2/10
jani-wan 2015 dec. 25. - 20:32:04 2/10
(1016/2836)
Igen ez elég gáz így olvasva :)
Persze ebben fõképp az a hibás hogy az elõzménytrilógiába is belekavartak dolgokat, illetve Leia igazából csak az utolsó pillanatban lett Luke testvére, mikor Lucas-nak elege lett az egészbõl, és kihúzta a teljesen a Luke huga részt, ami hosszadalmas plusz lett volna, és egy tollvonással kijelentette hogy Leia az, amit egy jelentbõl meg lehet oldani.
Sajnos.
És szerintem pl sokkal jobb lett volna ha Thripio éppen egy javítási célból bináris emelõkkel társalgó droid a Naboo-i hangárban, aki a lövöldözés és kardozás közben felsodródik az ûrhajóra amivel menekülnek.
És nekem sem tetszett hogy Yoda ismeri Csubit.
2/10
offtopic
jani-wan 2015 dec. 25. - 20:20:58 2/10
(1015/2836)
Mondtam hogy apróság, és igazából csak engem zavart, mert Han szó szerint azt mondja hogy úgy tûnik valaki érdeklõdni kezdett a produkciója iránt (a rohamosztagosok), amit abból szûr le hogy oda mutogat a kocsmáros. De az nincs hogy eleve azért mentek be mert valaki szólt nekik, de az meg látszik a viselkedésükbõl hogy pontosan tudták miért jöttek, és nem csak arra jártak.
1/10
Peeeet Darth 2015 dec. 25. - 19:40:53 1/10
(1014/2836)
Taki77 kolléga nyugodjon már le és nézzen meg inkább egy X polgártársat!
10/10
Kolókapitány 2015 dec. 25. - 19:03:48 10/10
(1013/2836)
"Ha Darth Vader a Halálcsillagon tudta volna, hogy…

…az Õ saját lányát (Leia) kínozza, aki az Õ általa épített protokolldroidot (3PO) és az Õ régi droidját (R2) küldte le arra a bolygóra, ahol Õ felnõtt, és akik eljutottak az Õ mostohatestvéréhez (Owen), illetve az Õ fiához (Luke), aki az Õ régi mesterével (Obi-Wan) együtt felbérelte azt a wookiee-t (Chewie), aki az Õ másik régi mesterének (Yoda) régi haverja volt, valamint egy csempészt (Han), aki az alku után lelõtte azt a fejvadászt (Greedo), akivel Õ gyerekkorában összebunyózott, és aztán Õ ezt a csempészt lefagyasztotta egy olyan másik fejvadász (Boba Fett) segítségével, akinek az apját (Jango Fett) régebben az a Jedi mester (Mace Windu) ölte meg, akinek Õ levágta a karját"

..:)
6/10
Ljerk 2015 dec. 25. - 18:08:12 6/10
(1012/2836)
SPOILER!

Mirõl is van szó: a VILÁG két erejének meghatározóiról, és ez a VILÁG ezernyi naprendszert, bolygót takar.
- focilabda (Luke tartózkodási helyének felét fogja õrizni), néger, pilóta együtt
- a galaktika pont azon bolygóján landolnak, ahol minõ véletlen ott van a
-- a lány akiben ébred az ERÕ
-- Solo Falconja
- nyilván találkozik a lány a focilabdával, majd a négerrel
- nyilván a Falconnal menekülnek
- nyilván ezután rögvest Solo rátalál a Falconra és vele együtt a lányra, a négerre és a focilabdára
- nyilván ezekután odamennek ahol minõ véletlen
-- Luke fénykardja van
- majd odamennek, ahol egy másik robot van Luke tartózkodási helyének másik meghatározásával

Magyarázható lenne, ha a jófiú néger hipnotizált kém lenne - és õ manipulálná az eseményeket, de nem jön össze sehogysem, mert nem õ irányítja a történéseket, csak épp ott van õ is (tehát akaratlanul jelentõ kém még lehet). Ez így nagyon ZS kategória.

