Téma: Pandorum

6/10
g1672 2014 márc. 20. - 13:25:34 6/10
(184/224)
A hangulata fogott meg leginkább a filmnek, kicsit groteszknek és már-már parodisztikusnak éreztem egy-egy jelenet miatt (pl. a már említett harc a fõgonosz és "földmûvelõ" között, a szörnyek túlzottan hatni akaró mozgása és viselkedése miatt). Vannak filmek, amelyeknél nem tudom eldönteni, hogy valami bénaság vagy inkább önirónia, humor. Mindegy, a befejezése úgy-ahogy helyre hozta a filmet, vagyis hogy a paranoia végül is beigazolódott.
5/10
kofak 2014 márc. 17. - 12:59:36 5/10 Előzmény idonotknow
(183/224)
Ez az egyik legnagyobb tévedés, még a leghulladékabb filmek is érdemelnek kritikát. Fogalmazd meg mi nem tetszett benne, hogy mások legalább reagálni tudjanak a felvetett dolgokra.
5/10
kofak 2014 márc. 17. - 12:57:30 5/10 Előzmény kofak
(182/224)
Spoilert nem sajnálva: No, befejeztem, csak elfelejtettem írni. :D Hát-hát, nem is tudom. Ugye elsõdlegesen ez egy horror, fõleg a jumpscare-re mennek talán pont úgy a 35-40. percig, ami eléggé undorító és idegesítõ. Bár ebbõl mintha kevesebb lenne késõbb. Viszont ezekkel az idegen lényekkel nem nagyon tudtak mit kezdeni, õk csak üvöltöznek és futkároznak, szóval a végére eléggé "eltûnt a varázs" (ha lehet ilyet mondani ezzel a filmmel kapcsolatban).

Voltak szerintem egyenesen szánalmas jelenetek is, pl. mikor a végén párbajozik a pali a nagyfõnökkel. Eddig szétszedtek mindenkit azonnal, még ki sem jött a kapszulából, de már zabálták, itt meg fegyvert dob neki 1v1-hez. Na mindegy. A másik szál végig érzõdött, hogy nem a valóság, hanem az elméjében van zavar, az volt a kérdés, hogy akkor mirõl lehet szó. Az egyedüli meglepetés, hogy õ tette ezt az egészet, igaz ez sem akkora, mert úgy a közepétõl egyre gyanúsabb az egész helyzet. Az pedig, hogy kiderül hol vannak, szintén nem nevezném hatalmas wtf pillanatnak, mert semmilyen utalás nem volt rá, semmilyen felvezetés, csak hirtelen megkaptuk.

Összességében egyszer meglehet nézni, fõleg ebben a kategóriában. Közepesnek mondanám.
5/10
kofak 2014 márc. 15. - 16:06:09 5/10
(181/224)
A 35. percnél tartok. A hangulat tetszik, a sztori nem tûnik rossznak horrorhoz képest, de ezek a folyamatos, undorító jumpscare-ek már nagyon idegesítenek. Remélem nem ebbõl fog állni a film.
6/10
alien1976 2014 márc. 05. - 22:00:03 6/10
(180/224)
Hú de nagy lelkesedéssel ültem neki. Hisz a sztori nagyon jónak tûnt elolvasva. De sajna egy kicsit csalódnom kellett. A történet jó volt, de valahogy az egész hibázott. A hibernált bácsik, nénik ébresztéskor leesnek egybõl. Miért nem lehetett fekve hibernálni? Talán nem lett volna olyan látványos az ébredés? Lehetne még sok ilyet mondani, de inkább kihagyom. Voltak benne fura jelenetek amit nem tudtam hova tenni. Az egészet olyan kapkodónak találtam. A végét ügyesen behozták, de ennyi.
6/10
tesz-vesz 2014 febr. 02. - 00:59:20 6/10
(179/224)
egész jó scifi, nagyon tetszett a lézeres borotva
pár klisét (szem kinyílik azonnal) meg az amazonka kungfu harcát ki kellett volna hagyni.
meg a bolond tizedest a végén redukálni; meg a szörnyeteg ernõt, aki lovaiasan odadobja a párbaj elõtt a dárdát, szóval ilyeneket ki kellett volna hagyni,
azt mondja a szörnyre a csaj, hogy ne öljék meg mert még gyerek, hát azt hittem kitépem a hajam, ugye ez a csaj volt az, aki mindig kungfuzott a film elején beszélgetés helyett.
- hol van a hadnagyod?
- õ nem az én hadnagyom (??? valamirõl lemaradtam megint, miért is utálja hirtelen a srác? ja mert én azt hittem a feleségét találta meg a frigóban, mivel vmi családi részlegbe voltak)

