Bõ másfél év hosszú idõ, ezalatt már elhomályosult bennem a dokumentarista és "mesélõ" (non-fiction/fiction) elemek "kényes egyensúlya". Én sem pontoztam, ahogy mostanában egyebet is egyre ritkábban.

A filmet ugyanaz tette-teszi számomra fontossá, érdekessé, ami a téma hasonló figuráiról (Schindler, Perlasca, Sanz Briz és mások) szóló alkotásokat, ha nem is mindig azonos színvonalú kivitelezésben: olyan személyekre, eseményekre irányítja a figyelmet, akiket, amiket korábban nem vagy csak halványan ismertünk. Ugyanezért nézek szívesen más korszakokról, személyekrõl szóló, mondjuk úgy, életrajzi ihletésû, megtörtént (történelmi) eseményeken alapuló filmeket is. (Ókor, görög-római és kora középkori mondák-legendák kivételével, de régebben azokból is jutott nem kevés.)

Szívesen adnék rá maximális pontot, de félek, magát az embert (és tetteit) pontoznám.
Számomra a film két részbõl áll: a történeti visszatekintésbõl és a megtalált fényképalbum következményeibõl. Ezzel az utóbbival nem igazán tudtak mit kezdeni az alkotók, kisiklott a kezükbõl az a kényes egyensúly, amelyet az elsõ részben az események és az érzelmek között tartottak. Amikor a végén az ifjak világító mobilokkal üdvözölték a meghívott Wintont, az már a giccs határát súrolta, és az emberi jóságról szóló "példabeszéd" sem használt a filmnek.

Akit érdekel, 13-án a Bálint Házban, bár a hozzászólók között biztosan van olyan, akit a helyszín már önmagában is elborzaszt.

Most õ is elment:

http://hvg.hu/plazs/20150701_Meghalt_a_brit_Schindler

Igényes, egyben -a témához viszonyítva- könnyen "fogyasztható" (értsd: követhetõ) dokufilm, mûvészieskedõ ködösítések nélkül egy számomra eleddig ismeretlen ember-/gyermekmentõ akcióról és személyrõl. Örömteli h Nicholas Winton ma is él, májusban tölti be 106. életévét! Legtöbb kitüntetését magas korában kapta, 2009-ben, legutóbb tavaly, 105 évesen kapta meg a Cseh Köztársaság legmagasabb állami kitüntetését. 2008-ban Csehországban Nobel-békedíjra is felterjesztették.

Nagyon szép és érdekes film volt. Szégyellem, de én még soha nem hallottam Nicholas Wintonról. A legmeghatóbb jelenet számomra az volt, amikor Nicky találkozhatott a ma már felnõtt túlélõkkel, akik neki köszönhetik az életüket.

Legyen áldott Nicholas Winton és valamennyi segítõkész jóságos angol család...

Szívszorító. :(

Milyen igazad van, különösen az utolsó bekezdésedben.

Olvasd el pl Ungváry Krisztián könyvét a Horthy rendszerrõll. Azért tanultak jogon, orvosin, müvészeti egyetemeken stb a zsidók, mert ezt a szerepet osztották le nekik korábban. Dereng neked valami arról, hogy volt az arisztokrácia, a nemesek, akiknek büdös volt a munka, úriember nem dolgozott, pláne nem szolgáltatásban vagy betegek gyógyitásában, szórakoztatásban ? Arisztokrata nem nyúlkál a pórnép fenekében, csak egy-két elhivatott ment orvosnak. A többi a földbirtokaiból élt, katonának ment vagy esetleg valamilyen jól fizetett minisztériumban únta magát.

A kiegyezéstõl Trianonig a zsidóknak maradt a kereskedés, szolgáltatás mint nem "úri" meló. Ezért volt több zsidó az egyetemeken, csak azok az urak, akik Trianonban meg a világválság során elvesztették jövedelmüket, hirtelen kénytelenek voltak tanulni és munkát vállalni. No ezért kellettek a zsidótörvények.

