marteeka 2009 febr. 10. - 11:04:53
(191/2171)
Amúgy én sem szeretek politikában kardoskodni, nem is szoktam, fõleg, mert épkézláb javaslatom sincs a helyzet megoldására. Viszont azzal nagyon egyetértek, hogy "kisebbség" címén gyakorlatilag több joguk van, mint nekünk, hogy felfalják a társadalmunkat, hogy fékezhetetlenek, mert nem félnek semmitõl, amíg ilyen erõs védelem alatt állnak. Hogy az ember hiába hív rájuk rendõrt, még azok sem mernek tenni semmit. Hogy pusztán a családjából (értsd gyerekek száma után kapott jutattások, segélyek) havonta négyszer annyi pénzbõl él (pontosabban csak iszik, eszik és szórakozik), mint én, aki becsületesen dolgozok és tanultam, tanulok, tanulni fogok. Ja, és ADÓZOK - nekik.

Szerintem Amerikába menni követendõ példáért balgaság, sokkal összetettebb, nagyobb társadalom, más az emberek gondolkodása és ráadásul éppen eleget kaptunk már Amerikától, ami miatt bánkódhatunk. Attól, hogy Obama lett a vezér, hogy elismert fekete színészeik, zenészeik és "celebjeik" vannak, a külvárosi gettókban ugyanolyan probléma a feketék helyzete és nem hiszem, hogy az ott élõ "fehérek" szeretni kezdik õket, csak azért, mert a kedvenc tévésztárjuk is történetesen fekete.
Attól, ha a tévében egyenlõ arányban lennének magyarok és cigányok, hidd el nem lennék elnézõbb azokkal a cigányokkal, akik éppen kiraboltak.
marteeka 2009 febr. 10. - 10:42:18
(190/2171)
Sõt, miért volt (még lehet, hogy van is) az osztrákoknál számtalan helyen kiírva, hogy "magyar ne lopj"? Téged nem bánt, ha egy bécsi áruházban rád vannak tapadva, pusztán azért, mert magyar vagy? Akkor is tudsz arra gondolni, hogy ááá, ezek az emberek csak egyének alapján ítélkeznek és ostobák?
marteeka 2009 febr. 10. - 10:32:26
(189/2171)
Nem is kell a származásukat megtagadni, és nem is teszik, csak elszigetelõdnek attól az életviteltõl, amit a többiek folytatnak. Sõt, magyar létemre én is szeretem a cigányzenét, egyes ételeiket és szimpatizálok némely hagyományukkal, amit a társadalomba beilleszkedettek is tartanak.

(Zárójelben megjegyzem, amit már más is írt, hogy sok tapasztalatom volt és bizony az õ szemükben mi vagyunk a koszos magyarok, ennek bizony hangot is adnak, akkor ki a rasszista...)

Itt a különbség, hogy a száztagúra, Bangó Margitra vagy akár Gáspár Lacira (és a sor még hosszú lehetne) sem úgy gondolok, mint a köznyelvben vett jelentésû "cigányokra", hanem mint honfitársainkra, akik értéket közvetítenek.

Mint ahogyan Cozmara is gondolunk sokan, hogy értéket adott a sportéletünknek, nem pedig csak egy román légiós volt.

Az pedig, hogy nem az egyén alapján kell megítélni a tömeget, szép gondolat, intelligens embernek így kellene látnia bizony. Csakhogy óriási naivitás, a gyakorlatban ez azért ritkán teljesül (fõleg, hogy a jelen témánál nem egyénrõl van szó, hanem tömegrõl, akitõl kellene függetlenítenünk az egyéneket, ha nem akarjuk a rasszista jelzõt magunkra húzni...).
Nem is kell nagyon visszamenni az idõben, gondoljunk csak az Entropara. Nyilván nem az alkotó surrant oda az éj leple alatt és akasztotta ki egyedül Brüsszelben. Nyilván valaki azt megnézte, mielõtt felrakták, ne adj ég jóvá is hagyta. Ezek az emberek (akiket mi ott Brüsszelben intelligensnek gondolunk) nem látták, hogy Bulgária, Németország, Szlovákia, Luxemburg, stb. hogyan van ábrázolva? És akkor nem az egyén, nem egy gusztustalanul kiragadott "jellemzõ" alapján alkotnak képet egy társadalomról???? Ugyan már.
fresia 2009 febr. 10. - 03:21:34
(188/2171)
Én sem szeretném, ha itt Amerika lenne - de ebben a dologban pl. látni vélem náluk a követendõ példát. Igaz, hogy ott is vannak még gettók, bûnözés - de már közel sem olyan mértékben, mint volt. Ha nálunk ezen és a cigányok társ- i beilleszkedésének elõsegítésén nem változtatnak, akkor a mi országunknak nincs jövõje.
fresia 2009 febr. 10. - 03:09:48
(187/2171)
Amit Marteekának címeztem, azzal részben a Te hsz- odra is reagálni szerettem volna.
