Téma: Pesti srácok

Bertoo 2019 febr. 22. - 10:39:53 Előzmény Johann
(2/2)
A darab 6 évig futott. Még 2017 őszén is játszottuk vidéken és felvidéken is. Nekem személy szerint szerelem volt a darab nagyon sokáig. :) Üdv, Galát Norbert ( Levi )
9/10
Johann 2013 nov. 28. - 10:20:00 9/10
(1/2)
Tavalyelõtt októberben volt az õsbemutatója ennek a musicalnek az Újpest Színházban (tehát nem decemberben, mint ahogyan itt szerepel), értelemszerûen az '56-os forradalom kitörésének évfordulójához közeli dátumra idõzítették. Az Újpest Színházban ennek különösen nagy jelentõsége van: Dózsa László, az intézmény vezetõje (fõrendezõje) kis híján szó szerint az életét adta a forradalomért. (Tulajdonképpen így is azt teszi, egy másik értelemben.)
Azt hiszem, az elmúlt években Újpesten létrejött elõadások közül ez (és Sarkadi Imre Elveszett paradicsoma) maradt legtovább mûsoron és élte meg a legtöbb elõadást, ez is sok mindent elmond a mû sikerérõl. (Bár nyilván ebben az is közrejátszhatott, hogy sok fiatal tehetséget felkarolt és szerepeltetett a mûben Harsányi Gábor rendezõ, akik egy egészen új korosztályt is bevonzottak az Újpest Színházba.) S ha már a mû sikerét említettem, kitérek arra is, hogy - talán egyedüli Újpest Színház-produkcióként - egyszer egy igazi fõvárosi kõszínház is mûsorára tûzte: az Új Színházba jutott el tavaly márciusban a Pesti srácok (abban a bizonyos átmeneti hónapban, amit a Forrás Színház Szamártestamentum címû elõadásának fórumában már részleteztem). A sors furcsa játéka, hogy éppen ez a musical futott be ekkora karriert - meglátásom szerint az Újpest Színházban ennél fajsúlyosabb produkciók is születtek az elmúlt években. Pl. Németh László Bodnárnéjára gondolok, vagy a már említett Sarkadi-mûre, vagy éppen Gyurkovics Tibor tragikomédiájára, a Nagyvizitre. Többen is azt hittük, esetleg ezek egyike jut majd el az új Új Színházba. Ezzel együtt természetesen ezzel a musicallel sincs semmi baj - csak éppen más mûfaj. A cselekménye pedig valóban tartogat egy jókora csavart a végére. :) Kár, hogy idén már nem adták elõ. Akár minden októberben elõ lehetne venni Újpesten.