Egyébként õk, a zsidók is ugyanolyan magyarok mint te meg én, gondolom te se az Árpád házból származó kékvérü nemes vagy, ha utána lehetne nézni talán egyik ük-ök szülõd se beszélt magyarul, rác volt vagy tót vagy esetleg épp zsidó, mert nem tudod ezer évre visszavezetni, senki se tudja ebben az országban egy igen törpe minoritáson kivül, persze azoknál is elõfordulhat, hogy a lovászfiú megrakta a grófnét és úgy született a dédpapa.

Az meg baromira nagy védelem volt, hogy többszázezret eltettek láb alól munkaszolgálatban, táborokban, éhen haltak a gettóban vagy valami vicces haverod lelõtte õket Budán az egyik zsidó szeretetkórházban, mert nem a németek voltak, Salkaházi Sárát se a németek lõtték a Dunába, hanem a te elvbarátaid.

Náci vagy te öregem, de majd megbüntet a sors a lelketlenségedért.

Teszek még egy kísérletet, hogy elgondolkoztassam:
"A meghozott zsidótörvényekkel elejét akarta venni Hitler ismétlõdõ követeléseinek. Jobb dolog bizonyos foglalkozási ágaktól távol maradva, de biztonságban élni, mint marhavagonokban az ismeretlenbe menni,..."

Valójában
1920. szeptemberében a magyar nemzetgyûlés a világon elsõként megalkotja és elfogadja numerus clausust (az 1920. évi XXV. törvénycikk).
1920-ban ugyanekkor A. Hitler Münchenben egy alakulóban levõ párt, a Deutsche Arbeiterpartei (Német Munkáspárt) aktivistája volt, aki helyi sörözõkben népszerûsítette nézeteit.

Mit elõzött meg a jogfosztással 1920-ban a magyar kormány?

Továbbra is azt mondom, képzelje magát a jogfosztottak helyébe, akiknek késõbb ártatlanul megkülönböztetõ jelet kellett viselniük, minden ingóságuktól megfosztva gettókba vonulni, stb. Maga ezt rendbenvalónak találja, mert egy fokkal jobb, mint a haláltábor?
Mert ha ez rendben van, akkor egy hasonlóan aljas jövõbeni rendszerben bárki lehet a következõ áldozat, akár maga is!

Szerinted a te ortodoxiád mivel különbözik a másik ortodox véleménnyel szemben, mert az irományodból csak az tûnik ki, hogy egy korszak hibátlan vezetõi nagyszerû döntéseket hoztak.
Kedvencedrõl pedig:



A Veritas Történetkutató Intézet fõigazgatója pár napja az MTI-nek adott interjúban arról beszélt, hogy bár vannak, akik szerint 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az elsõ deportálás a második világháborúban Magyarországról, de szerinte ez inkább idegenrendészeti eljárásnak volt tekinthetõ.

Vasárnap az ATV Szabad Szemmel címû mûsorában követte meg azokat, akiket esetleg megsértett.

Mint a mûsorban elmondta, õ arról beszélt, hogy az 1930-as években Európa számos országában, így Magyarországon is, hontalan vagy állampolgárságuktól megfosztott zsidók éltek. Magyarországon 1941-ben körülbelül 15-35 ezer Szlovákiából, Lengyelországból, Németországból és Ausztriából menekült zsidó volt, akiknek az állampolgársága bizonytalan volt.

Randolph L. Braham történészt idézve azt mondta, hogy a Külföldieket Ellenõrzõ Országos Központi Hatóság megfogalmazott egy olyan igényt, hogy minden kétes állampolgárságú egyént ki kell utasítani Kárpátaljára, és át kell tenni a kelet-galíciai német hatóságokhoz.
Szakály szerint ez a lépés nem volt emberséges, a tragédia következménye, hogy 11-18 ezer Magyarországon lévõ, alapvetõen hontalan vagy állampolgárságát bizonyítani nem tudó embert tesznek át Galíciába, ahol ukrán és német milicisták illetve csapatok legyilkolják õket.

