7/10
idõjós1010 jan. 03. 01:06:43 7/10
(75/75)
Ez egészen jó volt. Bár lelki mélységek terén csöppet nehéz komolyan venni a Kóreaiakat, mert nagyon furán gesztukulálnak. A vége csalódás csak számomra. Az úgynevezett magyarázat, szinte már komikus. Az utolsó percet meg már nem is értettem. SPOILER . Fontosabb neki a teljesen reménytelen bosszú, mint a lànya ?
7/10
sawyerx 2023 nov. 27. - 12:59:19 7/10
(74/75)
Messziről kerülöm a netflixes filmeket, sorozatokat, de ez sok év után visszaadta a hitet, hogy még igenis lehet jó sorozatot csinálni. Az alapötlet viszonylag egyszerű, mégis bravúros, sok játéknál a játékosokkal együtt lehet izgulni, izzadni. Az első rész szinte egy tökéletes pilot, amit annak idején úgy néztem, hogy valami vicceskedő sorozat lesz, erre jött a végén a játék... Az első, a harmadik és az ötödik játék volt a favorit, azok piszkosul beszippantottak.
A sorozat negatívumai:
- a koreai túljátszás, néhol ripacskodás
- a való világban játszódó cselekmény közepes
- a nyomozós szál unalmas és szerintem sehová nem fut ki, engem legalábbis teljesen hidegen hagyott
- baromi illúzióromboló hatású a játék hátterének bemutatása, főleg a simliskedés és a szervezetlenség, az elit pedig "annyira tipikus"

Mivel nem terveztek eredetileg második évaddal, megértem, hogy a játékokon kívül is beletuszkoltak pár mellékszálat, nekem ezek rontottak az élményen, az utolsó rész "nagy fordulata" és a legvége pedig szinte röhejessé tették az addig felépítetteket.
De összességében az elmúlt évek talán legnagyobb pozitív meglepetése, várom a második évadát, a reality pedig talán még jobb is ennél.

Eddig 7/10.
10/10
IWantSunshine 2023 máj. 08. - 03:26:32 10/10
(73/75)
Nagyszerű ötlet, tökéletesen kivitelezve, váratlan fordulatokkal.
Kodaxin 2022 szept. 18. - 09:25:42
(72/75)
Naszóval, ebben a sorozatban voltak annyira durva ötletek és megvalósítások, amiért megérte elkészíteni. Viszont szerintem éppen a saját sikere lett az átka, mert emiatt kellett az eredeti történeten úgy változtatni, hogy "ne legyen vége" az évad végén.


Ebben a fajta "játékban" a játékok igazi kegyetlensége abban rejlik, hogy lerombolják az emberek egóját, szinte napok alatt tönkretesznek bennük minden erkölcsi érzéket. Amit tehát bemutatnak, az valami olyasmi, amire eddig szerintem mások nem voltak képesek:

Azt, hogy az emberek valóban megnyugszanak, amikor tudják, hogy elérkezett a vég, viszont már nem kell tovább szenvedniük. Ilyen jelenet volt például a két lány üveggyöngy "párbaja", ahol a "vesztes" lett valójában a "győztes", hiszen életében először ÉRTELME volt az életének, mert ÉLETET ADOTT egy másik embernek. Ezt pedig piszkosul jól játosszat el a színésznő, mert látszott rajta az a fajta átélés, amivel valóban boldogan halt meg. Viszont annál a játéknál az a fajta kegyetlenség, hogy "a párod az ellenfeled" - ez irdatlanul komolyan tapos bele az emberek lelkébe. Nem tudhatod, hogy mikor jó csapatban lenni, mikor vagy ellenségekkel körülvéve, viszont a lényeg az, hogy:

Aki ezen az "agymosáson" átesik, az "függővé" válik. És ez volt talán a legfontosabb mondanivalója a sorozatnak, amit különös módon senki sem említett meg. Az persze nyilvánvaló volt, hogy a zsaru bátyja lesz a játékmester, az viszont az utolsó részekig nem volt egyértelmű, hogy ő sem az abszolút főnök, hanem csak egy beosztott. Aki szintén korábbi nyertes volt, "és függő". Ugyanez történt a mi "hősünkkel" is... hiszen aki ezt a játékot sikerrel abszolválja, az már nem tud máshogy élni, csak így. Minden más érdektelen és unalmas, az élet pedig céltalan. Aki EKKORA adrenalin löketet kapott, az ennél kevesebbel már csak lézeng. Ezért is jár vissza minden korábbi nyertes újra és újra játszani. És ezért is tud mindig nyerni, lásd az öreget, a tapasztaltat. Ha pedig belegondolunk, ez volt az egyetlen olyan jelenet, amikor valódi érzelmek voltak, mert az öreg tényleg megkedvelte a hősünket. Ezért is engedte "tovább játszani", ő pedig PONTOSAN AKKOR szállt ki, amikor tudta, hogy meghalna, ha "tovább játszana".

