Téma: Napszállta

8/10
kollarics.g 2018 okt. 04. - 01:19:43 8/10
(27/147)
Jakab Juli és korábban Röhrig Géza "földrengéses arca"(Nagy L.) mögött érezhetően a filmalkotó áll. Egy esendő ember, aki mögött apa, anya, nagyszülők , dédszülők állnak. Írisz (Jakab J.) filmbeli bátyjával kapcsolatban hangzik el az orvos (nem véletlenül másodszor is Zsótér Sándor) szájából a diagnózis: "A benne lévő sötétséget vetítette ki a világra" . Ez lehet ugyan a rendező becsületes önvallomása is, de ez a filmegész tekintetében nem nyújt vigaszt. Eszembe jut Janisch Attila Másnap című filmje (úgy húsz évvel ezelőttről). Janisch az "árnyék keresését" időtlen tájba helyezi, mintegy elvont színpadi térben vizsgálja. Nemes László viszont másodszor keveri bele zavart keltően ebbe a belső lelki küzdelembe a történelmi valóságot, mintha Auschwitzről beszélne vagy a Monarchiáról. Bergman "szigete" Janisch belső tájaihoz hasonlóan működik. A Napszállta véleményem szerint nem tudta megoldani a Saul fia alapproblémáját: a történelmi valóság fotogén és festői mintázata elvonja a néző figyelmét a makacs módon és (most már kimondhatom:) funkciótlanul mutatott (ezért unalmassá is váló) arcokról. Az arcok képviselnek egy teljes embert, aki azért nem tud igazi karakterként életre kelni a vásznon, mert csak az a funkciója, hogy rejtse magát a rendezőt, aki rájuk teszi példázatának összes terhét. A példázatszerűség önmagában nem probléma (lásd milyen jól bánik ezzel a műfajjal Pasolini mondjuk az Ezeregyéjszaka meséiben), a probléma a példázat súlyával van, mintha követ tennénk egy növényi csírára. Ott fog senyvedni fénytől elzártan a kő alatt. Kívánom Nemes Lászlónak, hogy ne kelljen hordoznia az egész világ terhét. (Apa, apa, mikor fogod már levágni a hízott borjút annak örömére, hogy megkerült a fiad! Íme, már a nap is leszállt.)
6/10
kisma 2018 okt. 03. - 20:01:30 6/10
(26/147)
Vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsoltban. Le kell szögezni, hogy nem ér fel a Saul fia című alkotáshoz, azonban ennek a filmnek is vannak értékei. A film első 45 perce remek, felkelti az érdeklődést, sajnos azonban innentől mintha elindulni a lejtőn. Innentől nehezen tartja fent az érdeklődést és úgy érzi a néző, hogy a film maga sem tudja, hogy mit is akar mutatni és közölni. Persze ha a néző maga kitölti a kisebb lyukakat, akkor megérthető a film. A jelmezek szépek, de a film igazi erőssége az operatőri munka, nagyon szép a film. Jakab Juli remekül alakít. Összességében 10/6.
1/10
AnnaAnna 2018 okt. 03. - 16:50:34 1/10 Előzmény M.Evelin93
(25/147)
Kedves Evelin,
köszönöm hogy szóltál, próbáltam javítani, de nem sikerült a beleírni.
Egyébként továbbra is a film hatása alatt vagyok, sajnos negatív értelemben.
2/10
M.Evelin93 2018 okt. 03. - 11:35:35 2/10 Előzmény AnnaAnna
(24/147)
Premier plánban (vagy közeli, nagyközeli) láttuk a lány arcát. A nagytotál 30 méterről vagy messzebbről mutatja az alakokat.
Egyébként osztom a véleményedet teljesen.
9/10
nofi 2018 okt. 02. - 23:14:19 9/10
(23/147)
Nekem kifejezetten tetszett a film, végig lekötött, magával ragadott, egy percet sem unatkoztam, pedig tényleg hosszú. Ezt csak akkor érzékeltem,amikor a film végén az órámra néztem. Lenyűgözött a film képi világa, gyönyörűek és igényesek a jelmezek, hibátlan a korhű díszlet. Figyelni kellett a film minden kockájára és mondatára, mert a végére állt össze a sok odavetett kérdés, mondat. Kell hozzá némi fantázia ez igaz, utána jókat lehet beszélgetni róla, sokféle megfejtés lehet.. Nem éreztem annyira nyomasztónak sem,mint ahogy a kritikákban olvastam, inkább érdekesnek találtam. Jakab Juli nagyot alakított, de a többiek is.
2/10
mcduffy 2018 okt. 02. - 14:05:08 2/10 Előzmény Lamantini
(22/147)
Ketten vagyunk, tezsvírem!
Minden szavad arany, állítmány.
1/10
Kacsa4 2018 okt. 01. - 22:11:11 1/10
(21/147)
Dögunalom és időpocsékolás!Másra kell menni!
7/10
armedtel 2018 okt. 01. - 19:42:07 7/10
(20/147)
"Furcsa, hogy sokan egyfajta kisrealista megközelítést kérnek számon a filmen, és esküszöm, értem is a szempontjaikat, de a Napszállta nem realista mozi. Nem az a film, amiben csak simán végigkövetjük a cselekményt az elejétől a végéig. Értem, hogy frusztráló lehet annak, aki mégis ezt várja tőle. "

