9/10
konyvvadasz 2023 máj. 28. - 22:51:25 9/10
(60/80)
Nagyon jókat nevettünk rajta, szerintem könnyed magyar vígjáték, nem kell komolyan venni. Sok jó poén volt benne, és a karakterek is szépen hozták az elvárhatót. Nem a legjobb magyar vígjáték, de én elszórakoztam rajta. Nosztalgiázásnak elment.
1/10
hoffmann_egy 2023 máj. 28. - 21:41:47 1/10
(59/80)
Tizenöt perc után döntöttem el, hogy elfogyott a megelőlegezett bizalom, mely jóindulatomnak köszönhető, s mely a magyar filmnek szólt. Mert ami képes negyedórán át ennyire SEMMILYEN lenni, az képes ugyanerre két órán át is. Ha vígjáték, hogy lehet, hogy a humornak még az árnyékát, a morzsáját se lehet benne felfedezni, ha pedig még krimi is, akkor mitől az? Egyetlen-egy dolgot lehet felfedezni percenkét újra és újra, s ez a korabeliség illúziójára való törekvés mindenáron és kötelezően, a rekvizitumok, slágerek stb. erőltetett, tananyagszerű felsorolásával - de bosszantó hibákkal. (A nyolcvanas években nem hangozhatott el az, hogy „ne már.”)

Ennyi szürkeséghez és dilettantizmushoz már tehetség kell, remélhetőleg az alkotók a jövőben ezt máshol kamatoztatják.
DUNAWÖLD 2023 máj. 28. - 19:09:16 Előzmény Kuttyánszki
(58/80)
Ha az alattunk bebaxott cortezre gondolsz, van nála rosszabb.
A port felveszi a szponzorok pénzét, az EMMI- től, rtl stb. és ennyi. Nincs kapacitàsuk vagy algoritmusuk a takarítàshoz.
Kuttyánszki 2023 máj. 28. - 14:35:41
(57/80)
Kedves Port.hu, van Önöknél cenzúra? Igényszint? Elvárás? Adminisztrátor?
Ha igen, akkor a trágár, alpári szavakat taralmazó komment-szövegek hogyan jelenhetnek meg?!
Ez ne legyen az a fórum, mint a fb , ahol (sajnos és nem eléggé elítélhető módon!) őmőlhet büntetlenül a szenny. .. !
5/10
Böhöm 2023 márc. 26. - 22:38:21 5/10
(56/80)
Na hát azért a port.hu kritikákat író csapat színvonala az egyértelműen zuhanórepülésben van. Már megint egy olyan kritika, ami olyan szinten amatőr, hogy akár én is írhattam volna.
Nem rossz egyébként a film, de az ömlengően magasztaló kritika azért messze nem megalapozott. Lehetett volna úgy is hozni a ‘80-as évek hangulatát, hogy az abban az időben készült átlagfilmek színvonalát azért megugorjuk.
A történetvezetés éppen nem félbehagyós, gyenge közepes. Ötletes poénokat is hallhatunk, bár kicsit szétesően, esetlegesen elszórva a filmben. Csatlakozva az előttem szólóhoz, Péterfy Bori 99 Luftballonja valóban parádés, ‘80-as évek nagyon mai értelmezésben. Ez a dal és jelenet egyértelműen a film kimagasló fénypontja.
5/10
The Cortez 2023 márc. 16. - 23:29:58 5/10
(55/80)
Az alapötlet kiváló, a kivitelezés viszont felemásra sikeredett. A film közepesen korhű, mivel csak valamennyire adja vissza a 80-as évek kommunizmusának magyar valóságát. Amigó Dávidot baszták be az egyik főszerepbe, akinek főként a cinkes megjelenésén lehet röhögni. Az átkosban játszódó krimivígjáték humora valójában a popkult- azon belül főleg zenei poénokban rejlik. A retró track-ek nagy része baszottul ütős, míg némelyik annyira szar, hogy már jó kategória. Ezeken kívül régies felvételekkel is rájátszanak a nosztalgiára. Az alkotás leginkább egy kihagyott ziccer, melynek a leggyengébb pontjai a kínos poénok + a gyerekeket alakító színészek előadásmódja, a legerősebbek pedig Péterfy Bori jelenete plusz a hidegrázós 99 Luftballons produkciója.