Elvégre az üvegpadlós "játékban" a "szervezők" felrúgták a saját szabályaikat: ekkor már nem voltak egyenlők az esélyek, hiszen teljesen nyilvánvaló volt az, hogy legfeljebb néhányan fognak tudni átérni a túloldalra. Az első tíz "játékos" ugyanis előre tudhatóan halálra volt ítélve, mert nem volt esélyük az átjutásra, az utolsó néhánynak pedig csak az idő jelenthette a gondot, hiszen ők biztosan átértek volna. Ez unfair volt. Az pedig, hogy az üvegeket felrobbantották az bár érthető abból a szempontból, hogy "ez történt volna mindenkivel, aki nem ér át időben", de abból már nem, hogy ezzel okoznak súlyos, halálos sérülést a "nyerteseknek". És itt jön a gond: Ha nem hal meg/nem öli meg a lányt a "nem főhősünk", akkor hogyan zajlott volna le az utolsó játék? Szerintem itt valamit elrontottak az eredeti forgatókönyön annak az érdekében, hogy csak ketten maradjanak az "utolsó játékra". Amit borzasztóan elrontottak, mert így gyenge és érdektelen volt. Az pedig, hogy a "vesztes" megöngyilkolja magát azért, hogy a "győztes" adhasson pénzt az anyjának: ez nagyon, de nagyon erőltett volt.

Ebben az esetben az összecsapás a megfelelő kifejezés.

De sajnos van rosszabb is:

A "VIP" valami szánalmas volt. Eleve borzasztóan nem tetszett a sh*tlfix agit-propagandája, amivel már megint a "bűnös fehérezés" megy, vagyis az a fajta rasszista(!) gyűlölet a kaukázusi embertípussal szemben, aminek a lényege az, hogy valójában A FEHÉR EMBER AZ, AKI EGY DISZNÓ (ezt kifejezetten vizuálisan mutatták be a mangalica térdre rogyasztásával), és aki az ázsiai emberek halálára élvez, és állandóan azokat akarja - bocs, de tényszerűe - sz*patni. Ez nagyon, de nagyon nem kellett volna. Nem kell mindig ez a szélsőséges propaganda, ehhez képest még a kommunisták is stílusosabbak voltak. Mindehhez pedig tegyük azt hozzá, hogy a megvalósítást bár szürreálisra akarták tenni, de valójában szánalmas volt. A karakterek egyszerűen nevetségesek voltak, primitívek és ripacs-- minőségűek. Annyira átsüt a fehér ellenesség, hogy képtelen megértni a rendező, hogy ez már nem is giccs, hanem szánalmas röhej. És mint ilyen: komolytalan. Ezek a "VIP"-ek egyáltalán nem perverzek voltak, de még csak betegek sem, hanem "senkik" voltak. Ehhez képest például a Motel - ahonnan ezt az ötletet szánalmasan ellopták - a csúcsok-csúcsa volt.

Mindemellett a végére azért csak írnék valami pozitívumot is.

Az, ahogy bemutatták azt, hogy mennyire a pénzről szólt az egész az emberek számára, azt az a jelenet mutatja be a legjobban, amikor szavaztak arról, hogy folytatódjon-e a játék, és az öreg(!) szavazta meg végül azt, hogy ne. Viszont ő pontosan tudta, hogy ez úgyis csak átmeneti lesz, hiszen ha lehetőséget kapnak, akkor szinte mindenki visszamegy "játszani", ki ezért, ki azért, de lényegében véve azért, mert ez legalább egy kis változatosságot vitt bele a silány életükbe és adott nekik egy lehetőséget, egy esélyt, amire a játékon kívül soha nem lett volna esélyük sem. Hát nem mindegy, hogy a lovira járnak, vagy a csodára várnak, vagy itt kockáztatják akár az életüket azért, hogy kapjanak egy másfajta életet?

Ennél jobban pedig nehezen lehetett volna azt bemutatni, hogy valójában az emberek mennyire unják a saját kis szánalmas éltüket, és hogy mennyire vágynak az izgalomra, a lehetőségre. Ezt pedig ebben a formában a műfaj hasonló alkotásai nem mutatták be, mert az, hogy "van valódi választási lehetősége a játékosoknak" és így is játszanak: Erre szerintem ebben a formában még nem volt példa.

