöst tesiórán. (Köszönjük Schmidt Arnold koreográfusnak is) Hozzá kell tenni, a játékosok többsége legalább féltucat szerepet vállal, pedig eleve tizenhatan mozognak majdnem folyamatosan a díszletek között, amely egyébként kiváló ízléssel és felettébb ügyesen van kitalálva Bagossy Leventének köszönhetõen. De ha már itt tartunk: a jelmezfelelõs Berzsenyi Krisztina és a dalszövegszerzõ Máthé Zsolt és Schönberger Ádám is megérdemel néhány piros pontot. A színészek itt-ott ugyanis dalra fakadnak, s habár kvázi dicséret illeti õket a táncolás közbeni éneklés + színjátszás kombóért, talán ez volt az egyetlen gyenge pontja számomra az elõadásnak, én ugyanis már sajnos hozzászoktam az ilyen jellegû profizmushoz más társulatoknál (pl: HOPPart ) ahol mindez alapvetõen megszokott. De azért jól szórakoztam, és valószínûleg ez volt az elsõ olyan darab (Kivéve talán a Kockavetõt – szintén Bodó Viktor rendezés), ahol azt éreztem, hogy szûk a szék (pedig évek óta nem ültem ilyen kényelmes színházi székben) és fel kellene állni táncolni, meg kellene mozdulni. A hangtechnika igen nívósra van szerelve a Katonában, ezt már megtudtam, és Armand Van Helden „Little Black Spider”-ja alatt gyakorlatilag egy izmos underground klubban éreztük magunkat, s csak egy hajszál választott el attól, hogy ne kezdjünk el õrjöngeni. Az alattam lévõ széksor így is jócskán mozgott az ütemre, mert mások is ilyesmit élhettek át. Valószínûleg ez a volt az elõadás kicsúcsosodása, bár a szünetben már ki lehetett matekozni, hogy az elsõ félidõ agysimítása még csak a bemelegítés volt.
„Egy bizonyos ponton túl nincs többé visszatérés. Ez a pont elérhetõ.” –szól az elõadás mottója Franz Kafkától, és ez a tétel bizony be is igazodik a végére. Az Kafkától ismert „A per” átdolgozását ördöngõs rálátással megoldó Bodó egy percnyi kétséget sem hagy affelõl, hogy a mindenkori hatalom rabszolgái vagyunk. Mindezt a számomra jórészt még ismeretlen gárda hihetetlen pontossággal, bravúros ügyességgel hozta felszínre. A Joseph-K-t (Józsi, Jóska) megtestesítõ Keresztes Tamás (meg még Orlando Bloom-ra is hasonlít) igazán nagyszerû választás volt a szerepre, de a celeb-világra is olyakor kacsingató Jordán Adél vagy Nagy Ervin is öregbíti hírnevét. Nekem különösen õ volt kellemes meglepetés, mert megmutatta, hogy nem csak átlátszó figurákat tud hozni. Kiemelném még Rajkai Zoltánt is, akinek több monológja okozott pozitív agyzsibbadást, nem beszélve hirtelen szerepváltásairól.
A „Ledarálnakakeltûntem” a 2005-ös POSZT-on is befutott már (Hozzám ezek szerint késõn jutott el), és ha mindezt azóta havonta kétszer háromszor is mûsorra tûzik akkor hatalmas tisztelet a produkció minden résztvevõjének. E monumentális mû nem a Rómeó és Júliához szokott lagymatag klasszikus darabok kedvelõinek készült, mivel velõtrázó vehemenciájával eljut a hagyományos színjátszás minden szegletébe, hogy aztán kellõ magabiztossággal és öniróniával egészen egyszerûen kibelezze azt. Olyasféle bónusz vastapsot se hallottam még, amit a Katonás õskövület Vajdai Vilmos a vége fõcím után levezényelt, szóval mindent egybevetve kissé a többletélmény okozta örömtõl kábán fordultam ki a váci utcára.

Ne is várd el, hogy bármely mûalkotásból mindent érts: egyszerûen nem arra való. Ha mindent akarsz egy szövegbõl érteni, akkor olvass újságcikket, ha nagyon okos vagy, tudományos közleményeket. De a mûvészet messze nem csak az értelemnek szól. Láttam már olyan színielõadást, amibõl semmit nem értettem, mégis nagyon tudtam élvezni: a mûalkotások befogadása legalább annyira intuitív, illetve érzelmi, mint racionális. Ha zenét hallgatsz, akkor is a megértést várod el magadtól és a mûtõl?

8 / 10 Kicsit sarkos a megfogalmatásod :). tetszett a darab és nem is tünt fel , hogy jóval hosszabb mint egy átlagos színházi elõadás . Ennek ellenére , hazudmnék , ha azt irnám , hogy mindent értettem a darabból.

Imádtam , borzasztó jó volt én ennél jobb közelebbi elõadást még nem láttam a kedvencem!
Aki nem érti a darabot az egyszerûen egy hülye.Ezen nincs mit magyarázni hülye és kész. Bocsánat.

Pedig igen csak jó ! és Kafkának egy igen jó feldolgozása lett. Zseniális benne mindenki a díszlet kiváló és minden úgy van jól benne ahogy! egyik kedvenc elõadásom és azokat az embereket akik nem értik meg vagy felháborodva kimmenek a darabról nem értem de nem is akarom :) !!!!!!!!!!!!!!!

Van amit csak a Katona tud, és van amit csak a Katona engedhet meg magának, ez is egy ilyen darab. Egyszerûen zseniális, egyszerre szórakoztató és megrázó, ijesztõ a kiszolgáltatottság-tehetetlenség Abszurdiában, teljes õrület, ("minden megtörténhet") és ennek a rémálomnak a feloldása a musicalitásba hajló részekkel: feledhetetlen.
Nekünk visszatért Übü király az elõadásban.
Hiányoltuk Fõpolgármester urat a nézõtérrõl :-)
Hajrá Katona!

Borzasztóan rossz volt!Semmit nem értettem belõle,nem tudom mirõl akart volna szólni,az biztos,hogy velem sem egy gondolatot,sem egy érzést nem közölt!Színészek nagyon igyekeztek,jók is lennének,csak hát...Szomorú voltam,hogy egy színésznek mindenféle megalázó dolgot meg kell tennie,anélkül,hogy annak bármi értelme lenne.:((