3/10
Sau Dade 2023 márc. 13. - 17:04:18 3/10
(54/80)
Nem tudom, a port.hu-s kritika írói mit toltak, mikor megnézték ezt a filmet, de én is kérek belőle. Mert amit leírnak az tkp igaz, de leginkább mégsem. Kb. mint hatalmas dinoszauruszként beszélni egy csirkéről, aki ugyan valóban rokona a dinoknak, de hát azért na, ha dinót ígérnek, nem egy csirkét képzelsz magad elé :-D
Az alapötlet szerintem zseniális. Nosztalgiafaktor kimaxolva, ráadásul egy az országnak, ahol a Szomszédok hetvenedik ismétlését is rengetegen nézik. A gond az, hogy az alapötlet tökéletes ALAP-ként, de innen negyvenhét további brainstromingon kellett volna rajta fejleszteni, mert így sajnos semmi nem klappol benne. Mészáros Máté apukája németnek akarja magát kiadni. (hogy mennyire hasonlít Szikszai Rémuszra lenne a legkisebb gondom, mert elhinném a mese kedvéért, ha csak ez hibádzna...) Nem ám magyar németnek, ha már olyan útlevele van, hanem nyilván német németnek, úgy, hogy egy szót se beszél németül se ő, se a felesége, a lánya odafelé a kocsiban oktatgatja hogy bitte meg danke. Ehhez képest a hotelportás, aki beszél németül, simán elhiszi, hogy német...illetve neki már kicsit többet tud, mint a bitte meg a danke (ami a korban, amikor a Danubius Rádió még németül beszélt, Veszprémben meg alighanem kis ügyességgel simán bejött az osztrák tévé, nem is volt olyan lehetetlen. A sort, a ki nem dolgozott részletekkel folytathatnám, de kár koptatnom érte a billentyűzetet.
Ha paródia akart lenni, amire jó esély van, akkor lehetett volna jobban elrugaszkodott a valóságtól... így csak leginkább az az érzésem volt, hogy na, most ebből a filmből idéz, most abból.... csak épp vicces nem volt, csak a koppintás ténye volt nyilvánvaló. Kriminek meg nem elég valóságos, a zsaruk túl idióták (imádom Ötvöst is, Znamenákot is, de akkor is), a megyei pártpunci meg aligha a kémelhárítás főnöke, illetve akár átadták a listát Genschernek, akár nem, aligha stoppolnak el a naplementébe haza, hanem vagy kinyírják őket, vagy harminc év fogház...
robbietaylor 2023 márc. 06. - 19:40:00
(53/80)
Ki adja vissza azt a másfél órát, amit elvettek az életemből ezzel a minősíthetetlen sz@rral????
2/10
Katalin93 2023 febr. 25. - 19:33:33 2/10
(52/80)
Vonatott, üres, távol áll a korhű kivitelezéstől.
Hasonló témákban sokkal jobb filmek készültek korábban, kár erre időt szánni.
Egyébként jó lenne a sztori, ha a semmitmondó jelenetek helyett normálisan részletekbe menően kidolgozták volna.
7/10
3,14159 2023 febr. 14. - 15:30:24 7/10
(51/80)
Jópofa, könnyed kis film. Néhol kicsit ellaposodik, viszont hangulatos.
5/10
trikolor 2023 febr. 13. - 21:30:51 5/10
(50/80)
Az alapsztori nem rossz, csak az a fránya kivitelezés.
A korképet nagyjából jól adja vissza a film. Vígjátéknak és kriminek is sajnos gyenge. Erőltetett, izzadtságszagú poénok, rengeteg üresjárat.