Jakab Juli (Leiter Írisz)
7/10
armedtel 2018 okt. 01. - 19:00:36 7/10 Előzmény hanguktaekwondoo
(19/147)
nem értelek. korábban nem érthettelek félre, mert nem mondtál semmit
most sem tudom mi bajod, ez egy film, nem kötelező megnézni, szeretni, mint látható, a kritikusok, nézők is megosztottak, mondjuk a rendezői szándék is ez volt:)
bűnrossznak én nem tartanám, simán végig lehetett nézni, vannak erősségei, gyengeségei, mindenesetre ez ilyen.
hanguktaekwondoo 2018 okt. 01. - 18:23:06 Előzmény armedtel
(18/147)
Vszleg félreértettél, mert kevés szóval fejeztem ki a véleményemet. A filmet nem elitistának tartom, hanem bűnrossznak.
és a szellemi onánia helyett igyekezhetnének már a helyzetbe hozott rendezők közül legalább valamelyik olyan filmet csinálni, amiben tiszta fény van. végig.
az ugyanis kizárja a giccset is, nem csak a hulladékot.

Mert a valóság olyan, amilyennek teremtjük.
És ha állandóan ilyen sötét, realitásnak csúfolt múltdohhal bombázzák a népet, a végén még tényleg elhiszi, hogy nem volt és most sincs más. és hát akkor nem lesz más sem

Engem nem hat meg, hogy Nemes Jeles András egész életében arra várt, hogy megrendezze ezt a filmet.
Kérdem én: mi közöm mindehhez?
Miért van itten és mostan ráerőltetve a közönségre magyar filmként egy rendező szellemi mantrája? immár sokadszorra.
Az meg sem fordult a fejében, hogy adna. nem. ő ezt ki akarta dolgozni magából.
Eldobható szellemi kondomként használva a nézőket.
mert igen, jelenleg úgy érzik a művészurak /hölgyek, hogy ezt is megtehetik.
és még elismerést is várnak, ami, persze, nem késik, mert nagy a hátszél.

Bizonyisten, szégyellem magamat, mikor ilyen és hasonló filmeket kicipelnek Cannes -ba meg akárhová,
még akkor is, ha a tapsoncok kötelességtudóan dürrögnek.

még hogy ezek a "művek" képviselik a magyar mentalitást és kultúrát...
ugyan már
7/10
armedtel 2018 okt. 01. - 13:40:00 7/10 Előzmény hanguktaekwondoo
(17/147)
Nemes László, filmrendező