A nyilatkozatáról azt mondta:

akit ezzel megsértettem, én megkövetem. Nem sértegetni akartam, én egy olyan kifejezést használtam, ami az akkori idõszakban egy szakkifejezés volt.

Beszélt arról is, hogy 1941-ben azokat az embereket Magyarországról kitoloncolták, és sajnálatos módon halál lett a sorsuk.

Ezért nyilván a magyar társadalom valamilyen szinten felelõsséggel tartozik megkövetni ezeket az embereket

De megjegyezte azt is, hogy amint a magyar hatóságok tudomására jutott, mi történik ott, akkor az emberek egy részét visszafogadták és a kitoloncolást felfüggesztették.

Szakály szerint szakmai kérdésrõl van szó, amely “sajnos politikai konstellációba került”.

Nyilvánvalóan én tévedhettem ebben a dologban, semmilyen szándékosság nem volt benne.

- mondta, ugyanakkor azt nem gondolja, hogy le kéne mondania fõigazgatói posztjáról.

Elmondta azt is, hogy nem vesz részt a holokauszt megemlékezéshez kapcsolódó konferencián, amin elõadása is lett volna, mert úgy gondolja: az a helyes, ha személye vagy a nyilatkozata körül ilyen vita alakult ki, akkor ne szólaljon meg a holokauszt-konferencián.

Egy kérdésre válaszolva azt mondta,

bûntudatom nincs, mert nem követtem el bûnt az én felfogásom szerint. Lehet, hogy tévedtem.

Pénteken az intézetet életre hívó Miniszterelnökség is elhatárolódott Szakály szavaitól. (MTI)

Bizonyára már Bibó István sem elég jó a te történelem szemléletednek.
Krauszról nem is tettem említést, úgy hogy ha Sánta Kutya díj ügyben szeretnél értekezni akkor nálam ne kopogtassál.
Valamint ha azt szeretnéd sugallni , hogy a nagyhatalmak antiszemiták voltak akkor viszont hozzá kell tennem , hogy ha állandóan másokhoz hasonlítjuk magunkat és magunkat meg bûntelennek képzeljük akkor bizony történelem etikai vonatkozásban semmivel sem vagyunk jobbak mint bármelyikük..

"A meghozott zsidótörvényekkel elejét akarta venni Hitler ismétlõdõ követeléseinek. Jobb dolog bizonyos foglalkozási ágaktól távol maradva, de biztonságban élni, mint marhavagonokban az ismeretlenbe menni, ahogy az a környezõ országok zsidóságával (Tiso szlovák elnök még fizetett is a németeknek a zsidók elszállításáért cserébe).

Túl kellett élni valahogy a háborút (nem véletlenül volt sláger a "Csak egy nap a világ" címû dal akkoriban), hogy minél több erõt. életet megmentve újra talpra lehessen állni."

Ezzel a mentalitással pedig maximum szerecsent lehet mosdatni, bár tudvalevõ az attól még nem lesz "fehérebb".

"
Tehát próbáld meg beleélni magad az akkori kor közfelfogásába, viszonyaiba és ne a mai fogalmak szerint alkossál véleményt 70 ével ezelõtt élt személyekrõl!"

Mivel van annyi empatikus beleélõ képességem , hogy mit élhetett át 70 évvel ezelõtti az a több százezer zsidó állam és nem állampolgár akik elvesztették vagyonukat, lakhelyeiket, és nem utolsó sorban életüket, helyükre , vagyonukra igényt tartva becsületes magyar állampolgárok léptek, azonnal kialakul bennem a bûntelen magyar rendszer képe.

