Téma: Muzsikás

Johann 2011 febr. 05. - 13:20:09 Előzmény hegyjáró
(4/4)
Igen, igen, értettem én elsõre már, és örültem is annak a megjegyzésnek, csak a teljesség kedvéért tettem be az eredetit is. No, meg Sebestyén Márta gyönyörû énekhangja miatt.
Január 23-án egyébként a Mûvészetek Palotájában jártam, a népzene ünnepén. 2008 óta rendezik meg ezt szép "seregszemlét" a Müpában, én tavaly voltam elõször, s idén másodjára. Mindkét alkalommal sok szép és különleges dal csendült fel. Kicsit mondjuk furcsának tartom, hogy nagyon sok nem autentikus népzene is felfér a repertoárra. (Tavaly például fellépett a Makám is, az õ muzsikájukat én becsülöm, tisztelem, de semmiképp sem tartom népzenének, fõleg az utóbbi években, amikor egyre populárisabb irányba indultak el. Idén a Makám és Kolinda formáció lépett fel, és ez már sokkal jobban esett az én fülemnek egy ilyen estén. Ez is világzene volt, de valahogy sokkal közelebb van a mély, õsi talapzathoz.)
És ahova ki akartam lyukadni: fellépett idén a Muzsikás is, és õket szinte nem is érdemes külön dicsérni, igazán nagyot zenéltek, mint mindig. Tudnak úgy szabadok maradni és szabadon díszíteni, változtatni, hogy az a népzene kereteit mégsem feszíti szét. Nagy tudás ez, nagy mûvészet ez. Sebestyén Márta egy ideje nem énekel velük, a régi szép dalaikat hallgatva ezt kicsit mindig sajnálja az ember, de így is nagyon örültem a zenéjüknek. És megismertem az est elsõ fellépõjeként színpadra álló Buda Folk Band-et, "fiaik generációjának új zenekarát", ahogy az elõzetes ismertetõ fogalmazott velük kapcsolatban, a Muzsikás együttes említése után. Ebbõl nekem még nem volt teljesen egyértelmû, hogy valóban vérségi kapcsolat is van-e, de a koncerten ez is kiderült: van. Ugyanis a Muzsikás együttes egyik tagja is velük énekelt az elsõ dalukban, elõtte a konferálásban pedig "apai segítség" hangzott el. Õk is nagyon jók voltak!
offtopic
hegyjáró 2011 jan. 13. - 23:12:43
(3/4)
Ó, igen, tudom, hogy az eredeti is gyönyörûszép. A link "a mai napig a világ egyik legjobb folklemeze" megjegyés miatt került ide :)
Johann 2011 jan. 13. - 22:49:07 Előzmény hegyjáró
(2/4)
Megelõztél! Egy pár héttel ezelõtt nézegettem végig az itt fellelhetõ együttes-fórumokat és meglepve állapítottam meg, hogy nincs még a Muzsikásnak. Gondoltam is, hogy majd nyitok nekik, ha más nem tette meg. Most már megtette. Igazán megérdemlik! És hogy tényleg válaszoljak is, itt az eredeti változat, ez is gyönyörû szép:
http://www.youtube.com/watch?v=XTvJJ5bnb7s&feature=related
hegyjáró 2011 jan. 06. - 00:05:26
(1/4)
"...ezt a dalt egy nagyon régi Muzsikás-lemezen találtam, aminek az a címe, hogy Nem arról hajnallik, amerrõl hajnallott, és a mai napig a világ egyik legjobb folklemezének tartom. Csak úgy mellesleg... :)"
http://www.youtube.com/watch?v=HgwypQ_9_DE