Maga a film vegyes érzéseket keltett bennem, mert váltakoztak benne a jó (pld. menekülés a Falconnal), meg a rossz jelenetek. Solo fia egyébként nem nevetséges (fiatalról lévén szó, még bármi lehet belõle), csak nem teljesen érthetõen lett bemutatva.
1/10
Torolt Felhasználo 2015 dec. 25. - 16:52:06 1/10
(1011/2836)
Nem a fénykardot jelentették, hanem mert a smucig Obi Van "Jedi ügy" felkiáltással nem fizette ki a takarítás.
KurtWagner 2015 dec. 25. - 16:01:00
(1010/2836)
A 3 elmagyarázzák. Valaki egy fénykarddal lekaszabolt valakit, és bár valószínûleg megszokott dolog egy ilyen kocsmában az egymás közti leszámolás, ez nem. Han meg is jegyzi Bennek, hogy jobb ha sietnek, mert valakinek feltûnt a produkciója. A kocsmáros is ezért mutatott arra.
Balu64 2015 dec. 25. - 13:14:17
(1009/2836)
Itthon nem eszem popcornt, az csak a moziban jó, ott tudják finoman megcsinálni! Bár kurva drága, de valamibõl nekik is élni kell...
A többi stimmel! :)))))))
8/10
Towner 2015 dec. 25. - 11:46:17 8/10
(1008/2836)
Egy dologról nem esett szó, márpedig engem ez zökkentett ki leginkább, érthetetlen számomra. Nevezetesen:
Amikor Leia és a többi fõmufti összedugja fejét hogy hogyan intézik el a halálcsillag/3-at akkor kb 10 mp és megvan a megoldás..na ne. (a csúcspilóta azonnal mondja a tutit) Az Új Reményben is kihangsúlyozták hogy sok kém halt meg (Egy év múlva jön a Spin-off, és én úgy olvastam hogy éppen errõl fog szólni) hogy megszerezzék a Halálcsillag terveit. És itt? Vagy errõl is lesz Spin-off 30 év múlva?
5/10
Redocut 2015 dec. 25. - 11:16:07 5/10
(1007/2836)
Igazad van, én sem hiszem meg nem is tudom, hogy így történt, egyszerûen nem zárom ki, túl nagy pénz forog kockán. Nemrég volt ugye egy VW botrány, ez azért azt megmutatta, hogy mi folyik a háttérben a pénzért, és hogy amit mi egyszerû földi halandók tudunk, az nem biztos hogy úgy is van, ahogy mi látjuk.
Egyébként az elõzetes nagyon hatásos volt, még mindig kiráz a hideg, amikor a Millenium Falcon beúszik és beindul a zene. Nálam 10/10 volt, de eszembe nem jutott ez alapján szavazni. Milyen b*rom az, aki ilyet csinál? Fel sem tudom fogni. Sajnos úgy látszik, mi vagyunk a kisebbség.
Én amondó vagyok, hogy a világot mindig is a kételkedés, a kritika vitte és viszi elõbbre. Szerintem ezt a trilógiát is ez vinné elõbbre... De hát vannak, akiknek ez is jó volt, istenem... Félek, ennek a filmnek az indokolatlan felminõsítése elõrevetíti a sötét jövõt, egy SW bõrbe bújtatott további agyatlan akciófilmeket.
2/10
jani-wan 2015 dec. 25. - 10:43:47 2/10
(1006/2836)
korr. (kimaradt egy szó, gyorsan gépeltem)

"Remember a Jedi can feel the Force, flowing through you."
2/10
jani-wan 2015 dec. 25. - 10:40:56 2/10
(1005/2836)
+1
2/10
jani-wan 2015 dec. 25. - 10:40:24 2/10
(1004/2836)
Én egyszerûen megválaszoltam magamnak. A rohamosztagosok is páncélban vannak, sisakkal, Vader a fõnök, neki fekete van villogós kijelzõvel. Ennyi.
Aztán olvastam a könyvet. Meg persze a film után megjelent cikkeket, és az egyikbõl már akkor kiderült hogy kell neki ez a páncél miután Obi-wan beledobta valami kohóba, vagy vulkánban, vagy ilyesmi. Szóval a magyarázat végén az inkább egy ráadás, de nagyon nem szükséges.
Kylo-nál sem probléma hogy van maszkja. Legalábbis én nem mondtam. Az inkább a baj hogy gagyi. Érzõdik az erõlködés. És nem lett jó az eltorzított hang. Nem kelt félelmet, gyenge.

Luke nem háromszor lengeti a kardot, és nem másodszor használja. Az az utazás napokig tart! Nem létezik hogy két rendszer között olyan ki távolság legyen. Pláne hogy nem közeli. Ben nyilván oktatta végig az utazás során.
És az a három mondat elég is. Használnia kell, nem pedig disszertációt írnia belõle.
Sõt a kezdéshez elég ennyi is:
"Remember a Jedi can feel the Force flowing you. ... Let go your conscious self, and act on instinct."

Biggs nyilván túloz, ahogy általában mindenki, beszélgetés közben, és azt mondja igazából hogy Luke nagyon jó pilóta. Azt ugye nem gondolhatja komolyan senki hogy Biggs ismeri a galaxis össze pilótáját, és az alapján állapította meg hogy Luke a legjobb.
Az hogy most lát X-szárnyút elõször, csak annyit nehezít hogy meg kell éreznie a gép viselkedését. Repülni tudott elõtte is. Te még nem vezettél többféle autót? Pár másodperc és az ember érzi, anélkül hogy használná az ERÕ-t. :)

És miért lenne fontos elmagyarázni hogy mennyi ideig tartott megépíteni? Elég annyi hogy most lett kész.

Vader kettévágta. És az valóban meglepõ volt hogy eltûnt. Nekem nem volt vele problémám, gondoltam a Jedik így halnak meg, és szellem lesz belõlük.


Tudod mi az érthetetlen a Star Wars filmben, ismerve a többi részt és az egész sztorit? Hogy Obi-wan miért adja le Luke-ot ahelyett hogy õ nevelné és képezné Jedivé.
De mint egyedülálló filmben, aminek eredetileg meg kellett felelnie, ez nem probléma.

