Téma: Rossz versek

9/10
Kodaxin 2020 febr. 24. - 21:53:38 9/10
(46/66)
10/9

Miért? Mert ebből az emberből lesz a világ egyik legnagyobb filmrendezője, több Oscarral karöltve. Vagy éppen a világ legnagyobb senkije. Ez csak rajta áll, ez pedig keveseknek adatik meg a világtörténelemben.

Én úgy érzem, hogy a "Van"-hoz képest ez a film teljesen más, és mégis ugyanaz, ugyanazokkal az emberekkel ugyanazokat a problémákat feszegeti. Igazából a képi feldolgozás önmagában zseniális, de leginkább az, hogy mennyire túl akarják az emberek ezt az egyszerű történetet agyalni.

Van egy jó srác, aki nem tud magával mit kezdeni az életben. Ezekből van ma sok százezer az országban, akik téblábolnak, nem találják a helyüket, és csak akkor jönnek rá, hogy boldogok, amikor már csak voltak. Furcsa, hogy mennyien tagadják meg ezeket az érzéseket, főleg azok közül, akik "tudják a frankót és okosak". Bezzeg ők!

Holott, nem azok. Mert példának okáért a film vége, amikor a véres fejű barát annyit mond, hogy "nem gyógyszerek vannak benne", a várót pedig kiürítik - az zseniális volt. Mert ezen lehetett lemérni, hogy mennyien figyelték meg a történet zsenialitását, ami végigvezette a LEVENDULÁT, a NYUGALMAT a történeten. Azt, ami hol a földeken, hol a csokoládéban volt, és a végén fel is robbantották. Pedig aki csak egy pillanatig is odafigyelt a filmre, az először kábítószert kellett volna hogy várjon... mert az lett volna a véres fej után a logikus. Pedig csak baleset történt. Ez pedig már tarantinói magasság, ami finoman szólva annyira egyedi, hogy aki ezt megvalósítja, az nagy dolgokra hivatott az életben. A nyugalom, a béke érzése, ami helyett csak a kábulatot kapta korábban, vagy a pótlékokat - de soha nem a békés boldogságot. És még amikor közel jár hozzá, akkor sem tudja rendesen csinálni, mert túl akarja pörgetni a történetet. Hiszen a levendula csak a számára volt fontos, gyűlölt, vagy vágyott dolog, nem az imádott nője számára. Észre se veszi, hogy mi a boldogság, mit keres, mire van szüksége.

Ez az elveszett generáció zseniális bemutatása. Ahogy megverik a korábbi énjei, ahogy szembenéz magával... hát, én azt hiszem, ennek az ilyetén megvalósítására nem sokan lennének képesek.

Én pusztán egy dolgot szeretnék a számára tanácsolni. Soha, de soha ne vegyen fel pénzt fizetett politikai hirdetésért és agitációért. Soha többé ne hagyja, hogy bizonyos érdekcsoportok, akik egy bizonyos ideológiát kívánnak ráerőszakolni Európára, azoknak azt hagyja, hogy beleugassanak a filmjébe. Mert ez egy irdatlan nagy hiba. Az ugyanis, ahogy megjelenítette a fiatalság számára magasról leizélt, korunk egyik legnagyobb kihívását, a bundeskalifat agóniáját, azt minden mai reálpolitikus számára ajánlani szeretném, mert ennél jobban bemutatni, hogy miért únja ezt a szöveget minden fiatal - azt ennél jobban nem lehetett volna illusztrálni.

Egyszerűen úgy kezelik ezt a kérdést, mint az öregek nyavajgását. És ebből következően, mindenki "öreg", marha, a múltban élő tekrén, aki papolja ezt a szöveget. Mert ő, ő nem ezt látja. Ő egy szép és tiszta várost lát, amiben nincs senki, csak szép fehér emberek, akik boldogok, és ahová tartozni szeretne. És ezért volt hiba beleugatást engedélyezni a birodalmi propagandának, mert az taccsra vágta a film ezen részét. Ezért nagy kár volt. Szerencsére ez most még nem tette teljesen tönkre a filmet, de ha nem figyel erre, akkor legközelebb már pont úgy fog járni, amit nem vett észre:

Hiába fogja mondani, hogy nem kéri a húst, oda fogják tolni a pofája elé, hogy ennek benne kell lennie.

