Téma: Salinger

Zsoanna Kruditch 2021 jan. 17. - 19:57:42
(5/5)
A Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal fordítása miatt lett borlazmas, nem tudta anno visszaadni a fordító az angol szlenget.
Aki teheti, angolul olvassa, mert eredetijében ez egy pezsgő, a maga korában modern szöveggel megírt mű.
Legalábbis a médiadoktorunk ezt ajánlotta:)
8/10
sexykex 2019 márc. 22. - 10:21:03 8/10
(4/5)
Eddig úgy véltem, hogy a Zabhegyező egyedi és megismételhetetlen. Ez a történet térített el az amerikai szerzők irányába, úgy 50 évvel ezelőtt, de a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal lelombozott – szerencsére Tom Wolfe már a sokadik író volt, akivel ismerkedtem. Remélem, rövidesen kiderül, hogy maradt-e Salingerben valami Holden Caulfieldről, amit korábban nem mondott el nekünk, ugyanis kiadják a „bunkerben” írt műveit – megpróbálom kivárni.
Egyébként úgy érzem, a film rendben van. Bár nem mutatja be, hogy Salinger mindvégig a fiatal lányokhoz vonzódott, de gondolom nem is ez volt a cél. Nagyon sokat lehetne még beszélni arról, hogy egy művész nem élheti az átlagemberek életét, nem gondolkozhat úgy, mint te meg én, hiszen akkor nem tudna alkotni. De, duma helyett inkább mindenki nézze meg a filmet, hiszen érdemes.
10/10
bannor72 2019 jan. 26. - 00:32:27 10/10
(3/5)
Bocsi az előttem szólóhoz. Mégis volt már vélemény: csak nálam nem mutatta..... Egyébként teljesen egyetértek vele.
10/10
bannor72 2019 jan. 26. - 00:23:08 10/10
(2/5)
Parázs vitára számitottam. Mégiscsak Salingerről és a Zabhegyezőről van szó. No comment?
Nekem bejött a film. Újra kellene olvasnom a könyvet. Újra és újra olvasni más-más életszakaszokban. Nagyon fiatalonon, talán túl fiatalon olvastam előszőr. Aztán többször újraolvastam. Éppen itt az ideje. Bár mostanában leginkább azzal tudok leginkább azonosulni, hogy igenis ki lehet zárni a zavaró tényezőket, és ki is kell, ha azok a körülöttünk lévő emberek hát azokat is. A filmet nézve döbbentem rá, hogy ezt teszem, egyre jobban kizárok mindent. Ez a filmet nézve tudatosult bennem, és rájöttem, hogy nincs is ezzel gond.
6/10
pihes 2019 jan. 25. - 16:28:20 6/10
(1/5)
Nem lett ez rossz, nem ütős egyáltalán, de a drámai vonal ott van!

6/10