8/10
Fodor0121 2022 júl. 29. - 02:07:50 8/10
(71/75)
Nagy hype volt anno miatta, ami megérte egyébként egy korrekt kis sorozat szerintem, bár néztem már jobbat is ez tény.
7/10
Fernando de la Santa 2022 júl. 04. - 16:10:55 7/10
(70/75)
A szomorú valóságot mutatja be durva formában,hogy az emberek bármit megtesznek a pénzért.
8/10
zola2000 2022 jún. 13. - 13:21:24 8/10
(69/75)
Nekem bejött volna, de a túlzott durvaságot én nem szeretem, szerintem ez azért lett ilyen mert világpiacra ment mint az összes netflixes keleti sorozat.

Illetve szerintem ez egy befejezett sorozat benyomását keltette, szerintem átírták a végét, hogyha sikeres lesz akkor lehessen csinálni második évadot azért lett ilyen furcsa az utolsó rész vége. Összességében 8/10
NemÉrtemÉnEzt 2022 márc. 13. - 23:57:15
(68/75)
Nos, nagyszerű volt végigolvasni a nagy összecsapásokat... Köszi! ;o)
Hogy még politizálni is sikerült rajta, az pláne üdítő.... ja, nem.

Teljesen rendben lenne ez a sorozat, de a felhozott hiányosságok miatt marad egy pár órás szórakozás, hiába örülök, hogy páran meglelték a nagy mondanivalókat, azok sajna nem újak.
A színészek viszont ismerve a koreai és környéke stílust teljesen rendben voltak, visszafogottabbak, mint más innen származó filmekben. A díszlet nekem bejött, a néha lelohadó részeknél sajna léptet az ember, hogy ébren maradjon.
Szinkronnal néztük, hozta, amit kell, szerintem.

Igen, a rendőr szál és a szervkereskedős is nagy reményekkel töltött el, majd feleslegessé vált, az valóban egyszerű volt, hogy ki a

fekete álarcos és a vége felé az öreg is várható volt, mint gazda.



Összességében igenis nézhető, persze, ha az abszurditáson - mint az elődöknél is - túlteszi magát az ember. Ennek okán az üveghidasnál már ugye kiabál a néző, hogy

lökd már le, haladjunk...



Azt viszont elmagyarázhatná valaki, mit akart jelenteni, hogy a rendőrt képes a lövésig trollkodni a hülye báty és az is érdekelne, miért is lövi le, ha előtte élve akarta és bár ostoba módon, de megpróbálta meggyőzni.


4/10
m3246 2022 febr. 03. - 23:34:59 4/10
(67/75)
Olyan volt mintha összemosták volna a Jóban rosszbant a Játék határok nélküllel és a Schindler listajával... Sajnos nem az utóbbi hanem az előbbi színvonalán... Végtelenül gagyi párbeszédek, karakterek és történet... Alig bírtam végigkínlódni... 4/10
7/10
sawyerx 2022 jan. 17. - 10:18:42 7/10
(66/75)
Most, hogy bejelentették a 2.-3. évadot, még jobban azon vagyok, hogy az első évadnak csak a játékról kellett volna szólnia, a hátteret később kellett volna bontogatni. Tényleg tök felesleges volt mind a rendőr, mind a maszek szervkereskedők szála a szervezők közt, és hatalmas illúziórombolóként hatott, mikor kezdett előjönni a sok szervezetlenségi probléma a kulisszák mögött.
7/10
sztvan 2022 jan. 16. - 09:59:44 7/10
(65/75)
Nem volt rossz sorozat. Tetszett de azért nem hibátlan. A vége miatt adtam 7 pontot azt szerintem nagyon elszúrták. A VIP vendégek nem adtak a történethez, lehet hogy inkább csak vettek el belőle, és a főhős viselkedése is a végén nevetséges volt. Mintha egy új karakter lett volna, és nem is életszerű ( már persze ha beszélhetünk életszerűségről egy ilyen filmmel kapcsolatban).
KICSIT SPOILERES:
A rendőr karakterében lehetett volna lehetőség de azzal hogy így zárták le a karakter szerepét, így már az első résztől felesleges is volt bele írni a sztoriba mert semmi jelentősége, épp úgy ahogy a szerv kereskedőknek sem. Vagy ki kellett volna hagyni és két résszel rövidebbre készíteni a filmet vagy adni a történetéhez akkor is ha ezzel két résszel hosszabb lesz a sorozat.
7/10
Ivy00 2021 dec. 30. - 16:45:13 7/10
(64/75)
Érdekes sorozat, bár az ötlet nem új, de új köntösbe öltöztették koreai módra, és adtak hozzá még ezt-azt. Némelyik rész kifejezetten unalmas, néhány fordulat pedig előre látható, de volt olyan csavar is a végén, amire nem számítottam. Összességében tetszett, de nem néznék meg még egy évadot, pedig biztos lesz még.
10/10
Anna Dé 2021 dec. 28. - 20:54:07 10/10 Előzmény sorozatneked.hu
(63/75)
Tőlem aztan Stohl Buci is lehetett, felirattal néztem. ;) De lehet akkor másnak is feltünt a hasonlóság, azert kapta ő a szinkronszerepet. Egyébként ő volt az, marmint a 218-as aki vmi gazdasági főiskolát végzett. Csak aztan elszaladt vele a ló. :)
7/10
sorozatneked.hu 2021 dec. 28. - 20:40:58 7/10 Előzmény Anna Dé
(62/75)
7/10

