Téma: Préda

buncow 2023 dec. 05. - 22:13:54 Előzmény capt.nemo
(34/34)
Igen, elég minőségi a kivitelezés, kellemes a képivilág, jó nézni. Maga a film se rossz összességében, bár nem hagyott mély nyomot bennem, de az igen, hogy mennyire kitűnt a sok túlszaturált, kétszínű mesterségesnek ható katasztrófák küzül, ami a 2010-es évek elejét jellemezte, bár ezt a filmet 2018 körül forgathatták, de akkoriban se volt sokkal jobb a helyzet, igaz a túlexponált remegő kamerás felvételek visszaszorulóban voltak legalább. Szóval jó volt nézni, mint egy 90-es években forgatott filmet, emiatt akár 10 pont is lehetne, az 5 pontos történet miatt átlagosan egy 7 pont körül ér a film szerintem.
4/10
Ivy00 2022 júl. 03. - 02:36:37 4/10
(33/34)
Megint egy olyan film, ami lehetett volna akár jó is... Bár nem kedvelem az olyan filmeket, amelyek a természet vadállatait úgy mutatják be, hogy 0-24-ben csak az emberre fenik a fogukat, de ezt elnéztem volna, ez esetben úgy-ahogy még meg is magyarázták.
SPOILER
Addig egész érdekesen alakult a sztori, míg a lány vissza nem megy a mobiljáért. De nem hogy visszavinné biztonságosabb helyre, hanem a veszélyzónában, méterekre az aligátortól próbál telefonálni. Mondjuk az ilyen filmekben ritkán fordul elő racionális gondolkodás... Innentől sajna gyűlnek a problémák, és nem csak a szereplők számára.
A ház alagsorába gondolom, direkt építettek olyan lyukakat a falakba, amelyeken keresztül akadálytalanul ömölhet be a víz, és a krokodilméretű vízelvezető cső is egy aligátorveszélyes helyre (folyóba) vezet. A rajta lévő rácsot gondolom az aligátorok rágták ki...
Amikor hőseink végre megmenekülnének a hüllőktől, nekiállnak kint gázolni a vízben. Addig bárki bement a vízbe, szinte azonnal elkapták az aligátorok, de még a csónakból is kikapták, apát és lányát nem.
"Természetesen" a gát is akkor szakad át, amikor hőseink vègre csónakba szálhatnak, nyilván azért, hogy ott kössenek ki, ahonnan elmenekültek. Itt már fogtam a fejem.
Ja, apukának sikerült úgy fixálni a nyílt törését, hogy különösebb gond nélkül szambázik utána kutyástul (azért néha fájdalmas képet vágva), sőt, egy kar leszakítàsa se nagyon kottyan meg neki, pedig szerintem más simán elveszítené az eszméletét. Végül kétlem, hogy hurrikán idején felszállnànak a helikopterek, kivéve, ha meg kell érkezni a film végére.
Sokkal jobb és érdekesebb lehetett volna a film, ha mondjuk aligátorok nélkül szimplán a természettel, vagy esetleg rossz emberekkel kell megküzdeni a szereplőknek, és ha nem akarnak túl sok vad fordulatot belezsúfolni.
9/10
capt.nemo 2022 ápr. 14. - 23:27:43 9/10
(32/34)
a maga kategóriájában (krokodilos/aligátoros) ez a legjobb film. az igényes cg-t túl bírom amikor komplett ház(ak)at felépítenek az utolsó szögig stúdióban hogy az egészet elárasszák. és felettébb 'kellemes' lehetett leforgatni is. (egy ilyen filmnél pont nem az érdekel milyen erővel harap egy aligátor, vagy milyen hangot hallat, arra ott vannak a természetfilmek.)
5/10
sexykex 2022 ápr. 09. - 13:04:16 5/10 Előzmény DUNAWÖLD
(31/34)
