Roberto DiCapribogyó 2018 aug. 22. - 15:43:22
(345/385)

Annak idején, amikor a mozikban ment az előzetes, ill. a beharangozók alapján úgy tűnt számomra, hogy ez a film egy non-stop, monoton autós üldözéses, látványos és bugyuta fosadék lesz, ezért távol is tartottam magam tőle. Mostanában véletlen láttam belőle részletet és ez késztetett arra, hogy megnézzem.

A legfontosabb, hogy egyáltalán nem igaz, hogy egy nagy, folyamatos, egybefolyó üldözés lenne az egész film, hál isten. Így összességében számomra ~10/6-7.

Ami tetszett:
- Az üldözéses részek nem nyomták agyon a filmet, vannak köztük nyugisabb periódusok bőven. Az üldözések kellőképpen változatosak, kreatívak, maximálisan feszültséggel teliek, látványosak, szuperek.
- Az előző részek emlékeim szerint olyan területen játszódtak, ami sík és ebből fakadóan unalmas sivatagi terület; itt ezzel szemben a táj látványa szerintem nagyon megdobja a filmet, rengeteg olyan jelenet van, ami látványos-sziklás-sivatagi hegyes területen játszódik.
- Furiosa-t istenien hozza C. Theron, nagyon kellemes meglepetés volt számomra, totál elhittem neki a karaktert.
- Vizuálisan nagyon erős a film, a zene is jó.
- Messze nem annyira bugyuta film, mint amire a rémes előzetes alapján gondolni lehetett.

Ami nem tetszett:
- A minimális történet (bár ez nem ért meglepetésként, hisz az előző háromnak se a történet volt az erőssége).
- A legnagyobb gond: pont a főszereplő, Mad Max karaktere…. Tom Hardy remek színész, de a fizimiskája egyáltalán nem passzol a karakterhez, túlságosan jóságos volt itt a kisugárzása. Ill. maga a karakter is puhábbra lett véve és kissé háttérbe lett szorítva, feltételezem rendezői koncepció részeként - ami szerintem nagyon elhibázott döntés. Kb. olyan érzésem volt, mintha Tom H.-nak Őrült Max unokatestvérét, Félkegyelmű Max-et kellet volna hoznia…
- Egy óriási ziccer kihagyása: Mel Gibson visszatérése idős Max-ként, természetesen főszerepben. Megértem, hogy fiatalítani kell a tini közönség, meg a bevétel optimalizálás miatt; de szerintem hollywoodi közönségfilmben utoljára Harrison Fordhoz passzolt ennyire egy karakter (Indy), mint amennyire a 60 körüli, cserzetten meggyötört bőrű, de férfiasan kigyúrt, - az máskérdés, hogy zsidógyűlölettől, de – elborult tekintetű, bozontos szakállú Melhez egy időskori Mad Max (pl. a Blood Father-beli fazonját egy az egyben át lehetett volna emelni).

Összességében nagyon jó elemek voltak benne, egy korrekt történet kanyarintásával és T. Hardy helyett Mel Gibsonnal (akárcsak mellékszerepben, Furiosa-t meghagyva kvázi főszerepben) egy meghatározó filmet is ki lehetett volna hozni belőle.

