Téma: Mosolyogj

9/10
dagipapa febr. 04. 08:19:35 9/10
(38/38)
A maga műfajában egy elég jó film.
8/10
jozsi86 2023 nov. 18. - 23:25:39 8/10
(37/38)
Engem kiborított a film többször is, jó értelemben. A főszereplő csaj egész jól alakít. Maradtak kérdések a film után, de összességében számomra nagyon pozitív csalódás volt, nem nagy reményekkel ültem neki. Kíváncsi leszek a folytatásra.😁
8/10
sexykex 2023 nov. 07. - 17:32:39 8/10
(36/38)
Épelméjű horror bolondokról. Az agynak ugyanúgy, mint az emberi test bármely más részének lehetnek súlyos vagy kevésbé súlyos betegségei. Az én materialista világnézetem képtelen befogadni a szellemeket és a démonokat, de itt erről szó sincs. Egyedül annyi hülyeséget tartalmaz, hogy az átok képes megbetegíteni az agyat – bár az idealistákkal még ez is megtörténhet. Előfordulhat továbbá, hogy maga az agybaj fertőzővé válik – hasonlóan a pánikhoz – még akkor is, ha ez a filmes eset atípusos. Szóval, nekem tetszett a film, ami horror esetében nem túl gyakori.
Felhőjáték 2023 ápr. 19. - 08:54:54
(35/38)

Érdekes módon a jelen filmnek előzmény van, mégpedig amelyet a saját 2020-as Laura Hasn't Slept című rövidfilmje alapján Parker Finn írt és rendezett.
Finn úgy érezte , hogy több van ebben a történetben -megjegyzem a rövidfilm kegyetlenül ütős és hosszához mérten dinamikusabb is-. Azt ugyan megértem miért lett nagyjátékfilm belőle, hiszen a lélektani horrorfilm általában lineáris történetvezetést igényel. Kibontva a környezetet és a szereplők egymáshoz való viszonyát.
A film eleve feltételez egy misztikus lét helyzetet ahol valami nem e-világi entitás pszichológiai fogságban tart embereket.

A téma nem új keletű hiszen az ördögűző filmektől a gonosz megjelenéséig ezen a sémán dolgozik az összes ilyen típusú filmes szekció. A képlet egyszerű adott egy hölgy aki jelen esetben pszichológus a fimben terapeuta - Amerikában így szokás nevezni- és halk fiatal hölgy. Csak annyit látunk kezdetben, hogy páciensei súlyos rettegésben élnek és rémlátomások üldözik őket.


Jobb körökben azt mondanánk megszállta őket a démon. A démonok (görög: δαίμων daímōn) természetfeletti entitások, mai szóhasználatban jellemzően gonosz, tisztátalan szellemek, amelyek megtalálhatóak a vallásokban és mitológiákban, a folklórban, az okkultizmusban is. A démonok a mitológiákban az istenek és az emberek között állnak, és lehetnek jósszándékúak vagy akár gonoszak is. Azonban legyen akármilyen jellemű is, a legtöbb démon képes a tudat befolyásolására, mások megszállására. A film nem lenne ha a fenn nevezett filmben nem lenne rossz szándékú, ennyit hát az eredet történetről.

A mosoly pedig lehet kedves szeretetre méltó de mefisztói hova tovább ördögi is.
A nevezett hely pedig a doktornő munkahelye az ambuláns elme osztály.
Rose Cotter (Sosie Bacon) olyan rémisztő jelenségeket tapasztal, melyeket nem tud megmagyarázni. Ahogy az életén kezd elhatalmasodni a rettegés, úgy lesz egyre zaklatottabb és míg először sima képzelgésnek veszi betegei "vízióit" úgy merül bele ebbe a rémisztő helyzetbe ahol a megszálló a félelem után öngyilkosságba hajszolja a rém őket.
Az eddig jól szervezett élete romokba hever és már magán is érzi, hogy elhatalasodik az őrület.
Nehéz szívvel mondom ha ez a lélektani horrorfilm rövidfilm megmarad rövidfilm formájában akkor sokkal ütősebb és vérfagyasztóbb lett volna. Így kapunk szerintem egy felhígított történet mesélést viszont jobban kibontott egyedi jellemeket. Amit nagyban köszönhetünk a társ szereplőknek izgalmas alakításokban - a megszállottak szerepeiben - mint: Caitlin Stasey Laura szerepében vagy Rob Morgan Robert Talley szerepében.

