Téma: Overlord

szavazat: 9/10 június 15. 21:14:03
június 15. 21:14:03
(20/20)
SPOILER IS LEHET BENNE!!!
Nekem leginkább az tetszett, hogy végre nem egy szokványos partraszállásos filmet látunk, mert abból kaptunk/láttunk már jó(kat)t/eleget. Számomra pont, hogy hozzáadott egy jó nagy pluszt a második fele és a misztikum/fantasztikum behozatala. Ahogy már lentebb is említették páran, a Return to Castle Wolfenstein játék hangulatát jócskán megidézi, nekem még a Medal of Honor Allied Assaultot is nem egyszer eszembe juttatta/megidézte. A színészek hozzák azt, amit kell, érdekesség, hogy három Trónok harca-szereplő is játszik benne. Közülük Pilou Asbaek remekül hozta a német tisztet. A zenék (habár simán bele lehetett volna tenni a Sabaton Primo Victoria számát/részletet belőle, pont egy ilyen filmhez illő lett volna) és a magyar szinkron is rendben volt. Kellően feszült, izgalmas, szerencsére nem egy újabb egy kaptafára menő D-Day film. Aki így áll hozzá/ilyenre vágyik, annak valószínűleg nem is fog csalódást okozni. Ja, meg persze nem árt ismerni a fentebb említett két játékot is valamelyest, mert az is egész sokat hozzáad(hat) az élvezhetőséghez. Azt pedig, hogy Abrams megerősítette, hogy ez a film nem része a Cloverfield-univerzumnak, nem is bánom, nem kell mindent beletenni abba, csak mert misztikus/fantasztikus. Igaz, abból is még csak az első két filmet láttam (Cloverfield, Cloverfield Lane 10), a harmadik, Cloverfield Paradoxot még nem.
9/10
szavazat: 10/10 május 25. 18:36:23
május 25. 18:36:23
(19/20)
A hozzászólás moderálva lett.
szavazat: 1/10 május 11. 16:12:24
május 11. 16:12:24
(18/20)
Hát ez valami kegyetlen rossz volt, végig a telefont nyomkodtam közben, borzasztó hiteltelen és zagyva.
szavazat: 10/10 április 29. 15:01:10
április 29. 15:01:10
(17/20)
Jó film, hangulat rendben van.
szavazat: 2/10 április 05. 19:53:16
április 05. 19:53:16
(16/20)
Lehetett volna ez egy jó film, de nem lett. Pedig bíztatóan indult , kb. a harmadáig egész ígéretesnek tűnt. Aztán a második harmadban még reménykedtem, de az utolsó harmad gyakorlatilag önmaga humortalan paródiájává tette az alkotást. A film olyan, mintha két külön ember rendezte volna az elejés és a végét. A színészi játék kifejezés gyakorlatilag barokkos túlzás a szereplőkkel kapcsolatban, a CGI pedig 20 évvel ezelőtt is nevetséges lett volna. ( „Kedvencem”, amikor a főszereplő rohan ki a felrobbanó létesítményből, és gond nélkül keresztül fut a földön fekvő hullákon.)
2/10
szavazat: 1/10 április 05. 12:20:55
április 05. 12:20:55
(15/20)
Hát ez HORROR gyenge, sz@r....
március 19. 17:19:56
március 19. 17:19:56
(14/20)
Kár hogy egy remek klasszikus játékot/ return to the castle wolfenstein / ilyen gyengén dolgoztak fel.
szavazat: 4/10 március 06. 17:20:40
március 06. 17:20:40
(13/20)
Rég nem láttam ilyen rossz filmet.
Régebbi hasonló, de jó (akár) filmekből - partraszállós, háborús, horror, pl.: Ryan közl, A dolog, Memphis Belle, Szikla, stb... - összeollózták a legrosszabb részeket, kliséket, mai CGI-t tettek aká, nomeg a Black power-t.
Utóbbival semmi bajom nem lenne, de nyilvánvaló a szándék, csoda, hogy Oscarra nem jelölték...
Egy 5 éves értelmi szintjének megfelelő logiával elmenne, és még egy normális hentelés sincs benne.
Tiszta időpocsékolás.
szavazat: 10/10 március 04. 14:59:12
március 04. 14:59:12
(12/20)
Honnan tudjátok, ott voltatok? :)
szavazat: 7/10 március 04. 07:14:37
március 04. 07:14:37
(11/20)
Maga a film nem olyan nagy durranás, van pár idegesítő klisé, baki benne, de aki játszott már a Wolfensteinnel, annak kötelező!!!! A hangulat miatt én felfelé kerekítek:
7/10
szavazat: 8/10 március 03. 15:34:27
március 03. 15:34:27
(10/20)
Azért lehúzni, mert nem szereted a sci-fit/fantasyt/horrort nem szép dolog. Esetleg megindokolhatnád a 0 pont milyen filmesztétikai hibákat jelent, akkor volna értelme a pontodnak és nem lenne trollkodás. Én nem szeretem a zombis horror filmeket, így nem értékelem ezt a műfajt. Csak azért nem húzom le, mert nem nekem szól. Azokra hagyom, akik szeretik és van összehasonlítási alapjuk a véleményük megfogalmazásához.
szavazat: 8/10 március 03. 15:24:58
március 03. 15:24:58
(9/20)
Tetszett, bár nem erre számítottam, és jobb szerettem volna, ha a valóságnál maradó háborús akció (kis drámával lett volna). (nem néztem a besorolását, csak megnéztem)
De jó volt. 8/10