Értem a te korszemléleted és értem a kozmetikázott pártállami történetszemléletet is, de a megtörtént szituációk meg nem történté tételét egyik oldaltól sem veszi be a gyomrom.
Részemrõl ennyit és többet nem kívánok megszólalni ebben a témában. Yokas barátod szavaival élve amit volt szíves hozzám címezni, csak ezt írhatom:
"Elég elolvasni a hozzászólásaid..., látni hova tartozol,kit és mit képviselsz!"
Ez lenne az igazi történelmei reveláció ha ezen megjegyzés helyett a közösen gondolkodás lenne a cél..

Megható dolog, hogy Ormos Máriától, az MSZMP KB egykori tagjától idézel, akinek ortodox marxista nézeteit mára már nagyon meghaladta a történelem tudomány. A szélsõségesen magyargyûlölõ Krausz Tamás áltörténész, szovjetimádó hülyeségeirõl nem is beszélve.

Hál' Istennek, ma már árnyaltabban látjuk a XX. századi magyar történelmet, a magyar történelem szereplõit.
Talán érdemes lenne Dombrády Lóránd és Szakály Sándor mûveiben is elmélyülni egy kicsit.

Hogy Horthy Miklós antiszemita lett volna? Igen ebben lehet némi igazság, mint ahogy az õ korában a világon minden egyes élõ keresztény ember többé-kevésbé antiszemita volt. Hogy ennek mi volt az adott korban az oka arra most nem kívánok kitérni, mert az mindenkinél különbözõ okokra vezethetõ vissza. A XX. század elsõ felében élõ magyarság esetében nem lehet megfeledkezni a Kárpátalján élõ ruszinok kiszipolyozásáról (ld. Egán Ede kormánybiztos munkássága a Kárpátalján), az 1918/'19-es forradalmakról, azok törtélmi kihatású tragédiájáról, Trianonról sem.

Abban a korban antiszemita volt Sztálin, de Truman amerikai elnök visszamaradt jegyzetei alapján ma õt is annak minõsik a mai fogalmak szerint gondolkodók.

De a mai felfogás szerint antiszemitának kell minõsítenünk a zsidó származású Chorin Ferencet is, aki úgy vélte, hogy a magyar társadalom vezetõ, értelmiségi osztályát önkorlátozással újjá kell szervezni. (Az elit amerikai egyetemeken még az 1960-as években is százalékokban korlátozták a felvehetõ zsidó tanulók számát.)

Meg kellene érteni, hogy más volt az akkori korszak közfelfogása mint ma. Akkor még nem létezett a "political correct" önkorlátozó hülyesége, akkor még szabadabban lehetett beszélni bizonyos dolgokról, akkor még észre lehetett venni bizonyos negatív dolgokat és ezekrõl véleményt is lehett formálni.

Mindezekkel együt is Horthy Miklós még egy lovagias, úri világ szellemiségét képviselte, ahol az adott szó becsület kérdése volt. Ezért is nézte le mélyen Hitlert. Valóban nem kedvelhette az 1918/'19-es kommunista forradalmak szellemi kéviselõit, de a zsidók kiirtását, több százezer ember halálát biztosan nem akarta (el sem tudta képzelni miként lehet ezt végrehajtani).

A meghozott zsidótörvényekkel elejét akarta venni Hitler ismétlõdõ követeléseinek. Jobb dolog bizonyos foglalkozási ágaktól távol maradva, de biztonságban élni, mint marhavagonokban az ismeretlenbe menni, ahogy az a környezõ országok zsidóságával (Tiso szlovák elnök még fizetett is a németeknek a zsidók elszállításáért cserébe).

Túl kellett élni valahogy a háborút (nem véletlenül volt sláger a "Csak egy nap a világ" címû dal akkoriban), hogy minél több erõt. életet megmentve újra talpra lehessen állni.

