2/10
vkindustrial 2020 jan. 11. - 18:48:03 2/10
(254/354)
Kicsit több, mint egy hete néztük meg a fiaimmal a moziban. Ugyan nem 3D-ben, de ezt a filmet az sem mentette volna meg az én szememben.
Számomra ez sajnos csak egy összetákolt fércmű a látványra kihegyezve (mint a hollywoodi áradat többsége az elmúlt 10-15 évben), mindenféle logikus történetvezetést nélkülözve (és ez érvényes Az utolsó Jedik-re is). Én az eredeti trilógia idején voltam gyerek (Az Egy új reményt a TV-ben láttam '84 karácsonyán, a másik két részt moziban). Akkor imádtam mind a három részt, gyűjtöttünk a barátokkal mindent, ami STAR WARS volt (kártyanaptár, újságcikkek, stb. ami a '80-as években itthon elérhető volt). Ettől függetlenül nem voltak elvárásaim az új trilógiával kapcsolatban, mint ahogy korábban az előzmény hármassal összefüggésben sem (bár már az sem hatott rám úgy, mint az eredeti gyerekként). Az is lehet, hogy elszaladt már mellettem a világ, nem értem a mai rohanást, a filmes világban az egymásra licitálást (látványban, erőszakban, s ezekkel összefüggésben logikátlan, lehetetlen és ezáltal nevetséges dolgok bemutatásában - nem csak sci-fi, kaland és fantasy esetén). DE...
A két fiam egyáltalán meg sem említi a filmet, mint élményt. Nem jönnek hozzám, hogy menjünk már el még egyszer megnézni. Nem kérnek meg, hogy keressünk a Neten SW tartalmakat. Nem akarnak vetetni velem Kylo Ren-es Legot. Egyáltalán meg sem említették az elmúlt időszakban, amióta láttuk.
A vetítés alatt - talán a felétől - a kisebbik fiam háromszor kérdezte meg tőlem, hogy: "Sokáig tart még?" Ő kimondta azt, amit én legbelül csak éreztem...
8/10
Robi152 2020 jan. 11. - 08:33:05 8/10
(253/354)
Egyébként meg nézd már meg az előző hozzászólásomat, amelyben pont a te véleményedet fogadtam el és nem kritizáltam! Ezek után nem értem miért írtad hogy nem fogadom el mások véleményét! Szerintem van itt bőven sok hozzászóló aki kulturálatlan és személyeskedő megjegyzéseket tesz az enyémmel ellentétben!
8/10
Robi152 2020 jan. 11. - 07:36:18 8/10 Előzmény Kobaki
(252/354)
Kedves Kobaki! A válaszod a legkisebb mértékben sem helytálló! Szerintem ti túlságosan komolyan veszitek ezt az egészet és egy kicsit sem tudjátok elfogadni mások véleményét!
8/10
Omega12 2020 jan. 10. - 22:19:45 8/10 Előzmény tesz-vesz
(251/354)
Attól, hogy a Disney megvette a jogokat, még nem feltétlenül szól ez a film a gyerekeknek. Persze ti ezt gondoljátok és azért lett a körötökben divat utálni.
1/10
tesz-vesz 2020 jan. 10. - 17:20:19 1/10 Előzmény Omega12
(250/354)
az akciófilm nem gyerekeknek készül barátom. a Disney meg gyerekeknek szól. képben vagy ugye?
8/10
Omega12 2020 jan. 07. - 21:24:19 8/10 Előzmény tesz-vesz
(249/354)
Egy akciófilm sem dolgozik az erőszak ellen, de még a mesék sem. Be kell tiltani a filmkészítés minden formáját. Gyerünk tüntetni!
1/10
tesz-vesz 2020 jan. 07. - 20:03:44 1/10 Előzmény Omega12
(248/354)
először én is röhejes beleerőltetésnek gondoltam, de van benne valami, tény hogy ellene biztos nem dolgozik, és tény, hogy simán mondhatják egymásnak azt az inkriminált mondatot is akár, amit én is írtam a mostani gyerekek, tinik és gyengeelméjűek
8/10
Omega12 2020 jan. 07. - 09:24:32 8/10 Előzmény tesz-vesz
(247/354)
Provokáció ez a részedről és nem több.
kybuck 2020 jan. 07. - 00:03:21
(246/354)
Ehhez a részhez inkább az illenene: Star Wars: Nagyfater elszabadul! :D
1/10
offtopic
tesz-vesz 2020 jan. 06. - 21:20:34 1/10 Előzmény Omega12
(245/354)
hát biztos hogy nem ellene dolgozik. előző kommentem neked is szól, atömegbunyók se olyan gyakoriak, mint a párkapcsolaton belüli erőszak.
1/10
offtopic
tesz-vesz 2020 jan. 06. - 21:19:11 1/10 Előzmény Kovács kolléga
(244/354)
nem mondhatja egy pofon után egy most felnövő párkapcsolatban egyik a másiknak, kylo ren is megütötte réjt? azért az nem gakori hogy egy apa levágja a fia kezét, a párkapcsolaton belüli veszekedés, verekedés, bántalmazás sokkal gyakoribb. és a film pont nem az ellen tesz, hogy ez változzon.
filoszemitabéluska 2020 jan. 06. - 16:53:13
(243/354)
A Star Wars lassan felveszi a versenyt a Szabó családdal a folytatások számát illetően. Színvonalban viszont nem éri el a Szabó családot. Boldogok a lelki szegények! Azt azért meg kell hagyni, a popcorn gyártók üzletmenetének használ.
8/10
Omega12 2020 jan. 06. - 09:54:18 8/10 Előzmény tesz-vesz
(242/354)
Sok mindennel lehet ezt a filmet vádolni. Ilyenek a miért hozták vissza Palpatine-t, mikor képezték ki Leiát, miért kellett egy újabb családi kapcsolatot beleszőni ( Rey Palpi unokája) stb... De még ezt is ráhúzni, hogy a családon belüli erőszakot valaki ezzel támogatja. Hogy is mondjam.... Inkább nem mondok semmit, mert ismét sértődés lenne a vége. Javaslom a Bud Spencer, Terence Hill filmeket se játssza ezentúl egy televízió sem, mert abban is túlteng az erőszak. Minden egyes filmben legalább kivernek egy fogat, amit még mutatnak is.
Kovács kolléga 2020 jan. 06. - 06:19:48 Előzmény tesz-vesz
(241/354)
Ezzel az erővel a klasszikus trilógia darabjai is mérhetetlenül károsak, hiszen valamennyi epizód tobzódik a családon belüli erőszakban (előbb pl. az apa vágja le a fia kezét, aztán meg az utóbbi teszi ugyanezt). Szintén káros hatást gyakorolhat a gyermekek leki fejlődésére az a tény, hogy a filmek köztörvényes bűnözőket népszerűsítenek (pl. csempészkedés). De roppant aggályosnak tűnnek az erőszakos plüssmacik is! Vajon miképpen deformálhatja gyermekeink lelki fejlődését az a tény, hogy a kis szőrös műanyag állatkák embereket öldösnek?