Szívesen! Time is money.
DUNAWÖLD 2022 ápr. 08. - 22:19:55 Előzmény sexykex
(30/34)
😁👍 Kösz! You save us time
4/10
Dörflinger 2021 júl. 04. - 23:20:14 4/10
(29/34)
Ezerszer lerágott csont a sztori. Volt már földalatti szörny, őslény, cápa, Alien, és még Valami is... Most éppen krokodilok. A megjelenítés elég jó, de a történet nagyon hitvány. 4/10
Remélem a film forgatása előtt, vagy után, kaptak a szereplők tetanuszoltást, mert anélkül biza nem lesz 2. rész.
6/10
Tonyka82 2021 máj. 11. - 20:02:21 6/10 Előzmény tesz-vesz
(28/34)
Én is olvasok könyveket,proli.Mégsem untatom a jónépet,végiggörgetni nehéz az esszédet.Mutterod azért szerette a zsirkrétámat:-)
1/10
offtopic
tesz-vesz 2021 máj. 11. - 17:35:03 1/10 Előzmény Tonyka82
(27/34)
csak a magad nevedbe beszélj proli, vannak mesebeli lények, akik KÖNYVEKET is olvasnak néha, tudod hgyerek. persze meglepő lehet a sok karakter annak, aki a zsírkrétához szokott, meg a képregényekhez.
6/10
Tonyka82 2021 máj. 10. - 18:43:37 6/10 Előzmény tesz-vesz
(26/34)
Szerinted mind a 9999 szavad végigolvassa valaki? Röviden,tömören.Kutya nem kiváncsi 20 perces litániára.
sadrok 2021 ápr. 27. - 18:40:06
(25/34)
Nos, én nem akarom elképzelni....
5/10
sexykex 2021 márc. 31. - 15:20:55 5/10
(24/34)
Ha engem ennyire összeharapdálnak a krokik, órákig ordítottam volna vagy elájulok a vízbefúlás előtt. Így viszont – mivel dolgozott az adrenalin – sokat tanultam a dögökről. Olyanokat, hogy a haslövés krokó ellen nem igazán hatásos, sokkal jobb, ha kiszúrjuk a szemét. Ha egyedül van, csak pörget, mert még a karunkat se képes letépni – ezért mindig legyen nálunk néhány fáklya. Csak akkor menjünk a dögök közé, ha vadabbak vagyunk, mint ők, vagy gyorsabban úszunk a víz alatt. Nyugodtan beszarhatunk a krokodilok közelében, mert elég rossz a szaglása, viszont remekül lát és még jobban hall. Ezért én nem beszélgetnék, nem csapkodnék, hanem egyszerűen meghalnék a félelemtől. Sokkal egészségesebb, mintha vízbe fojtanak, vagy ketten-hárman széttépnek. (Láttam már még ettől is rosszabb filmet, ezért jár neki egy ötös.)
6/10
Tonyka82 2020 dec. 22. - 10:46:36 6/10
(23/34)
Tipikus:1 szer elmegy.
6/10
offtopic
kettyo 2020 dec. 18. - 17:50:22 6/10 Előzmény tesz-vesz
(22/34)
Nyilván nem egy realista film, de hát nem sok akciófilmet tudok mondani ami az lenne. Most hirtelen csak az Utolsó ház balra jut eszembe, mint viszonylag valószerű akciófilm, mind a karaktereket, mind a cselekményt illetően. De van itt nekünk pl. egy Rambónk is ugye aki simán leszed egy helikoptert egy darab kővel :)
6/10
kettyo 2020 dec. 18. - 02:50:18 6/10
(21/34)
Izgalmas film, mégha a krokodilok mozgása nem is életszerű. Tudtommal lesből, hirtelen szeretnek támadni, nem járőröznek, mint a filmen.
1/10
tesz-vesz 2020 nov. 01. - 21:00:42 1/10
(20/34)
nevetségesen szánalmas film, egy az hogy a CGI tényleg egész jól sikerült, node attól még nem kell agyhalott filmet csinálni. a krodilok nem tudnak úgy hörögni és ordítani mint a t-rex meg az emlősök. párzáskor van hörgő hang, támadáskor nemigen.