Érdekesség és magyar vonatkozásban meg kell említenem Kis Dórát aki Nem moziba készült a Mosolyogj! című film, de annyira jól sikerült a próbavetítés, hogy a Paramount meggondolta magát és a streamingcsatornnája helyett játékfilmet készített belőle. Dóra így nyilatkozott a filmről ......Amikor elolvastam a szövegkönyvet, éreztem, hogy jól van megírva, és szuper félelmetes lesz. A forgatás alatt a sötét téma és a nehéz szerep ellenére jól éreztem magam, mert Parker Finn rendező támogató, nyugodt légkört teremtett..... . A film légköre tényleg nyomasztó és kicsit más mint a tucatjában készül horror mozik és tény , hogy a rendezőnek aki egyben a forgatókönyvet is írta köszönhető. A műfaj szerelmeseinek pedig a kötelező borzongást nyújtó darab.
5/10
sorozatneked.hu 2023 ápr. 16. - 00:22:49 5/10
(34/38)
5/10

Jól indult, de aztán nem tartott ki végig és igy az átlagosba süllyedt. A vége meg egyesenes...hm...no, nem tetszett a vége, máshogy csináltam volna meg. A Halálod appja jobban tetszett, a vicces cime ellenére is. Egyébként az emberek mosolya az incidens előtt tényleg rémisztő volt.
ControlAlt 2023 jan. 22. - 15:06:56
(33/38)
Számomra is nagyon klisés volt. Különösen a vége, nagyon kiszámítható. A főszereplő valóban korrekt alakítást nyújt. És a zene is telitalálat. Nekem 6 és 7 pont között mozog.
7/10
Bobo1978 2023 jan. 02. - 16:19:45 7/10
(32/38)
Nem nézhetetlen! Sok helyen kiszámítható és jumpscare is akad benne, de itt ott még is lehet íjedni, hidegrázás is akad...a zenék is elég nyomasztóan hatnak. Nem rossz...
6/10
lessmessino 2022 dec. 28. - 15:25:46 6/10
(31/38)
Átlagos lett sajnos, meg lehet nézni, de semmi extrát nem nyújt. Engem a kör című filmre emlékeztetett picit, ahogy elindul a nyomozás a dolgok után. Több ilyesztgetés is elfért volna, mindegyik mosoly elég para volt, kivéve az utolsó, nem is értettem, hogy sikerült ilyen semmilyen egyáltalán nem ilyesztő mosolyt az arcára varázsolnia a korábbiakhoz képest... Egy szó mint száz, többet ki lehetett volna hozni belőle, akit érdekel az úgy is megnézi, egyszer meg lehet.
7/10
Damill 2022 dec. 24. - 12:06:58 7/10
(30/38)
Átlag horror klisékből építkezik, de azt nagyon jól. Jó párszor rám hozta a frászt, pedig edzett idegzetű néző vagyok. A főszereplő színésznő játéka kiemelkedő. Maga az entitás eléggé hasonlít a Valami követben látottra, és bár jobban tud ijesztgetni, összességében gagyibb hatást kelt. A filmből viszont szívesen látnék egy folytatást.
6/10
pihes 2022 dec. 09. - 14:44:29 6/10
(29/38)
6/10
4/10
Atis88 2022 nov. 30. - 09:14:03 4/10
(28/38)
Sajna eléggé unalmas a sztori, ráadásul nehezen indul be. Utána is sokszor kiszámítható, nem igazán tud meglepni semmivel. A vége pedig lezáratlan. Sok kérdés nem került megválaszolásra. Pl a démon eredete. Ebben a témában klasszisokkal jobb filmek vannak, pl a kör.
10/10
APBT 2022 nov. 26. - 22:36:10 10/10
(27/38)
Teljesen rendben volt a film. Jó kis horror.
k11zoltan 2022 nov. 26. - 22:30:34
(26/38)
Kiszámítható jelenetek tömkelege.
Közepes kategória.
3/10
User Friendly 2022 nov. 25. - 11:42:33 3/10 Előzmény The Cortez
(25/38)
Oké mondom, egy sima démonos filmnél nem szükséges magyarázat. Furcsa események történnek, jönnek Warrenék, hopp itt egy démon, elzavarják, oszt jónapot. :) Bírom én a Conjuring univerzumot, meg általában a démonos filmeket, nincs ezzel baj, ez egy ilyen műfaj.
Csakhogy ez a film magasabbról indított, a hősnő nyomozni kezdett, hogy mi történik, súlyos lélektani kérdéseket dobtak fel. Ilyen indításnál a néző jogos igénye, hogy legyen valami épkézláb megfejtése a sztorinak.
Ehelyett rövidre zárni annyival, hogy démon, borzasztó fantáziátlan, megúszós és csalódást keltő. Erről van szó. Az hogy a mosolygás miértjére sem derült fény, már csak a cseresznye a hab tetején.
Az átokkal és démonnal pont a sztori misztikumát zúzták telibe, mert innentől tiszta sor, egy tizenkettő egy tucat démonos film, ami többet ígért, mint amit a végén adott.