6/10
Greg Sieve 2018 máj. 23. - 19:19:33 6/10
(344/385)
A Mad Max: Fury Road az elődökhöz képest elég vérszegényre sikeredett, de nem tekinthetünk el attól, hogy dinamikus, nosztalgikus és izgalmas, de: egy AAA-s filmhez képest nagyon keveset adott. A budget meg volt a bölcső is az előzmény részek alapján amit George Miller és Mel Gibson meg is ágyazott, steam-punk hangulatot is hozta és jó színészt is látni Tom Hardy személyében.
De valamiért nem jött össze, maga a sztori az egy AAA-s filmnek a első húsz percének megfelelő, lapos és semmit mondó. Nagyon jó, hogy újranézhetjük, hogy hősünk eljut A-ból B-be aztán vissza. 2015-ben ez kevés, nincsen meg a plusz kevesebb pénzből és rosszabb színészekkel ugyan ilyen minőséget tudtak volna lehozni. Arra volt jó, hogy az asszony örüljön Tomnak,
mi meg folyathassuk a nyálunkat a nosztalgia vonatba és egy semmitmondó hosszú utazásba amin végig kerget egy szado-mazo asztmás öreg. Összegezve, a Mad Max: Fury Road 6/10, egyszer nézhető és kibírható de semmi többet nem nyújt.
8/10
zsuzsipozsi 2018 máj. 22. - 11:47:01 8/10 Előzmény Kovács kolléga
(343/385)
A Mentőexpedíció viszont kegyetolenül jó lett tőle, és nagyon üdén friss ízeket hozott a zsánerbe. Tud még meglepetést mutatni az öreg király, remélem, még fog is.
8/10
zsuzsipozsi 2018 máj. 22. - 01:33:48 8/10
(342/385)
Emberek, ez a film pont ott van, ahol lennie kell, és aki képes volt anno azonnal megindokolhatatlan bizalmas viszonyba zuhanni a Mad Max filmekkel, nagy örömmel tapasztalhatja, hogy régi szerelme semmit sem változott, pedig nagyon is. Én minden kockáját élveztem, csak úgy, magáért. Mint anno. :)
8 pontot nálam simán megér.
7/10
sexykex 2018 márc. 19. - 11:26:09 7/10
(341/385)
Élek, halok, újra élek. Újra eljött közénk Max, megvalósult George Miller legújabb látomása. A történet felejtős, de a mű egyszer még így is tananyag lesz a filmművészetben: Így készítsünk akciófilmet CGI nélkül – fejezetcímmel.
10/10
Pasallusz 2017 okt. 27. - 23:53:39 10/10
(340/385)
Sajnálom, hogy moziban nem néztem meg :( nagyon bejött, valszeg igaz a 7es átlag de nekem 10es :) már Black and Chrome Edition változatban is 3szor megnéztem :) havonta egyszer ismétlés. zene és képi világ brutálisan elvarázsol , persze C.Theron és T. Hardy dobja fel igazán, nem kell gondolkozni, lazulni-fantázia világban , ..... igazi Õrült film :)
7/10
Karter 2017 okt. 23. - 14:16:58 7/10
(339/385)
Értékelésem (spoilert tartalmazhat):