szóval nagyon jól indul a film, de kicsit-nagyon idiotizmus lesz belõle a végére, szerencsére a legeslegvége nagyon jó
de még így is jobb, mint a prométeusz.
1/10
fraktál 2013 dec. 13. - 20:13:27 1/10
(178/224)
Ez a film csúcssz*r! Ha lehetne mínusz pontot adni, akkor mínusz 10-et adnék.
k11zoltan 2013 nov. 20. - 21:55:59
(177/224)
Nem rossz film, de olyan egyszernézõs féle. Nem azért mert nem jó, de ha már tudod a végét akkor nem olyan érdekes.
3/10
idonotknow 2013 nov. 15. - 22:56:37 3/10
(176/224)
Az alapötlet igencsak érdekes, kreatív és tele van potenciállal. DDDDDDDDDDE!

Ez a film valami borzalom. Egyszerûen lusta vagyok leírni hogy mennyi minden rengeteg dolog miatt kap ez a film 3 pontot. Nem, nem érdemli meg hogy rendes kritikát kapjon. Senkinek nem ajánlom, idõpocsékolás...
9/10
fenrir 2013 okt. 14. - 02:37:01 9/10
(175/224)
igényes horror/sci-fi. a szörnyek sablonos mozgása miatt kap "csak" 9-et.
merkel 2013 aug. 15. - 08:17:04
(174/224)
Ez tényleg egy jó és ötletes film, illetve történet. A vágás meg hasonlók tényleg nem a legjobbak - bár lehet, hogy pont így a jó, és a szörnyek is egész jól meg vannak csinálva -, de amúgy végig érdekes, van benne több nagyon jó rész is, például amikor elmagyarázza az egyik szereplõ, mi is történt velük. Az a rész is tetszik, amikor elköszön tõlük a Föld.
1/10
antimason 2013 aug. 01. - 19:20:55 1/10
(173/224)
Vacak.
1/10
Meklód fia 2013 aug. 01. - 18:32:30 1/10
(172/224)
hogy ez jó film? A kamerás aki felvette remegõgörcsöt kap mikor történne valami izgalmas, de a vágó is pont úgy vágta, hogy semmit ne lehessen kivenni a jelenetekbõl. Így aztán nagyon élvezetes volt addig a fél óráig ameddig ezt nézni bírtam...
9/10
Zsolt_ 2013 aug. 01. - 14:55:51 9/10
(171/224)
Én a jó film kategóriába soroltam. Valószínûleg ebben bent van az is, hogy elvétve látok nézhetõ filmet. Amit ma csinálnak film címmel az vagy propaganda vagy egy vizuális inger bármi ötlet nélkül.

Ennek a filmnek volt egy remek alapötlete.
A kivitelezés az tény, hogy erõsen alulról súrolja az elégségest.
Azt, hogy a rendezõ vagy a díszlettervezõ volt béna nem akarom megítélni. Én nem ijedtem meg inkább kíváncsi voltam. Aztán eszembe jutott az Idõgép címû film ahol a békés eloikat eszegetik a morlockok. Bár sok filmhez hasonlították ezt a filmet szerintem az alapötlet az Idõgép lehetett.
Nagyjából amikor erre rájöttem már csak az érdekelt, hogy mennyi idõ telt el a fagyasztóban hogy lezajlott az evolúció, ami kialakította a morlock közösséget, aki a ritkásan ébredezõ eloikat eszegetik. És ha valamelyikük elhullik akkor egymást is. Tökéletes újrahasznosítás.

Olvastam, hogy páran nem kaptak választ, honnan jöttek a szörnyek, és mennyi idõ telt el... Hát úgy 9xx év telt el, mert egyszer kiírták. És az is kiderült, hogy az evolúció gyorsítónak köszönhetõen alakultak ki a morlockok.
És az 1200 túlélõ elvileg bõven elég génálomány az újranépesítésre. Persze mellõzni kell a válogatást. :-)