Ennek a kivárási, "nem sokat adni, csak úgy tenni", halogató politikának (Kállay Miklós kormánya) vetett véget a német megszállás 1944. március 19-én. Ugyan lemondhatott volna már ekkor Horthy, de utólagosan értékelve nagyon jól tette, hogy nem így cselekedett, hiszen akkor ugyan ki menthette volna meg a budapesti zsidóságot 1944 nyarán!

Tehát próbáld meg beleélni magad az akkori kor közfelfogásába, viszonyaiba és ne a mai fogalmak szerint alkossál véleményt 70 ével ezelõtt élt személyekrõl!

Nézhetik-e ezt gyerekek? Szerintem igen. Gyerekek között dolgozom, velük elbeszélgetve tapasztalom, mennyi olyan mûsort néznek meg a tévében a szüleik jóváhagyásával, amelyek erõszakosak, és erõszakra buzdítanak (még felnõtteknek sem ajánlanám egyiket sem).
Az biztos, hogy a világháború eseményei megrendítõek, de ezt a dokumentumfilmet megnézni, inkább hasznos lenne a mai gyerekek számára, mert önzetlenségre tanít.

""Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tûrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe - kivált külföldön - a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értõ, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltõ kell. Én hirdettem talán elõször hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk."

Horthy Miklós levele gr. Teleki Pálhoz 1940. október 14. Horthy Miklós titkos iratai. Kossuth, Budapest, 1962.

Az elsõ és a második zsidótörvény értékelése: Ormos Mária

"A törvényjavaslat, (…) "a zsidót" felekezeti alapon határozta meg, nem tekintve zsidónak az 1919 elõtt megkeresztelteket, és a kvótát a sajtó, az ügyvédi, az orvosi és a mérnöki kamarában, illetve a nem közszolgálati vállalati alkalmazottak körében 20%-ban szabta meg. A törvény önmagában véve nem volt szigorú, és nem volt "faji" törvény. Ennek ellenére diszkriminációt alkalmazott, elõre vetítette a további jogelvonások lehetõségét, illetve azonnal alapot nyújtott az olyan zsidóellenes fellépésekre, amelyek szó szerint törvényellenesek voltak ugyan, szellemével azonban mégis megfértek. És mindenek felett: egyértelmûvé tette, hogy a zsidó "nem magyar". A magyar állam definitíve lemondott a zsidók integrálásáról." " [A második zsidótörvény] a zsidókat önálló fajjá minõsítette (egy zsidó szülõ, illetve két nagyszülõ esetén), és alaposan leszállította az elsõ törvényben elõírt kvótákat, alkalmazásukat pedig kiterjesztette. A törvény "õrségváltást" akart elõidézni pénzügyi és ipari körökben a magyar középrétegbeliek javára. Csak a gyáriparban mintegy 23-24 ezer alkalmazott elbocsátását vonta maga után. (…)" [Teleki Pál] "meg volt gyõzõdve róla, hogy a zsidók valóban önálló "biológiai és mentális" fajt alkotnak, és hogy e faj pozícióját korlátozni kell. (…) Teleki antiszemitizmusa független volt a náci fajelmélettõl, önálló megfontolásokon nyugodott, és következtetése nem volt azonos a nácikéval. Kétségtelenül korlátozni akarta a zsidók befolyását, de gyilkos szándékai nem voltak. (…) "..."… a február 24-én kezdõdõ alsóházi vitában számos ellenvélemény hangzott el, ám a nagy többség a javaslatot elfogadta. Más volt a helyzet a felsõházban, ahol elsõsorban az egyházak képviselõi terjesztettek elõ módosító indítványokat, és ezek közül néhány végül át is ment a törvényhozáson. Ezek elsõsorban a megkeresztelkedett zsidók védelmét szolgálták, és kiterjesztették a kört, amely nem esett a törvény hatálya alá. Végeredményben a törvény a korábbi 20%-os kvótát 6%-ra csökkentette (egyes értelmiségi foglalkozásokban 12%-ra), és a "zárlatot" érvényesítette minden ipari, pénzügyi és kereskedelmi vállalatra. Mivel az érintett foglalkozási ágakban a zsidók százalékaránya általában magasan 6 fölött volt, a törvény most már jelentõs számú egzisztenciát, emberi életet érintett. (…) Ezekben az években a hazai zsidókat már számos súlyos sérelem érte, a náci övezetbe került sorstársaikhoz képest azonban helyzetüket akár még irigyelni is lehetett."

(Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában (1914-1945). Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998. [Történelmi Kézikönyvtár]

Az elsõ és a második zsidótörvény értékelése: Bibó István

"(...) E törvények (...) széles középosztályi, kispolgári és kispolgárosodó rétegek számára azt a lehetõséget jelentették, hogy személyes erõfeszítés nélkül, az állam jóvoltából, mások kialakult egzisztenciájának a rovására maguknak új, sokkal elõnyösebb egzisztenciákat alapíthattak, anélkül, hogy mindennek valami igazi és átfogó társadalmi cél valami komolyabb igazolást adott volna. (...) Ettõl kezdve szokták meg a magyar társadalom széles rétegei azt, hogy nemcsak munkával és vállalkozással lehet egzisztenciát alapítani, hanem úgy is, hogy valaki másnak a már kialakított egzisztenciáját kinézi magának, s azután az illetõt feljelenti, nagyszülõit kikutatja, állásából kidobatja, üzletét kiigényli, õt magát esetleg internáltatja, egzisztenciáját pedig birtokba veszi. Ezek a lehetõségek egyrészt napfényre hozták, másrészt tovább súlyosbították a magyar társadalom erkölcsi süllyedésének a folyamatát, s e társadalom tekintélyes hányadának mohó kapzsiságáról, képmutató gátlásmentességérõl vagy a legjobb esetben is rideg törtetésérõl olyan megdöbbentõ képet mutattak, ami nemcsak az érintett zsidók számára jelentett el nem felejthetõ megrázkódtatást, hanem egyáltalán minden jobb érzésû magyar számára is. (...)"

(Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. In: Bibó István: Válogatott tanulmányok. Második kötet 1945-1949. Szerk.: Vida István. Magvetõ Könyvkiadó, Budapest, 1986.)

A harmadik zsidótörvény értékelése: Ormos Mária

"(…) az 1941:XV. törvénycikk tilalmazta a zsidók és nem zsidók házasságon kívüli kapcsolatát, amint azt a német törvényhozás tette. Gyakorlati kihatása egyébként csekély volt, mivel a magyarországi zsidók amúgy is ritkán kerestek maguknak házastársat a közösségen kívül. Nem volt nagy Magyarországon a fennálló vegyes házasságok száma sem. A törvény jelentõsége tehát elsõsorban abban állt, hogy a magyar állam végleg szakított korábbi beolvasztási törekvéseivel, azzal szemben most határozottan a diszkriminálás, a kiközösítés és megbélyegzés mellett tette le a garast, és a zsidókat egyértelmûen alsórendûekké nyilvánította."

(Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában (1914-1945). Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998. [Történelmi Kézikönyvtár]