Egy film, ami elejétõl a végéig egy üldözési jelenet, telis-tele akcióval...szuper hang és képi effektek, igazi látványmozi...mást kár keresni benne. Szuperek a járgányok, a ruhák...szóval tényleg egy klassz akciófilm.
A film elsõ 2/3 része után jön egy kis pihi, vártam a végén valami nagy durranást, de folytatódott az elején látható üldözés hasonló akciókkal, így a majdnem 8ból gyenge hetes lett nálam a film.
7/10
vino-et-veritas 2017 okt. 23. - 08:17:10
(338/385)
Valami hasonló jutott eszembe.
Vannak visszautalások az elsõ szériára itt-ott (pl. Max látványos kikötözése a kocsi elejére, az egyik lány a kis zenélõgépet tekergeti, stb), de nem érzõdik igazán, hogy annak valamiféle folytatása lenne.
Hasonló környezet, õrült, poszt-apokaliptikus világ, stb mind megvan, de valami "meseszerûség" (történet, cél?) hiányzik belõle. Mintha csak a technikai megvalósítás és a látvány lett volna egyedül a lényeg. Ettõl még az elsõ részek sem filmmûvészet csúcsai, de mûfajt teremtettek.
Ez a hiány elmondható szinte az összes újabb keletû "folytatásra" a Star Wars-tól a Die Hard-on át a Terminator-ig.
OK, eltelt 25-30 év, más a közönség, az ingerküszöb, a technikai lehetõség, (most a szereplõkrõl ne is beszéljünk), stb, de pont a filmek "lelke" hal meg közben...
olahmiki1959 2017 okt. 23. - 06:42:04
(337/385)
A film teljesen ellentmondásos.
A látvány egészen elképesztõ, a történet viszont totális zagyvaság, szerintem nincs ember - a rendezõt és a forgatókönyvírót is beleértve -, aki el tudná mondani, hogy ki kicsoda a filmben, és mi miért történik.
Két ekkora színészóriást, mint Tom Hardy és Charlize Theron, valószínûleg csak a húzónevük miatt tettek bele a filmbe, õk pedig - gondolom - hatalmas gázsiért el is vállalták a felkérést. (Ami rajtuk múlt, azt színészileg megtették, nagyon jók voltak, a felemás végeredményrõl nem tehetnek).
Ezekkel a színészekkel és ezzel a technikai apparátussal nagyságrendekkel jobb filmet lehetett volna csinálni.
A befejezés pedig kifejezetten gyenge lett, viszont benne van a folytatás lehetõsége.
8/10
Sárkányírtó 2017 okt. 22. - 23:29:37 8/10
(336/385)
Meg kell hagyni valamit nagyon jól csináltak, meg leköti az embert. Ritka az ilyen film manapság.
1/10
bekukkancs 2017 okt. 22. - 16:47:23 1/10
(335/385)
Értelmetlen,ostoba film szellemileg
visszamaradottaknak,de nekik is jár
a szórakozás :)
6/10
jozsi86 2017 jún. 04. - 17:34:21 6/10
(334/385)
Szódával elmegy. Akcióban nincs hiány. Csak olyan céltalan, popcorn mozi.
10/10
lisbeth9027 2017 máj. 28. - 15:06:59 10/10
(333/385)
Pokoli jó!!
axis85 2017 ápr. 04. - 16:37:21
(332/385)
Meglepett, ahhoz képest hogy nem szeretem az akciófilmeket, nem vagyok az eredetik nagy fun-ja, nõ vagyok, és nem vagyok Tom Hardy(még, de esélyes a fickó) rajongó sem, végig odaszegezett a film a képernyõ elé, nem tudtam kikapcsolni. Végig lekötött, jó élmény volt.
Bár érdekelt volna mélyebben is, hogy milyen "kasztok" vannak, mi a szerepük, milyen városok, törzsek léteznek, és úgy általában jobban belemélyednék ebbe a poszt-apokaliptikus világba/kultúrába. És persze a karakterekbe is. Mivel még gyerekként láttam az eredeti filmeket, nem sok mindenre emlékszem, gondolom ott több minden kiderül.
1/10
thviki 2017 febr. 07. - 11:02:42 1/10
(331/385)
Unalmas!!! Pénzkidobás ilyen filmet megcsinálni.
Cisco 2017 febr. 07. - 00:15:37
(330/385)
Iszonyat elmebaj, diliseknek.
6/10
Lia000 2017 jan. 17. - 17:04:21 6/10
(329/385)
Nagy nulla történet látványos elemekkel.
Zsolt Farago 2017 jan. 14. - 22:48:50
(328/385)
Ezt a filmet mindenkinek meg kell nézni! Szerintem nagyon jó sikerült. Sokat számít hogy az effektek 80%-a valódi és nem számítógéppel csinálták. Az átlagosan 3 másodpercenkénti vágás, igazán pörgõssé teszi a filmet. Ami még tetszett, hogy nincs benne felesleges beszéd. Mégis lehet érteni a filmet.
Brillll 2017 jan. 13. - 08:46:57
(327/385)
Ez meg szinte csak az..bar tényleg látványos!

Egy kérdés: Miért olajozta mindig össze a képét Furiosa?
Brillll 2017 jan. 13. - 08:46:24
(326/385)
Ez meg szinte csak az..bar tényleg látványos!

Egy kérdés: Miért olajozta mindig össze a képét Furiosa?