És ha az a jelenet azért került bele, hogy ezt illusztrálja, mintegy a plafonra köpve és aláállva, bocsánatot kérve a nézőktől, akkor jelezni szeretném: Szerintem én, és talán még néhányan megértettük, hogy miért lesz rossz az a vers, amibe beleugat a politika és a pénz. Lehet valaki fizetett marketinges, vagy szabad filmes.

Ezt kell eldöntened a következő filmedben Gábor.
3/10
danielldaniell 2020 febr. 16. - 09:57:36 3/10
(45/66)
Nem rossz versek, csak egy rossz film.
Egy-két jó vágás, ügyes fényképész, semmi több.
2/10
darkbull 2020 jan. 07. - 11:03:30 2/10
(44/66)
Vannak rossz versek és vannak rossz filmek.
Magyar film elé mindig félve ülök le, többnyire rosszak, igaz az utóbi időben ért pár kellemes meglepetés. Egy ilyen kapcsán ajánlották ezt az "izét", mondván ez is a 30-asok problémáiról szól.
Ok, leül, film indít, először 20 perc után állítottam meg a filmet, hogy megnézzem, ki ez a pocsék ripacs, aki megkapta ezt a szerepet. Jaaa, hogy ő a rendező, az író is meg ki tudja mi még. Értem. Nekem egy ellenszenves, bamba, balga, búvalbélelt balféknek tűnt a "főhős" és nem tudtam rájönni, hogy direkt-e, de hajlok rá, hogy nem. Kisebb arccal, egy igazi színésznek kiadva a szerepet valószínűleg egy jobb filmet kaptunk volna.
A film, művészfilm akarna lenni, de ehhez nem elég két kép. Az ajtós az tetszett, jól végigvitte a filmen, a gyerekén-felnőttén ellentétből többet is ki lehetett volna hozni, de az is elment. Viszont a sok felesleges karaktert nem értettem, az idilli Szajna partos, levendulás visszaemlékezések inkább lettek nem odaillőek, feleslegesen művészkedősek, amitől az egész film művészkedős lett. A művészfilmeket szeretjük, a művészkedést nem. Az sem sikerült túl művészire, ahogy kifiguráznak egy színészt, aki százszor jobb művész volt, mint ebből a gárdából bárki. Magát a műsort ki lehetett volna figurázni (mi Verés mindenkinek-nek hívtuk egy későbbi verzióját), Latinovitsra való utalás nélkül.
A harmincasok problémája abban merült ki (valójában semmiben), hogy a felsőosztályból származó budai gyerek 40-hez közeledve sajnáltatja magát, mert a majd fele annyi idős barátnője lelépett. Biztos vagyok benne, hogy a 30-asok nagy részének az a legnagyobb baja, hogy mi van a huszonéves barátnőjükkel/szeretőjükkel.
A Reisz nálam színészként megbukott, rendezőként lehet jövője, ha levetkőzi ezt a szedetvedett, összetákolt művészieskedést, mert azok nélkül egy jó dráma is lehetett volna.
5/10
jetset 2019 dec. 08. - 19:46:10 5/10
(43/66)
Lehetett volna ez jó is, de nem lett az.
6/10
dandelion83 2019 nov. 02. - 18:48:58 6/10
(42/66)
Az alapötlet, a történet, a gondolatok, érzések, amiket átad, tetszettek, a kivitelezése viszont nem. Nagyon jól indult, de nekem valahol útközben elveszett az egész. Összességében nem rossz film, de nem egy maradandó alkotás.
1/10
ligetiz51 2019 okt. 31. - 19:44:16 1/10 Előzmény Yoshi-Hashi
(41/66)
Tökéletesen egyetértek az elemzésével. Annyival kiegészítve, hogy ha a saját pénzéből készítette volna rendben is lenne, de a MNF közpénzét ilyenre költeni nincs rendben.
3/10
Yoshi-Hashi 2019 okt. 31. - 16:27:41 3/10
(40/66)
Az egész olyan, mintha valaki kedvet kapott volna, hogy forgasson egy Woody Allen-es filmet egy kedves balfék főszereplővel (á lá Fogd a pénzt és fuss), de végül inkább totál önmagára írta a figurát, és menet közben eszébe jutott, hogy ha már ő a rendező, a főszereplő, és a főszereplő által megformált figura is, egy kicsit benyalhatna magának, ugyanakkor sajnáltathatná is magát, mert hát ő minden pozitív reakciót megérdemel sajnálattól az ámulatig. "Reklámszöveget kellene írnom, milyen rossz nekem!" Tipikus "panaszkodva dicsekvő" mentalitás.
Az meg, hogy végig kell narrálni egy másfél órás mozit, a filmes történetmesélés csődjének beismerése. Ha képtelen vagy filmes eszközökkel elmesélni egy sztorit, írj novellát.
Volt benne néhány jó vizuális megoldás, de kábé ennyi. Ja, meg pár belvárosi fiatal cuppoghatva felidézheti a hasonlóan "sanyarú" gyerekkort, és eltartott kisujjal megállapíthatja, hogy "hja, ez a humor nem való mindenkinek..." De azt állítani, hogy ebben a filmben egy egész generáció ismerheti fel a saját ifjúságát... na ne röhögtessenek már. A film egyetlen célja, hogy a rendező-forgatókönyvíró-főszereplő saját magára ismerhessen. A "szaladjunk a levendulamezőben" résznél viszont elröhögtem magam - ha még ironikusan lett volna benne, de nem, a rendező ezzel a kapcsolat (meg a lány) zabolátlan életigenlését próbálta kifejezni... (Egy Romana magazinban elmenne, de annyira elcsépelt ez a levendula-dolog is...)
10/10
steelprophet 2019 okt. 26. - 09:20:17 10/10
(39/66)
Nekem tetszett. Pestiesen szólva, vettem az adást.