Nagyon egyetértek Veled, sok mindent ehhez még én hozzáfûzni nem tudnék, az elõbbieken kívül. Talán annyit, persze, azt ki kell mondani, mert az az igazság, hogy a természetükben van a könnyebb életmódra való hajlam - de még azt sem hiszem, hogy ésszel és akarattal ezen, hosszú távon ne lehetne változtani, vagy alkalmazkodni némileg hozzá.
Igen, a cigány - nem cigány értelmiségen és a politikusokon múlik az, hogy elõbb v. utóbb, esetleg sohasem következnek be azok a változások.
Mint elõbb én, Te is azt írtad, hogy a megélhetési politikusoknak nem érdekük, hogy ne legyen feszültség. De, akkor ki oldja meg a problémát helyettük. Mi, ásóval -kapával?! Ha nem, mert én ezt nem szeretném, akkor kit válasszunk helyettük? Neked van tipped? Nekem nincs, a kör bezárult. Na, ezért nem akarok a politikával foglalkozni.
fresia 2009 febr. 10. - 02:41:50
(186/2171)
Az az igazság, hogy nehéz így és fõleg már ilyenkor/!!!/, részletekben, mégis valahogy összeszedetten válaszolni.
Tudod, ha már "maszekolunk":), én azért kezdtem el fõképp kulturális fórumba írni, hogy elkerüljem a politikát, pedig tudtam, hogy nem lehet mindig homokban dugni a fejem - a politika nem kerül el engem, sajnos, de azért továbbra is igykezni fogok. :)
Csatlakozom Feketevipera utolsõ mondataihoz, amivel maximálisan egyetértek, hogy esetleg csak a gyerekeik gyerekeinél lehet majd a jövõben a megoldás. Addig, sok mindent lehetne tenni, ahogy azt Amerikában is tehették...
Ha már kultúra: pl. ne Gyõzikét mutogassák a televízióban, ne Õ legyen az etalon. Régóta csak beszélnek arról, hogy a médiában sokkal több cigány szereplõ kellene. Mint Amerikában, ahol koncepciózusan szinte mindig szerepeltetnek a filmjeikben egy - egy néger "jó fiút/lányt". Vagy pl. Németország is filmjei segítségével javított a II. vil. háború után megérdemelten sérült renoméján.
Vagy az oktatás: ne legyen szegregáció! Oldják meg, képzett tanárokkal, oktatási - nevelési programokkal, hogy ez mindkét félnek jó legyen. Én nem vagyok szakember, de nem hiszem azt el, hogy nem lehet. Csak jobb nálunk a politikusoknak a zavarosban halászni, mint tiszta helyzeteket teremteni. Addig tûrnünk kell, bizony, én más megoldást nem látok. Azok az idõsebbek már, akiknek a kertje elhanyagolt, nem fognak megváltozni. De az, hogy mi is kardot rántunk - nem hiszem, hogy sok jóra vezetne.
fresia 2009 febr. 10. - 02:07:53
(185/2171)
Mint ismerõsnek mondom, sõt panaszolom: az elõbb megpróbáltam rossz szokásomhoz híven, egyben válaszolni és elszállt az üzenetem.:( Eddig még csak privátban jártam így meg.
Nos, akkor már csak egy - kettõre, röviden, amennyire lehet.
Elõször is örültem, amikor benéztem, hogy az esti hsz- ra ennyi tartalmas üzenet felelt, mivel elõtte csak könnyedén eldobott beszólások voltak. Kivéve, Feketeviperáét.
Még ha nem is értünk mindenben egyet...
