offtopic
Heathcliff 2009 aug. 23. - 14:50:05
(91/151)
Hát igen, Onán teljesen mást csinált, éppenséggel pont nem önkielégített, ha már belemegyünk. Egyébként pedig, valószínûleg az "onanizmus" nagyon is közismert és természetes volt. Éspedig azért, mert egyszerûen, ha nincs elég ennivaló, akkor nem lehet a végtelenségig szaporodni. Ha az emberiség hatványozódna, azaz minden párnak négy gyermeke nõne fel és kezdene újra szaporodni (tehát fejenként két utóddal számolhatnánk), és egy nemzedéket 25 évnek veszünk, akkor egy pártól számított nyolcszáz éven belül eljutnánk a mai népességszámig. Mivel viszont az emberiség, ez nyilvánvaló, sokkal lassabban szaporodott eddig, ez azt bizonyítja, hogy sosem volt olyan kedvezõ lehetõség, hogy az emberek hatványozódni tudtak volna. Egyszerûen nem volt elég étel, például. Máshol már szóba került a következõ cikk, olvasd el, érdekes: http://www.otkenyer.hu/ganumedesz.php#g Nem engedhették meg maguknak a végtelenségig való szaporulatot; valamiképp szabályozni kellett a születéseket. Gondolom, a romáknál sem volt mindig ennyi purdé, mint most. Ki tudták találni, hogyan akadályozzák meg.
Onánnal az volt a baj, hogy: 1.Móz. 38:
9. Ónán pedig tudja vala, hogy a magzat nem lesz az övé, azért valamikor az õ bátyja feleségéhez bemegy vala, földre vesztegeti vala el a magot, hogy bátyjának magot ne támaszszon.
A sztori vége egyébként az, hogy Onán is meghalt, így Támár, hogy mindenképp megfoganjon, elcsábította az apósát :) És ezt nem rója fel neki a Biblia bûnként, sõt :)
A gugli nem tudom, mirõl ír.
offtopic
Heathcliff 2009 aug. 23. - 14:31:57
(90/151)
Wim, mire gondolsz? Kíváncsivá tettél, mert kissé homályos vagy :)
wim 2009 aug. 23. - 14:28:28
(89/151)
Igen, az egyház hozzáállása a dologhoz elég vitatható - és nem egyszerûen "vitatott", hogy világosabban fogalmazzak. Tehát, visszatérve a filmre, nem véletlenül nyúltak ehhez a témához.
offtopic
tombenko 2009 aug. 23. - 14:15:26
(88/151)
A pápa elment Afrikába, a világ legsúlyosabban AIDS-fertõzött területére, és elmondta, hogy az óvszer használata bûnös dolog... Lehet, sokallja a keresztények számát? :)
offtopic
tombenko 2009 aug. 23. - 14:13:41
(87/151)
Hm. Kicsit elõrébb is van érdekesség: Onánt halálra sújtotta az Úr, mert a földre vesztegette magját. Sokszor hivatkoznak erre, amikor a téma szóba kerül, bár az õ bûne valójában egészen más volt.
Viszont a Google-n rákeresve igen érdekes cikkeket találni már az elsõ oldalon...
offtopic
wim 2009 aug. 23. - 14:02:04
(86/151)
Nem szállnék bele a most kibontakozott vitába, ami nem a filmrõl szól. Én valahogy úgy fogalmaztam elõbb, hogy a katolikus egyház hozzáállása a születésszabályozáshoz "igen vitatott" kérdés. Vagyis könnyû fogást találni rajta, nem véletlenül nyúltak hozzá a film alkotói. Mellesleg az általad megjelölt páli levél is azt támasztja alá, mennyire nem egyértelmû a dolog.
offtopic
Heathcliff 2009 aug. 23. - 13:33:06
(85/151)
Egyrészt fellélegeztem, másrészt gõzöm sincs, mirõl beszélsz.
offtopic
Heathcliff 2009 aug. 23. - 13:31:23
(84/151)
Nem említi. Van olyan ige, amibe éppenséggel belemagyarázhatod, ha akarod. Ezt olvasd el, ha érdekel: Máté 5:27-32. Viszont ez a fajta értelmezés még így is bizonytalan, tulajdonképpen rajtad múlik, mit értesz rajta. Ugyanezek az igék más helyeken egészen más kontextusban ismétlõdnek meg, tehát ez az értelmezés csak egyetlen helyre vonatkoztatható. A másfajta kontextus: Máté 18:6-10 és Márk 9:42-48. Egyéb igehelyrõl végképp nem tudok. Ezzel egyszerûen nem törõdik, azt hiszem. Most gondolj bele: Jézus tanítványai már nõs emberek voltak, amikor úgy döntöttek, hogy vele tartanak. Így is óriási lelkiismereti konfliktust okozhatott nekik az, hogy megélhetés nélkül, elég botrányosan otthagyták a családjukat. Az önmegtartóztatásról nem is beszélve. Jézus még ezért is kárhoztatta volna õket? Attól, hogy vele tartottak, még ugyanolyan emberek maradtak, mint addig. De kérdezz meg errõl másokat is, lehet, hogy okosabbak nálam.
offtopic
twillight 2009 aug. 23. - 12:53:00
(83/151)
Nálam meg úgyis elkéstél.

