A 2022. szept. 13-i előadást láttam és nekem nagyon tetszett a darab. Rezes Judit végig tündököl benne, az volt a benyomásom, ez az ő jutalomjátéka. Szívesen újranézem még valamikor.

Az Újpesti Rendezvénytér nem tesz jót szerintem az előadásoknak. Ez már a második, amit ott láttam. A hangosítás miatt a zenés szövegeket kevésbé lehet érteni. A mikroport pedig szerintem eleve a színház halála. Főleg, ha látszik is, ha a színpadhoz közel ül az ember, oda az illúzió.

A darab 3 részből van egybegyúrva, nekem befogadóként kicsit sok volt. A színészek, a társulat újabb színészei is, jók. Meglepetésemre Gálvölgyi kicsit Gálvölgyi show-szerű figurát hozott, az ott ismert és látott gesztusokkal. Ennek annyira nem örültem, még ha szerepe szerint ugyebár bohócot kellett alakítania.

Az a durva, hogy szerintem többen is voltak olyanok, főleg az idősebb korosztály, akiknek talán első Pintér Béla darabjuk, de a sztori (56, Dózsa László) és Gálvölgyi miatt eljöttek megnézni, csak nem tudták, mire lehet számítani. Az előttem lévő sorban egy idős nő konkrétan percekre temette a kezébe az arcát, főleg, mikor a kutyás jelenet volt.

Rezes Judit nagyon ott volt, és már a korábban megkedveltem Fodor Annamáriát, nagyon erős a színpadi jelenléte.

8 pont, valahogy a Covid előtti, azaz régi Pintér Béla darabokat jobban élveztem. Gyakorlatilag 10/10 pontot érnek számomra, kivétel nélkül minden darabját láttam.

Én még ilyen ocsmány darabot nem láttam.

A közönség nem zsákbamacskát vesz, ha Pintér Béla egy-egy új darabjára vált -már ha szerencséje van, és kap- jegyet. Nem valamelyik klasszikus drámába csomagolva nyújtanak neki napjainkba helyezett, aktualizált rendszerbírálatot, átértelmezett rendezői színházat. Hanem ő maga írja színműveit, rendezi őket és legtöbbször játszik is bennük. (Ebben pont nem.) Na jó: új alkotása, a Marshal Fity-Six merít a Szentivánéji álomból, de annak számomra kibogozhatatlanul kusza cselekménye csak váz; a Marshal Fifty-Six öntörvényű, saját színháza, mint mindig. Az elhíresült állítólagos mondás -"a krumplileves legyen krumplileves"- tartalmát Pintér Béla itt a magáévá teszi. Néhány aktuális hívószóval: "Pasa-park", "Balaton-felvidéki szőlőbirtokok", "56-os hazug (ál?)szabadságharcos" gyorsan összetereli nézőit, mindenki tudja, hol és mikor járunk térben és időben, kiket rejtenek az olyan nevek, mint Stefánka László (ő éppenséggel 2 az 1-ben, lehet találgatni) vagy az őt ugráltató-sztároló-ejtő befolyásos közéleti szereplő történész hölgy, dr. Sánta Marietta. A szerző végképp leveti máskor sem gyakran használt "álarcát": alaposan kioszt mindent és mindenkit, ami és aki nem tetszik neki.Nagyon sok minden nem tetszik neki. A hazugságok sűrű hálója-áradata, a másság és a gendertéma körüli hiszterizált, egyben álságos légkör, a fennhéjázó életvitel, vagyonhalmozás és egyebek. Mondhatni: semmi nem tetszik neki és nemtetszését hangosan, rendkívül hangosan vágja a pofánkba, hogy stílszerű legyek. Őrjöngve, kérlelhetetlen dühvel tombol, üt és vág. Dübörögnek a decibelek, a párbeszédek olykor -nem ritkán- torkukszakadtából-ordibálásra váltanak. A szerző úgy érezheti, ilyen fokú szemérmetlenül hitvány közegben neki sincs oka-joga szemérmesnek maradni. ELÉÉÉG! Ezt hallom ki a darabból. Közben azért jut idő a humorra, abból a jól ismert P.B.-féléből, meg kapunk zenét állandó zongorista-zenész művésztársától, Kéménczy Antaltól, klasszikusat, modernt. Van-e ennél lejjebb? - kérdezheti a darab végén az értetlen-másik oldali néző. Van-e ennél lejjebb mifelénk? - kérdezi tán Pintér Béla. Mi jöhet még ezek után őtőle? - kérdezzük mi. Mi jöhet még ezek után őtőlük-ezektől? - sugallja tán a kérdést Pintér Béla. A színészek ismét kiválóak, noha vegyes a közreműködők listája: régi pintérbélások, mint Fodor Annamária, a szerzőtárs-dramaturg feladatát is ellátó Enyedi Éva, a nagyszerű Roszik Hella mellett Messaoudi Emina, Jankovics Péter, Szabó Zoltán, Takács Géza, Fáncsik Roland új arc, és három "nagy név" m.v.: az utánozhatatlan, remek Rezes Judit, Szabó Kimmel Tamás, végül, de valóban nem utolsósorban, kulcsszerepben Gálvölgyi János, igazi színészként, egy szánnivalóan parodisztikus figura alakjában, mértéktartással, nem paródiát prezentálva. Khell Zsolt (díszlet) és Benedek Mari (jelmez) a szerző-rendező régi, állandó munkatársai.