Nálunk is sok cigány / roma, kinek hogy tetszik/ él. Itt lakik pl. a vajda és a sleppje. Atrocitás engem is ért. Többször kerülök - kerülhetek összetûzésbe velük, már csak a munkám kapcsán is. Nem részletezném, hasonló eseteim is voltak, mint Neked a kislánnyal. A szabadidõmben szintén találkozhatok velük, ha egyedül vannak, nem gond, de ha többen, akkor jobb hallgatni, amikor provokálnak, akármi megeshet. Én is tartok tõlük.
Nem hiszem, hogy az jó lenne, ha megtagadnák a származásukat, hiszen legyenek büszkék a hagyományaikra, népük történelmére. Olvastam Lakatos Menyhért könyveit, anno...
Õk sem mindig éltek mindig a társadalom perifériáján, a történelem alakította így.
Azt mondod, hogy külföldön az Õ tetteik miatt ítélik meg a magyarokat. Én magamból indulok ki: mindig az egyént kell nézni, nem a tömeget. Én sem haragszom minden románra, szerbre, szlovákra, akik, többnyire pártjaik befolyása alatt tesznek a magyarok ellen.
Sztem, külföldön is csak azok ítélnek meg bennünket a náluk elkövetett bûneink alapján, akik enélkül is hajlamosak erre.
offtopic
C.s.I. 2009 febr. 10. - 00:14:10
(184/2171)
Tõlem egyfolytában tízezret akarnak buszjegyre. Annál pedig több eszük van, hogy valakibe 'úgy' belekössenek, közvetlenül az iskola mellett. Mert általában ott álldogálnak. Máshol meg általában nem gyalog vagyok. Persze van olyan ismerõsöm akit, hogy is mondjam, egy kicsit befenyítettek, lehet, hogy nekem csak szerencsém volt. Pár hónapja volt kint a Tények, összecsaptak egy silány mûsort arról, hogy a kisebbek, hogy szedik el a pénzt a nagyobbaktól. Csak gratulálni tudtam. A kisebbek meg lehet, hogy hatodikosok, de sokan közülük 14-15 évesek.
Ó igen, az oktatás az egyik közhely amit kihagytam.
feketevipera 2009 febr. 10. - 00:08:42
(183/2171)
Senki nem tagadja azt, hogy vannak becsületes cigány emberek, jómagam is ismerek nem egyet. De: ha végigmész egy cigánysoron, mit látsz? Putrikat. Könnyû mindent a "mélyszegénységre" fogni, de azt szvsz már nem lehet erre fogni, hogy a portájukon képtelenek rendet tartani, hogy a többségük nem mûveli a kertjét (igen, a magyaroknál is elõfordul ez, de ez a ritkábbik eset). És szerintem az is az igénytelenség kategóriájába tartozik, hogy néhány helyen még egy kerti vécét sem képesek összeütni. Nehogy már még pénz kelljen ahhoz is! Csak számold össze, mennyit költöttünk már rájuk az eddigi évtizedekben, és nézd meg, hogy mennyit fejlõdtek.
És éppen itt van a legnagyobb baj: a mostani esetnél hol marad a cigányok tanultabb része? Miért nem ítélik el a bûncselekményt? Egyedül õk tudnának hatni a saját népükre, ha már azok magyar állampolgárként nem hajlandóak engedelmeskedni a magyar törvényeknek. De õk csak a feszültséget szítják, és nem segítik elõ azt, hogy a cigányság becsületes részét ne mossák egybe a bûnözõkkel. Egyébként pedig nem (csak) ez a konkrét ügy váltott ki felháborodást az emberekben, hanem sok minden. Az pl., hogy némely vidékeken szokása eme kedves embereknek, hogy "megélhetési bûnözés" címszó alatt ártatlan idõs embereket rabolnak ki, gyilkolnak meg, néha meg is erõszakolják õket (egyszer egy 88 éves nénivel végeztek ilyen módon). Ez a bûnözésmód igenis tipikusan egyetlen népcsoporthoz köthetõ. És a hatóságok tehetetlenek ezzel szemben. Az ilyenek háborítják fel az embereket, nem az egyedi esetek. És az, hogy néha 20-30 ember támad rá 3-4-re, ami nem igazán fair. Az emberek már azt unják, hogy vannak olyanok, akiknek csak jogaik vannak, kötelességeik nincsenek. Nem azt mondom, hogy más népcsoportokban nincsenek bûnözõk, hanem az igazságérzetemet (és másokét is) sérti az egyenlõtlen