Lyanos1 2021 dec. 30. - 12:03:34 Előzmény Newcastle United
(28/28)
Az eredeti cím egy évszám, ami az amerikaiaknak mond valamit és asszociációt ébreszt a háborúval kapcsolatban, de itthon ez nyilván nem működik. Így adódott, hogy kellett egy honosított címet kitalálni.
A magyar címnek bizonyára szellemesnek, figyelemfelhívónak és nézőcsalogatónak kellett lennie.
Így aztán kiforgatták Mailer könyvének címét. Aki ismeri a könyvnek legalább a címét, az tudja, hogy a 2. világháborúról szól, és ebből sejti, hogy a film is háborús témájú. A film hazai bemutatója idején általánosságban a társadalom nagyobb része rendszeresen olvasott, így ésszerű volt az a feltételezés, hogy a filmnek adott magyar címről beugrik a könyv illetve a háború is. A cím utolsó szava pedig azt engedi sejtetni, hogy egy vidám történetet látunk.
Emellett a cím első szava abban a közegben és időben erotikus vonzerővel is bírt, tehát különösen figyelemfelhívó volt illetve borítékolhatóan becsalogatta a közönséget a moziba. Az is igaz, hogy a filmben történetesen egyetlen meztelen személy szerepel és őt is csak félig-meddig takarásban látjuk, tehát a többes számban írt jelző többszörösen túlzás, de erre a néző ráért akkor rádöbbenni, amikor már megvette a jegyet és végignézte a filmet :-)
10/10
zorad 2020 febr. 06. - 10:46:41 10/10
(27/28)
Minden idők egyik legjobb vígjátéka. 35 évvel később is ugyanúgy megszakadok rajta a nevetéstől, mint gyerekkoromban. A rendezői kicsit lassúbb menetű, de a rajongóknak kihagyhatatlan.
3/10
Révész István 2019 okt. 27. - 01:00:45 3/10
(26/28)
Túl hosszú, uncsi, sz@r, alig bírtam végig nézni :(
olahmiki1959 2015 jan. 10. - 23:47:37
(25/28)
Idézet következik a film ismertetõjébõl. (Tényleg nem én írtam, itt áll, feketén-fehéren...:)

"Steven Spielberg elsõ "nagy" filmje, ezúttal háborús komédia."

Tényleg?

Párbaj, Sugarlandi hajtóvadászat, CÁPA!!!, Harmadik típusú találkozások...
Ezek mind a Meztelenek és bolondok ELÕTT készültek!
A Párbaj, személyes véleményem szerint - habár tv filmnek készült, - Spielberg egyik legjobb filmje, a Cápa ma már filmtörténeti klasszikus, ahogyan a Harmadik típusú találkozások is egy nagyon nagy film.

Azt kell mondjam, hogy bár ez a film nagyon látványos, de mégiscsak egy blõdli, amelyik meg sem közelíti az elõbb felsorolt filmek egyikét sem.

... Jó volt látni azt a rengeteg fiatal, kezdõ színészt, akik közül késõbb nagyon sokan világsztárok lettek.

Két órányi felhõtlen szórakozásnak jó a Meztelenek és bolondok, de semmi több. Nem marad meg az emberben, és késztetést sem nagyon érez arra, hogy újból megnézze.
Én legalábbis így voltam vele...:)
MaxwellRobinson 2014 ápr. 13. - 21:27:41
(24/28)
Nem kell elfelejteni, hogy ez erõsen a hetvenes évek. Akkoriban ez egy kitûnõ filmnek számított. Gyerekként láttuk moziban, fetrengtünk a röhögéstõl a sok blõdség láttán. Mára viszont eljárt felette az idõ... Engem már nem köt le, de biztos van, akinek tetszik.
Cinemár 2014 jan. 06. - 19:47:30
(23/28)
Igazad van, nem vagyunk egyformák. Valóban sokfajta humor van. Köszönöm a választ!
vino-et-veritas 2014 jan. 06. - 08:22:17 Előzmény Cinemár
(22/28)
Attól függetlenül, hogy a filmjeiben felbukkan a derü vagy a humor, még nem jelenti azt, hogy a "vígjátékok mestere".
Nemigen van a munkásságában a tárgyalt filmhez hasonló "vígjáték", ez volt a megállapítás.
Egyébként arra utaltam, hogy a rendezõ tudatosan is rendezhette ilyen kesze-kuszára ezt a filmet, alkalmazva a "klasszikus" vígjátékok némiképp elcsépelt eszközeit...

Az utolsó mondatot nem értem, mert mi az, hogy "igazi humor"?

