mihenike 2021 dec. 10. - 07:21:08 Előzmény libra26
(689/929)
Szia :) Lemaradtam mint a borravaló, szóval egyszerre néztem meg 8 részt, úgyhogy az agyam rendesen lefáradt, de muszáj volt, különben sosem érem utol a cukorovai tempót ... :)
Ismét a kronológiát figyelmen kívül hagyva ...
1. Amikor Gaffur menekülőre vette, mert azt hitte, hogy a katonák Hatip meggyilkolása miatt keresik ... - nos én akkorát nevettem szegény emberen ... De nem is értettem az alapproblémát, hiszen tudjuk, hogy volt katona, mert Yilmazzal a katonaságnál ismerkedtek meg, ezért vette Yilmaz es Zühleya Cukurova felé az irányt, miután Yilmaz lelőtte Velit ... na mindegy, ez már történelem (ide-s-tova 4 éve történt)
2. Demirem meghallgatta a kérésünket, miszerint zárják már le ezt a "kinek a fia Adnan" c. drámát... Oda hívta a birtokra az újságírókat es mindent (majdnem mindent..) kiteregetett Adana elött ... - hát mondom ilyen nincs... - másnap persze megírta a helyi Bors magazin - mintha legalábbis Brad Pittről és Angelina Jolieról lett volna szó, vagy bármelyik másik celebről ... :) haha :)
3. Persze Yilmaznak sem kellett több és elvitte Adnant/Yilmazt, mivel Ő a vérszerinti apja - ezt Szááááánijjjjeee végig nézte, de nem szólt semmit ... - ki is folyt az agyam, hogy ott volt körülbelül 50 ember a birtokon és Y. csak úgy elsétál a gyerekkel ... - persze Z. tudta nékül ..., kérdezem Én, hogy akkor Ő mennyivel jobb, mint Demir ...???? ja igen, semennyivel ....
4. Demirem Gültent hibáztatja és elüldözi a villából, ahonnan Fekeli menti ki - Ezt Gaffur egy cseppet sem bánja, inkább vigyék el Gülten, minthogy őt és Saniyét kidobják a birtokról, hiszen Gülten már majdnem Fekeli menye ... Oh Allah!!! valóban :) :) :)
5. Közben az egész város a kis Adnant keresi, akivel Yilmaz fel s alá sétál a városban, de senki sem "kapja el" őket, hanem Y. magától viszi vissza a gyereket, mondván, hogy nem akarja a gyereket elvenni az anyjától ... - én meg közben fogom a fejem es Allahot szólítgatom ... haha :)
6. Nem tudom, hogy az a jelent meg van-e, hogy a borbély bácsi üldögél a "fiúkkal" a padon és azt mondja, hogy "én már nem értek semmit, én már elvesztettem a fonalat" - Együtt érzek veled, gondoltam magamban :)
7. Fikret lett az ügyeletes adanai Hős, amikor is elkapta az ankarai bűnözőt! Behice nagy "lebuktatási" kísérlete balul sült el, hiszen Fikretnek valóban vannak égési sérülései és a hamis útlevelet is jól megmagyarázta ... Fikret nekem továbbra is gyanús, nem tudom, hogy mi köze lehet Adnan Yamanhoz ...? vagy valóban csak azért gyülőli őt meg Demirt, mert miattuk szenvedett Fekeli ... ?????
8. Fekeli és Hünkár végre rászánták magukat, hogy 40 év után összeházasodnak :) Juj de jó ... vagyis juj de jó lett volna :) - oké, megértem, hogy a színésznő akart távozni a sorozatból, de akkor kiírhatták volna őket együtt Fekelivel, mert azóta én minden részen bőgők... ilyet én még nem éltem meg török sorozat nézése közben :(
9. Tehát Hünkár nyomozott Behice után... sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz, hogy Behice a "fekete özvegy", aki megölte a férjeit ... Amikor Hünkár elindult a találkozóra, már lehetett sejteni, hogy innen már többet nem tér vissza, ahogy ránézett Saniyére és a házra ... és ugyebár írt egy levet Demírnek ... ezzel jól előkészítette a forgatókönyvíró a "terepet" ...
10. Remek ábrázolás volt, ahogy a két nő találkozott... az ördög és az angyal .. Hünkár fehérben, Behice feketében ... :( Hihetetlen, hogy Behicénél éppen volt egy kés ... Ez tényleg beteg. Azt hiszem erről a jelentről felesleges is bármit is írnom, hiszen annyira jól megcsinálták... Én meg akkor kezdtem el bőgni, amikor Demirem rátalált Hünkarra ... na azóta minden Hünkáros jeleneten kiborulok ...
Gratuláció a forgatókönyvírónak (Nagyon érdekes volt, hogy amikor el kezdték keresni Hünkárt akkor bemondatták a hangosbemondóba a városban... na ilyet sem láttam még, mindennap tanul valamit az ember lánya)
Azize nagyi is 40 év után látta be, hogy Hünkár Fekelit szereti és mondta Fekelinek, hogy szöktesse meg a kislányát ... :(
11. Behice tényleg nagyon félelmetes, ahogyan manipulálja Müjgant ... és ahogy kitervelte, hogy rákeni a gyilkosságot Sevdára ... kapóra jött neki, hogy 1 nappal korábban Hünkár elvitte a borítékot Sevdának es kicsit összeszólalkoztak ...
12. Fikret felment Demir irodájába ... először nem értettem, hogy miért és , hogy mit hozott el onnan, de aztán kiderült, hogy a Müjganról szóló levelet hozta el... Apropó, szerintem Fikretnek tetszik Müjgan :)
13. Én még mindig nem fogtam fel, hogy Hünkár anyánk meghalt ..
14. Úgy látom, hogy Zühleya egy pillanatra elbizonytalanadott ebben a nagy gyászban ... hiába mondogatja, hogy nem szereti Demírt, szerintem mostmár valami elindult benne ...
15. Sevda nénit felmentették hála Allahnak ...
10/10
Bay Yanlış 2021 dec. 06. - 21:00:07 10/10
(688/929)
Szomorú, de gyönyörű volt a mai rész. A rendező nagyon szépen ábrázolta Demir fájdalmát. Együtt sírtam Demirrel. Murat Ünalmış színész a sorozat egyik legjobb színésze. Díjat érdemlő alakítást nyújtott.
mihenike 2021 nov. 30. - 06:24:41 Előzmény libra26
(687/929)
Szia :) köszönöm a välaszt :) nagyon jot nevettem :) ugy lätom, hogy ezen a heten nem igazän lesz idöm sorozatot nezni, de azt hiszem a mult heti adag utän räm is fer egy kis pihenes :) haha :) Addig is jo szorakozäst a Cukurovai kalandokhoz :) :) :)
libra26 2021 nov. 28. - 12:59:03 Előzmény mihenike
(686/929)
Szia! :)
Megnéztem és elolvastam mindent, huh... Hát ez tömény hét volt valóban, ami Adanát és a cukurovai birtokot illeti :D
És természetesen nagyon jót szórakoztam az írásaidon, a részek megnézése után nagyszerű volt ilyen módon újra átélni a heti őrületet :D :)