Horror, mert nem csak véres jelenetek, hanem "szörnyek" is megjelennek benne, elrugaszkodva a realitástól, mint a zombis filmekben.

szavazat: 9/10 március 03. 10:26:40
március 03. 10:26:40
(8/20)
Jó film! Tényleg voltak amúgy "szuperkatona" kísérletek. Sokban emlékeztet számítógépes játékokra. :-D Végén meglepődtem, hogy a tiezedest, a Russel-Hawn páros fia alakította.
Az, hogy afroamerikai katona volt a csatában, valóban baki volt.
március 03. 09:04:05
március 03. 09:04:05
(7/20)
A Currahee-ra nem sok afroamerikai szaladgált fel, vagyis a 101-esben nem igazán voltak fekete katonák.
szavazat: 7/10 március 02. 14:49:42
március 02. 14:49:42
(6/20)
Mindenki fantáziájára van bízva mit bír el, de ember kísérletek valóban voltak.
Leginkább túl van ez fantáziálva, de ez egy ilyen film!
Nem untam, a teljes hosszát bírtam.

7/10
szavazat: 1/10 március 02. 08:33:17
március 02. 08:33:17
(5/20)
Az emberi baromság határtalan.
Lásd.
:(
0/10
február 22. 20:37:26
február 22. 20:37:26
(4/20)
Akinek nem elég csak háborús borzalmakat látni egy háborús filmben, hanem még több szörnyűségre vágyik, az jól fog szórakozni.
Nekem sok volt.
szavazat: 9/10 február 21. 12:39:10
február 21. 12:39:10
(3/20)
Király film!
szavazat: 8/10 február 20. 21:39:43
február 20. 21:39:43
(2/20)
8/10

Először is azzal kezdeném, hogy a fenti portos leírás egy semmi. Nagyon röviden: egy kisebb csapatot beküldenek a frontvonal mögé (nem csak kettő katonát), hogy megsemmisítsenek egy adótornyot, ami zavarhatná a szövetségesek rádiójeleit a partraszállásnál. Aztán valami furcsaságot is felfedeznek a föld alatt. Másodszor: egy erős 8-ast adtam rá. Nekem nagyon bejött a film hangulata, ahogy keverték a második világháborús, nácis filmek zsánerét a fantasztikummal. Valami hasonlónak kellett volna lennie az első Amerika Kapitány filmnek is, csak hát ott kellett az ovis besorolás, hogy sokan bemenjenek a moziba. A film rögtön egy ütős, látványos és véres akciójelenettel indít. Aztán jön a feszült lopakodás ellenséges területen. Végül lassan fény derül a nácik titkára. Horrornak viszont nem mondanám, nincs benne több vér meg ijesztegetés, mint például a Ryan közlegényben. Aki kedveli a hasonló filmeket ne hagyja ki ezt sem, mert megéri az összes percét!
szavazat: 8/10 2018 nov. 11. - 00:29:40
2018 nov. 11. - 00:29:40
(1/20)
Egész jó kis film volt, pláne moziban nagy vásznon surround hanggal. Nem mondom hogy tökéletes, de a műfaj kedvelőinek nem okoz majd csalódást szerintem. Kellően akciódús és véres :-), lángszóróval és Wolfenstein játék-atmoszférával. Nyolcast megért nálam. Remélem magyaroszági mozikba is megérkezik majd, egy megnézést megér szerintem.