Ide Azért az a jelenet, mikor a főhős beszélget a fiatalabb önmagával, sőt több évjárataival egyszerre, na az rendesen pofán vágott!írd a spoileres tartalmat

A Mónika szerepében pár percig feltünt Rácz Imola meg egy nagyon jó nő!!!
Gollam24 2019 okt. 17. - 16:05:08
(38/66)
Fúha!
Hát mondanám, hogy csodát láttunk, de nem mondanék igazat.
Azokkal értek egyet, akik szerint ez egy VAN VALAMI 2. rész, csak ezúttal a szerelmi élet kivesézése van terítéken és nem a fiatal felnőttek pályakezdési lehetőségeinek taglalását láthatjuk, de amíg a VAN VALAMI-nél valamennyire tudott azonosulni az ember a főszereplő(k) problémáival, addig ebben a filmben ez már nincs meg annyira, sőt kifejezetten erőlködés szaga van az egésznek.
Egy ember szerelmi kapcsolatából tágabb következtetést levonni egy egész országra, társadalomra meg nagy butaság, általában ha szakítanak az emberrel az azért van, mert valamit nem jól csinált vagy nem a hozzáillő/megfelelő emberrel próbált összejönni, van ilyen, de erről nem mások tehetnek.
Nem jó film, ha ilyen lesz a többi filmje is a rendezőnek, akkor én inkább kihagyom a filmjeit.
Egyedinek egyedi, de nem jó értelemben, másfél óra kegyetlen nyűglődés.
5/10
pihes 2019 okt. 16. - 14:38:19 5/10
(37/66)
Mondhatni, egy átlag fiatal ember átlag élete. A gyerekkortól a jelenlétig...
A halandzsa után már kicsit untam, mégis végignéztem!

5/10
6/10
botta-melinda 2019 szept. 07. - 17:04:43 6/10 Előzmény kambekk
(36/66)
Imádlak!
10/10
entouragefan 2019 jún. 12. - 19:09:12 10/10
(35/66)
Ez a humor úgymond "nem mindenké", én elnevetgéltem rajta