Tilcsák be a Csillagok háborúját!
kybuck 2020 jan. 05. - 23:09:00
(240/354)
Na, én is túl vagyok rajta! Szóval: tényleg ez a legjobb SW-film, legalábbis a mostani trilógiából, vagy legalábbis ebben volt a legtöbb olyan mozzanat, ami szórakoztató, értékelhető volt, de ezzel együtt is tökéletesen megértem, akiknek Thrawn admirális az "igazi" folytatás, vagy egy saját elképzelést dédelgetnek, de ezek a filmek alulteljesítettek az elvárásaiknál. Bevallom nekem sem tetszik ez a trilógia, Az ébredő erő merő csalódás, Az utolsó jedik már sokkal szórakoztatóbb, ez a rész pedig beletesz mindent, hogy lezárja, amit elkezdett - vagyis folytatott. De teljesen esélytelen a klasszikus trilógiával szemben: túl sok idő telt el, azóta a világ teljesen más (nem utólsósorban a SW-tól is), emiatt pedig mintha megint csak a profitmaximalizálás lenne az elsődleges, rittyentünk valamit, aztan hadd szóljon, csak dőljön a della! Rey, bár szimpi sose lesz Luke, Ren sose lesz Vader (mintha csak Snoke mondaná!):), Poe sose lesz Han, Fin meg igazából egy senki. Lehetett volna jobb, a nézőket vagy rajongókat értelmesebb lényként kezelő folytatásokat is alkotni (persze azt is a filmkészítés alapvető szabályait betartva), de ehelyett itt vannak ezek a valamik, ami néhol jó, néhol nem, néhol látványos, néhol csapong, néhol buta, néhol meg uncsi. Az biztos, hogy a klasszikus trilógia hatását soha nem lesz képes megismételni, és valahol méltatlan ez a trilógia folytatásnak! A Skywalker kora annyiban jobb az elődeinél, hogy itt a legtöbb a nézőt szórakoztató jelenet, fordulat, szomorú, hogy már ez is eredmény, és nem ez a természetes. Palpatine-ről eddig nem volt ismeretes, hogy csaladja lett volna, de miután muszáj volt valami vérségi fordulatot beleírni Reynek nem lepett meg nagyon, csak egy kicsit, de ez sincs sehol az "Én vagyok az apád"-hoz képest. Viszont ha a felrobbantott Halálcsillagot is túl lehet élni, akkor bármi lehetséges, remélem azért nem kerül elő a negyedizigleni unokabáty volt szobatársa, mint új Palpatin-pótlek, mert az már a méltatlan ötlettelenség csimborasszója lenne! A lényeg: ez a rész szórakoztatott eddig legjobban az újak közül, de összeségében alulteljesített a trilógia, talán egy igazi rajongónak kellett volna ezt irányítania, és nem pénzembereknek!
1/10
tesz-vesz 2020 jan. 05. - 23:07:04 1/10
(239/354)

