Téma: Sean Bean

frenchbullie 2013 júl. 06. - 19:31:06 Előzmény gladiolus
(291/431)
Nem végignéztem, csak belenéztem ebbe az õrületes országutasba, és el nem hiszem... most meg fejbe lövik szerencsétlen Bean-t???!!! Jujj:-(

Ajajj, én még a Crank második részén is végigkínlódtam magam, nem tudtam közben, sírjak-e vagy nevessek:-) Az elsõ rész se semmi, de a második annyira elvetemülten beteg humorú, hogy az már fáj! Rátettek még egy lapáttal az elsõre, és úgy fejezték be, hogy készíthessenek harmadik részt is, ha kedvük szottyan. A mestergyilkos-t láttam még, a Halálfutam-ot, a War-t, és a Gépállat SC-t, ami vígjátékszerû, így valamennyire kilóg az akciófilm sorból. Meg a Szállító 1-2-3-at, persze, szerintem mindenkinek ez a trilógia ugrik be, ha meghallja Statham nevét. Nahát, láttam egy olyan Pármai kolostor minisorozatot, amelyben a "szállítós" nyomozó (Francois Berleand) alakítja a pármai herceget. Azért néztem meg, mert nem olvastam a regényt, és pótolni akartam a lemaradást film formában, de végem volt, mert a szereplõk kábé tízpercenként bujálkodtak egyet, pedig én valami aláhúzottam romantikusra készültem. (Aztán, megint végem volt, mikor mondtam a férjemnek, hogy milyen csinos az a nõ aki Sanseverina-t alakítja, mire a férjem közölte, hogy "öreg tyúk". Lélekben felsikoltottam, mert a színésznõ velem egyidõs:-) Rohanok is tornázni, hogy õrizzem a fittségemet:-)

Timothy Dalton munkássága totál kimaradt az életembõl, úgyhogy (a Scarlett-en kívül) csak a Rocketeer rémlik tõle, de az is lehet, hogy tévedek.
10/10
gladiolus 2013 júl. 06. - 15:22:48 10/10
(290/431)
OFF

Ez meg a bohócorros film, a Sólymok. Aranyos. És némileg szomorú, de csak részben.
10/10
gladiolus 2013 júl. 06. - 15:11:59 10/10
(289/431)
Eddig még csak a Szállító trilógiát láttam tõle, meg a Crank-et. A Szállító 1-nek volt egy kellemes, utazásos feelingje, mivelhogy a kínai csajt vitte a csomitartóba gyömöszölve, és bírtam azokat a részeket, amikor a nõ megszökött tõle, és ott kóvályogtak kint a természetben. Meg az is rémlik, hogy a csajóca csinált neki valami sütit, és hogy állandóan felbukkant egy kiöregedett nyomozó, aki folyamatosan sejtette, hogy õ bûnözéssel kapcsolatos munkát ûz, de sosem tudott semmi bizonyítékot találni a lakásban. Az egyik részben a privát keresztnevemet is kimondta, s ez külön szimpatikussá teszi számomra.
A Crank-bõl most csak annyi jut eszembe, hogy egy nyilvános téren úgy föl volt pörögve, hogy rárohant a szõke csajra,aztán eksön ott az utcán. Hát az röhej volt. A kolibri kódban nagyon érdekes ez a kis hosszúkás haj, azon múltkorjában már röhögtem egy sort.

Na itt van Bean-nek az esõben éneklõs képe, nekem tetszik. :)
frenchbullie 2013 júl. 06. - 14:40:18 Előzmény gladiolus
(288/431)
Off A Kolibri-kódban láttam tegnap este Statham-et, voltak egészen drámai megnyilvánulásai is, a szokásos verekedések mellett. Nem egészen olyan, mint az eddigi filmjeiben, sem viselkedésében, sem külsejében. Sõt, az elején teljesen más, ilyennek még nem láttam:-)
10/10
gladiolus 2013 júl. 06. - 12:52:42 10/10
(287/431)
Stathamet jó lenne már valami másban is látni, nem csak akcióban. Többre képes.

Bean szerepei, az Országút fantomja is megér egy misét. Az õrült személyiségek közé nagyon jól illik. .)
frenchbullie 2013 júl. 06. - 10:54:52
(286/431)
Szerintem olvasol a gondolataimban, a Viharos hétfõ-t ma estére terveztem. Tegnap este Stratham volt mûsoron, mert az õ filmjeire is el szoktam csábulni néha. Hiszek a változatosság szórakoztat-ban.
De persze, - mindezek mellett - õrületes szerencse, hogy "delejes" annyi filmben szerepel.
10/10
gladiolus 2013 júl. 06. - 10:45:13 10/10
(285/431)
Na még egyet, aztán eldugulok.
10/10
gladiolus 2013 júl. 06. - 10:42:24 10/10
(284/431)
Bean a Viharos hétfõben is milyen fiatal volt még. :) És annyira visszafogott. De ott láttam táncolni, persze csak ilyen lassú, összebújósat. Szerintem nem egy táncos típus. Énekelni is csak az Essex Boys-ban láttam, nahát az nagyon aranyos. Egy nagyon kis csúnya gonosztevõ, és egyszer állnak az esõben, mert valami maffiózó megbeszélés van, és õ elindul az esõben, a fejére borítja a kabátját, és vigyorogva énekel az esõben. A Who wants to be a millionair-t énekli, mert éppen úgy néz ki, hogy összejött neki valami kis pénzecske. :)

