4/10
nick név 2023 márc. 04. - 21:35:54 4/10
(20/20)
-- minimálisan spojleres --

Pár kivételtől eltekintve borzalmasan ábrázolt karakterek és dinamikák, és az ezekből következő pocsék mondanivaló jellemzi a sorozatot. A kopasz lány, aki természetesen tojáshájjal a seggén egy zseni és született főnök, illetve dzsender ügyileg is progresszív, a nőknek alárendelt férj, aki államügyészként annyira önző és szenvedélyes, hogy a legnagyobb fehérgalléros bűnözők szintjére süllyed, de igazából csak egy okos gyerek, aki a hatalommal játszik és bizonyítani akar, illetve a feleség, akinek a sorozat szerint minden sejtje aranyból van és indokolatlanul nagy befolyással van a környezetében egyszerűen mindenkire, gyakorlatilag ő tesz szívességet a világnak, hogy létezik, illetve akinek semmi problémát nem okoz a munkahely ahol dolgozik és a pénz amit onnan kap, hiszen önmegvalósítás.
Relativizálás, önismétlés, túlexponálás, bizonyos posztmodern etikettnek való igénytelen megfelelés (egész korán, ha a megjelenés évét tekintjük). Egy részben vágyfantázia valóságként való eladása, ahol minden minden és semmi semmi, nincsenek alapvetések, csak változó nézőpontok. És az egész rettentően unalmasan van megvalósítva. Bár a hamis ritkán érdekes. De erről nem a karakterek, hanem a pocsék írói munka tehet, amely komplexusokat kíván túlkompenzálni, illetve gigantikus drámát szándékozik gyártani az érdektelenből. Ez a sorozat nagyon nem jó és nem érzem szükségét a végignézésnek ahhoz, hogy 3 évad után értékelni tudjam, az esszenciáját már rég megmutatta magából.
4/10
nick név 2023 márc. 02. - 15:36:55 4/10
(19/20)
Ez az a sorozat amit a színészek miatt kezdtem el nézni, a téma alapvetően taszít és a cím is mondjuk úgy visszatetsző. Még csak az első évadnál járok, de úgy érzem magam, mint a Kemény motorosok esetében, látom a magas pontszámokat, tudom, hogy nem egy népszerű/a nagy közönségnek szóló széria, tehát egy relatíve szűk csoport kedveli és nem az ócska hullámok tolják fel az értékelését, de egyszerűen nem találok benne semmi valóban érdekeset. Damian Lewis-t nagyra becsülöm, még pékként is szívesen nézném egy sorozatban, de hosszútávon azért az is kell, hogy a sorozat maga le tudjon kötni. Itt ez egyelőre nincs meg. Lehet, hogy folytatom, mint a Kemény motorosok esetében (amit bár befejeztem, de csak 7-es lett végül), vagy kiszállok belőle, mint a Kártyavárnál (amit nagyon jól tettem). Vannak apró hibái a történetnek, de azok nem kirívóak. Ezentúl látom benne az amerikai kapitalista szuperember mítoszát és érteni vélem az új arisztokrácia iránti érdeklődését az átlagpolgároknak, de ez önmagában egy elég egysíkú világ, ami ahhoz, hogy a képernyőn működni tudjon egyfajta szimpátiaszintet vár el a kedves nézőtől, de legalábbis bizonyos vágyakozást az ilyen életforma iránt. Hiszen a pénz hatalom, az új erőszak (Eldorádó után szabadon) és a legtöbben attól tartok vágynak erre. Főleg ebben a protestáns szellemű, sikererkölcsű, "felvilágosultan" halmozó világban. Azonban a hatalom önmagában még nem érvény, sem politikailag, sem gazdasági értelemben és ilyenformán a tárgyalása sem tesz naggyá egy sorozatot.
Ha folytatom szívesen pontozom majd a jelenlegi átlagpontszám alá (persze ha csak nem javul fel időközben), azonban egyelőre ez korai lenne.
8/10
tesz-vesz 2022 máj. 06. - 09:18:14 8/10
(18/20)
5. Evad vegere mar nagyon kezd elegem lenni a popkulturalis utalasokbol. Minden szereplonek van egy alig ismert peldaja egy 20 eves filmes karakterrel. Persze mindenki minden nevre emlekszik.ilyen emberek nincsenek. Ittmeg mindenki ilyen. Latszik hogy egy iro irja a szoveguket... ennel meg a Szomszedokban is jobb szovegek voltak.