A csajt 3x-4x megharapják a krokodilok és semmi baja, mintha csak egy karcolás lenne, vagy az se. az oké, hogy a krokodil nem tudja szétnyitni a száját, mert alig van rá izma, node összecsukni azt nagyon is tudja, azt szétfeszíteni nem lehet, és úgy nem is engedi el a prédát, ha ki nem harapott belőle valamit. vagy meg nem fullasztotta. Az ember átlagosan 60-80 barral tud harapni, az alligátor teknős 1004 barral szétharapja a kókuszdiót gond nélkül, amerikai krokodil - 2125 baros harapás, Nílusi krokodil - 5500 bar, Sós vízi krokodil - 7700 baros harapás. összehasonlítva a bikacápa - 1250 bar. medvék kb 850 - 1250 bar, hiéna 1100, tigris 1050, oroszlán 690 bar, nagy fehér cápa 670 bar, kutyák 400-500 bar max.

Azt érdemes tudni, hogy kb. a krokodiloknak és az aligátoroknak van a legerősebb harapásuk a világon.
Maga az alligátor harapása olyan erős, hogy azt mechanikus segítség nélkül nem nagyon lehet szétfeszíteni. Egy aligátor harapása lazán elérheti egy indexes cikk szerint a 147,6 kg/cm2-t (a kanyarban sincs a bordás krokodiléhoz), ami egyébként kétszer annyi, mint amennyi a koponya összezúzásához kell. Tehát, ha egy aligátor ráharap valakinek a fejére, az utána már sok mindenen nem fog töprengeni.
egy másik forrás szerint a mississippi aligátor harapáserőssége meghaladja az 1 tonna/cm2-t
(valószínű az indexes elírta, mert az ősi kajmán harapása héttonnás volt, tehát több mint négyszer erősebb, mint az állatvilágban valaha mért legerősebb harapás. Az eddigi rekorder egy modern bordás krokodil volt, melynek harapási ereje 1,6 tonna.)

a csajnak a film végére már hiányoznia kéne mindkét karjának, és a felsőteste felének, de ő még úszóversenyt rendez a film végén.

láttam már videót hogy leharapták az aligátor lábát és nem látszódott rajta fájdalom, itt meg egy jelzőfálykával megbökik a kitalált aligátort és nyüszítve elengedi a prédát, aki csúcsragadozónak képzeli magát.

Az embernek sosem sikerült 6,5 kilométer/óra fölé vinni az úszósebességet. a krokodkil 35 km/h-val úszik, az aligátor kb 32 km/h-val. A csajt mégse tudják sose utolérni. érdekes. és hihetetlen irritáló, hogy miután átúszik a csaj a CGI krokodilok között, akkor belefeszít a kamerára és nagyvilágba ordít valami olyasmit, hogy: "ÉN VAGYOK A CSÚCSRAGADOZÓ!" szerszámokkal és fegyverekkel babám, nem a puszta kezeiddel. röhejes, nem is tudtam hirtelen, hogy elrögöhjem magam vagy fogjam a fejem az ostobaságon.
J. Boltnak futás közben sikerült elérnie a lenyűgöző 44,7 kilométer per órás sebességet jó koktélokkal.
https://24.hu/elet-stilus/2016/04/17/azt-hitte-hogy-gyorsabban-fut-mint-a-krokodilok-akkor-rossz-hirunk-van/
. gyorsabban futhat, mint az ember nagyon rövid távon

ami még borzalmasan zavart a töménytelen hülyeségen kívül, az a kristálytiszta víz. ilyen víz még óceánban sincsen. hát még egy áradásnál, ahol földszínű a víz, olyan zavaros meg sáros.
5/10
doktormacko1 2020 ápr. 09. - 21:59:45 5/10
(19/34)
5 /10 Nem szeretem a horror filmeket .
7/10
tompili 2020 febr. 18. - 21:44:45 7/10
(18/34)
Egyszer simán meg lehet nézni, ahhoz elég izgalmas és látványos is.
k11zoltan 2020 jan. 03. - 22:48:44
(17/34)
Gyenge.
3/10
Gaen 2019 dec. 09. - 16:09:47 3/10
(16/34)
:D Spoiler, de hálás leszel érte: A csaj elhagyta a mobilját ott, ahol az aligátor kószálhat. Rálátnak. Megszerzi, de ahelyett, hogy gyorsan visszaindulna vele a fedezékbe, ott azonnal helyben kezdi el felhívni a 911-et. Ekkor hall valamit, és még mindig nem a fedezék felé veszi az irányt, hanem még jól meg is kukkantja a zaj forrását, ami nyilván nem egy kiskakas, hanem az aligátor.

De legalább a CGI-ban nincs hiba.
1/10
Isti1991 2019 dec. 04. - 14:35:41 1/10
(15/34)
Nem szokásom lehúzni filmeket, ez kritikán aluli!
A tájat "szépen" kidolgozták, akarom írni pontosabban a vihart, de...ez így ennyi.