Gonosz kis teremtmény nagyon abban a filmben, de nem lehet rá haragudni.
10/10
gladiolus 2013 júl. 06. - 10:29:14 10/10
(283/431)
Val Kilmer förtelmes. :)

Itt van egy kép a kis pacikákról is :)
10/10
gladiolus 2013 júl. 06. - 10:23:30 10/10
(282/431)
OFF

Valóban, Boydnak is lyukas álla volt, megnéztem az IMDB-t, és õ már 45 évesen meghalt, szívrohamban. Szerettem a Ben Hurt. Azt a jelenetet például, amikor Messala haldoklik, de még az utolsó erejével tõrt döf Ben Hur szívébe, aki aztán megtalálja az anyját és a hugát a leprások völgyében. Ott emlékszem, valami szép zen is fokozta az élményt, amikor Eszter lemegy a két nõhöz, õ meg csak a szikla mögött ül és magába roskad. Az arab sejket is nagyon bírtam, aki a lovakat trenírozta, ilyen gyönyörû lovakat nemigen láttam még, Rigel, Atair, Antaresz és Aldebaran.MEssalanak meg gyönyörû koromfekete lovai voltak, abban a grandiózusra sikeredett lovas arénás jelenetben.Utáltam MEssalat, mert egy személyben megszemélyesítette a korrupciót, amit utáltam. barátból ekkora ellenség, ez durva.
Ez volt az elsõ vallásos témájú film, amiben kiskoromban elmélyedtem. És a vége is, amikor Jézus átveszi a leprát a két nõtõl-szép film. És ez a színésznõ sem kutya, ha most hirtelen keresni kéne valakit, aki lekörözi a jelenlegiek közül, nem nagyon találnék.Úgy látom, original zsidó nõ ez a Haya Harareet, a neve is különlegesen szép.
frenchbullie 2013 júl. 06. - 09:58:39
(281/431)
Off Azért Joanne Whalley még így is jobban fest, mint az ex-e, Val Kilmer, aki fiatalon csinos férfiú volt, mára meg hogy elhízott. Hiába, kevés az olyan belevaló fickó, mint... Mi tudjuk, ki:-)
frenchbullie 2013 júl. 06. - 09:46:05
(280/431)
Igen, fiatalon olyan szeretnivalóan kisfiús volt. Most meg, érett férfikorában, olyan szeretnivalóan markáns ez a Bean:-)
frenchbullie 2013 júl. 06. - 09:42:25
(279/431)
Persze hogy, mert Fenton elhomályosítja egészen:-)

Szerintem a lyukas áll legjellegzetesebb képviselõje a Ben Húr-ban Messala. Vagyis Stephen Boyd. Én sem csípem az ilyen állszerkezetet, huhh.
10/10
gladiolus 2013 júl. 05. - 19:45:20 10/10
(278/431)
Uff, ez a nõ már ennyire öreg?

Ez a Melors viszont olyan szégyenlõs kisbabás, nem?
10/10
gladiolus 2013 júl. 05. - 19:36:34 10/10
(277/431)
Timothy Dalton, ja tényleg, õ is szerepelt a filmben. Észre se vettem. :)
Hát nem is tudom, na õ aztán egy nagyon hûvös, tartózkodó pali lehet, egyszer valami ilyet olvastam róla. Egyetlen filmben tetszett igazán, a Sólymokban, ahol Enthony Edwards-al (Green doki)két rákos beteget játszottak brilliáns módon, és feltették a bohócorrot. Na ott komikus szerepet adtak Daltonnak, és egész jól csinálta. Láttam még a Király ágyasában, az is szép film volt, hihetetlen, hogy a romantikus érzések mennyire megszállottá tudnak tenni bizonyos embereket, még a himlõbõl is kigyógyította a szeretõjét, csak éppen ehelyett a háborúval kellet volna foglalkoznia.

Talán fiatalon még õ is kinézett valahogy, de most már....
Egyébként ki nem állhatom, ha egy pasinak ekkora lyuk van az állán, ez annyira taszító.Fiatalon játszotta az Üvöltõ szeleket, nem tudom, milyen lehetett vele a szerep.
Jé, találtam egy egész elfogadható képet. De akkor is le van maradva.
frenchbullie 2013 júl. 05. - 19:34:57
(276/431)
Talán, ha Scarlett így mutatkozott volna az ördögi Lord elõtt, nem kellett volna azon aggódnia, hogy utasítsa vissza:-)
10/10
gladiolus 2013 júl. 05. - 19:22:50 10/10
(275/431)
Hazajött végre, fürdõt vett, megetettem, persze mindeközben végigbeszéltük az egész napot, meg azt, hogy hétfõn vagy kedden leugrunk már a Balcsira, mert az nekem a szívem csücske.Az elõbb még motyogott valamit,most meg bealudt szegénykém, baromi fáradt lehet. Maszírt nem akart. Pedig én akartam. Azt mondta, hogy erre nem használ. Neki is volt gerincsérve, három éve. Az is olyan volt, hogy még pont nem kellett megmûteni, mert még nem fûzõdött le a kiboltozódás (sebészek között dolgozik).Az egyik fente a fogát, hogy ezt már mûteni lehetne, de szó sem lehetett róla. Fizioterápiás vizi tornával, sok sétával, masszírral, meg lógaszkodással visszafejlesztette. De azért érzékeny még idõnként, vigyáznia kell. És nincs emelgetés. Persze õ is kapott gyógyszert, de az nem szüntette ezt meg, a torna segített sokat, meg a séta.