a néger Finnnél én azt hittem azt akarta mondani folyamatosan, hogy szerelmes Réjbe, ugyanis mindig halál árnyékában akarta mondani a hülyeségeit, amit végül soha nem mondd el a filmben! utólag (!) mondja a rendező hogy azt akarta mondani, hogy erőérzékeny, utólag! igaza van a port podcastjében megszólalónak, ez a film rossz! rosszul van megszerkesztve! a forgatóköny ROSSZ hogyha utólag kell nyilatkoznia, olyan momentumról, ami többször elhangzik a filmben, mégis mit képzel a rendező!? a film önmagában kell hogy érthető legyen, értékelhetetlen így! alap ismeret egy filmnél, én nem tudom hogy csak a vágáskor került-e ki, vagy alapból gyengeelméjűek voltak a filmkészítők.

Kylo Rennek meg el kellett volna mondani, hogy a példakép gyerekgyilkos (a Jedik elfejtik ezt? mikor ajnározzák amikor megjelenik szentlélekként?) nagyapja végül átált a jó oldalára.

"sose becsüld le a droikoat" - Coelho

viszont de, a Disney támogatja a bántalmazó kapcsolatokat, a csókkal a végén. hiszen Réj elnézi Kylónak hogy az korábban megkínozta, megverte, megsebestette. Egy romantikus csók a végén ezt jelenti. Réj megbocsájtja, mint a bántalmazó kapcsolatok nagyrészében, ez az üzenet a kisgyerekeknek. beépülhet. majd egy pofon után mondhatja egy most felnövő párkapcsolatban egyik a másikank, kylo ren is megütötte réjt, és utána romantikusan smároltak.

8/10
Omega12 2020 jan. 05. - 11:45:11 8/10
(238/354)
Ez a 6,9 kerekítve 7, ami megfelel a valóságnak. Mert ha abból indulunk ki, hogy az eredeti trilógia, annak is főleg az első és második része 10 pont, akkor ez a különbség megvan a filmek között.
8/10
Omega12 2020 jan. 05. - 09:49:09 8/10 Előzmény jani-wan
(237/354)
Mi az FF nem csak a SW-vel van bajod, hanem a JKA Karate szövetséggel is? Mit vétettek ők számodra? Valamelyik színészt netán ők képezték ki a film harci jeleneteire? :))
1/10
jani-wan 2020 jan. 05. - 08:17:22 1/10 Előzmény Omega12
(236/354)
F.F. a J.K.A. ;)
1/10
offtopic
tesz-vesz 2020 jan. 05. - 01:12:11 1/10 Előzmény Sz. Péter
(235/354)
én tudom, te úgy látszik nem, és azt se tudod milyen kérdésre válaszolsz. komoly problémák vannak a gondolkodásoddal, még nem mondta senki? offtopikot használd