Celt tevesztett a sorozat. A gazdasag. Cegek tozsde megismerese miatt erdekes. Nem a senkit nem erdeklo filmes hasonlatok miatt. Tul sok a chuckos kanyar. Apja is milyen konnyen atall Axehoz. Axe pedig mar egy parodia lett. Semmihitelesseg. Eletszeruseg.
6 evad elejen szinten fecseges es semmi gazdasagi ismeretatadas
7/10
Efggyhi 2022 febr. 10. - 20:53:50 7/10
(17/20)
Jól eltalált karakterek, nagyon jó alakítások, érdekes problémafelvetések kezdetben, de egy idő után mégis ellaposodik.
10/10
Richard Kovács 2021 nov. 04. - 15:34:06 10/10
(16/20)
Minden perce zseniális!
3/10
gm262 2021 okt. 08. - 17:30:48 3/10
(15/20)
Párommal elkezdtük nézni. Én az első 5 részt bírtam megnézni, a párom rendre elaludt rajta. Számomra unalom a köbön. Tözsde, meg tőzsde, meg így a befektetések, meg úgy a pénzügyi tranzakciók. Amíg ezt írtam, ezen is elálmosodtam. Az én világomtól rendkívűl távol van. Ráadásul a főszereplők is számomra rendkívül unszimpatikusak. 5 rész után, elkaszálva.
9/10
Mf7hd 2021 szept. 10. - 21:00:00 9/10
(14/20)
Az utóbbi évek egyik legjobb sorozata, kitűnő szereposztással Giamatti és Lewis is telitalálat volt), de nem követhetetlen cselekménnyel, persze azért nem hibátlan, néha túlzásokba esik, nagyon elszakad a valóságtól, és a főszereplők gátlástalansága is valószínűtlenül sok, de ez még bőven megbocsátható. A magyar szinkron kifejezetten jó, sokszor jobb mint eredetiben (mielőtt valaki belém kötne felsőfokon beszélek angolul, a sorozatokat 90%-ban eredeti nyelven felirat nélkül nézem), plusz Schnell Ádám iszonyú jól hozza Giamatti karakterét, le a kalappal előtte. Bőven ajánlható sorozat az itt is irogató ostoba trollokra ne hallgasson senki (nagyjából fogalmuk sincs arról, hogy miről is szól az egész), inkább nézze meg maga.
8/10
tesz-vesz 2020 aug. 15. - 15:00:16 8/10 Előzmény IDS
(13/20)
semmi bajon Taylor játékával, pedig nagyon nem vagyok neolib. egy frusztrált karaktert játszik hitelesen. mellesleg milyen szépen nézett ki, mikor az arabokkal tárgyalt.
8/10
tesz-vesz 2020 aug. 15. - 14:56:23 8/10
(12/20)
nagyon modoros és mesterkélt, ahogy az orosz felpofozza Axe biztonsági emberét, pont odalép az orosz elé, hogy legyen esélye megpofozni, ez is szappanoperás húzás, vagy semmiképp sem így kellett volna kivitelezni. meg ahogy iskolai előadást tart Axe na ebben sincs semmi a sorozat profizmusába illően megoldva, kicsit túltolják már ezt a ragadozó szerepet, persze a hülye kölykök tapsolnak mintha nyalókát kapnának. persze még mindig jobb sorozat ez, mint az Utódlás, ahol kerek perec kijelenti a sárga az első rész végén, hogy azzal hogy betették az igazgatótanácsba, bevették a tyúkólba, és felfal egyenként mindenkit... legalább ha az ügyvédjének mondta volna, de így direktbe szappaoperás, és ostoba.... lassan kezd a billions is ilyen szappanopera hisztériára hasonlítani, de még mindig az egyik legjobb sorozat lenne, ha lennének új részek. valamit kezdenie kéne az HBO-nak ezzel, hogy több dátummal legyen elérhető minden, mikor jön az új rész, meddig van licensz a Mad Menre, stb.