jogos

Ez a darab sajnos csalódás volt, sok- sok üres idővel, érthetetlen jelenetsorokkal....

kár, hogy az általam is nagyra becsült Puzsér alig foglalkozik a darabbal, inkább azt írja le, ő hogyan látja a rendszert - amit már ismerünk. Amit pedig Pintérről ír, az igaz, de nem ártott volna a dicsérő szavakat alátámasztani, mert így nem több, mit egy seggnyalás.

Puzsér nagyon dicséri, ami még nem jelent feltétlen jót, de Bélában bízok azért:
https://hang.hu/publicisztika/marshal-fifty-six-pinter-bela-szinhaz-ner-orban-viktor-puzser-robert-fidesz-132962?fbclid=IwAR0zMjk1PN0uzaqS6c1g1hV7vA2j7AVVH5--qNNuhmw8-3bfTXkTlcjTjmc

Ha csupán tárgyszerű akarnék lenni, azt írnám, Pintér előre lépett. Eddig csupán házasságtörés, promiszkuitás, megerőszakolás, partybavágás, szado-mazo, vérfertőzés, geronto- és pedofília és homoszexualitás szerepelt a színpadán, most megjelent a bestialitás is egy férfi és egy kutya szerelmében. Sajnos a rendező közben az emberek valódi problémáitól távolabb került, és darabja már-már unalmassá, néha kínosan érdektelenné vált.
A dramaturgia nem éppen eredeti: egy Nyugatról jött dáma földön kívüli tulajdonságokkal rendelkezik, valamint olyan szerrel, amelyet az áldozatra hintve az bárkihez vonzódni kezd annak nemétől függetlenül. Így aztán – Pintér örömére – rengeteg buzi pár jön létre, - persze csak addig, amíg a varázsló vissza nem változtatja őket normális emberré, mert hát happy end csak nem jöhet létre, ha valaki buzi marad! Olyat nem is tud elképzelni, hogy egy buzi jól érzi magát buzi bőrében, és nem is akar “visszaváltozni”, mert nem akarja elveszíteni buzi szerelmét. A darabban a homofób – persze csak egy tévedés folytán - lesz buzi, ami – szerinte -, elég kellemetlen. A valóság viszont ennél ennél sokkal szörnyűbb: a buzi (pl. Szájer) viselkedik homofóbként. És míg a darabban a “természet rendje” visszaáll, a valóságban a homofób törvényeket nem vonják vissza. A gender kérdést Orbán nyomta a közéletbe, hogy ne a Mészárosokról beszéljünk. Bizton, hogy ez komoly gond annak a három-négy egynemű párnak, akik hivatalosan nem vállalhatnak gyereket. De ez nem lehet társadalmi össztársadalmi probléma, bennünket ez nem érdekel. Miért kell a színházban is ezzel foglalkozni? Ezek ma már nem tabuk, amelyeket döntögetni kell. Ezek közhelyek. Már sokkhatásuk sincs - a nyolcvanas évek poénjai. Ma már nem téma, ki, kivel fekszik le, és hogy csinálja. Fiúval, vagy lánnyal, vagy akár az Eiffel toronnyal.