A 80-as évekbeli slágerek sem mentik meg a filmet a középszerűségtől.
Egyszer nézhető, a hasonló atmoszférájú Zimmer Feritől vagy Bujtor filmektől nagyon messze van.
Jóindulattal 5/10.
10/10
janderka 2023 febr. 13. - 20:58:26 10/10 Előzmény Blindmouse
(49/80)
Lehetséges. Én valamiért a nyolcvanas évek közepétől datálom a sárgaságot. De lehet, hogy inkább a díszkivilágítások miatt.
Blindmouse 2023 febr. 13. - 17:22:19 Előzmény janderka
(48/80)
2000 körül váltottak sárgára.. nyilván van átfedés, mert nem egy nap alatt cserélődött le sárgára mindenhol..
Ott van bizonyítéknak az 1987-es Zuhanás közben, pl, ott látszik a közvil színe a vége felé elég sokat. a rakparton pl kifejezetten zöldes.

Privát kopó.. 1993-as gagyi sorozat, ott is van éjjeli városban autózás némelyik részben, ott is látszik..
Még körbenézek miket találok hirtelen a gépemen hátha akad a kilencvenes évekből még. ..

10/10
janderka 2023 febr. 13. - 13:00:21 10/10 Előzmény Blindmouse
(47/80)
Lehet átfedés. Az első kép, ami a Dögkeselyűből van, az '82-es. De ez, a Ny.ny. már 1984-ben játszódik. A másik kettő viszont valszeg '70-es évek végi kép - így kevésbé adekvát.
Blindmouse 2023 febr. 13. - 11:48:39 Előzmény janderka
(46/80)
Egy szarrrt!!
Olyan nagyon haloványan zöldes árnyalatú volt a közvilágítás. 2000 után terjedt el ez a sárga borzalom.
Illusztráció: https://kortarsonline.hu/wp-content/uploads/2020/10/1014-2/Dogkeselyu_KO_photo_boxba_04.JPG
illusztráció2: https://ocdn.eu/images/pulscms/NDU7MDA_/b5e8d3a78942718c195bdc06e8ff6527.jpeg
és mégegy: https://storage.googleapis.com/welove-media/13/cbisz19740412076.inbox1600x528.jpg
Moszkva Tér c. filmben detto zavaró.
10/10
janderka 2023 febr. 13. - 11:26:16 10/10 Előzmény Blindmouse
(45/80)
A sárga fény az szerintem még oké, mert a nyolcvanas-kilencvenes években a nátriumos lámpák ilyenek voltak. Fehér(es) fény az az egy évtizeddek korábbi higanygőzlámpás időkre volt (és ledeknek köszönhetően mostanában lett újra) jellemző.
https://mut-mutato.blog.hu/2012/12/31/az_ufo-lampak_fenykora_tortenelmi_belvarosaink_es_a_modern_kozvilagitas_dilemmaja
Blindmouse 2023 febr. 13. - 10:50:36 Előzmény tibby87
(44/80)
Azt MINDEN magyar filmben elcseszik ami a 2000 előtti itthoni világot éjszaka próbálja megmutatni..
az isteni műszakban is ott az a rohadt SÁRGA közvilágítás VÉGIG, miközben 1992-ben játszódik a film.
3/10
tibby87 2023 febr. 13. - 03:37:07 3/10
(43/80)
Gagyi, béna. A díszletek teljesen életidegenek voltak (LED-es világítás minden utcában a 80-as években?! Kész röhej, hogy még erre se figyeltek oda). A sztori bugyuta, a színészek 90%-a ripacs (főleg a "kemény" zsaruk).
5/10
Qrogp 2023 febr. 12. - 16:05:53 5/10
(42/80)
veréb is madár 😃
Edmond Dantes 2023 febr. 09. - 17:27:38
(41/80)
A film csikorog és olyan rozsdás, mint a rendszer, amiben játszódik és amit kifiguráz ... nívótlanul.