7/10
Filmfanatic 2018 aug. 03. - 00:33:07 7/10
(131/131)
Bevallom, módfelett ritkán nézek efféle animációs filmet, és - ahogy ez már-már természetesnek tűnhet manapság ,- nem is elsősorban azért, mert nem vagyok már gyerek. Azért, mert nem tetszik az emberi alakok megformálása bennük. Egészen különösnek találom, hogy míg ebben a filmben minden olyan tökéletesen megrajzolt, valósághű, addig az emberinek szánt figurák nemcsak, hogy valamelyest kilógnak ebből a sorból, de egyáltalán nem hasonlítanak egy élő emberre. Olyanok, mintha valamiféle játékbabák lennének, még a bőrük hatása is olyan nyúlékony-szerű. Mintha a Toy Story-szintjén megrekedtek volna az alkotók ebből a szempontból. Érthetetlen.
Vagy csak én látom így?

Érdekelne, hogy miért van az, hogy pl. miután

SPOILER
medvévé változik a főhős anyja, sokkal élőbb, mint azelőtt. Hihetetlen jó lesz a mimikája és a gesztusok, amelyel felruházták ezt a "medvét". Minden ízében medvés, de egyszersmind érződik mögötte az ember. Szuperjó!
SPOILER

Szóval egyes egyedül ez bosszant, hogy míg elképesztő profizmust látok a képi megvalósítás terén minden más esetében, addig az emberalakok maradtak ilyen gagyik (utálom ezt a szót, de most nem akadt jobb).
A történet egyébként tetszett, egy kicsit hiányzott, hogy belépjen egy Merida-korabeli srác, de tény, hogy úgy elég sablonos lett volna.
Torolt Felhasználo 2016 máj. 23. - 13:41:30
(130/131)
Pixar shot - La Luna

Na hát #&@!

--------

Merida, a bátor

A Lidércfény valójában a mocsárba vezet hogy belefulladj.

Folyton azt emlegetik hogy eljötteka NÉGY klán kérõi, de valójában HÁROM klán kérõi, a negyedik klán meg Meridáé, ami a menyasszonyt adja.

Hm, Pizza Planet Truck? És a mozgó tárgyak. Eleven Tárgyak. A Szörnyek elsõ kísérletei hogy beszivárogjanak a Mi világunkba?

A banya meg embereket változtat ... medvévé? Tud mást is, vagy csak medvét? Macótes'vér 3... És milyen sovány történettel!

Hanyagolhatnánk végre a taknyos, hányós, fosós "poén"okat?