De ezek szerint egyszer abortuszellenes vagy, máskor meg nem? Miféle képmutató magatartás ez?

Mindegy is, úgy örülök mindíg mikor érezhetem az effajta "keresztényi szeretetet".
offtopic
tombenko 2009 aug. 23. - 11:45:45
(82/151)
És mi a helyzet az önkielégítéssel? Ha már itt tartunk. :)
offtopic
Heathcliff 2009 aug. 22. - 23:49:42
(81/151)
A te buksid Schindlere inkább nem.
offtopic
twillight 2009 aug. 22. - 23:29:01
(80/151)
Ha az abortusz "emberölés", akkor hány "embert" ölök meg mikor megvakarom a buksimat?
Mi van a természetes abortálódással?
Vagy mi van azzal, hogy a Biblia MEGADJA A PONTOS MÓDJÁT AZ ABORTUSZNAK.
Miért nem fogja magát minden keresztény és megy el a termékenységi klinikákra megmenteni néhány "embert"? Legyél Te a következõ Schindler!

Idióták.
offtopic
tombenko 2009 aug. 22. - 23:05:59
(79/151)
Mármint az egyes csoportok. A pápa véleményét például ismerem, és, hogy úgy mondjam, visszataszítónak találom.Az abortusz emberölés mivoltáról lehetne vitatkozni, de az abszolút nem erre a fórumra való. Tegyük hozzá, hogy én sem becsülöm semmire, de egyes esetekben meg lehet érteni. Mondjuk az ilyen ritka.
offtopic
Heathcliff 2009 aug. 22. - 22:58:35
(78/151)
Az abortusz emberölésnek számít. Ezen túl nincsenek kikötések, tehát nem kell a naptár-módszerre hagyatkozni, ha erre vagy kíváncsi :)
offtopic
tombenko 2009 aug. 22. - 22:55:41
(77/151)
Inkább izgalmas, hogy hogyan állnak a fogamzásgátlás és születésszabályozás kérdéséhez.
offtopic
tombenko 2009 aug. 22. - 22:54:49
(76/151)
Lehet. Ideje lenne akkor újra megnéznem.
offtopic
Heathcliff 2009 aug. 22. - 22:21:53
(75/151)
utána
offtopic
Heathcliff 2009 aug. 22. - 22:20:49
(74/151)
wim, most kizárólag az én véleményemet fogod hallani: az 1. Kor. 7. fejezete foglalkozik a házasodás kérédéseivel. Kizárólag a szexuális örömszerzés miatt ajánlja.
Gyerekekrõl alig esik szó, az édeni "szaporodjatok" parancs csak Noénál hangzik el újra, majd Jeremiásnál a babiloni fogság idején (tehát a fogság idejére értve). Ezzel vége, az Újszövetség nem foglalkozik szaporodással, a születés csakis szellemi értelemben érdekes; tehát aki hisz, az Isten Lelkétõl újjászületik. Ennek ellenére az egyházak általában támogatják a gyermekszületést, de változó, mennyire kívánják el a híveiktõl. A nazarénus egyház pl. igencsak szüléspárti, ott hagyományosan sok a gyerek. Az általam ismert egyházakban általánosak a legalább 3-4 gyerekes családok; de szerintem mindenhol az a döntõ, hogy ezt örömmel vállalják a párok. Tehát akinek rossz érzést és nyugtalanságot jelent, hogy szülõgép legyen, azt nem erõltetik. (Egyébként statisztikai tény, hogy szinte minden ember több gyereket szeretne felnevelni, mint amennyire lehetõsége adódik).
offtopic
tombenko 2009 aug. 22. - 21:52:07
(73/151)
Nekem pl. semmi. Egyébként pedig a pornográfia fogalma is változó. 100 éve a filmeken még csókolózni sem volt szabad, az is pornográfiának számított. Ehhez képest jócskán elõrébb vagyunk. Bár van egy olyan megfogalmazása is, ami viszont idõtállónak tekinthetõ: A szexuális aktust önmagában, háttér és jelentés nélkül bemutató alkotás.
offtopic
tombenko 2009 aug. 22. - 21:42:48
(72/151)
Elõtte meg ott van asszem John Cleese, mint protestáns, és nagyképûsködik, hogy õk nem olyanok, mint a katolikusdok, mert õk használhatnak óvszert.