"Ma viszont pont azt adjuk a nézőknek, amit pontosan be tud határolni, hogy ne pánikoljon és ne kapcsoljon ki. Egyre inkább megyünk lefelé, mert az nyugtat meg minket, filmkészítőket, hogy egyre lejjebb vigyük a nézőt az egyre befogadhatóbb filmekkel…. Egyre inkább a saját realitásunkat kell megmutatnunk, a kisemberekhez kell szólnunk … A filmek egyre kevésbé ambiciózusak, és e mögött még ideológia is van: azt gondolják, ha egy film nagyratörő, akkor rögtön elitista lesz...
Ez egy negatív spirál..."
hanguktaekwondoo 2018 szept. 30. - 23:58:25
(16/147)
na,
beindult a dicsverkli.
Ki a következő? ;-)
10/10
brumi80 2018 szept. 30. - 21:46:59 10/10
(15/147)
Szerencsére a filmet a legelső budapesti vetítésen láttam és sikerült elkerülnöm így a nézői véleményeket és a kritikáktól, cikkektől is próbáltam távol tartani magam, hogy semmi se befolyásoljon, amikor megnézem. Az nagyon meglepett, hogy itt szinte csak negatív véleményeket olvastam, mert teljesen máshogyan látom. Azt gondoltam, hogy megosztó lesz, mert nem ilyen típusú filmekkel találkozhatunk a hétköznapokban, épp ezért felüdülés egy-egy ilyen alkotás. Engem magával ragadott, az első perctől kezdve beszippantott és vitt magával, egyetlen percig sem unatkoztam. A jelmez, a díszlet korhű, így könnyen ott érezheti magát az ember a századelőn, és az, hogy a kamera szinte végig Leiter Írisszel megy, így még közelebbről szinte vele együtt élhetjük meg a történéseket, sokkal személyesebb lesz minden. Az operatőri munkában nekem kifejezetten tetszettek a homályos jelenetek. Nagyon sokrétű, és most, ahogy próbálom visszaidézni, újabb értelmezési lehetőségek nyílnak. Ez adja egy film vagy egyéb műalkotás lényegét számomra, hogy gondolatokat ébreszt. Biztosan újra fogom nézni még. Nemes László valódi művész.
1/10
Lamantini 2018 szept. 30. - 20:47:04 1/10
(14/147)
A film borzalmas volt. Az operatőr lehetővé tette, hogy a filmből semmit se lássunk, a forgatókönyvíró pedig azt, hogy ne is értsünk belőle semmit. A történet zavaros, még ha az is volt a cél, hogy sejtelmes legyen, az sem sikerült. A film közben (147 perc) volt időm gondolkodni, hogy a költségvetés hiánya miatt nincsenek utcaképek, vagy a rendezés sem igényelte. A főszereplő jellemrajza sem tiszta, a feje eleve zavaros volt, vagy túl sok volt neki az impulzus. Megfigyelhető, hogy amit tanácsolnak neki, általában az ellenkezőjét tette, de egy testvér gyilkosság sem zökkentette ki az egykedvű lelki világából. Hazaérve elolvastam a hivatalos kritikákat és rájöttem, hogy biztos bennem van a hiba.
1/10
Jeannezab 2018 szept. 30. - 18:58:02 1/10
(13/147)
Borzalmas. Egy szóval. Nem csoda, hogyha a mozik leveszik a műsorukról két hét után.
4/10
David Beres 2018 szept. 30. - 14:14:53 4/10
(12/147)
A szinvilág szuper, kosztümök szuper...
hibák:
Julinak szájpiercing lyuka végig zavart (akkor ilyen nem volt), meg a semmit ki nem fejező, révedő nézése is fárasztó volt. Szerintem szerepet kellett volna cserélnie a főkalapos lánnyal Szerénával. Bárdos Judit személyisége jobban passzolt volna egy ambiciózus uri lányhoz.
A Saul fiás operatőri munka engem spec annyira nem zavart itt, mint másokat, bár szerintem is egy picit tulzásba vitték néhol.
Miért egy ledózerolt területen játszódnak olyan jelenetek, ahol osztrák arisztokraták szórakoznak? Háború előtt vagyunk és mégis háború utáni feelinget éreztem a romok miatt.
A végén meg nem jött át, h a kalapos lányokkal mit csinálnak az osztrákok? Megerőszakolják őket? Vagy megégetik, mint a Fannit? Sejtetések vannak, de nincs semmi kokrétum sokszor...
Vlad Ivanon jót játszott nagyon.
a Saul Fia méltán nyert oszkárt, az egy nagyon-nagyon tuti film lett. Sajnos ez a film közelébe sem ér annak... valamit nagyon-nagyon máshogy kellett volna csinálni... többet lehetett volna kihozni a sztoriból, jobban bemutatva azt a korszakot.
Oyan volt ez a film, mintha egy számitógépes játkot néznék. Megy előttem a főszereplő, és belebotlik "akciókba", amelyekből mindig megszabadul, és már siet is tovább a "pályán", hogy mielőbb végig vigye a 'gamet.
Zalán70 2018 szept. 30. - 09:46:38
(11/147)