Erősebb hetest adtam rá, kellemes csalódás volt a sorozat. A helyszinek, beállitások, zenék, karakterek.
A 218-as most nem rémlik egyből, de nem neki volt Stohl Buci a magyarhangja? :)
A végén a VIP csapat tényleg nem odaillő volt. Szerintem kerestek 5 fehér embert Szöül utcáin és annyi. De ők szerintem sem anyanyelvűek, sem szinészek nem voltak. Igazán belefeccölhettek volna még ebbe. A szájukba adott szövegük meg kimondottan idegesitett, mintha valami 10 éves gyerek irta volna, miután megnézett pár rapperes videóklippet.
7/10
sorozatneked.hu 2021 dec. 28. - 20:30:51 7/10 Előzmény sebstyén
(61/75)
Igen, Kovács Katinak nincs sok gerince. 2 kiló kumpliért aláir mindent.
sebstyén 2021 dec. 01. - 09:54:53 Előzmény filoszemitabélus
(60/75)
Még nincs 10 éve annak az eszmecserének, de "kedves" , hogy így emlékszel rám! Kár, hogy a Konczról írottakra nem. Az én véleményem sem változott az álltalad preferált "művésznőről", a gerince azóta sem nőt ki, szerencsére nem sűrűn látni, hallani médiában, már nincs ki tólja úgy szekerét mint annak idején.
filoszemitabélus 2021 dec. 01. - 09:01:45 Előzmény sebstyén
(59/75)
Le a kalappal! Te aztán igazán kitartó védelmezője vagy Kovács Katinak. Ha jól emlékszem, van vagy 10 éve, hogy utoljára téma volt köztünk a megítélése. Be van állítva Nálad valami algoritmus, ami bejelez, ha bántják a művésznőt, akár egy koreai sorozat kapcsán? Vagy esetleg magához Kovács Katihoz van szerencsém? A véleményem sajnos akkor is változatlan. Ez a híresség átka, hogy mindenki kritizálhatja az embert. Még én is, aki nem tud énekelni. De hát az agysebész is ki van ennek téve, ha elszúr egy műtétet. akkor a lebénult beteg kritizálhatja, pedig ő még rosszabb agysebész lenne.
10/10
Anna Dé 2021 nov. 28. - 20:13:01 10/10
(58/75)
A 218-as számú játékos tiszta Stohl Buci. A gesztusai, a kinézete meg minden.. :) Egyébként nekem tetszett, jó kis sorozat ez. Volt ebben minden ami egy jó filmhez kell, dráma, pszichothriller, még szex is budiban. A vén faszi vetkőzését viszont szívem szerint kihagytam volna. :) A papóka cuki volt benne, meg az is ahogy kezelte a helyzetet. Az öregek bölcsessége hatalmas ajándék a fiatalabb korosztaly számára.
Várom a folytatást... es 10 pont a részemről. Mert nagyon egyben volt az egész. A zenéje meg nagyon kúl, jobbat választani se lehetett volna.
sebstyén 2021 nov. 24. - 12:53:02 Előzmény filoszemitabélus
(57/75)
Nem tudom te milyen Koncz Zsuzsáról írsz, szegénynek nem csak az az átka, hogy sosem volt énekhangja (sajnálatos modón neked ez a különleges), de mára egy púpos öregasszony lett, aki nem tudja, hogy nem illik közel a nyolcvanhoz áttetsző blúzt felvenni, úgy mutogat "éneklés" közben mint Sztálin vagy Lenin tette egy - egy kommunista nagy gyűlésen, és az utóbbi években már azzal sem tiszteli meg a közönségét, hogy élőben énekeljen. Ja és Kovács Kati az egyetlen aki kortásai közül ma is vállalható külsővel és énekhangal rendelkezik!
8/10
gyereamozibabe 2021 nov. 11. - 20:54:55 8/10
(56/75)
A folyton spoilerező zitu888-at még nem tiltották le a modik? A port szégyene ez a gané. (mindenki tiltsa egyedileg)