A történelemben nincs HA - a múlt az megtörtént. Igaz, hogy lehet magyarázni utólag így is, úgy is, ebbõl sokan jól megélnek, de a múlt az befejezett, megtörtént esemény.
A múltat nem szabad elfelejteni, letagadni, emlékezni kell,lehetõleg tárgyilagosan, nem érzelmektõl vezérelve, hogy az utódok okuljanak.
Egyet nem volna szabad: a múltért a jelent felelõssé tenni, pláne a sokadik generációt. Ráadásul soha nem egy egész nemzetet. Mert egy nemzet nem egységes, ma sem az a nemzetünk. Biztos volt együttérzés is a hétköznapi emberekben, amikor látták, mi történik körülöttük. És ahogy ma félnek emberek, valószínû akkor is féltették a családjukat, s inkább hallgattak, eltûrtek,elviseltek,esetleg ezek ellenére is kerestek módokat.De nem mer mindenki hõs lenni.
A filmben Nicky nem uszított, nem kért számon, nem vádolt,nem követelt, csak arra kérte a világot, hogy legyenek jók, és segítsék a bajban lévõket. És ezzel emelkedik ki, ezért érdemel õszinte megbecsülést és tiszteletet.
De szerintem hasonló megbecsülést érdemel az a szomszéd, akit 2 napja láttam a tv-híradóban. Egy családnak pillanatok alatt leégett az otthona, nem voltak otthon, így nem maradt semmi értékük. Sírt szegény, de azt mondta,szólt a szomszédunk, ne aggódjak,náluk otthont kapunk, amíg kialakul valami. Elgondolkodtam, én vajon felajánlottam volna ezt a legnagyobb természetességgel?És hányan ajánlottál volna fel, pedig nem életveszélyes lépésrõl van szó, csak emberbarátiról. A nemzetünk ilyen nemes gondolkodású, hétköznapi emberek halmaza is.

Mivel az adott korról nagyon sok könyvet olvasok, filmet nézek meg ezért egyáltalán nem tartom felületesnek az ismereteimet az adott korszakról.

Magyarországról ugyan hová menekülhettek volna 1941 után az üldüzöttek? A németek által már megszállt egyéb európai országok valamelyikébe, ahol a gyors és a biztos halál várt volna rájuk?

A Hitler kedvenceinek számító Tiso "Szlovákiájába", Antonescu Romániájába, Ante Pavecsics Horvátországába, esetleg az akkor Németországhoz tartozó Ausztriába? Ezekben az országokban a zsidó üldözés már javában folyt, amikor Magyarországon még békében élt a front mögött.

Ha a brit, amerikai hadsereg méltóztatott volna a Balkánon partra szállni, Közép-Európa népeit nem Sztálin vágóhídjára ráhajtani, akkor Magyarországot sokkal korábban érik el a szövetségesek (nem az oroszok, akiktõl mindenki teljes joggal félt, hiszen akkor már létezett szakirodalom Sztálin kegyetlenkedéseirõl, a szovjet valóságról).

Horthy Miklós Magyarországa a moszkvai csatavesztés (1941. december) után nagyon gyorsan felismerte a lehetõségeket, ezért jött tavasszal Kállay Miklós kormánya, amelynek fõ feladata az ország háborúból történõ kivezetése volt, a nyugati szövetségesekkel folytatott béketárgyalások.

Elismerem, hogy a zsidóság kellemetlenül élte meg a zsidótörvényeket (csak zárójelben jegyzem meg, hogy a "demokratikus" Amerikában még az 1960-as években is százalékokban határozták meg egyes jobb egyetemekre felvehetõ zsidó diákok számát), de még ezzel együtt is nyugalomban megélhette volna a háboró végét, ha nem történik meg a német megszállás 1944. március 19-én.

Kedves Lajta, kissé felületesek a korról az ismeretei. Könnyen bepótolhatja, például beszélgessen túlélõkkel. Egyébként a Horthy-féle béke szigetérõl elég sokan menekültek külföldre, és még többen menekültek volna, ha tudják, mi vár rájuk. Mellesleg nem tudom, mit szólna hozzá, ha családjával holnaptól egy biztonságos gettóba kellene vonulnia.
Ne haragudjon, de nem tudom komolyan venni a hozzászólását.

Igen, õk hõsök voltak. De ennek a szörnyû zsidóüldözésnek nem lett volna szabad megtörténnie! Hogy ne menjünk messzire: annak idején országunkban az emberek Trianon miatti haragjukban asszisztáltak a kormányzati elõkészületekhez (numerus clausus, gettók, munkaszolgálat). Mai kormányunknak az az idõszak a példaképe...