bánásmód. Ki kell mondanunk, hogy a cigányság nagyobb része képtelen a letelepedett életmódra és a beilleszkedésre. És a többségük nem is tanulásból vagy munkából akar megélni, hanem a gyerekgyártásból. Ezt bizonyítja az is, hogy tudomásom szerint a tíz év alatti népesség fele cigány. Míg a magyar családok többsége nagy nehezen vállal egy (maximum két) gyereket, mert nincs lehetõsége többre (persze itt is akadnak megélhetési gyerekcsinálók, de arányukban kevesebben vannak), addig a cigány családok többségénél 3-4 gyerek a minimum, aztán az állam majd csak eltartja õket. Adva van számukra néhány kitörési lehetõség, de én pl. nem tanulhatok helyettük is. Akin látják, hogy igyekszik normálisan élni, azt el is fogják fogadni, és az ilyen cigány még jobban gyûlöli a "putriscigányokat", mint sok magyar. A cigányság felemelkedése õrajtuk is múlik. Ha nem akarnak kijutni onnan, akkor nem is fognak. Úgy érzem, a magyar társadalom sokat tett azért, hogy kiemelkedhessenek a cigányok, de a többségük nem élt a felkínált lehetõséggel. Nekem is van olyan cigány ismerõsöm, aki beilleszkedett, tisztán jár, dolgozik, becsületes, normálisan viselkedik. De ez csak egyetlen család. És mi van a többivel? A maradék 4-5 család úgy-ahogy próbál megélni. A felnõtteknek talán soha életükben nem volt munkaviszonyuk, a gyerekek még el-eljárnak iskolába. A cigányság vezetõinek ilyenkor kellene jó példával elöl járniuk, megmutatni, hogy becsületes úton is meg lehet élni. De sajnos õk is csak érdekpolitikusok, alkalmanként felbukkannak, ha szíthatják a feszültséget. Ha egy cigány igazán ki akar emelkedni, akkor valószínûleg meg fogja tudni tenni. Nem lesz egyszerû, talán nem is egy nemzedék alatt fog végbemenni. De megtörténhet, csak ehhez nem egyik napról a másikra kell élniük. És persze azért nekik is közeledniük kell a magyarság életmódjához.
offtopic
marteeka 2009 febr. 10. - 00:05:35
(182/2171)
Nekem egyszer a fenyegetés "tettlegességre" is fordult... Egy kb. 5 éves kislány elkezdte cibálni a hajamat az utcán. Ezzel kezdte, meg sem kérdezte, hogy adnék-e neki egy százast... Utána meg csodálkozott, hogy nem adtam.
offtopic
C.s.I. 2009 febr. 10. - 00:01:17
(181/2171)
Valahogy engem is mindig õk próbálnak kirabolni, de ez is véletlen. (próbálnak = nincs nálam semmi, tényleg semmi és azért abból a fajtából vannak amelyik nem szúr le a forgalmas utca közepén ennyiért, csak fenyeget.)
C.s.I. 2009 febr. 09. - 23:58:18
(180/2171)
Akinek Amerika kell, menjen.
Mellesleg én még mindig azt mondom, - vagy inkább remélem - hogy elég lenne ha ugyan azok a szabályok vonatkoznának a cigányokra, mint a magyarokra: Nincs támogatás, nincs "azért, mert cigány vagyok", és nem rasszizmus ha megnevezem, hogy cigány.
Amerikában is nyilván van tartva, hogy etnikumokra milyen bûncselekmények jellemzõek és mekkora mértékben. Vajon a még mindig népszerû kisebb-nagyobb bandaháborúzgatás kikre jellemzõ? Nem, nem a svédekre.
Hupikék is lehet az elnökük, az sem érdekel, ha jól csinálja amit csinál akkor azt mondom: jó. Akkor sem fog nagyon érdekelni, de bólintok egyet.
Visszatérve ránk, ha már megvan a tényleges egyenlõség, esetleg vissza lehetne állítani a halálbüntetést, illetve kicsit szigorítani. Milyen vicces lenne, ha a megerõszakolós-megölõs cigány, magyar, svéd, inka ahelyett, hogy lehúz 5 évet és folytatja, nem jön ki többet. Ha lenne valami tényleges büntetés - nem csak pár év, pláne pár év felfüggesztett - akkor talán, ismétlem, talán nem is kéne errõl vitáznunk. Lehet, hogy az egyenlõség mellett sem lenne túl polkorrekt az eredmény, de errõl csak az elkövetõ tehet.
