Téma: Overlord

9/10
King Diamond 2019 jún. 15. - 21:14:03 9/10
(18/38)
SPOILER IS LEHET BENNE!!!
Nekem leginkább az tetszett, hogy végre nem egy szokványos partraszállásos filmet látunk, mert abból kaptunk/láttunk már jó(kat)t/eleget. Számomra pont, hogy hozzáadott egy jó nagy pluszt a második fele és a misztikum/fantasztikum behozatala. Ahogy már lentebb is említették páran, a Return to Castle Wolfenstein játék hangulatát jócskán megidézi, nekem még a Medal of Honor Allied Assaultot is nem egyszer eszembe juttatta/megidézte. A színészek hozzák azt, amit kell, érdekesség, hogy három Trónok harca-szereplő is játszik benne. Közülük Pilou Asbaek remekül hozta a német tisztet. A zenék (habár simán bele lehetett volna tenni a Sabaton Primo Victoria számát/részletet belőle, pont egy ilyen filmhez illő lett volna) és a magyar szinkron is rendben volt. Kellően feszült, izgalmas, szerencsére nem egy újabb egy kaptafára menő D-Day film. Aki így áll hozzá/ilyenre vágyik, annak valószínűleg nem is fog csalódást okozni. Ja, meg persze nem árt ismerni a fentebb említett két játékot is valamelyest, mert az is egész sokat hozzáad(hat) az élvezhetőséghez. Azt pedig, hogy Abrams megerősítette, hogy ez a film nem része a Cloverfield-univerzumnak, nem is bánom, nem kell mindent beletenni abba, csak mert misztikus/fantasztikus. Igaz, abból is még csak az első két filmet láttam (Cloverfield, Cloverfield Lane 10), a harmadik, Cloverfield Paradoxot még nem.
9/10
1/10
csontfej 2019 máj. 11. - 16:12:24 1/10
(17/38)
Hát ez valami kegyetlen rossz volt, végig a telefont nyomkodtam közben, borzasztó hiteltelen és zagyva.
10/10
marregisztraltamegyszer 2019 ápr. 29. - 15:01:10 10/10
(16/38)
Jó film, hangulat rendben van.
1/10
Bruce2000 2019 ápr. 05. - 12:20:55 1/10
(15/38)
Hát ez HORROR gyenge, sz@r....
kisgabest 2019 márc. 19. - 17:19:56
(14/38)
Kár hogy egy remek klasszikus játékot/ return to the castle wolfenstein / ilyen gyengén dolgoztak fel.
4/10
bitlisz 2019 márc. 06. - 17:20:40 4/10
(13/38)
Rég nem láttam ilyen rossz filmet.
Régebbi hasonló, de jó (akár) filmekből - partraszállós, háborús, horror, pl.: Ryan közl, A dolog, Memphis Belle, Szikla, stb... - összeollózták a legrosszabb részeket, kliséket, mai CGI-t tettek aká, nomeg a Black power-t.
Utóbbival semmi bajom nem lenne, de nyilvánvaló a szándék, csoda, hogy Oscarra nem jelölték...
Egy 5 éves értelmi szintjének megfelelő logiával elmenne, és még egy normális hentelés sincs benne.
Tiszta időpocsékolás.
10/10
Kuvasz1 2019 márc. 04. - 14:59:12 10/10 Előzmény pihes
(12/38)
Honnan tudjátok, ott voltatok? :)
7/10
tonijani@gmail.hu 2019 márc. 04. - 07:14:37 7/10
(11/38)
Maga a film nem olyan nagy durranás, van pár idegesítő klisé, baki benne, de aki játszott már a Wolfensteinnel, annak kötelező!!!! A hangulat miatt én felfelé kerekítek:
7/10
8/10
nriko 2019 márc. 03. - 15:34:27 8/10 Előzmény kinguci18k
(10/38)
Azért lehúzni, mert nem szereted a sci-fit/fantasyt/horrort nem szép dolog. Esetleg megindokolhatnád a 0 pont milyen filmesztétikai hibákat jelent, akkor volna értelme a pontodnak és nem lenne trollkodás. Én nem szeretem a zombis horror filmeket, így nem értékelem ezt a műfajt. Csak azért nem húzom le, mert nem nekem szól. Azokra hagyom, akik szeretik és van összehasonlítási alapjuk a véleményük megfogalmazásához.
8/10
nriko 2019 márc. 03. - 15:24:58 8/10
(9/38)
Tetszett, bár nem erre számítottam, és jobb szerettem volna, ha a valóságnál maradó háborús akció (kis drámával lett volna). (nem néztem a besorolását, csak megnéztem)
De jó volt. 8/10

