Téma: Luz Maria

Csalarozsika 2019 aug. 16. - 17:56:06 Előzmény factsmatter
(2754/2794)
Persze, hogy nem éreztem erkölcstelennek soha a viszonyukat!
A "vétket" is idézőjelbe tettem!
A "bűnt" is idézőjelbe kellett volna, csak elmulasztottam!
Nem én, hanem Lucecita érezte úgy, hogy "vétkezett", hogy "bűnt" követett el!
Többször is hangoztatta, hogy az elkövetett vétkéért meg kell fizetnie!
Gustavo szintén ostorozta magát amiatt, hogy nem tudott ellenállni a szenvedélynek.
Erre vonatkozott az, hogy ha ők úgy érezték is, hogy hibát követtek el, "megfizettek" érte, mert sokat kellett szenvedni a boldogságukért.

Az a baj, hogy én sem fogalmaztam egyértelműen. :-(

Ebben igazad van, sarkítva akár így is leírható a történet.

Ami Rosát illeti: Azért több mindent is megtudhattunk róla, Miguel nemcsak Alvaronak mesélt róla, hanem később is.
Elmondása szerint tiszta volt és ártatlan, s könnyű volt elcsábítania, ő volt az első férfi a lány életében.
A halála előtt ostorozta magát amiatt is, hogy könnyű szívvel hagyta el a lányt, holott tudta, hogy gyermeket vár.
Arról is beszélt, hogy amiatt is bánja, hogy elhagyta, mivel igazi szeretetet egyedül tőle kapott, ő mégis eldobta magától, s visszament Gracielához.
Lucecitát sok tekintetben az édesanyjához hasonlította, miszerint ő is olyan tiszta és ártatlan, mint Rosa volt.
Nem tudom, erre emlékszel-e, amikor Miguel erről mesélt -
Ha jól emlékszem, pont a birtokon, amikor Lucecita és Gustavo esküvője folytán tartózkodtak ott.
Amiatt szintén bántotta a lelkiismeret, hogy míg a "kakukkfióka" Angelinának mindene megvolt, a vér szerinti lányának nélkülöznie kellett.
Rosa valóban soha nem kért semmit, hamar rájött, hogy Miguel elhagyta és nem tér vissza, s úgy döntött, egyedül neveli fel a kislányát.
Lucecita - bár szegénységben, de becsületben nőtt fel, s jólelkű, kedves teremtés vált belőle!

(Nem tudom, eredetiben ez hogyan hangzott el, de a magyar változatban kb. így mesélt erről Miguel.)

Summa summarum: Én Rosát sem ítélem el, amiért hagyta magát Miguel által elcsábítani...
Az vesse rá az első követ...

Azért ennyire nem vagyok álszent, mert ha elítélném akár Lucecitát, akár Rosát, az álszentség volna!

A Mirtához hasonló feslett, romlott, rossz erkölcsű nők viselkedését viszont igenis elítélem, s mélyen megvetem!
Megvetem amiatt, hogy az első perctől kezdve tudatosan törekedett Gustavo elcsábítására, és ezt főképp számításból, illetve még alantasabb céloktól vezérelve tette.

Dehogy akarok civakodni vagy veszekedni! :-)

Tudom, hogy jó védőügyvéd lennél! :-)
Ezt egyébként már nekem is mondták, ugyanakkor néha felcserélődnek a szerepek, s egyesek szerint ügyésznek sem lennék rossz... ;-)
10/10
factsmatter 2019 aug. 16. - 08:47:58 10/10 Előzmény napraforgó
(2753/2794)
Köszönöm, hogy segíteni próbálsz. Nem, nem akarok civakodni, tudom, hogy mese.
De hogy ne hazudtoljam meg magamat, hadd legyek most is az átlagosnál megértőbb. És most nem a mesével, hanem az "elfeledett, meg kivénhedt latin-amerika színészekkel". Engem nem zavarnak. Már csak azért sem, mert nem tudom, hogy pontosan kik vannak elfeledve. A kivénhedteknek meg (akik az én fogalmaim szerint idős koruk ellenére is aktívak maradnak) függetlenül attól, hogy milyen foglalkozást űznek, egyébként nagy tisztelője vagyok.
10/10
factsmatter 2019 aug. 16. - 08:35:56 10/10 Előzmény Csalarozsika
(2752/2794)
Örülök, hogy megértetted. És örülök, hogy sosem érezted erkölcstelennek a főhősök viszonyát. Én közismerten megengedőbb vagyok, nekem még a vétkeik megbánása sem hiányzott. Ezért is volt elsőre olyan gyanúm, hogy nem értettél meg, mert mentegetni kezdted őket előttem.

(Idemásolom a hosszú posztodból a vonatkozó részt, hogy ne legyen félreértés:

"Akkor is megbeszéltük, hogy Gustavo és Lucecita hibát követtek el, de azt hiszem, bőségesen megfizettek a "vétkükért"!
A tiszta szándékkal elkövetett és őszintén megbánt bűn megbocsáttatik!
Ebben az esetben igenis vannak enyhítő körülmények!")