Most én se fogok tudni figyelni a kronológiai sorrendre, de néhány gondolat:

1. Ez a Demir Yaman vetekszik a sátánnal :) szenzációs, ő mindig ott és akkor bukkan fel, amikor tetten (szökésen hahaha) kell érni valakit :) tudom, ez is egy sorozat, de néha belegondolok azért: hogy lehet valakihez éveken át ennyire ragaszkodni, ha látod és érzed, hogy utál??! Bár megmondom őszintén, szerintem Züleyhanak voltak időszakai, amikor már belenyugodott volna abba, hogy Demirrel marad... Előbb nyugodott/nyugodna bele, mint Yilmaz abba, hogy folytassa Müjgannal.. Nekem egyébként Züleyha részéről most nem is volt ez nagyon hiteles, hogy el akar menni Yilmazzal... Korábban sokkal jobban elhittem, hogy szereti mindennél jobban. És ezzel együtt, az is kevésbé jön át, hogy szívből gyűlöli a férjét.. Olyan közömbös inkább :D (de lehet ez egyfajta enyhe "előkészítés" a jövőre nézve? Mert lesznek komoly változások később még ebben az évadban)

2. Számomra döbbenetes, hogy Yilmazék elhitték, hogy lelépnek a 3 gyerekkel :) főként ez, hogy Yilmaz csak úgy elviszi az anyjától a gyereket :) valóban ennyire egyszerű lett volna? És ahogy Demir is mondta, papíron az ő gyerekei (Leyla amúgy is)... Züleyha olyan szépen ábrándozott a jövőről, vajon ez egyiküket se nyomasztotta, hogy talán Leyla és Kerem Ali apja/anyja nem nyugodna csak úgy bele? :) :) szegény Müjgan már akkor összeomlott, mikor 2 órája nem volt meg a gyereke... Úgy sajnáltam, undorító volt, ahogy utána Yilmaz otthon még őt okolta :( ez a Yilmaz szinte minden héttel unszimpatikusabb figura...

3. Fikretnek vajon tetszik Müjgan? :) Müjgant nagyon sajnáltam, mikor elmesélte a történetet. Újra együtt tudtam érezni vele, nagyon sokat szenvedett ő is már...

4. Behice pofavágásain én is kivagyok :) milyen boldog volt, mikor eredménnyel kutakodott Fikret szobájában :)

5. El ne felejtsem!!! Hünkar Yaman... A nap folyamán mindenhogy próbálják megölni, este pedig csak bemegy a konyhába lazán kiadni az utasítást mi legyen a vacsora :) :) :) világos, valószínű a történtek után nekem is a töltött szőlőlevél és anyám rizspudingja lenne a legnagyobb problémám :) mindenesetre szép, ahogy támogatja Züleyhát, régen tényleg borzasztó sokat ártott neki ő is

6. Én ettől a Szent Gültentől egyszerűen viszketek :) "Cetin, ígérd meg, hogy soha nem lesz fegyver a házunkban"... Látván, hogy ez a nép késsel a párnája alatt alszik és Adanaban szünet nélkül bandaháború van :) OK, aranyos volt

7. Kegyetlen, amiket Züleyha átél így az évek alatt... Valóban egy csoda, hogy még nem kötözni való bolond szegény lány.. És a gondok közepette egyre szebb, egyre modernebb :)
Ez az Adnan-baleset durva volt tényleg. És Yilmazék megint nem értik, hogy nem abban a helyzetben kellene kakaskodni...

8. Azize mama kalandjai :D na hát ez nem semmi volt! De hogyan ment haza??? Mindenesetre még én is megnyugodtam, mikor már otthon égette a csicseriborsót :D Fadik jelenetei igazi komédia :) Gaffur egy őrült, a konyhás jelenetek is nagyok voltak, de mikor Demir hazajött... :) :) teljesen beteg figura!! :D Demir úr a mindene :) Rasit se semmi, olykor buta, mint a föld :D de aranyosak egyébként Fadikkal, olyan esetlenek :)

9. Én is annyira szurkolnék Fekelinek és Hünkarnak!! De hát igen, tudjuk mi jön lassan :( jó, hogy Demiremmel kibékült... De Demir soha nem érti igazán a lényeget, defektes lelkű szegény egy kicsit :)

10. Igazad van, túltolták már ezt az Adnan Yilmaz fia dolgot... Hála jóságos Allahnak, most már tudja az egész vidék, most már könyörgöm ne mondogassák többen minden részben, megőrülök :)

Na várom ezt az őrültek házát holnaptól ismét :)

Jó pihenést így vasárnap! Jövő héten folytköv :D
mihenike 2021 nov. 27. - 13:25:43 Előzmény libra26
(685/929)
Okeee :) vääääärooooom :)
Gyorsan pär szo a penteki reszröl ....