Jézusom, ilyen szadista a tortúra könyv? Hát nekem már a film is sok volt néha brutalitás szempontjából, de hogy csonkolta a lábfejét, hihetetlen.:)Igen, a Dolores Clairbone szintén nagyon klassz film, láttam. Tudom, hogy a két nõ végül is nagyon is bírta egymást annak ellenére, hogy úgy tûnt, hogy az ápolt pokollás teszi Dolores életét, de mégis szerették egymást, és mindenét ráhagyta a végén az elhunyt nõ. De arra nem emlékszem, végülis hogyan halt meg? Ki ölte meg? Vagy baleset volt? Kingtõl eddig két megdöbbentõ dolgot láttam, a Köd-öt, és az Évszázad viharát. Mindkettõtõl behorpadt a homlokom, annyira megrökönyödtem. Elképesztõ, hogy milyen sokkoló volt mindkettõnek a vége, és mennyire értelmetlen áldozatokkal jártak.

Igen, Fenton gõgös volt és fennhéjázó, és néha tényleg gusztustalan volt, hogy mennyire nem tudott leszállni a nõkrõl. Amikor a konyhában pl. Scarlett kérte, hogy most ne, mert nincs olyan hangulatban, akkor is ellentmondást nem tûrõen közölte Fenton, hogy hamarosan mindketten abban a hangulatban lesznek. Vagy még soha senki nem utasította vissza, vagy egyszerûen képtelen volt elhinni, hogy még õt is visszautasíthatja valaki.
Te mi történik, ha Fenton történetesen rendes ember lett volna? Megfojtották volna a nõk, nem? Nem tudott volna tõlük szabadulni. Így viszont leszúrták. Így is, úgyis halálos. :)Ilyen szépnek lenni tilos. :)

Melors... hát az is egy jó kis történet, ezek a nézései, olyan vadul tudott nézni, és mégsem lehetett haragudni rá.
frenchbullie 2013 júl. 05. - 19:08:36
(274/431)
Ahogy Fenton-t kerestem, úgy akadtam rá erre a Mellors átnéz a rácsokon-ra... Ez is milyen jó kép:-)
frenchbullie 2013 júl. 05. - 18:57:11
(273/431)
Ez a Lord Fenton olyan undorítóan fennhéjázó módon tud nézni, beszélni, szivarra vagy cigarettára gyújtani, de akkor is vadító férfiú... Azon én is mulattam, milyen szaporán ugrándozott, titkon félt talán, hogy Joanne Whalley-Kilmer tényleg képen találja a gyertyatartóval, ha túlzottan belelendül:-)Fene ezekbe az ugyanolyan angol nevekbe, én Rhett Butler-ra gondoltam. Helyesebben Timothy Daltonra, nekem túl élesek az arcvonásai, ráadásul semmilyen szerepében nem alkotott emlékezetest számomra. Gerald Butler-rel úgy vagyok, hogy róla csak a szerepeiben készülnek jó képek, de a mindennapokban nincs igazán elõnyös fényképarca, mondjuk így. Azok a képek amiket Te betettél, nagyon jó példák erre... Látványos kockahasat animáltak néki a 300-ban, ami elég távol áll a másik fotó valóságától. Abban az új filmjében, a Fehér ház-ban nem rossz, de azon a képen, amit ma láttam róla, (direkt rámentem az oldalára), megint csak elég furcsán fest. Szóval labdába sem rúghat huncutszemû mellett:-)

Szeretem én is a Tortúrát. De a Dolores Claiborne-t még jobban, amiben szintén Kathy Bates a fõszereplõ, és szintén King tollából ered. King, amikor nem ragadtatja el magát a vérpatakos horror irányába, képes meglepni az embert szinte már drámának beillõ történettel is. (Azért a Tortúrán finomítottak, mert eredetileg egy láncfûrésszel vagy mivel esik neki az asszony az írónak, levágja a lábfejét, aztán még el is égeti a bokacsonkot. Jujj!)

Szegény férjurad, jobbulást neki. Az én párom gerincsérvvel küzd, mûteni nem kell, de gyógyszerezni igen. Néha még felkelni is nehezen bír:-(
10/10
gladiolus 2013 júl. 05. - 16:22:48 10/10
(272/431)
Bocsi, ma nincs helyesírásom. Szóval õrült kontextusú.