Téma: Revolver

10/10
picipc 2023 dec. 28. - 20:22:38 10/10
(142/142)
Az a helyzet, hogy kétféle vágásban létezik a film, és a hazai kommentelők többsége a tényleg szájbarágós, erőszakosabb, egyszóval pocsék eredeti vágásról mond véleményt! Vagyis megérdemli az ötös vagy még alacsonyabb osztályzat.
DE: mivel a rendező, Guy Ritchie (részben vagy egészben külső ráhatásra, de) újravágta a filmet, és ez a második változat bizony remek lett (ha nem láttad előtte az elsőt), arra a 10-hez közeli pontszámot illik adni! Mert filmként a Sherlock Holmes-hoz hasonlítható, és tanításként sem utolsó! Sajnos e változatnak csak magyar felirata létezik, angol hanggal. Keresd tehát az újravágott Revolvert, magyar felirattal!
Pár példa a különbségre az elejéről: eredetileg három idézettel és Jake börtönből való kiengedésével indul a film. Eközben Macha és fő embere egy esőáztatta autóban mondják el (!) számunkra a múltat. NA, MÁR EZ TÉNYLEG SZÁJBARÁGÓS. Az újravágottban Jake és társai már a kaszinó felé hajtanak, Macha és embere pedig félmondatban utal a részvényes eltüntetésére. Így csak fokozatosan áll össze a kép, akinek egyáltalán. Ezt nevezem filmnek. A magyar szinkronos borzalom, ne azt nézzétek meg! (Bár sajnos a legtöbben nem a film előtt, hanem utána látogatnak el erre az oldalra.)
Nikita6040 2023 dec. 21. - 10:44:19
(141/142)
Unfortunate of the accentuation? Our coordinator will guarantee that you have the choice to pick your expectation, so kindly do whatever it takes not to be terrified to utilize the Service of a comparative Call Girls Bangalore the event that you would prefer not to. For this evening or this evening's night. Regardless of the hour of day, we ensure that our call ladies will constantly furnish you with a similar type of administration. Our organization invests wholeheartedly in the astonishing, solid, beautiful, and equipped ladies who work with us. You are under no commitment to keep a relationship of any sort with them whenever you have finished charging them. Bangalore call girls Service

Bangalore call girls

call girls Service in Bangalore

Call girls in Bangalore

Bangalore Call Girl

5/10
sawyerx 2020 szept. 17. - 21:46:37 5/10
(140/142)
Sajnos elég szétesős történet volt, kiszámítható véggel. A monológok tetszettek, de a végére már fejfogósan átesett a ló túloldalára. Két hét után már csak az van meg, hogy Harcosok klubja-magasságokba akart érni, de csúnyán pofára esett.
5/10
1/10
Owl 2020 máj. 05. - 00:26:08 1/10
(139/142)
Ez aztán a nagy tanítás, huhú, micsoda fordulatok, micsoda bölcsességek mantrája, egész elérzékenyültem! Kár, hogy a film nem szól semmiről, ha elfogadom a legreálisabb és alant már kifejtett verziót, miszerint SPOILER a faszi a kitalált spanjaival nyomja végig a másfél órát. Már megint egy gatya agyú főszereplő, hiába, ez a folyamat azóta is tart, elég a nemrég kifutott Jokerre gondolnunk. Elmebetegről, képzelgésről filmezni hálás mutatvány, csak el kell szívni a füves cigit és már alakul is a forgatókönyv.
3/10
Nótárius 2019 okt. 27. - 13:11:05 3/10
(138/142)
- Adok rá egy 10-est és akkor avval menőzhetek, hogy aki kevesebbet ad, az nem érti, mert nincs esze, lelke hozzá.
- Ne hallgass az elismerést áhító egódra! Legalább magadhoz légy őszinte és adj nyugodtan 3-ast!
- Ne szólj bele! Az itt áradozók szinte mindegyike szanaszét pszichologizál, egymásnak is ellentmondóan spoilerezve ihaj mondanivalóz; nem maradhatok ki belőle!
- De te tudod, hogy ezekből a középgyenge, erősen kérdőjeles közhelyekből, attól még nem lesz mondanivaló, hogy szerfelett jelentőségteljesen ismételgetik.
- Igen, de magamnak is igazolást kell találnom arra, hogy mégiscsak érdemes volt végignéznem.
- Ugyan már, ha előre tudtad volna, hogy ez egy ilyen lila-duálisan személyiségzavaros, valóság/képzelgés kuszaságú talánykodás, le se ülsz megnézni!
- Az igaz, de ha már így alakult, utólag mégis inkább azok közé állnék be, akikre felnéznek a bizonytalanok.
- Hát jó, akkor toljad azt a 10-est, de ha mégis meggondolnád magad, vagy nem; bármire mentség lehet a liftes zárójelenet!
- Na ugye! Legfeljebb én is írok egy sokadik, legújabb verziót, arról, hogy miért is volt ez olyan nagyszerű. Egyébként szerinted, ez egy jó hozzászólás?
- Dehogyis, ez hasonlóképpen gyenge, mint a film!
- Sebaj, nem félek tőled. Mindenképpen 10-est adok, mert semmiképpen nem akarok a lepontozók szégyenfájára kerülni!
10/10
lazulom 2019 júl. 16. - 09:01:13 10/10
(137/142)
Zseniálisan becsomagolt tanítás! Akinek van szeme látja akinek van füle hallja!
8/10
Valenetino1999 2019 júl. 09. - 17:34:41 8/10
(136/142)
Szerintem.jo film es szuper jo hogy a film reszleteit kozben elbeszelik egyik kedvencem en ertekelem 8.3 ajanlom
2/10
Andrew9619 2019 febr. 21. - 23:10:39 2/10
(135/142)
Ekkora zagyvaságot...
Atapape 2017 júl. 24. - 15:54:05
(134/142)
SPOILER