1. Ezt a ki-tudja-ki-nem-tudja, hogy Adnan valojäban Yilmaz fia ... egy kicsit tultoltäk :) de a lenyeg, hogy Cetin es Yilmaz tudtäk meg legutoljära, hogy mi az igazsäg :) Meg Nazire is felszolalt Müjgan es Behice banya ellen ...! Fikret pedig csak nez, mint borju az ujkapura ... Fogalma sincs semmiröl ... - legaläbbis ugy tesz, mintha nem lenne, aztän meg ki tudja, hogy mit tud es mit nem tud ... :)

2. Azize mama visszament a villäba.... arra ert haza Saniye, hogy eppen oda egette a mami a csicseri borsot ... oh Allah, hogy en mennyit nevettem. Fadik+Rasit+Gaffur+Azize... micsoda jelenetek :) De vajon hogy került vissza a villäba a mami????? ez egy örök rejtely es emiatt a felreertes miatt Saniye azt hiszi, hogy Fadik terhes Raisttol :) örület :) egy kis moka a sok dräma mellett :)

3. Adnanka jol van, de Zühelya elutsitja mind Demir, mind Yilmaz közeledeset ....

4. Demir es Hünkar kibekültek. viszont nem ertem Demir viselkedeset ... tanulhatott volna az Apja es az Anyja sorsäbol, hiszen az Apja elmondta neki, hogy sokkal boldogabb lett volna, ha Hünkär elvälik töle .... illetve Hünkär sosem szerette a ferjet, csak Demir miatt maradt a ferjevel ... szoval hajrääää Fekeli es Hünkär .... (bär tudjuk sajnos, hogy mi fog törtenni Hünkär anyämmal :( )

Jo hetveget

libra26 2021 nov. 26. - 18:40:37 Előzmény mihenike
(684/929)
Sziaaa :) fogok-fogok természetesen, még 2 résszel el vagyok most maradva, de amint mindent átlátok, jövök reagálni!! :)
mihenike 2021 nov. 26. - 17:59:35 Előzmény libra26
(683/929)
Szia! itt jol elirogatom magamban, de egyszer majdcsak lesz idöd es välaszolsz :) tegnap nekem sem volt idöm irni :)

1. Szoval az uj alkalmazott nevet sikerült megtanulni, akit Hünkar Hatiptol örökölt meg ... RASIT :)
Tehät Gaffur es Rasit jelenetei alatt fogom a hasam a nevetestöl :) pihent agyuak :) es persze Fadik, aki ugy lätom, hogy szerelmes lett :)

2. Hünkär Anyäm visszaengedte Demiremet a villäba es elküldte az öröket is a kapubol: na akkor is mekkora drämät levägott Gaffurom :) majdnem megcsokolta Demir läbät ... vagy lehet, hogy meg is csokolta :)

3. Demiremnek nem hasznält a fejmosäs, azt hiszi, ha a gyerekeket meg Zühleyät ekszerekkel kenyezeteti, akkor majd minden jobb lesz ...

4. Fekeli es Hünkär egy meghitt beszelgetes közben arra jutottak, hogy mindenkinek az lenne a legjobb, ha a "gyerekek" elvälnänak ... ezt ugye mindkettö külön-külön elmondta a häzastärsänak, de egyik sem akar välni ... pedig Müjgan ezt mär felhozta koräbban is, de persze mostmär nem akar välni ...

5. Nazirenek valami rokonähoz kellett mennie es Müjgan fejezte be a vacsorät es kettesben maradtak Fikrettel es elmeselte neki az Ö es Yilmaz törtenetet ... hät ahogy igy hallgattam es visszaemlekeztem nagyon megsajnältam szegenyt :( Feladta mind a csalädjät es mind a karrierjet Yilmazert es Yilmaz nem is szereti :( milyen szomoru :(

6. Zühleyänak mär keetsegei voltak a szökessel kapcsolatban mert nem akarja Müjgantol elvälasztani a gyermeket ...

7. Demir visszaköltözött a villäba es märis szervezett egy körülmetelesi ünnepseget a 4 (!!!) eves kis Adnannak .... (4 eves??? anyäm.... ebbe nem is gondoltam bele ...) Persze, amint ezt meghallotta Yilmazom ( Cetin vitte a hirt, a helyi titkos ügynök, aki mindent tud...) märis ott hagyta a gyönyörüen megteritett reggeli asztalt es a kis csalädjät es rohant a Yaman birtokra ... - ebböl Behice es Müjgan märis räjöttek, hogy Yilmazon tudja,hogy Adnan az Ö fia ...

8. A ket kiskakas veszekedese alatt a szobäban Adnan jätszani kezdett Demir fegyverevel es meglötte magät ... Ezt eleg drämain sikerült megcsinälni.

9. A korhäzban gondolhattäk az orvosok, hogy "na megint itt vannak Yamanek ... akkor ma sem lesz nyugtunk" Zühleya elküldte a Korhäzbol Müjgant ... es mindket kiskakassal összevetett. Yilmazt es Demir hibäztatja a baleset miatt ... (Ha jobban bele gondolunk, akkor az is meg egy csoda, hogy Zühleya nem bolondult meg teljesen ... ezek utän, ami vele törtent az elmult evekben ... )

10. Ha mindezen dräma nem lenne eleg, amig mindenki a korhäzban van, addig Azize mama is megszökött, felvette egy auto es elraboltäk az ekszereit. Most pedig egyedül kiabäl az erdö közepen :( szegeny mami ...
mihenike 2021 nov. 24. - 18:51:00 Előzmény libra26
(682/929)
Szia! Oh te jo eg!!!!!! Ezek a Cukurovaiak összebeszeltek a Sorsok utvesztöjenek forgatokönyvirojäval????? annyi minden törtenik egy reszben, hogy nem birom öket követni!