Hozzászóló János 2020 júl. 08. - 13:20:07
(11/20)
Meglepett, hogy ilyen jó értékelést kapott. Én az első részen nagy nehezen végigszenvedtem magam, de egyelőre nincs hozzá hangulatom, hogy folytassam.
IDS 2020 jún. 08. - 13:17:29
(10/20)
A 3. évad közepénél járok, és sajnálattal veszem tudomásul, hogy mély zuhanórepülésbe kezdett a sorozat. A legfőbb probléma az, hogy a főszereplő Chuck Rhoades-sal már nem tudok azonosulni. Ez az ember semmivel sem jobb, mint a bűnözők, akikkel szembemegy. Sőt, sokszor túlszárnyalja őket korruptságban, kegyetlenségben és közönyben (lásd: ahogy föláldozzák az orvost az ételmérgezéses ügyben...stb). Értem én, hogy az a premissza, hogy „aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók”, de ez önmagában kevés. Természetesen negatív hősből is lehet kitűnő drámát írni (Macbeth, Ketresztapa), de tegyünk különbséget a szimpátia és az empátia között. Az előbbi nem szükséges az azonosuláshoz, az utóbbi már annál inkább. Ebben a sorozatban nehéz olyan szereplőt találni, akivel szemben empátiát érzek. Egyre inkább összemosódnak a határvonalak a jó és a rossz között, a morális iránytűje a sorozatnak enyhén szólva kiofogásolható. Mindemellett kezd már elegem lenni a hatásvadász, mesterkélt és hencegő dialógusokból és a folyamatos arcoskodásból már ami a popkultúrára való kikacsintgatásokat illeti. Semmi bajom a szépen megírt, szépirodalmi igényű dialógussal, ha az jól van elhelyezve de itt még a legsuttyóbb, legalpáribb karakter is úgy beszél, mint egy ókori görög filozófus. Nem is beszélve arról, hogy a jó színészi játékot feláldozzák a polkorrekt szemléletmód oltárán. Nem tudom, hogy arról van-e szó, hogy a Taylor nevű karaktert játszó színész(nő) nem tudja rendesen eljátszani a szerepet, vagy egyszerűen csak így lett megírva a karakter, mindenesetre minden másodperc fájdalmas amikor ő a képernyőn van. A színészi játéka, a mimikája, a hanglejtése erőltetett , maníros, idegenszerű. Jobban tennék ha kiírnák ezt a karaktert a sorozatból. Mivel még csak a harmadik évadnál tartok, nem lenne fair leosztályoznom, de mondjuk, hogy az 1. évad 7/10, a 2. évad 9/10, a 3. évad eddig 5/10.
8/10
tesz-vesz 2020 jún. 01. - 12:49:41 8/10
(9/20)
Ellentétben a Dróttal, ahol nagyon jól sikekült a magyar szinkron, itt a Billionsban pocsék lett, nem illik egyik karakterhez sem!