Kihagytam valamilyen közhelyet, vagy kihagytam valamilyen közhelyet? Eléggé össze-vissza is írtam. No mindegy, talán majd holnap megcáfolom magam, mára már elfáradtam.
Mikor lesz nálunk Magyarország?
offtopic
marteeka 2009 febr. 09. - 23:55:38
(179/2171)
Sõt, ha már személyes tapasztalatok, saját lakóhely és rasszizmus (majd igyekszem az offgombot eltalálni). Talán benned is kicsit másabb lenne a kép, ha olyan városban élnél, ahol a lakosság majdnem fele etnikum. Vegyesen jók és rosszak. Vegyesen az alja és a gazdagabbja. Ahol segélyosztáskor nem tudsz kimenni a piacra zöldségért, mert mire hazaérsz se zöldséged, se pénzed nem marad. Ahol a szórakozóhelyeket este zárva kell tartani és õrökkel egyesével beereszteni a vendégeket. És ez nem a vendéglátósok rasszista felfogása miatt. Valaha nekem is volt szerencsém egy ilyen kaliberû társasághoz, mint a veszprémi. Csupán azért rombolták gyakorlatilag porig a bárat, mert a gép nem adta be a jackpotot a koszos tizesükre. A torkom elvágásától pontosan a nem rasszista hozzáállásom mentett meg, hogy akkor is és elõtte is igyekeztem velük ember módjára viselkedni. A soron következõ bárban a pultoslánynak nem volt ilyen szerencséje. Csak az nem volt benne a tévében. Még a helyiben sem. Meg azok az áldozatok sem, akik véletlenül valami vállalkozásra adták a fejüket és nem voltak hajlandóak lepaktálni az effélékkel.
marteeka 2009 febr. 09. - 23:31:58
(178/2171)
Sõt, sajnos Te tudod pont, hogy éltem más országban is egy ideig. Elég szomorú volt az ottani újságokban olvasni, hogy magyarok loptak itt, törtek be ott. Történetesen azoknál a bizonyos eseteknél is kiderült azoknak a "magyaroknak" az etnikuma, mégis nekem úgy kellett emberek közé mennem, hogy azt hallgattam a munkahelyemen, az utcán, hogy magyarok voltak, mert magyar útlevelük volt. Na nekem ez, ami piszkosul bántja a csõrömet. Meg az, hogy bár a magyarok között is akad bõven szégyenfolt, de talán a százalékos arányok között ég és föld van.
Mivel óriási tabu és lehetetlen errõl statisztikát találni, de fogadni mernék, hogy úgy 30-70 és 70-30 lehet az arány, gondolom nem kell magyaráznom, hogy melyik oldalon melyik a több.
marteeka 2009 febr. 09. - 23:20:57
(177/2171)
Csak annyit fûznék hozzá (mivel nagyrészt egyetértek veled), hogy én sem vagyok alapból rasszista, voltak, vannak és gondolom lesznek is roma, vagy kinek hogy tetszik cigány származású ismerõseim/barátaim/kollégáim.
Csakhogy róluk nem az jut az ember eszébe, hogy cigány, mert kulturáltan élnek és öltöznek (értsd se nem szakadtan, se nem fukszokkal megrakva), teljesen maguktól értetõdõen be vannak illeszkedve a társadalomba, és érdekes mód õket nem zavarja, ha cigányoznak a magyarok, mert értelmesen felfogják, hogy NEM RÁJUK VONATKOZIK.
Ezzel szemben az efféle balhék miatt (és itt akár a stasbourgi sztoriig is visszamehetnénk) lesz Magyarországból Európában "unblock" szégyen társadalom.
fresia 2009 febr. 09. - 22:51:26
(176/2171)
Jó estét! :)
Olvastalak benneteket ma és csak ennyit fûznék hozzá:
Az Amerikai Egyesült Államok elnökét ma Barack Obamának hívják és afroamerikai származású. Ha ezt, csak egy kicsit végiggondoljátok...
Nálunk, még a szocialista/!!!/ Magyarországon is lehetett olyan könyveket olvasni, hogy a négerek szabnak gátakat az USA fejlõdésének, Õk azok, akik végül tönkre fogják tenni Amerikát. Nem dolgoznak, munkanélküli segélyen élnek, sokasodnak, bûnöznek. Olyanok, mint nálunk a cigányok...