Azoknak akik nem látták megadnám a bankszámla számomat, hogy kb 200Ft-ot küldjenek amiért az én hozzászólásom miatt megtakarítottak néhány jegy árát. Ez valami borzalom, színészi játék nem volt, a főszereplő elmegyógyintézetis tekintete totálba véve két órán keresztül csodás látvány, felüdülés mikor csak a tarkóját láttam fél óráig. Szinte minden dialógus egy kérdésből és arra egy kvázi értelmezhetetlen, rosszindulatú, foghegyről odavetett válaszból állt. A homályos háttér miatt szerettem volna kimenni az Ofotértbe egy azonnali látásvizsgálatra, annyira zavaró. Még hosszan lehetne sorolni a gyenge pontjait mert más nincs e filmnek. Tényleg felesleges volt leforgatni, sok ember hiábavaló munkája az egész. Az újranézési rátája nálam 50.000Ft-nál kezdődik, mármint, ennyit kellene fizetniük , hogy újra végigszenvedjem.
5/10
AnnaMaria67 2018 szept. 29. - 22:20:01 5/10
(10/147)
Sok reményt fűztem a filmhez, bár az előzetesből nem derült ki sok minden, de a téma érdekesnek tűnt. Ehhez képest nem sokat kaptam a filmtől. Az egész történet szörnyen zavaros volt számomra. A főszereplő sem jött be, és az operatőri munka egyenesen zavart. Egyedül a színészek voltak jók. Kifele jövet a moziból hallottam, hogy valaki azt mondja: "Nem értem miért csinálták meg ezt a filmet." Sajnos egyet értek vele. Fogalmam sincs mi értelme volt.
1/10
Tocky 2018 szept. 29. - 22:12:53 1/10
(9/147)
Minden szereplő szomorú és komoly. Ilyen az életben nincs. Rosszul megírt történet, így sajnos pokolian rossz film született. Mindezt írom úgy, hogy a Saul fia nekem tetszett. De ez a film nagyon rosszul sikerült. Ha ennyire nem lehet érteni, hogy ki mit csinál, akkor az ember elveszíti az érdeklődését, és nem izgul senki miatt. Nagyon szomorú, hogy a producerek és a filmen dolgozók, a Filmalap és a francia befektetők ennyire rájuk, hogy hagyták, hogy azt csinálhatnak, amit akarnak. Nem olvasták el a forgatókönyvet? Nem értem. Folyamatosan egy nő hátát és arcát kell nézni, aki végig ugyanolyan arccal néz??? Hiteltelen és zavaró. Kérdezem: ha egy filmet ennyire nem szeret a közönség, akkor mire jó? Mert, ha nem szeretik, nem nézik újra, nem ajánlják másoknak, teljesen elfelejtik. Vagyis felesleges művészet. Szerintem nincs rosszabb annál, minthogy egy film teljesen felesleges. Egy rakás ember feleslegesen kidobta az idejét és az energiáját, amit erre a filmre fordított. Őszintén nem értem, hogy lehetett ennyire rossz filmet készíteni. Nem érezte senki, hogy a forgatókönyvben semmi sem történik? És sajnos Nemes László koncepciója, mi szerint a világháború előszelét, hangulatát akarta a filmben érzékeltetni, megbukott. Nem jön át ebből semmi. Nem attól lesz egy film misztikus és izgalmas, hogy mindenki misztikusan néz, és sugdos, könyörgöm! Ezt nem így kell megteremteni. Épp az ellenkezője igaz. Ha mindenki misztikusan viselkedik egy filmen, akkor pont az ellenkezőjét érik el. Nevetséges lesz. Ja, és hogy ha a főszereplő feltesz egy kérdést, arra senki sem válaszol. Van ilyen az életben? Hagyjuk már. Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de ez moziban kidobott pénz. Nem szabad erre a filmre költeni!!! Nem éri meg.
1/10
Aktiduj 2018 szept. 29. - 20:21:38 1/10
(8/147)
Ez a film annyira rossz, hogy azt már tanítani kéne! A kurta előzetesben semmi nem látszik a filmből, szerintem nem véletlenül. Követhetetlen (folyton újabb és újabb férfiszereplők lépnek elő a semmiből, akiket az ember nem tud beazonosítani), fülledt, egyetlen azonosulásra alkalmas, pozitív szereplője nincs, egy merő elmebaj az egész. A főszereplőnek nincsenek színészi eszközei, ami nem csoda, lévén, hogy nem színésznő, végig ugyanaz a bolondokházába való 'mint komor bikáé' tekintet ül az arcán. Nem lehet tudni, hogy került a figurája a szituációba, miből él. Ebben a világban nincsen semmi, ami emberi, mindenkiben vadállati gyilkos indulatok dúlnak többszöri megerőszakolással vagy annak kísérletével. Ilyen világ nem létezhetett, mert ilyen brutális világban lehetetlen élni. Mindemellett a képek gyakran el vannak homályosítva, de ha nem, akkor is végig sötétek, a szereplők a szövegek 80%-ában suttognak, a beszéd kb 10%-át nem lehet érteni vagy az elfúló suttogás, vagy az egymásba beszélés vagy a háttérzaj miatt. (Nem a mozi a ludas ebben, az Uránia tökéletes hangminőségre képes.) Az egyetlen szórakozásom a két és fél óra alatt az volt, hogy megpróbáltam a helyszíneket beazonosítani. Iszonyatos költséggel járhatott ez a 'produkció' (inkább végtermék), csak az úgynevezett mozgásművészekből több mint százat sorolt a stáblista. Iszonyú mennyiségű statiszta számos helyszínen, ruhában, mind pocsékolja a pénzt.