Nekem sokféle humor tetszik a Monty Python-tól a francia, olasz vagy angol vígjátékokon keresztül Chaplin-ig, de egyikre sem mondanám, hogy bármelyik is egyedül az "igazi humor" hordozója (v.ö.: melyik bor vagy sajt a legjobb?). Annál is inkább, mert a vígjátéktól a szatíráig eleve számos ága-boga van a humornak...
Cinemár 2014 jan. 05. - 18:40:31 Előzmény vino-et-veritas
(21/28)
Ennek a filmnek a nagy erénye, hogy egy pillanatig sem akarja komolyan venni magát! Spielbergnek valóban sajátos a humora, ettõl is lettek különlegesek az alkotásai, a bevételek alapján úgy tûnik sikerrel. Sok moziját láttam, és a "Ryan közlegény megmentése" kivételével szinte mindben ott ez a jellegzetes "adalék", még a "Schindler listájá"-ban is. Ezért szerintem azt írni, hogy õ: "nem a vígjátok mestere azóta sem" olyan, mintha azt mondanánk például Hitchcockról, hogy nincs izgalom a filmjeiben! Persze ha valaki nem szereti (vagy csak nem érti) a humorát, még semmit sem von le a rendezõ mûvei értékébõl. Mellesleg késõbb sok remek színésszel dolgozott együtt, ez még egy korai alkotása.
Vino-et-veritas - kérlek írj pár címet, ami szerinted az igazi humort képviseli, mert érdekel a véleményed!
vasárnapinézõ 2013 dec. 31. - 08:44:38
(20/28)
Fárasztó.
vino-et-veritas 2013 dec. 30. - 21:57:01
(19/28)
Ennek a filmnek a legnagyobb baja, hogy egyszerûen nem jó.

Az alap érdekes lenne - a lehetséges japán invázió hisztérikus korszakának vígjátéki feldolgozása. De ez eléggé kevéssé sikerült a korban valószínûleg elõforduló felforduláson túl.

A "sajátos humor" leginkább a szokásos klisékre épül (verekedések, landolás a tojásos rekeszek között, fekete-fehér "bõrszín-csere", õrült száguldozás, stb). Persze, ez lehet akár a rendezõ nagyon is tudatos választása.

A "nagy" színészek (néhány kivétellel) inkább a B-kategóriából verbuválódtak ...

Ahogyan valaki írta, Spielberg nem a vígjátok mestere azóta sem.

Legalább néhány, azóta már elment "magyar hangot" volt jó újra hallani (Petrik József, Kéry Gyula, Czigány Judit, stb).
Ghanima 2013 dec. 30. - 21:28:24
(18/28)
Egyik kedvenc filmem, ma este lemaradtam róla, mert eszembe sem jutott, hogy az ATV (!!!) elõveszi. Most viszont elõkapom a vekkert és reggel megnézem.
Tele irgalmatlan jó poénokkal, poénhegyekkel, és láthatóan jó kedvvel, no meg talentummal játszó színészekkel.
rené2010 2013 dec. 30. - 20:55:35
(17/28)
Lemaradt John Candy is.
10/10
Towner 2013 dec. 30. - 16:32:16 10/10
(16/28)
Egyedi alkotás nagy szinészekkel, akik ökörködnek egy jót, mindez alá csúcs zenével. Maga idejében bukott, de késõbb felértékelödõtt, mind a szakma, mind a kritikusok, mind a nézõk körében. (nem én találtam ki, a neten olvashgattam utána)
efes 2013 dec. 29. - 09:35:11
(15/28)
Lemaradt a fõszereplõ, az ekkor kifejezetten jó formát futó (lásd Hair) Treat Williams.
10/10
uzi9mm 2012 nov. 24. - 22:35:14 10/10
(14/28)
Szerintem meg jó volt a mozik tele voltak a 80-as években ennél a filmnél nem úgy mint egyes nagyra tartott MAGYAR filmeknél ahol bizony kongott az ürességtõl a nézõtér.A film Amerikában megbukott, Európában sikeres volt.
1/10
FIRA 2010 jún. 24. - 05:19:43 1/10
(13/28)
20 percet bírtam belöle megnézni...
Gondoltam Spielberg film, csak nem lehet olyan szar.
Hát DE! :D
1/10

eskü nézek inkább valami b-kategóriás szar horrort.
10/10
offtopic
fredi60 2010 ápr. 01. - 17:21:12 10/10 Előzmény deadscott
(12/28)
"minden összedõl, robban, lezuhan. ennek a b*zifejû spielbergnek rombolási mániája van?"

Háborús vígjáték. Ha még nem tûnt volna fel! :DDD
10/10
fredi60 2010 febr. 18. - 00:00:25 10/10
(11/28)
Tetszett új korában. Tetszik most is. :)
1/10
deadscott 2010 febr. 17. - 21:57:32 1/10
(10/28)
szánalmas, szar, fos, okádék, hulladék... és még finom voltam.
minden összedõl, robban, lezuhan. ennek a b*zifejû spielbergnek rombolási mániája van?
1/10, de csak azért, mert nem lehet 0-t adni.
tom991 2008 nov. 18. - 11:45:19 Előzmény e-batta
(9/28)
Ezért ne a BuFi-t hibáztasd!