1. Hünkär Yamant 24 ora leforgäsa alatt ketten is meg akartäk ölni, egyik majdnem felgyujtotta ,a mäsik majdnem leszurta :)
2. Imädom, hogy Gaffur soha nem tud semmit es mindig mindenbe beleüti az orrät :) Egyszerüen sirok a röhögestöl, amior Gaffur es Radzsi (de lehet h nem is ez a neve... nem tudom megjegyezni) azon veszekednek, hogy Gaffur nem is Aga :) azt mondja neki "Gaffur hol vagy te Aga? hol lättäl te mär egy Agät tyukkal a kezeben?" haha :)
3. Szoval Serminem ismet bevägodott Demirnel azzal, hogy elärulta, hogy Zühleya szökik a gyerekkel ... ilyenkor mennyire szeretik egymäst :) ilyenkor mär "verrokonok"
4. Szep volt Sevda asszonytol, hogy kiällt Zühelya mellett es azt tanäcsolta Demiremnek, hogy väljon el es hagyja, hogy Zühelya boldog legyen Yilmazzal. De annäl meg szebb volt, hogy Zühelya utän ment es megakadälyozta, hogy bäntsa Hünkärt. Viszont többször megemlitette, hogy Ö tudja, hogy milyen erzes elvesziteni egy gyermeket, szoval szerintem Fikret lesz az elveszett gyereke ...- ezt most csak ugy összeraktam, de nem tudok semmit ...
5. Zühelyänak mostmär Hünkär is az anyja ... es Gülten mellett mär Saniyet is a testvernek tekinti ... örület :) :) :)
6. Fekeli es Yilmaz is tisztäztäk, hogy ki mit tud ... villämgyorsasäggal ... csak kapkodtam a fejemet, hogy mi is van ...
7. Apropo mi lesz Gülten es Cetin esküvöjevel? az valahogy a 2. evadban meghiusult es azota valahogy nem akar összejönni ....
mihenike 2021 nov. 23. - 18:21:45 Előzmény libra26
(681/929)
Szia!!! pentek es hetfö :) Oh Allah itt annyi minden törtenik, hogy a felet Sem tudom megjegyezni :)

1. Az milyen jelenet Volt mär, amikor Demirem megjelent a birtokon a katonäkkal, hogy elvigye a feleseget meg a gyerkeit, mondvän, hogy Hünkär Yaman fogva tartja öket …. es persze a kedves kis felesege nem akart vele menni … csodälatos Volt :)

2. Gaffurom kinlodäsa a tyukkal, Radzsival es Serminemmel valami fergetes Volt :) akkorät nevettem :) komolyan mondom, hogy ez a Gaffur a helyi bohoc :) Serminem, hogy celozgat Gaffurnak, holott Ö Sem egy ma született bäräny, hiszen lätta a gyilkossägot es nem segitett Hatipnak … Apropo miböl el Sermin asszonysäg? Az a jelenet meg van, ahogy kikukucskäl a napszemüvege alol, hogy "Zühelya itthon van-e?" - nagyon jokat szorakozok rajta :) Sermin ugye nem erti, hogy Z. miert nem jelentette fel M-t es oda megy hozzä puhatolozni, de nem deritett ki semmit :)

3. Behice, Sermin es Füsün nyavalygäsa is csodälatos Volt! Közben amilyen pofäkat väg Behice :) oriäsi :)
A ket szöke liba valami egesi serülesröl magyaräzott a banyänak es neki Sem kellett több märis elöntötte Fikretet teäval, hätha megvillantja a felsö testet, hogy van-e sebe, de tul järt Behice eszen :) de vegülis nem volt rajta egesi serüles ... Es az a jelenet meg van, amikor Behice azt magyaräzza a konyhäba, hogyan kell a citromot felszeletelni? :) örület :)!!!!

4. Z. es Y. mär Hünkär segitsegvel keszülnek a szökesre. Toväbbra is azt lättam Zühleyän, hogy nem fogja ott hagyni a birtokot, de megis csak elindult a gyerekekkel es Yilmaz is elhozta otthonrol Kerem Alit …

5. Väratlan fordulat … Demir utjät ällja Zühelyänak es a szökes Ismet meghiusul… közben Yilmaz örjöng es mindenert Hünkärt hibäztatja. Haza viszi Kerem Alit, ahol mär Müjgan meg Behice összeraktäk a kepet, hogy Yilmaz valoszinüleg meg akar szökni Z-val meg a gyerekekkel, de közben hazaer a gyerekkel es megint Müjgant ällitjäk be örültnek … na ez nem Volt szep ….

6. Yilmaz elviszi Hünkärt, hogy megölje… Gülten leadja a droto Cetinnek, Cetin Fekelinek es elindulnak Hünkar keresesere …. Közben Demir LeMond Zühleyärol es azt mondja neki, hogy menjen el Yilmazzal, de a gyerekeket hagyja itt … Sevda neni kiäll Z. mellett es magyaräz valamit arrol, hogy milyen fäjdalmas egy gyermek elvesztese … ezek szerint neki is Volt gyereke …. ?????