Nem csak a pénzét veszi el a 2 gangszter hanem az egóját is. Majd a végén be is tartják az ígéretüket. Amikor leleplezték magukat és kiderült hogy õk voltak a cellatársai az zseniális. Mr. Gold = EGÓ. A liftes jelenet óriási a végén. Sakk-matt.

SPOILER VÉGE

Olyan embereknek ajánlott a film akik szeretnek a dolgok mögé látni. Különleges film.
9/10
Cola Energy 2016 aug. 15. - 12:15:59 9/10
(133/142)
Én valamiért imádom az olyan filmeket, ahol nem lehet érteni hogy pontosan mi történik, mert nincs megmagyarázva egyértelmûen semmi. A hangulata bejött, és mindenképpen többszöri nézése javasolt, mivel a végére kezdi felfogni az ember a film lényegét.
korpikorpi 2016 jún. 21. - 09:36:52
(132/142)
Helyesen: az ego nem skizo....
korpikorpi 2016 jún. 21. - 09:33:07 Előzmény Gina424
(131/142)
Az egoról nem skizo, ha mégis skizo, akkor mindenki skizo.
torta24@gmail.com 2016 ápr. 13. - 05:27:12
(130/142)
Részben van mondanivalója, részben zagyvaság.
A film eleji- és közbeni idézetek zseniálisak! A vége fõcím utáni egóról valók inkább csak okoskodások szerintem.
Zenéje remek, hangulata megvan, alakítások szintén.