6/10
The Cortez 2022 nov. 24. - 01:16:25 6/10 Előzmény User Friendly
(24/38)
Ugyanazt tudom írni, mint lentebb:

„Ezt nem kell megválaszolni. Jobb, ha nincs megmagyarázva, mert az csak tönkreteszi a misztikumot.”
3/10
User Friendly 2022 nov. 23. - 19:58:59 3/10 Előzmény The Cortez
(23/38)
Talán mert ez a címe a filmnek és nem mellesleg az egyik központi eleme is.
Illett volna valami magyarázatot adni rá, hogy mit vigyorognak szerencsétlenek közvetlenül az öngyilok előtt.
De hát miért pont erre adtak volna, amikor semmire sem adtak. Démon és átok, kész, ezzel meg van válaszolva minden.
Nem lenne ez baj különben, a démonos filmek ilyenek, de azok nem akarnak többnek látszani annál amik.


6/10
The Cortez 2022 nov. 23. - 18:28:59 6/10 Előzmény User Friendly
(22/38)
„még az sem derül ki, mi a tökért mosolyognak a szerencsétlen hullajelöltek.8

Miért kéne kiderülnie?
3/10
User Friendly 2022 nov. 21. - 00:24:49 3/10
(21/38)
A nagy hype ellenére ez finoman fogalmazva elég közepes kis filmecske.
Jól indul, minden megvan hozzá, hogy nagyot szóljon, de sajnos a közepétől teljes blődségbe fordul, a vége meg egyszerűen kipukkad.
A legnagyobb baj vele, hogy úgy tesz, mintha szólna valamiről. Borzasztó komolyan veszi magát, de igazából nincs mögötte semmi komolyan vehető tartalom. Olyan témákat vet fel, mint a feldolgozatlan traumák, a bűntudat, amikben alapból benne van a horror faktor, aztán nem tud, nem is akar velük mit kezdeni. Végül kapunk egy tucathorrort átokkal és démonnal (fúúú mekkora ötlet! uramisten... tényleg eddig terjed a kreativitás?), ami feszültség és atmoszféra teremtés helyett jumpscarekkel ijesztget, és még az sem derül ki, mi a tökért mosolyognak a szerencsétlen hullajelöltek.
10/10
P0000Tapani 2022 nov. 09. - 22:10:53 10/10
(20/38)
A 2016-os Démonok között 2 óta a legjobb horrorfilm, amit láttam. Elvárások nélkül ültem be a moziba, hatalmas meglepetés lett végül. Bár én hiányoltam belőle a még több brutalitást és lehetett volna benne valamivel több jump scare, de így is jó volt. A főszereplő hatalmasat alakított, a kameramunka, a zene valami fantasztikus. A feszültséget kiválóan adagolták, a hangulata a Körre emlékeztetett, bár az egy klasszisokkal jobb horror.
3/10
jalapenoo 2022 nov. 03. - 20:06:32 3/10
(19/38)
Nekem nem jött át a rettegés. Akárhányszor az arcomba tolták a mosolygós fejeket mindig elkapott a röhögő görcs. Érdekes film amúgy.