És vannak apró hibák, mint pl.:
1. Thripio beszáll a mentõkabinba, pedig a programozása biztos hogy tiltja
2. A rohamosztagosok tényleg így ellenõrzik az ajtókat hogy néhányszor megkopogtatják?
3. Sajnos kivágták azt a jelenetet mikor kijön valaki a kocsmából és felnyomja Ben-t a rohamosztagosoknál. Ekkor mondja Thripió hogy "nem tetszik ez nekem." Így lehetne tudni hogy mit keresnek odabenn a rohamosztagosok. Persze meg lehet magyarázni hogy rutinellenõrzés, de az valahogy nem áll össze, mert miután a "Fõtörzs" kérdez, a kocsmáros egyértelmûen odamutat, tehát valami konkrét dologra kérdezett rá.
4. mikor Artu megszökik, Luke azt mondja hogy ez a kis robot sok bajt okoz neki, mire Thripió közli vele hogy abban Artu nagymester. Tényleg? És ekkor Luke nem vonja felelõsségre Thripiót amiért rávette õt hogy Artut vegyék meg?
(és ez is csak nekem tûnik fel)
És további ilyen apróságok.
Ellentétben a 7. résszel ahol óriási hibák vannak a karakterekkel, párbeszédekkel, film vágással stb...
Már szerintem az egy hülyeség hogy valami térképet keresnek Luke-hoz. Ez az alapötlet? Tényleg?
1/10
xdm 2015 dec. 25. - 10:24:15 1/10
(1003/2836)
Ez a lefizetés sztem nem igaz. Egyszerûen ilyen sok a hülye ember, aki megnézés elõtt 10pontokat nyom rá, mert tetszik neki a trailer. A disney olyan marketinget tolt a film bemutatása elõtt, hogy az felért egy agymosással. Az egész világot behülyítette Sw lázzal.
5/10
Redocut 2015 dec. 25. - 09:42:01 5/10
(1002/2836)
Itt pusztán sajnos egyetlen dologról szól már minden: a pénzrõl. A Di$ney 4.000.000.000 U$D-t fizetett a Luca$art$ért és a $tar War$ univerzumért. A film cca. 500.000.000 U$D-be került. És ebbe már nem fér bele semmiféle rossz kritika, alacsony IMDB pontszám, mert ekkora gigantikus befektetésnél egyszerûen nem lehet opció a bukás.
Hol vannak már azok az idõk, amikor egy független fiatal filmes George Lucas 30 milliós bankhitelt vett fel, hogy elkészíthesse a Birodalom Visszavágot csak azért, hogy a nagy filmstúdiók ne pofázzanak bele a dolgaiba. És milyen jól tette.
2/10
Bsmarcona 2015 dec. 25. - 09:18:41 2/10
(1001/2836)
Az a vicc hogy imdb-n a kommentekben mindenki rosszat ír róla, de mégis 8.7-esre felvan szavazva a film. A Disney vett hozzá 10-es szavazatokat, simán lefizették az imdb-t, elvégre megtehetik mert van pénzük. Már a film megjelenése után percekkel kapott vagy 100 ezer 10-es értékelést. A Disney számomra tönkretette a Star Warsot, undorító hogy mindent csak a pénz miatt csinálnak.
1/10
offtopic
cellasto 2015 dec. 25. - 09:16:47 1/10
(1000/2836)
így van
tökmindegy mit írsz,ez a legrosszabb a 7 részbõl

megbeszéltük :)
1/10
Taki77 2015 dec. 25. - 09:04:17 1/10
(999/2836)
Remélem sikerûlt a mutatványod, és elértél a csúcsra, ha nem akkor dobjál be még egy popcornt a mikróba, az talán segíteni fog saját magad orális kielégitésében!!!
1/10
xdm 2015 dec. 25. - 09:01:33 1/10
(998/2836)
"Ez egy mese! Beülsz, megzabálod a popcornt, kikortyolod az üccsit, két órán át kiengeded a gõzt!..."

Ez a baj látod. Akkor tulképp neked mind1 is mit adnak a moziba, csak látványos legyen, nemde? Óriáspolip vs megacápa.
A gõzt azt nem a moziban kell kiengedni. Igényesebb ember nem fingik mások orra alá. A mozi a modern színház. A színház tartalmat ad át, egy fajta okítás, mint ahogy a könyv olvasás is. Persze van hogy szórakoztató közben, de ettõl a lényeg nem változik. Nagyon sokan ezt teljesen elfelejtették, már csak a nyálafolyás marad, miközben zabálja a kukoricát és issza a kólát.

Pontosan ezért ilyen magas a pontszáma ennek, mert ennyire lement az igényszint. Ilyen mocskokkal el lehet vakítani a népet.
offtopic
Sz Peter 2015 dec. 25. - 08:50:09
(997/2836)
Akkor viszont a késõbbi "gondolatolvasás" az ami nem passzol az elsõ részhez. Ez így is baki.