Az első évad szinte tökéletes, de a másodikban hatalmas hibák vannak:

Elkezdik izgalmasan kibontani a szálat, hogy nem tudja megvenni a focicsapatot, és ezért peperli Axe Chuckot.
És nem folytatják! Mi lett az elvesztett focsicsapat ügyének perével!?

2. évad 8. részében egy olcsó szappanoperába való húzás, hogy Axe bemegy a Yale klubba
és orditozik Chuckkal és az apjával, miközben 100 milliót nyert az kaszinó elesztésén, Sandico kifosztásával.
Irreális, hatásvadász, ízléstelen és giccses volt megírni ezt a jelenetet, hogy bukósisak nélkül bemotorozik bosszút áll azonnal, ahogy megtudja.
Nagyon nem illik az eddig kidolgozott, élethűnek szánt remekműbe. Kizökkentő.

nagyon elítéli az apja és Ira Chuckot, amit művel az Ice Juice-os csapdával, de nem tudhatta előre, hogy ilyn bűntettetek fog elkövetni Axe.


8/10
tesz-vesz 2020 máj. 24. - 16:02:25 8/10
(8/20)
még csak a második évad közepén járok, de nagyon szeretem, nem agyhalott sorozat ez, Paul Giamatti élete szerepében, imádom nézni.


van utalás a Drótra is: "miénk az a sarok Stringer" vagy valami ilyesmit mond a gonosz szöszi, amikor ki akarják túrni őket az ápolónős piacról
Zewasoft 2019 júl. 04. - 12:21:44
(7/20)
Az egyik legjobb sorozat, minden évad tartogat meglepetéseket és fordulatokat! A karakterek kidolgozottak, a színészek tökéletesen alakítják szerepüket.
Ez rétegsorozat, itthon nem fog mindenkinek tetszeni.
propal 2019 jún. 17. - 08:42:25
(6/20)
Jobb lett volna befejezni ,eleg jora sikeredett a vege ......kiveve az utso baromsagot,hogy megint kezdjek elolrol a szivassukmegbobbyt !!!
Szerintem Bobby az akit a segites vezerel a legtobszor.....Taylor sima arulo,Chuck meg nem tud kinoni az alazott szerepbol,ezee vagdalkozik mindig.....a tobbiek csak sima rosszindulatu karrieristak,akik barkibe belerugnak ha elveszik a jatekukat!
Asszem uncsi lesz ha elolrol kezdik az egeszet ......bar Bobbynak gondolom tele a szefje a kulonbozo bizonyitekokkal ha arrakerulne a sor.
Sajnalom de kihagyos lesz ha ezen a szalon akarjak folytatni !
hrrtyy 2019 jún. 08. - 07:43:37
(5/20)
A sorozat kb. a 6-7 részig volt érdekes, utána nem történik semmi, a 3. évad elejéig bírtam.
10/10
cybelle 2019 ápr. 23. - 07:13:47 10/10
(4/20)
Taylort alakító Asia Kate Dillont miért hagytátok ki a szereposztásból? Ő csak az egyik főszereplő:D
tramonto 2018 szept. 01. - 12:15:29 Előzmény mademoisellemnq
(3/20)
"rég láttam ennyire okos, jól megkomponált sorozatot;" - azaz én is így néztem végig, azzal, hogy a 3 évadot is láttam. vagyis "ende" "konyecz"-ig. Sz.tem sokkal gagyibb sorozatból csináltak folytatást, több évadot, mert ...SPOJLER az ügyész és az "általa üldözött tisztességtelen" milliárdos párharcát felülírták, magas körökben, politikai okokból sokkal korruptabb módon, ezáltal az üldöző és az üldözött túlélése azonosult " - amiből újabb, "élet közeli" szituációkból további évad(okat) lehetne kreálni.
10/10
mademoisellemnq 2018 jan. 27. - 07:18:26 10/10
(2/20)
rég láttam ennyire okos, jól megkomponált sorozatot; és hamarosan érkezik a 3. évad, amelyben John Malkovich is szerepet kapott.
Bruce2000 2017 dec. 13. - 17:15:04
(1/20)
Drámai sorozat a korrupció, a gazdaság és a befolyás világáról, melynek cselekménye két ellentétes karakter egymás elleni harca nyomán bontakozik ki New Yorkban. Egyikük a szigorú, a politikában otthonosan mozgó államügyész, Chuck Rhoades (Paul Giamatti), míg másikuk egy gátlástalan, multimilliomos üzletember, Bobby \'Axe\' Axelrod.