Főleg a Fargo utalásnál

, de nem ez fogott meg, sokkal inkább a film vizuális világa, azok a hihetetlen vágások amikor pl egy snittben kimegy a szobából, és az ajtó mögött már a villamos belső tere található. Eléggé a "kapunyitási pánikom" csúcspontján talált meg, így azt éreztem nagyon nekem szólt. Talán az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmhez tudom hasonlítani, aki azt szerette szerintem ezt is fogja.
1/10
Cukros csirkecomb 2019 ápr. 29. - 13:16:00 1/10
(34/66)
Az igaz.
1/10
Cukros csirkecomb 2019 ápr. 29. - 12:51:31 1/10
(33/66)
Aha... akkor biztos az óriásplakátos rész miatt adtál dupla annyi pontot a filmre, mint én. Megértem a szempontjaidat. :) A filmmel kapcsolatos további problémák is jogosak, bár nekem nincs bajom a balladai homállyal. Arany János műveiben például kifejezetten szeretem. Ott persze segíti a megértést a költemények szerkezete. Na jó, ne hasonlítsuk... :)
1/10
Cukros csirkecomb 2019 ápr. 28. - 23:05:45 1/10
(32/66)
Egyetértek az egyetértéssel. De kiegészítem indoklással, hogy érthető legyen.

Igen, valóban a közönség egy része boldogan röhög azon, hogy a filmben kifigurázzák Latinovitsot, és Arany Jánost Sztálinhoz hasonlítják, születése 200. évfordulója alkalmából, Arany János év keretében. A közönség másik része pedig belefagy a székébe. A szerencsésebbek, akik sor szélén ülnek, némán hagyják el a termet.

Így talán érthető a jelentős véleménykülönbség.
9/10
Nicedodo 2019 ápr. 24. - 22:55:45 9/10
(31/66)
Többen írták hogy a nézőtér hallgatott a poénok alatt. Ma voltam a Magyar Filmhét keretein belül megnézni ezt a filmet, és nagyjából egy emberként nevetett fel mindenki hangosan a vicces részeken. Szerettem a VAN-t, és ezt is szeretem :) talán még mélyebbek a metaforák, más oldalról közelíti meg a hasonló élethelyzeteket, múltidéző és közben nagyon mai problémákat feszeget. Nemcsak a főszereplő által képviselt élethelyzet, hanem az egész magyar fiatalság leképezése. Tényleg olyan, mintha a főszereplő agyában lennénk és a gondolataiból bontakozott volna ki a film. Engem abszolút vitt magával ez a gondolatmenet, ami lehet hogy annak is köszönhető hogy a főszereplővel hasonló korúak vagyunk, így át tudtam érezni a problémákat :)
8/10
Samu-Nagy Emese 2019 febr. 18. - 13:31:23 8/10
(30/66)
Tök jó film ez.
Tunzéval és bizonyos dolgokban Thonyval értek egyet.
Múlt héten láttam, és nem igazán tudom megfogalmazni az érzéseimet. De megpróbálom.
Ez nem egy klasszikus értelemben vett "sztori".
Nehéz lenne összefoglalni miről szól.
Mégcsak nem is szerelmi történet.
Egy srác fejének belseje. Ahogyan apró eseményekből, képekből, kusza érzelmekből, benyomásokból összeáll egy élet valamivé, amiről el kéne dönteni a sors egy adott kritikus pillanatában, hogy érdemes e a folytatásra, és ha igen, akkor hogyan tovább. Illúziók, vágyak, belső magány, és sodródás van itt sok sok közhelymentes egyedi humorral megfogalmazva.
Ne úgy nézzétek, mint egy filmet. Inkább úgy, mint egy vizuális szabadverset. Egy "nem-rosszat."
Szerintem.
(ezerszer inkább ezt, please, mint a Kölcsönlakást!)
5/10
Karczaghy Gábor 2019 febr. 02. - 14:54:11 5/10
(29/66)
Jól jön ez a film a téli depresszióhoz. Én úgy láttam, az élet-közepi válságról szól, helyenként poénosan.
elemes 2019 febr. 02. - 01:05:01
(28/66)
nekem nagyon bejött. kedvesem ezután látni akarja a VAN-t is.
10/10
Tunze 2019 febr. 01. - 15:20:50 10/10
(27/66)
A következők nélkül nem lehet értékelni ezt a filmet: humorérzék, önirónia, empátia, játékosság, nosztalgikus életérzés, a 80-as, 90-es évek hangulatának ismerete, Woody Allen- (s főleg:) Annie Hall Fan Club tagsági kártya. Ezek biztosan kellenek majd. Nem kell viszont: "győztes vér", fölényeskedés, mindenre helyes megfejtés, sznobéria. Az meg, hogy egy magyar moziban egy ilyen vígjátékot nem túlzottan értékelnek, ne riasszon meg senkit. Fingós poénok, beszélő kisállatok ugyanis nincsenek.