Amit sarkításként írtam, az csak arra vonatkozott, hogy aki nem a nézők szemével látja a történetet, akinek nem a forgatókönyvírók építik fel a történetet, mondjuk egy Angelina (és nem, nem hasonlítom össze L. jellemével) vagy egy cseléd, az így is leírhatja, hogy mi történt. Ezért is hoztam fel Rosát, akinek nem foglalkoztak az előéletével, nem tudjuk hogyan és miért szédült Miquel karjaiba (így finomabb????), csak a tényt tudjuk, hogy ez megtörtént. Ahogy Miquel meséli Alvaronak: a sok hódításának az egyike volt, könnyű volt őt lenyugtatni, nekem úgy jön át, hogy egy könnyű hódítás volt. De mivel nem tudom a részleteket, nem fogok ítélkezni.

Ahogy korábban is észrevetted, én jó védőügyvéd lennék, mert mindig találok mentségeket. Ez mindig jusson eszedbe, ha esetleg újabb hozzászólást olvasnál tőlem.

Luna34 2019 aug. 16. - 08:15:14
(2751/2794)
az nem tetszett annyira hogy a korábban szinte minden részben szereplő emberek eltűntek a sorozatból. jobb lett volna, ha néha róluk is hallani és közben vissza visszatérnek Limába. több szereplővel és történettel izgalmasabb lett volna. de itt az úgymond harmadik fejezetben szinte senki sem szerepelt a szokásosokon kívül. mindegy, most már két rész van hátra és végetér a történet.
Luna34 2019 aug. 16. - 08:12:13 Előzmény napraforgó
(2750/2794)
igen így van. annak is jobban örültem volna, ha Gustavo előbb visszaemlékszik, nem csak az utolsó pillanatban. amúgy tényleg egy mese csupán :)
malvinkicska 2019 aug. 16. - 08:10:46
(2749/2794)
Az este megnéztem az egészbe az zavar Mirta még mindig szabadlábon hol itt a büntetés, nem hibáztattok senkit így van meg írva az a szemét nőnek végig ott kell lenni.Az orvos ahogy beszélt Gustavoval tetszett nagyon és ugye nem őrült meg, ez egy rossz száll amin lehetett lovagolni ennyi részen keresztül sajnos.
napraforgó 2019 aug. 16. - 06:01:14
(2748/2794)
Jujj, ne civakodjatok! Ne feledjük, hogy ez csak egy kitalált történet, ezért nem kellene hajbakapni.
igaz, hogy az alkotók igyekeztek szépen és jól felépíteni a történetet, ráadásul a 20-30 évvel ezelőtti közízlésnek megfelelően, de azért ez akkor is csak egy mese.

Lucecita kedves, bájos fiatal nő, Gustavo meg egy becsületes, jó ember, a boldogságuk ellen sokan keresztbe fekszenek, na de végül is győzedelmeskedik a szerelem. Vannak jó emberek, akik a szerelmeseket segítik, na és persze vannak rosszak, gonoszok, akik mindent elkövetnek, hogy ne sikerülhessen. Mese, mese, mátka...

Viszonylag jó jellemrajzok vannak benne, de nagyon sok ostobaság is, amit nem szabadott volna úgy csinálni. Ezeknek a mellékvágányoknak egyetlen célja, hogy meghosszabbítsák az egyébként sem rövid történetet. Ezzel részben a nézők igényeit szolgálták ki, akik rajongtak a sorozatért. másrészt - és szerintem ez a fő indok, egy csomó olyan színésznek, színésznőnek adtak olyan, kisebb szerepet, amivel megélhetéshez juttatták őket, és képernyőre is kerültek, tehát kb. kaptak egy második esélyt.
Sajnos én ezeket a törekvéseket kevésbé tudom méltányolni. Engem az elfeledett, meg kivénhedt latin-amerika színészek nem nagyon érdekelnek, mint ahogy az sem, hogy átlag mexikói, bolíviai, perui néző meddig akar elbajmolódni egy-egy sorozattal.

Én azt szeretem, ha egy történet kerek. Van eleje, vége és normális a közepe is, nem folyik el százfelé.
Ez a Luz Maria eredetileg egy kerek történet lehetett, csak aztán ezt is felturbózák a különböző szamárságokkal. Nem tett jót neki.
Csalarozsika 2019 aug. 16. - 05:04:38 Előzmény factsmatter
(2747/2794)
Igen, természetesen megvan, hisz megértettem.
Pontosan a középső részt kifogásoltam, jobban mondva eltúlzottnak éreztem a sarkítást, az iróniát.