------

The legend of Mor'du

Aha. Hát, nem a legnagyobb királyság amit valaha láttam, de legendának elmegy. A történet mindenesetre mérföldekkel jobb mint a Meridának.
8/10
Nótárius 2015 dec. 28. - 13:02:01 8/10
(129/131)
El ne áruljátok, a ki-tudja-hogy-kerültek-ide, elsótlanodott leszólóknak, hogy ez nekem így hatvanhoz közeledve is mennyire tetszett! Nagyon!!! ;-)
9/10
Timmmmi 2015 dec. 27. - 15:13:33 9/10
(128/131)
Szuper!
10/10
ceia 2015 dec. 27. - 11:19:39 10/10
(127/131)
Szuper mesefilm, végre szerethetõ karakterek a Pixartól (még a boszi is jó arc!) és nem volt unalmas egy percig sem. Nem is volt annyira kiszámítható, nekem pl. a királynõ sorsa meglepetés volt, nem éppen erre számítottam és egy boszi sem ilyen szokott lenni! Bejönnek az ilyen régi idõkben, várban és a környékén játszódó filmek, fõleg ha lány a fõszereplõ és ha van sárkány, bár az ebben pont nem volt. Merida a Pixar eddigi legjobb karaktere, én is teljesen odavoltam azért a vörös hajzuhatagért :DD A sárkányt azért említettem, mert volt egy animációs tv sorozat a Minimaxon, amiben szintén egy vörös hajú bátor lány volt a fõszereplõ és volt egy sárkánya. 'Jane és a sárkány'. (kép)
Merida és a királynõ a valóságban is létezik, legalábbis Disneylandben, itt van néhány videó róla!
https://www.youtube.com/watch?v=lv8lTMD-AkU
https://www.youtube.com/watch?v=tclgycNYvTc
https://www.youtube.com/watch?v=gGyBrxINro4
NHzsolt 2015 dec. 26. - 22:24:42
(126/131)
Szerintem zseniális karakterek, jó poénok, aranyos de ugyanakkor felnõttebbek számára is élvezhetõ történet némi mondani valóval, nekem tetszett. És a részletek miatt érdemes még egyszer megnézni... :-)
1/10
kisgidus 2015 jan. 10. - 22:59:47 1/10
(125/131)
hát ez vmi rettenet...
10/10
5i 2014 okt. 23. - 10:28:09 10/10
(124/131)
Nagyon jól megcsinált animációk, aranyos a sztori, jók a poénok. 10/10
10/10
farkas654 2013 nov. 11. - 22:50:35 10/10
(123/131)
Nagyon tetszett, hatalmas egy mese volt. :) 10/10
5/10
Újvállalkozó 2013 jún. 23. - 21:22:02 5/10 Előzmény Cordelia
(122/131)
5/10...sajnos gyenge volt...a bemutató alapján ennél többre számítottam. És ott el is lõtték a film poénjainak kb 75%-át. :( Persze még mindig jobb rajzfilm, mint a legtöbb most a TVékben futó ocsmányság.
9/10
Spooner 2013 jún. 18. - 17:31:54 9/10
(121/131)
Sztem nagyon jó, simán tudom ajánlani felnõttnek gyereknek egyaránt.
7/10
Rahar 2013 máj. 24. - 21:34:38 7/10 Előzmény optimusx
(120/131)
Hasonló véleményem van nekem is, különbség annyi, hogy a film közepe táján egy lapos részt tapasztaltam. Ez miatt én csak 7 pontra értékeltem.
Castia 2013 máj. 20. - 17:39:44
(119/131)
Az eleje még kifejezetten tetszett, aztán a medvés-varázslós második fele már túl sablonos és kiszámítható. Sokat segített volna a történeten, ha Merida nem csak bátor, de kicsivel kevésbé ostobácska is. Én legalábbis egy igazán vagány, Xena-szerû karakterre számítottam, de sajnos nem az lett belõle.
Cordelia 2013 máj. 11. - 18:06:04 Előzmény Vadics
(118/131)
így van, gyenge volt a történet, pedig szépen indult. de a gyereknek tetszett, úgy hogy ne fanyalogjunk :)
rocco1974 2013 máj. 07. - 18:16:11
(117/131)
Aranyos,humoros kellemes kis családi mozi!
5/10
Vadics 2013 márc. 21. - 18:36:40 5/10
(116/131)
Mikor megnéztem a trailert teljesen odáig voltam meg vissza, hogy milyen vörös a kislány haja, mennyire zöld meg szép a táj, mennyire jónak ígérkezik az egész.
SPOILER El is kezdtem nézni, és akkor jött az átváltozás. MIVAN? Szerintem rossz fele vitték el a történetet... Jól indult, ki lehetett volna belõle hozni valami igazán aranyosat, de nekem tönkrevágta a medvés sztori,a felénél abba is hagytam. SPOILER vége.
offtopic
Kaktuszné 2013 febr. 08. - 20:41:19
(115/131)
Ha még egy jópofa kis vicces animációs filmet végig kell néznem, akkor headshoooot!

ez volt az uccsó, ami jó volt:
http://www.youtube.com/watch?v=eU4ljTBea64
10/10
zora 2013 jan. 26. - 21:16:30 10/10
(114/131)
Nagyon jó volt! A történet, a technika... és Merida haja!!!
raczkia 2013 jan. 25. - 15:54:10
(113/131)
Kellemes kis mese. Jó kikapcsolódás mindenkinek. Egyértelmûen van ennél sokkal jobban kivitelezett animációs film,de érdemes megnézni.
csuku 2013 jan. 17. - 17:48:02 Előzmény gyrsee
(112/131)
Nagyon vagány kis film, hihetetlen jó poénokkal és képi világgal.