Egyebkent ez a Zühleya milyen jol nez ki :) a sorozat elejen olyan kis szürke egernek lättam, de egyre jobban nez ki. Yilmaz toväbbra Sem tud meggyözni, mint föszereplö… szerintem olyan unott kepet väg mindig :)
Szoval Cukuroväban zajlik az elet!!!! Örülök, hogy nem okoz csalodäst a 3. evad :) Majd irj :) Üdv. :)

mihenike 2021 nov. 22. - 18:15:37 Előzmény libra26
(680/929)
folytköv. ezt majdnem elfelejtettem …
6. Amikor kväzi Zühleya tisztäzta Müjgant a vädak alol, akkor Yilmaz elkiserte Müjgant a korhäzba, hogy tisztäzzäk Müjgant a kollegäk elött is … na en azokon a monologokon akkorät nevettem :) mindkettö ugy hazudott mint a vizfolyäs :) es azok a pofäk amiket egymäsra vägtak :)
:) :) :)
mihenike 2021 nov. 22. - 18:10:24 Előzmény libra26
(679/929)
Szia!
A mult heten csak a Nagykövetre Volt idöm, igy ma neztem meg 4 reszt a mult heti cukurovai kalandokbol, a penteki reszre mär nem jutott idöm, ugyhogy irok most mielött sok mindent elfelejtek…. :) :) :) Kronologiai sorrend betartäsa nelkül:

1. Mindenekelött a kedvenc jelentemmel kezdem, amikor is Hünkar es Fekeli kävezgatäs/vagy teäzgatäs közben kibekültek es megfogadtäk egymäsnak, hogy ezutän megelik a szerelmüket, ami 40 eve fejlödik es melyül :) engem komolyan mondom, hogy ök jobban megerintenek, mint Zühleya es az unott kepü Yilmaz :)

2. A mäsodik kedvenc jelenetem, amikor Gaffur zabäl a konyhäban, mert "ehezik, mint egy rühes macska" es közben arrol panaszkodik, hogy Hünkar Yaman elajändekozta Demirem ruhäit es abban a pillanatban megjelenik Radzsi (vagy mi a neve…?) a konyhäban eppen Demirem ruhäjäban es munkät ker tölük. Persze Hünkar ad is neki mukät es Fadik nagyon boldog lesz :) szerinte a fiu ugy nez ki, mint egy szinesz ezekben a ruhäkban :) haha :)

3. Serminem megint mekkora kalamajkält inditott el, azzal, hogy kihallgatta Z. es Gülten beszelgeteset :) na es ami ezutän következett … ez a huza-vona Müjgan es Zühleya es a ket kiskakas között … mondom ilyen nincs … Szoval ugyebär Z. es Y. eljätszottäk mär koräbban a hattyu halälät, hogy Y. nem hisz Z-nak, hanem a dräga kis felesegenek … Serminnek häla a vadällat Demir is megtudta, akkor azonnal szämonkerte M-t... :) Fekeli häzäban ugyan senki se csinäljon fesztivält, igy Y. kiäll a felesege mellett es egyezseget kötnek Demirrel… Y. nem veszi meg Hünkär reszvenyeit, Demir pedig nem jelenti fel Müjgant… persze azzal nem szämoltak, hogy mindezt az ügyeszsegen dumcsiztäk meg,. ahol meghallottäk öket es az ügyesz katonäkat küld Müjgänra eppen akkor, amikor a dokinöt kinevezik föorvossä…. Persze az ügyeszsegen Z. nem vall M. ellen :) Ezt ugy megkavartäk, hogy ember legyen a talpän, aki ezt követni tudta :) Közben azert Fekeli kiosztja Behicet meg elmondja, hogy mennyire csalodott Müjgban, de Kerem Ali miatt megbocsät es maradhatnak!!!! Müjgan el akar välni es elmenni Isztambulba, de Behice banya megint tele beszelte a fejet es nem mennek sehova …

4. Amikor Hünkarral bevonultak Yilmazekkal a vällalathoz, akkor Fikret tenyleg olyan kepet vägott, mintha Adnan Yamanra haragudna, vagyis szerintem ez a Fikret inkäbb Adnan Yaman eltitkolt gyereke … az is lehet, hogy Sevda asszony fia, mert azert sztem az a nö Sem olyan "maszületettbäräny", mint, ahogy elöadja … Az Sem Volt semmi, hogy Demirem megvette neki a villät Adanaban …

5. Valahogy nem tud läzba hozni Yilmaz es Zühleya szökesi terve … es en Sem tudom elhinni, hogy Zühelya ott hagyna mindent, pont most, amikor ilyen jo helye van a villäba. Hünkär meglätta öket Yilmazzal, szoval szerintem ezutän fogja el kezdeni öket tämogatni … (A szerelem neveben :)!!!! )
Azt Sem tudom elkepzelni, hogy elveszik az anyjätol Kerem Alit - bär sosem mutatjäk Müjgant a gyerekkel, semmit nem foglalkozik vele … szoval värom a toväbbi fejlemenyeket, hogy mi fogja megakadälyozni a szökest?!?

OFF
Nezed a Nagykövetet meg az Elärulvat?
Mindig irok neked a Nagykövethez is :) Az Elärulvabol lemaradtam mint a borravalo, de amit utoljära is lättam, az nagyon beteg Volt :) :) :)
OFF
kriptonyt 2021 nov. 19. - 19:48:51
(678/929)
Fikret levette az ingét, és én nem láttam azt a bizonyos égésnyomot, amit mondtak. Akkor mégse Fekeli unokaöccse? Bonyolódik a történet.
mihenike 2021 nov. 17. - 13:39:48 Előzmény libra26
(677/929)
Szia :) köszi a välaszt :) jokat mosolyogtam rajta :)
Tenyleg felelmetes a pärhuzam Asim es Sabahattin között :)
Yilmaz szämomra egy unalmas figura, semmilyen arcmimikäja sincs … en ezt nem is ertem, hogyan lehet ilyen föszereplöt talälni :) haha
Cukurovaban mindig törtenik valami :) hihetetlenek :)

A heten sajnos meg nem lättam a cukurovai kalandokat, ket reszt lättam a Nagykövetböl,ugyhogy a Nagykövet Forumra irok, mert azert most ott eleg nagy a käosz …
libra26 2021 nov. 17. - 10:50:09 Előzmény mihenike
(676/929)
Sziaaa :)
Hát, jó szórakozás az van :D jók ezek a részek eddig, pedig emlekszem a 2.évadban sokszor elkezdett leülni a sztori... Előbb 2 mondaf OFF:

Láttam Nare kiírását... Teljesen egyetértek veled, ez kicsit abszurd, hogy a lányát "simán" otthagyja, eddig bármi történt, a kislányért mindent megtett volna, valóban nehéz elhinni, hogy most ez volt számára a jobb döntés... Gondolom most azért van valamennyi átvezetés, amíg Sancar úgymond feléget mindent, belenyugszik a helyzetbe amennyire lehet... Off

Cukurova:
Hát ez az esküvő :))) Sabahattin sejthette volna előre, mikor Demir Yaman nagy büszkén besétált az egykoron népszerű énekesnővel az oldalán :) komolyan, tudod arra gondoltam, hogy ez a szerencsétlen figura akárhol szerepel, teljesen beszorul mások árnyékába :) Hülya Atahan, Sermin Yaman a nagy Seraffetin Yaman lánya, akivel ezt meg azt nem lehet csak úgy megtenni :) na de nem csak a nők... Megjelenik Demir és már tudhatod is, hogy akkor itt ennyi volt Sabahattin része :) jókat mosolygok, mikor Züleyhának mondja, hogy húgom, Züleyha pedig bátyuskámnak szólítja :) a törököknél könnyedén lehetsz akárki anyja, apja, bátyja, húga, Testvére... Számomra néha ezek annyira hiteltelenek, rossz hallgatni :D lényeg a lényeg, Sabahattin a saját esküvőjén is eltűnt, mint szürke szamár a ködben....

A másik, amin kivagyok: vénember :D ez miféle fordítás? Eltelt lassan 2 év és nem bírom megszokni, ahogy ez a csillagszemű Yilmaz vénemberezik :) tudom, ez egy fordítási dolog, de hát :) ez meg, hogy Yilmaz nagyban tapsikol mindenhez, hogy jaj már itt van Fikret, itt az unokaöcséd, vigye a gyárat, a házat, a vagyont... Ez a Yilmaz valami gyalázatosan átlátszó, így pláne, hogy az "örökbefogadást" sem szeretné :) Elképesztő, hogy csak ez a borzasztó Behice asszony gondolkodik épeszűen :) nem tudom eldönteni, hogy utálom-e a nőt vagy sem :) azért időnként nagyon megmosolyogtató - haha és tényleg az esküvőn milyen pofákat vágott :D

Én úgy gyanítom a heti részeket is látva eddig, hogy Fikretnek sokkal inkább a Yaman családhoz lehet köze :) valahogy azt a jelenetet nem is tudtam hova tenni, amikor Hünkar besétált a céghez Yilmazzal és Fikrettel :) óriási :) Demir csak egy átlagos munkanapra készült, hát majdhogynem rosszul lett délre szegény...
.. Apropó, Demir tényleg a fiúgyermekek szégyene... Teljesen nem normális amit művel :D (olyan jót nevettem, mikor a tegnapi részben idegesen visszament az irodájába, beverte az ajtót és meglátta Sermint.. Azt hittem kapásból megöli :) )
Fikret se volt semmi, egyből beverni egyet Demir Yaman arcába :) egyre jobb

Nekem hiányzik Fekeli és Hünkar meghitt kapcsolata :(

Züleyha egyébként egészen megszerette a nagymamát, Saniyet és a személyzetet :) Hünkarral is megvan... Egyre nehezebb elhinni, hogy tényleg szökésre készül hahaha :)

(Müjgan és a piros ruha, valóban fantasztikus volt!)
mihenike 2021 nov. 15. - 07:23:51 Előzmény libra26
(675/929)
Szep jo reggelt :) :) :)
Szoval a mult heti reszeket megneztem Cukoroväbol es a Nagykövetböl is.

OFF viszonylag "szepen" kiirtak Naret a sorozatbol… bär most mindenki Narera haragszik, amiert elment, de legaläbb "elvarrtäk" ezt a szälat … Velemenyem szerint inkäbb meg kellett volna ölnie a forgatokönyvironak, mert azert az eleg hihetetlen, hogy meg a länyät is elhagyta … OFF Az Elärulväbol is neztem nehäny reszt, de nem az összeset, most az marad mindig utoljära, de azert ha tudom nezem, mert felek, hogy aztän ugy järok vele, mint a Szerelem izevel, hogy eltünnek a Videarol a reszek… OFF

Tehät Cukorova … Rettentöen jokat szorakozok rajtuk :) Egyik pillanatban könnybe läbad a szemem Hünkar alakitäsän a mäsik pillanatban pedig megjelenik Gaffur es megszakadok a röhögestöl :)

1. GAFFUR ES HATIP : Összefognak a väros Agäi, hiszen megöltek egy mäsik Agät :)! Letrehoznak egy Szövetseget, hogy eltävolitsäk a betolakodokat :) Ez valami felelmetesen jo volt :) :) :) Mindenki gyülölte es most megis összefognak miatta/erte. Gaffur setälgat Adana Fö utcäjän, közben Sermint majdnem elüti az "ismeretlen" idegen :) Komolyan mondom ez a nö... olyan mint Hülya Atahan… ahogyan affektäl es mondja, hogy Ö Serepattin (valami ilyesmi…) Yaman länya es, hogy vele ezt+azt tettek Yamanek … :) örület :) Sermin meglätja Gaffurt es beszologat neki - Hatip meggyilkoläsäsra utalva es Gaffur nez azzal a ketsegbeesett szemeivel :) Neki ugyan semmi takargatni valoja sincsen :) Na de bezzeg az Ankaraiak!!! Hiszen ök öltek meg Hatipot … Ezt a pletykät leadja egy beepitett ember az Ankaraiknak. Az Ankaraiaknak is voltak jo beszoläsaik, ezzel a "szedett-vedett" Szövetseggel kapcsolatban :) nagyon jokat nevettem :) Egyebkent Gaffur nagyon furcsän viselkedik es ez mär "Szänijenek" is feltünt …