Máskülönben soha nem éreztem erkölcstelennek a főhősök viszonyát, pedig ebben a tekintetben általában véve napraforgóval értek egyet, s az esetek döntő többségében kevésbé vagyok "megengedő". :-)
De: Jelen esetben vannak "enyhítő körülmények", s mindig akad kivétel, ami erősíti a szabályt!
Amennyire elítélem Mirta számító viselkedését, azt, hogy az első perctől kezdve tudatosan magának akarta Gustavot, s nem voltak skrupulusai.
Ezzel szemben Lucecita és Gustavo kapcsolata teljesen más!
10/10
factsmatter 2019 aug. 16. - 00:10:36 10/10 Előzmény Csalarozsika
(2746/2794)
Oké, akkor megkíméllek tőle. De ugye az megvan, hogy a művem 3 részből áll és csak a középső az irónia, vagy jobban mondva sarkítás? A befejező részben meg tulajdonképpen azt mondom, amit te. Hogy amikor az írók mögé mennek a felszínnek, mert 35 részben építik fel a főhősök viszonyát, akkor ezt már nem fogjuk erkölcstelennek érezni?
Csalarozsika 2019 aug. 16. - 00:03:02 Előzmény factsmatter
(2745/2794)
Ugyanakkor sajnos a kelleténél indulatosabban fogalmaztam. :-((
Nem is értem... :-(
Csalarozsika 2019 aug. 15. - 23:59:12 Előzmény factsmatter
(2744/2794)
Értettem az iróniát, valahogy mégis túlzónak éreztem.
Nem szükséges, mert tényleg értem, csak nem értek egyet vele! :-)
10/10
factsmatter 2019 aug. 15. - 23:52:06 10/10 Előzmény Csalarozsika
(2743/2794)
Te felháborodtál, és írtál egy hosszú posztot. De ezzel nem mondok neked újat! Ezt én nem minősítettem, csak nem értettem, hogy tegnap még miért sikerült az iróniát megértened, és ma miért nem? De én sem akarok senkit megbántani. Ha gondolod, én most újra bemásolom a kritizált hozzászólásomat, és mondatról mondatra elmagyarázom.
Csalarozsika 2019 aug. 15. - 23:37:02 Előzmény factsmatter
(2742/2794)
Akkor én értettem félre, mert ebből azt szűrtem le, hogy én nem úgy tettem.
10/10
factsmatter 2019 aug. 15. - 23:32:18 10/10 Előzmény Csalarozsika
(2741/2794)
Én????? Olvasd már el újra, hogy mit írtam. Szerintem csak annyit, hogy akinek én szántam a hozzászólásomat, egyáltalán nem ütközött meg rajta, hanem kulturáltan fogadta. Ebben semmi sem szólt rólad!
Csalarozsika 2019 aug. 15. - 23:27:57 Előzmény factsmatter
(2740/2794)
Te róttad fel nekem korábban, hogy szerinted nem reagáltam kulturáltan.
Bocsánatot kérek egyébként, hogy tegnap válaszoltam, nem kellett volna. :-(
10/10
factsmatter 2019 aug. 15. - 23:18:17 10/10 Előzmény Csalarozsika
(2739/2794)
Tudod, ha én nem értek valamit, akkor visszakérdezek. Mint tegnap az ironizálást. Amit nem tőled kérdeztem ugyan, de te válaszoltál. Most is visszakérdezek: mi ez a kulturált reagálás?
Csalarozsika 2019 aug. 15. - 23:09:16 Előzmény factsmatter
(2738/2794)
Na igen, a "kulturált reagálás"... :-)))
Pedig egyáltalán nem akartalak megbántani!
Csalarozsika 2019 aug. 15. - 23:05:26 Előzmény ccaty
(2737/2794)
Már megint Modesta...Csak nem hagyod békén szegényt!
Ha már Modestánál tartunk:
Hamarosan valóban lesz elfoglaltsága, s nem feltétlen csak a fiával, hanem a
SPOILER!!! férjével! SPOILER!!!
10/10
ccaty 2019 aug. 15. - 22:49:25 10/10
(2736/2794)
Úgy vaaan!!!!
Viszont annyit még szeretnék megjegyezni, hogy Guszti nem egy észkombájn. De, sebaj. Luci így is, úgy is szereti. és talán már eztán sínen lesznek, hacsak Modestának, nagy jóindulatában, velük kapcsolatban nincsenek más tervei. Esetleg, ha a fia és családja hamarosan, de minél előbb megérkezik, akkor lesz mivel és kivel elfoglalnia magát... Jaj szegény fiataloknak...


Jut eszembe, augusztus 20-án kezdődik az Édes dundi Valentina, láttam a topikjában már hiányoltad...
10/10
factsmatter 2019 aug. 15. - 22:35:51 10/10 Előzmény Csalarozsika
(2735/2794)
Köszönöm, de nem kértem, hogy magyarázd el, hogy mit írtam. Én tudom, hogy mit írtam. De ha nagyon akarod, idézheted az összehasonlítást.