Összességében mégis valami üresség, átvertség érzet maradt, sokkal többet próbált mutatni mint amennyi valójában. Rosszabbul érzem magam utána, kihagyható lett volna.
Több magyar linkben is lemaradt a vége! Ha nincs felirattal, akkor párhuzamosan 1-1 jelenet után megnézem eredetiben is, innen derült ki.
És persze a sakk részek itt is random odavetések voltak, mint a filmek 99%-ában, nem valódi állások.
Gina424 2015 máj. 20. - 22:22:20
(129/142)
Zagyvaság az egész, nagyon bánom, hogy végignéztem. Az eleje tényleg nagyon jól indul, vártam, hogy kapok egy jó kis trillert, de sajnos nem sikerült ezt a rendezõnek összehoznia. SPOILER Baromira elegem van a skizós, több személyiséggel rendelkezõ fõhösökbõl. Akkor írnak ilyen sztorikat, ha végképp kifogytak az ötletekbõl. Jó lenne már a filmek elején jelezni, hogy ez egy olyan film amiben a fõhõsnek különbözõ személyiségei vannak, hogy az embernek ne kelljen végigszenvednie másfél órát.
spekimen 2015 febr. 23. - 11:36:56
(128/142)
Hatalmas film, nálam a topp 10-ben van. Ugyanakkor valamiért nem lett sikeres, valamiért az emberek vagy nem értik vagy szándékosan nem akarják érteni. A film témája nagyon jó, mivel amivel foglakozik mindannyiunk része, mindenkiben benne van és hatással van rá. Nem tudod kikerülni nem tudod figyelmen kívül hagyni.
Rengeteg bölcs megállapítás van benne, de számomra ez a legkiemelkedõbb szöveg, ami elhangzik benne:
***SPOILER***
Revolver címû film: 52:54-54:17 perc
„Van bennünk valami, amit mi magunk sem tudunk, olyasmi, amit elfolytunk, de attól még létezik és végül már túl késõ lesz, hogy bármit is tegyünk, ellene.
Ez az egyetlen oka, hogy reggel felkelünk, csak emiatt viseljük el a szemét fõnököt, vért, izzadságot és könnyeket. Ezért akarjuk, hogy az emberek tudják milyen jók, vonzók, nagylelkûek, viccesek és okosak vagyunk valójában. Féljetek tõlem vagy tiszteljetek, de könyörgök higgyétek el, hogy különleges vagyok.
A függõségünk közös, elismerésfüggõk vagyunk. Mindannyiunk közös mániája a vállveregetés meg az arany óra, és az a rohadt nagyvagy, hipp hipp hurrá. Mind okos fiúk vagyunk, gyûjtjük a trófeákat –…….. crezy diamond-.
Valójában csak majmok vagyunk öltönybe csomagolva, és esdeklünk az elismerésért. Ha ezt tudnánk, biztosan nem tennénk, de nem látunk túl a félelmeinken. És, ha volna második esélyünk, meg is kérdeznénk MIÉRT……?”
***SPOILER VÉGE***
Bizony ezek vagyunk mi, ez mindenkire vonatkozik az istenháta mögötti falu emberére ugyanúgy, mint egy világváros milliárdosára.
10/10
picipc 2015 febr. 22. - 12:05:14 10/10 Előzmény Emese Balogh
(127/142)
Kedves Emese,

A Revolver - Tarkovszkij Stalker címû darabjához és több más nagyobb mûhöz hasonlóan - nem csak intellektuális, hanem képi-érzelmi szinten is hat rád. Ezért nem csupán megérteni, hanem befogadni is szükséges. A megértés azért is nehézségbe ütközhet, mert te még nem tapasztaltad meg azt, amirõl a film beszél. A thriller mögött a téma az ego, vagyis az ál-személyiség burkaiból való kibontakozás. Látod-e a zöldet, ha még soha nem láttál korábban zöldet? Honnét tudod, hogy az a zöld? Erre a válasz csak a közvetlen megtapasztalás.

Az elõbb említett fordulathoz ajánlom a Shift, avagy életünk nagy fordulata (Ambíciótól az értelemig) címû filmet, amiben Wayne Dyer amerikai író érthetõbben elmondja, amirõl fentebb próbáltam beszélni.

A Revolver egyébként két változatban létezik. A magyar fordítók az amerikai változatot vették át, ez a szájbarágósabb és szerintem dramaturgialiag rosszabbul megkomponált film. Az eredeti angol változatban más a befejezés és a szerkezet, ezért én azt ajánlom. Viszont ha elsõre nem értetted, inkább tedd félre néhány évre és nézd meg mondjuk 5-10 év múlva. Akkor már bizonyára többet fog mondani.

Értõ filmélményeket kívánok,
picipc-garaboncos
Emese Balogh 2015 jan. 11. - 13:36:38 Előzmény pimpa72
(126/142)
Huu én most gondban vagyok. Nem értem a filmet. Ez gáz? Ego....valaki magyarázza már el?? de fogom a fejem, elég értelmes vagyok dolgokhoz hogy felfogjam de ezt nem értem...az ego irányít minket? az a fõ ellenségünk, mi van??? valaki segítsen, fogom a fejem szószerint..... ajánlották a filmet nekem
8/10
doktormacko1 2014 dec. 13. - 22:07:36 8/10
(125/142)
8 / 10 csatlakozom a vitához . Nekem tetszett.
offtopic
zottyo534 2014 ápr. 03. - 21:05:56
(124/142)
Azért nem ártott volna visszakövetni, hogy milyen gondolatot osztasz.
pimpa72 2014 ápr. 03. - 20:45:24 Előzmény vallon
(123/142)
Osztom a gondolataidat!!