2. Hünkar es Demir es Sevda neni: Demir Ismet nagyon kegyetlen Volt,ugy lätom, hogy nem tud kibujni a böreböl :) valakit mindig kinoznia kell, ha nem Zühelyät, akkor az anyjät … Szegeny Hünkär fiatalon hozzäment Adnan Yamanhoz, pedig Fekelit szeretti. Adnan Yaman rosszul bänt vele, megcsalta es vett az egyik szeretöjenek häzat is. Räadäsul meg a fiät is elvitte ehhez a nöhöz … Hünkär mindent megtett a fiaert es a birtokert, semmi mässal nem foglalkozott egesz eleteben es most mit tett Demir????? Egesz Adana elött megaläzta … De Hünkärnak Sem kellett több… Kitiltotta a birtokrol, a ruhäit oda adta a munkäsoknak es a Ceg nevet is ätiratta Hünkar Yamanra :) Bravo :)
Itt meg megjegyeznem Gaffurnom viselkedeset, amikor meglätta Demir ruhäit a munkäsokon … - "ez Demir ur szaga" - mondom ilyen nincs :) akkorät nevettem :)

3. Sabahattin es Gülide esküvöje: (velem körülbelül 1 ev alatt nem törtenik annyi minden, mint ami Adanäban 1 este alatt törtenik) Nagyon szepek es elegänsak voltak. A dräga Füsün leadta a drotot Serminnek, igy ö is tiszteletet tette az esküvön … (tudod… mint Mokusnak az erdötüz..) Sermin meglätja Sevdat es neki Sem kell több märis rohan a birtokra … A birtokon idilli jelent...Hünkar es Zühleya bekesen olvasgatnak :) Sermin nagy nehezen kinyögi, hogy kivel ment el Demirem az esküvöre, igy mindketten fogjäk magukat es hipergyorsasäggal ott teremnek az esküvön!!!! Az esküvö mär senkit Sem eredekel, mert Demirem elviszi a Showt :) Szegeny Sabahattin es Gülide!!!! Ennel jobb idöpontot nem is välaszthatott volna Demir, de legaläbb ezt ö belätta a vegen! Sermin azert meg keszült egy kis "meglepetessel" az ifju pärnak… Szegeny Gülide! Viszont Serminen nagyot nevettem, hogy lehet ilyen primitiv???? :) Azt hiszem az esküvön legjobban Behice szorakozott! Micsoda pofäkat vägott!

4. Ceto a titkosügynök: nem semmi! Amikor Gültennel van, akkor kenyerre lehet kenni, de amikor arrol van szo, hogy meg kell vedeni Fekelit es Yilmazt, akkor valosägos Titkosügynökke vältozik :) igy Volt ez az esküvö estejen is, amikor is Fekelivel rärontottak az "idegenre" a hotelszobäban :) - igy kihagytäk az esküvöt -

5. Fikret: Fekeli elveszett "szalmafiu" unokaöccse…. Pont most jelenik meg, amikor Fekeli örökbe akarja fogadni Yilmazomat … nos ez Yilmazt egy cseppet Sem erdekli, sokkal inkäbb Behicet erdekli, hiszen neki semmije sincs es csak elösködik Yilmazon meg Müjganon…. Szoval Fikret nagyon unszimpatikus… De majd kiderül, hogy mit is akar valojäban

6. Müjgan es Behice: Müjganom bevallotta, hogy mär nem is szereti Yilmazt, hogy a Zühelya iränti gyülölete nagyobb, es mär kiäbrändult Yilmazbol. Termeszetesen hazudnak mint a vizfolyäs, arrol, hogy ki is lötte meg Zühelyät, de legaläbb mostmär Yilmaz hisz Zühelyänak es csak megjätsza magät Müjgan elött. (itt azert toväbbra is megjegyeznem, hogy valamiert nem kedvelem Yilmazt … ) De azert amellett Sem mennek el szo nelkül, hogy Müjgan milyen gyönyörü Volt az esküvön, abban a piros ruhäban :) Behice olyan marhasägokkal tömi Müjgan fejet… hihetelen, hogy ez az okos, müvelt läny ennyire befolyäsolhato…

7. Zühelya es Yilmaz: ezek ketten most valami tervet eszeltek ki, hogy megszökhessenek… Na mär most ez egy kicsit ertelmetlen, hiszen most simän megszökhetnek, mert Zühelyat mär nem figyelik 24 oräban, mint ezelött… szoval simän megszökhetnek… csak gondolom Yilmaz nem akarja magära hagyni Kerem Alit … Valoszinüleg a szökes miatt Sem akarja, hogy Fekeli örökbefogadja, mert ugy tervezi, hogy lassan megpattan ….

Jo szorakozäst :)

mihenike 2021 nov. 15. - 06:44:31 Előzmény kriptonyt
(674/929)
Fekeli "elveszett" unokaöccse :)
kriptonyt 2021 nov. 14. - 00:28:29
(673/929)
Kinek a kije ez a Fikret?
mihenike 2021 nov. 12. - 15:03:39 Előzmény libra26
(672/929)
Sziooooooo :)

no most meg en vagyok elmaradva 2 resszel, mert mindenäron meg akartam nezni a Nagykövet reszeit, hogy lässam, hogyan irjäk ki Naret :( es mär mäsik sorozatra nem jutott idöm…

Tehät Cukurova eddig hozza a formäjät. Tulajdonkeppen mindent leirtäl helyettem is :) De ez az erkelyes jelenet tenyleg kicsit olyan Volt, mintha Efsunka lett volna :) De Demiremet, mintha kicsereltek volna :)
Egyältalän nem szurkolok Yilmaznak es Zühleyänak, inkäbb jobb lenne, ha egymäsra talälnänak Demirrel … nem tudom, hogy miert… hiszen annyit kinozta szegeny nöt… tudod, valamiert szimpatizälok a pszicho szereplökkel :)