Horror, mert nem csak véres jelenetek, hanem "szörnyek" is megjelennek benne, elrugaszkodva a realitástól, mint a zombis filmekben.

9/10
nikato 2019 márc. 03. - 10:26:40 9/10
(8/38)
Jó film! Tényleg voltak amúgy "szuperkatona" kísérletek. Sokban emlékeztet számítógépes játékokra. :-D Végén meglepődtem, hogy a tiezedest, a Russel-Hawn páros fia alakította.
Az, hogy afroamerikai katona volt a csatában, valóban baki volt.
Sz. Péter 2019 márc. 03. - 09:04:05
(7/38)
A Currahee-ra nem sok afroamerikai szaladgált fel, vagyis a 101-esben nem igazán voltak fekete katonák.
7/10
pihes 2019 márc. 02. - 14:49:42 7/10
(6/38)
Mindenki fantáziájára van bízva mit bír el, de ember kísérletek valóban voltak.
Leginkább túl van ez fantáziálva, de ez egy ilyen film!
Nem untam, a teljes hosszát bírtam.

7/10
1/10
kinguci18k 2019 márc. 02. - 08:33:17 1/10
(5/38)
Az emberi baromság határtalan.
Lásd.
:(
0/10
Smonika 2019 febr. 22. - 20:37:26
(4/38)
Akinek nem elég csak háborús borzalmakat látni egy háborús filmben, hanem még több szörnyűségre vágyik, az jól fog szórakozni.
Nekem sok volt.
9/10
Numizmatika Ezüst 2019 febr. 21. - 12:39:10 9/10
(3/38)
Király film!
8/10
sorozatneked.hu 2019 febr. 20. - 21:39:43 8/10
(2/38)
8/10

Először is azzal kezdeném, hogy a fenti portos leírás egy semmi. Nagyon röviden: egy kisebb csapatot beküldenek a frontvonal mögé (nem csak kettő katonát), hogy megsemmisítsenek egy adótornyot, ami zavarhatná a szövetségesek rádiójeleit a partraszállásnál. Aztán valami furcsaságot is felfedeznek a föld alatt. Másodszor: egy erős 8-ast adtam rá. Nekem nagyon bejött a film hangulata, ahogy keverték a második világháborús, nácis filmek zsánerét a fantasztikummal. Valami hasonlónak kellett volna lennie az első Amerika Kapitány filmnek is, csak hát ott kellett az ovis besorolás, hogy sokan bemenjenek a moziba. A film rögtön egy ütős, látványos és véres akciójelenettel indít. Aztán jön a feszült lopakodás ellenséges területen. Végül lassan fény derül a nácik titkára. Horrornak viszont nem mondanám, nincs benne több vér meg ijesztegetés, mint például a Ryan közlegényben. Aki kedveli a hasonló filmeket ne hagyja ki ezt sem, mert megéri az összes percét!
8/10
IWantSunshine 2018 nov. 11. - 00:29:40 8/10
(1/38)
Egész jó kis film volt, pláne moziban nagy vásznon surround hanggal. Nem mondom hogy tökéletes, de a műfaj kedvelőinek nem okoz majd csalódást szerintem. Kellően akciódús és véres :-), lángszóróval és Wolfenstein játék-atmoszférával. Nyolcast megért nálam. Remélem magyaroszági mozikba is megérkezik majd, egy megnézést megér szerintem.