Bár én a történetben egy teljes pusztulásos lezárásnak jobban örültem volna. Valódibb lett volna. :-)
9/10
wavrekordz 2013 aug. 01. - 12:41:24 9/10
(170/224)
A film nem hibátlan, viszont a feltett kérdéseidre kivétel nélkül választ ad... hogy kerültek oda, mit esznek, mit keres egy földmûves a hajón stb... ezek alapján nem is tudom Te mit néztél :P
olahmiki1959 2013 aug. 01. - 05:43:25
(169/224)
Ez egy elképesztõen rossz film, - pedig az alapötletet tekintve nagyon jó lehetett volna, - de ami a megvalósítást illeti, gyakorlatilag értékelhetetlen.
A legelsõ probléma az ûrhajó formája, felépítése, és belsõ berendezése.
Az ûrhajó formája - a cirkalmas, össze-vissza tekergõ, kiszögelésekkel, a hajótestbõl kiinduló körgyûrûkkel, kifelé meredõ, funkció nélküli rudakkal, állványzatokkal, eklektikus formákkal - teljesen alkalmatlan csillagközi utazásra, bármilyen kisméretû aszteroidával, vagy a világûrben keringõ, akár kavicsméretû kõzettel való ütközéskor végzetes sérülést szenvedhet a burkolat, letörhetnek róla darabok, alkatrészek, egy bolygóra való leszállásra pedig végképp alkalmatlan az egész szerkezet, úgy, ahogy van.
Szürrealista festményre megfelel, ûrutazásra még viccnek is rossz.
(Az Alien-filmek zsenialitása mellett, az azokban szereplõ ûrhajók is eléggé neccesek, ami a praktikumot, és a valódi használhatóságot illeti...)
A hibernáló kapszulában való felébredéskor, amikor kinyílik a szerkezet, és a félig kába ûrhajós kikászálódik belõle, az a legelsõ lépés, hogy kb. 20 centi magasságból lezuhan a betonra.
Ne már!!
Az ûrhajók tervezõi nem gondolnak arra - majd annak idején, - hogy a mély álomból felébresztett ember esetleg ne verje össze magát rögtön az elsõ percben???
Az ûrhajó belsõ berendezése, szerkezete tele van kiszögelésekkel, sehová sem vezetõ folyosókkal, egy elhagyatott gyáróriás belsejéhez hasonlító vastraverzekkel, hatalmas kihasználatlan terekkel, beugrókkal, hihetetlenül bonyolult, átláthatatlan labirintusokkal, logikátlanul elhelyezett szintekkel, részlegekkel, stb.
A zombi-szerû lényekrõl nem derül ki, hogy hogy kerültek oda, és fõleg: MIVEL TÁPLÁLKOZNAK ÉVEK ÓTA?
Idõnként elkapnak valakit, és felfalják?
Rengetegen vannak, minden nap jut nekik zsákmány, hosszú éveken keresztül?
Honnan szereztek - nem csak õk, hanem a többi szereplõ, a lány és a bennszülött srác is - ókori fazonú, vagy fantasy filmekben látott szúró és vágó fegyvereket, lándzsákat, tõröket, EGY ÛRHAJÓ FEDÉLZETÉN???
Ezt hozta a Mikulás, vagy a nyuszi Húsvétkor?
A verekedések, közelharcok alkalmával hõseink rendszeresen leesnek több emeletnyi magasságból vasbeton padlókra, lépcsõkre, nekicsapódnak fémoszlopoknak, vastraverzeknek, és nagyobb sérülés nélkül megússzák a dolgot.
a valóságban az elsõ ilyen esés után lecsengetnék a menetet...
A bennszülött srácot úgy vették fel az ûrhajó személyzetének tagjai közé, hogy egy szót sem tud angolul.
Ez teljesen életszerû, hiszen ha váratlan helyzet adódik, akkor a kiadott parancsokat nem fogja érteni, és ha lát egy üvöltõ alakot, nem fogja tudni, hogy menekülnie kell, vagy csak a kajaosztáshoz kell jelentkeznie.
Nóóómális????
Forgatókönyvírókámat körberöhöghették, amikor idáig értek a történet olvasásában...
Nem folytatom a teljesen logikátlan, dühítõ, vagy éppen megmosolyogtató epizódok ömlesztve történõ felbukkanásának a felsorolását, annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy a vágót, - akinek a minõsíthetetlen munkája miatt a film 90 százaléka szinte élvezhetetlen, - és a hangmérnököt, - aki miatt a háttérzaj, a hangeffektusok és a zene elviselhetetlenül hangos volt, a beszéd viszont halk, - hosszabb idejû várfogságra ítélném, kenyéren és vízen, és naponta ötször megnézetném velük ezt a rettenetet.
Csak azt tudom remélni, hogy szegény Dennis Quaid-nek és Ben Fosternek legalább anyagilag megérte, hogy szerepeltek ebben a borzalomban.
Tom Taylor 2013 júl. 31. - 23:57:12
(168/224)
Antje Traue nagyon "baba"!
Piszok dögös a spiné!
10/10
csanyi82 2013 jún. 14. - 23:45:03 10/10
(167/224)
Szinte tökéletes film. Alien rajongóknak kötelezõ ! 9/10
1/10
oimuka 2013 jún. 10. - 17:05:34 1/10 Előzmény merkel
(166/224)
Unalmas, nézhetetlen, ócska , sz@r.
merkel 2013 máj. 27. - 12:03:06
(165/224)
Szerintem érdekes film, bár sok mindent nem értettem és nem tetszett annyira benne, de így is
10/9
Remélem, ismétlik még.