Ugyancsak Orbán utcájába megy Pintér, amikor migránsozni kezd. Ez a színházba járó közönségnek nem igazi probléma. Ha gond, akkor annyiban, hogy senki sem akar koszos utcákon járni, nincstelen csellengőkkel találkozni az éjszaka, és dolgozni nem tudó-akaró ezreket anyagilag támogatni. Ha érdemben akarunk hozzászólni ehhez a társadalmi konzultációhoz, akkor ezeket a kérdéseket kell őszintén-humánusan megválaszolni, hogy az önző-nacionalista vonalat el tudjuk hárítani. Mert nem úgy vetődik fel a probléma, mint a darabban, hogy a dédnagyapád örmény származású volt, tehát neked nincs helyed Magyarországon. Ilyet ma már senki sem mond, még a cigányokra se. Mert mindenki tudja, hogy a családjában sváb, szlovák vagy éppen szerb felmenő található.
Hatásvadásznak találom a zsidózást is a darabban. Ez a kérdés abszolút nem aktuális. Nincs állami antiszemitizmus, törvények tiltják, ha lenne rá igény. Persze sokan előítéletesek, de nincs belőle konfliktus; minek ragozni? Hogy legyen? Kit érdekel, milyen vallású volt a pszichoanalitika atyja, ha egyáltalán tudja, hogy ki volt az, és miaz a pszichoanalitika. Ráadásul ki se derül, hogy a darabbeli zsidózó egyáltalán antiszemita vagy sem (a dramaturgia nincs elkötve).

Teljesen érdektelen figura Pintér felfedezettje, a marsall, aki összevissza hazudozik forradalmi hőstetteiről. Aki megélte, az tudja, mi történt '56-ban, a fiatalabb generáció pedig abszolút nem foglalkozik vele. Nem lelkesíti őket az egykori NKVD-s Nagy Imre, de a 11 éves tudatos szabadságharcos sem. Így nem érzünk olyan elemi felháborodást - mint Pintér Magnusa - azért, hogy a marsall hazugságaival a forradalom hőseit becsmérli. Ennek megfelelően a leleplezés katarzis értéke = 0.

Beülünk a színházba felajzva, tanácstalanul, hányatottan. Nem tudjuk, elfogadjuk-e a pozíciót, amit előttünk a barátunk töltött be. Nem tudjuk, hogyan ítéljük meg azt, aki a családjának akar jólétet teremteni, s ezért vállalja. De mit vállal tulajdonképpen, egyszer majd kérnek valamit? Etikátlan, ha teljesítjük a felsőbbség kérését, hiszen mindig is a tulajdonos dirigált? Gyávaság, ha nem merünk kimenni az ellenzék tüntetésére? Bölcsesség, ha tartunk a gazdasági káosztól, és nem szeretnénk a kormányváltást? Lehetünk-e békés állampolgárai egy olyan rezsimnek, amelyik stadionokat épít kórházak helyett? Elküldjem-e a kurva anyjába a főnök hülyegyerekét, amikor engem kioktat? Becstelenség, ha az iskolában semmit sem tanítok, mert az első padban a lányok egész óra alatt kozmetikáznak, míg a fiúk a hátsóban magukhoz nyúlnak? Megváljak-e asztaltársaságunktól, mert állandóan migránsoznak? Ártanak-e ők valójában valakinek? Hol van a becsület és a karakánság határa? Mind megannyi kérdés, amelyek megválaszolását az örökön igaz művészektől várjuk a világot jelentő deszkákról.
És akkor kapunk egy olyan katyvaszt, mint volt az egykori ÁVH-s Komlós kabaréja, ahol a Központi Bizottság engedélyével elhangzott néhány célzás a pártvezetés egyes sikamlós ügyeire. Csakhogy ma már nem kell névtelenül utalgatni a felsőbbségre, mert a HVG hetente hozza a lenyúlásokat pontos számadatokkal. Persze nem történik semmi. Miért? Na, ennek a kigobozása jobban érdekelne, mint az, hogy ki kivel tud elélvezni, és ki hazudott arról, mit csinált 55 évvel ezelőtt.

Sold out! :-(