A mi városunkban élt a móri gyilkosságnak az gyanúsítottja, aki a börtönben öngyilkos lett. Semmit, ismétlem, semmit sem hallottam arról, hogy bárki is meg akarta volna semmisíteni /utalnék itt arra a "kedves" kis Hitler mondókára/ Õt vagy a családját. Ja, fehér ember volt, nem cigány, esetleg zsidó...netán valami olyan nációjú, akiket "utálunk", úgy anblock!
Nagyon sok bûntettet követnek el magyarok, sorolhatnám a gyerekgyilkosságtól, az anyanyilkosságtól, a tömeggyilkosságokig. Õk sem kapják meg a nekik járó, legalább életfogytigtartó büntetésüket, hanem 8 - 10 év múlva szabadulva, legtöbbjük újra öl.
Nem csak a cigányok!
A lakótelepünkön megöltek egy fiatalembert, késõ este a garázsában, szinte semmiért. Gyönyörû menyasszonya volt, aki gyermeket várt, pár hét választotta el Õket az esküvõjüktõl. A gyilkosa magyar, még az ítéletre vár...
De nem hiszem, hogy ekkora országos felháborodást keltett volna az ügy, és senki sem szeretné meglincselni és kiûzni innen miatta a magyarokat!
Én nem vagyok sem cigány, sem zsidó, csak, egy viszonylag normális / ha van olyan ember, mert szerintem nincs/, magyar.
Ha igaz, mert van bennem: magyar, német, szláv, meg az Isten sem tudja milyen vér, talán még cigány is.
Vannak értelmes, tanult cigányemberek. Nem a politikusok között keresném Õket, inkább az értelmiség köreiben és én is ismerek kevésbé iskolázott, de tiszta, törekvõ, becsületes cigányokat. De, nem is ez a lényeg. Igen, és engem szintén értek kellemetlen inzultusok, cigányok részérõl, ha meg nem is öltek még.
Azt mondjátok, Ti nem vagytok rasszisták. Elhiszem, mert talán végig sem gondoltátok, amiket írtatok. De, ami le van ma itt írva, az zömmel rasszistának hangzik.

Mikor lesz nálunk Amerika?
marteeka 2009 febr. 09. - 22:13:11
(175/2171)
Azt hiszem rossz helyen tetted fel a kérdést. Legalábbis ha választ vársz.
feketevipera 2009 febr. 09. - 21:50:25
(174/2171)
Az írástudók árulása, avagy hol vannak mostanában a magukat büszkén balliberálisnak és jogvédõnek tituláló emberkék (TGM, Gusztos Peti stb.)? Politikai elitünk és az õket kiszolgáló "értelmiségiek" most mélyen hallgatnak, hiszen tudják, hogy õk is közrejátszottak a jelenlegi állapotok kialakulásában. És a cigányság vezetõi most miért nem határolódnak el a bûnözõ cigányoktól (kivéve néhány embert, gondolok itt pl. a borsodi vajdára)? Hol vannak ilyenkor a Tarka Magyarok? Hol van a Helsinki Bizottság és a többi megmondóember?
Szembe kell néznünk néhány dologgal, és ki kell mondanunk, hogy sajnos a cigányság többsége nem is akar beilleszkedni a társadalomba. Sõt: a megélhetési bûnözés fogalmára hivatkozva sok mindent elkövethetnek. Persze aki be akar illeszkedni, az be tud. És persze ott van az is, hogy miért van ma Magyarországon több joga egy bûnözõnek, mint egy becsületes embernek. Miért nagyobb bûn a tojásdobálás, mint a lincselés? Miért lehet öt évet adni egy tojásdobálónak, és miért nem lehet végre elítélni az olaszliszkai lincselõket? Miért nincsenek olyan törvényeink, hogy a rendõrök ténylegesen intézkedhessenek? Miért nem lehet a törvényeinknek visszatartó ereje? Hány embernek kell még meghalnia, hogy végre valamit lépjenek ebben a kérdésben? "Miért hagytuk, hogy így legyen?" Tényleg, miért?????
norton15 2009 febr. 09. - 21:11:27
(173/2171)
Ez már nem rasszizmus. A krumplibogarat sem azért irtod, mert csíkos, hanem mert káros. Ugyanez az emberfajta is káros, nemcsak cigányban található meg, de ott sokan vannak.
marteeka 2009 febr. 09. - 21:08:45
(172/2171)
Ez jó, vándorfalu :)
Ma este már nem néztem, csak Hír & Echo.