Viszont Serminemnek tenyleg nincs lelkiismerte, azon is tultette magät simän, hogy Hapit megölte Cengot, most meg vegig nezte, ahogy Gaffur lelövi Hatipot es csak ugy elsetält a helyszinröl… nem semmi egy nöszemely

Behice neni egyszerüen felelmetes :) De szerintem ö valoban pszichopata :) Szerintem ha nyomoznänk Isztambulban biztos talälnäk rola valamit - haha :) csak szerintem a bätyuskäja eltussolta az ügyeit.

libra26 2021 nov. 11. - 17:50:05 Előzmény mihenike
(671/929)
Sziaaa :)
Jelentem, most én is naprakész vagyok, ami Cukurovát illeti :)
Nagyon egyet tudok érteni... Kicsit én is féltem, hogy na vajon megérint-e még most is a sorozat vagy tudván mik jönnek majd később, már le se tud úgy kötni.. Hozzád hasonlóan nekem is kellemes csalódás eddig :) Valamiért én is azt gondoltam, hogy ez a jótétlélek Gülten már tudja az igazat Adnanról. Mintha kimosták volna az agyamat, alig tudtam felvenni a fonalat, hogy hol is tartunk a történetben :D az első 2-3 résznél ugyancsak kapkodtam a fejem..
És mit szólsz Züleyha "leugrom az erkélyről" jelenetéhez??! Vagyis nem pont ahhoz, hanem sokkal inkább ahhoz a fejetlenséghez, amikor próbálják Demiremnek beadni, hogy a felesége kint járkált egy néhánynapos (?) lőtt sebbel majd megszédült és mindennek tetejében Yilmaz Akkaya aki arra sétált, megmentette gyorsan :D :D imádom ezeket, na de Demir se volt semmi, mikor közölték hogy a felesége kint lóg a teraszról, ekkor ő kiszaladt a kórház elé megnézni, igazat mondanak-e :) :) De Demirünk sem hülye egészen, nem nagyon akarta elhinni a sztorit :)

Yilmaz reakcióján én is meglepődtem, hiszen tudja Demir milyen elvetemült, számtalanszor tapasztalta, látta... Ez a "hiszti" nem volt annyira hiteles, bár érthető az ő fájdalma is, de azt hittem egy fokkal nagyobb megértés lesz benne a nagy szerelme iránt... No de már azóta kitisztult kicsit a feje :) egyébként Yilmaz továbbra sem szimpatikus, jól hozza ezt a szerepet, de egy percig sem drukkoltam igazán neki, mint főhősnek

Müjgant sajnálom, kezd taszítóvá válni a nézők számára :( sejtettük tavaly is, hogy ez lesz vele.... A nagynéni meg... Igazi förmedvény, pokoli még mindig :) :) szegény Fekeli aga, szép egy család veszi körül :D

Hatip jó kis színfolt volt a sorozatban, kár, hogy annyi neki :D erről fogalmam sem volt, hogy Gaffur lövi le, azt hittem tényleg lecsukják, aztán eltűnik úgy... Mindenesetre ez a Sermin mindenhol ott van, ahol kell :) nagy forma, rajta jókat lehet mosolyogni :)

Mindig jót nevetek azon, hogy majdnem mindenki utál mindenkit, de egy agát megöltek, üljünk össze ízibe'! :D "várjuk önt Demir úr" mondja Ceto... :) azért nehéz pillanatokban muszáj összefogni haha.. Vagy lehet a bandaháború fontosabb az ankaraiak ellen :)

Az új figurát most még nem tudom annyira hova tenni, kíváncsi leszek

Hünkart imádom, szinte bele se lehet kötni.. Na meg senki nem mondja úgy a Saniye nevet, ahogyan ő :) :) (Demir nem semmi, ahogy haverkodik az apja egykori szeretőjével :D Hünkar felháborodása anyaként teljesen jogos - tegnap jól elhajtotta Demiremet a kapu elől)

OFF: nekem is van most 3 sorozat, szerintem én is az Elárulvát teszem félre egy időre...
mihenike 2021 nov. 10. - 15:51:22 Előzmény libra26
(670/929)
Szia!
Jelentem, hogy a 4 Cukurova reszt megneztem es kellemes csalodäs ert :) Mivel a YouTube-rol es innen-onnan tudok 1-2 esemenyt, igy azt hittem, hogy mär nem fog lekötni, de toväbbra is ätjön a Cukurova-hangulat :)

Hunkar egyszerüen zseniälisan jätszik. De Yilmazt peldäul ki nem ällhatom … haha
Amit Müjgannal tettek a forgatokönyirok, azt egyszerüen nem is ertem. Egy olyan kedves länybol, hogy lett egy ilyen idegbeteg pszicho…? na mindegy, ez Török sajätossäg :)
Mär majdnem megfeledkeztem a mi "Asimunkrol" :)



De azon ledöbbentem, hogy Gaffur megölte Hatipot… meg ha veletlen Volt, akkor is meglepödtem …
Serminen rengeteget nevettem es azon is, ahogy Gaffur rohangäl le s föl … haha :)
Demirem egeszen emberien viselkedett, ahogy megbänta büneit
Viszont Yilmaz egy barom… Amikor Zühelya vegre bevallotta neki, hogy Adnan az ö fia … Anyäm! mäs reakciora szämitottam… De a kis huncut Gülten az mär tudta, hogy Adnan apja Yilmaz... vagy nem? mert most azt mondta, hogy nem tudta, de szerintem tudta… Mär olyan regen Volt, hogy nem emlekszem.



OFF
Honapokig nem volt (szämomra) normälis török sorozat, a Hercait is csak azert neztem mert a Forumon jokat szorakoztunk, most meg egyszerre 3 ... nem tudom, hogy lesz rä idöm ...
A nagykövet länya a szivemcsücske, szoval azt biztos nem fogom felbehagyni. A Cukurova egyelöre hozza a szokott formäjät, szoval majd lätom, hogy mi lesz :) Micsoda problemäk :) haha :)
OFF