10/10
KTomee júl. 23. 12:25:37 10/10
(133/133)
Szerintem ehhez a filmhez bizonyos érettség kell. Nem a krimiről szól, az csak egy szál (igaz ez a vezérfonal) de legalább olyan fontos szál benne a visszafojtott szerelem, a vágyakozás. Mint ahogy az összetartó barátság. Mint ahogy a kitartás. A humor is sok helyen színesíti a történetet. Ahogy ezek a szálak összefonódnak, úgy lesz belőle egy erős kötél.
Nagyon jók a karakterek, jók a színészek. Nagyon jók a kép megoldások, amit elsőre nem is fedez fel az ember (például a stadion jelenet, amin vágás nélkül visz végig a rendező). Ez a film igazi példát mutat a futószalagon termelt filmek gyártóinak.
Petíí Mészáros márc. 17. 23:01:00
(132/133)
A remake-et láttam pár éve, és kifejezetten tetszett. Most néztem meg az eredetit (tegnap), és komoly várakozással ültem a tv elé, mondván hogy ez egy több oldalalon is agyondicsért film, és hogy sokkal jobbnak mondja a nép a remake-nél. Nagyot csalódtam. Egyből arra gondoltam, hogy biztos azért nem tetszett, mert tudtam, hogy mi lesz a vége. Emiatt ma újranéztem az amerikai verziót, és megint sokkal jobban tetszett, mint ez, pedig már kétszer láttam azt a bizonyos végkifejletet. Az új verzió szerintem minden tekintetben köröket ver erre. Nem értem, hogy mi miatt van ez ennyire túldicsérve....
Bodellger 2017 szept. 23. - 01:12:09
(131/133)
Nekem tetszett a film, jo alkotasnak tartom. Van egy egyszerre sotet, misztikus, am de derus hangulata. Erre azt gondolom keves film kepes. Az alakitasok, a kepek, a rendezes, es a jatekido is nagyon rendben van. A zene total semmitmondo, mar most nem emlekszem ra. Es hat a sztori...Igazabol nem rossz maga az alapsztori es a cselekmeny, de nekem spec nem okozott meglepetest a vege. Nagyon enyhe SPOILER! Ugy ertem alaposan figyeltem a karaktereket a film kozben es szamomra Moralesrol hamar lejott, hogy milyen elszant, preciz, alapos, kitarto, hogy mennyire vezerli az igazsagerzete es mennyire fontosak szamara az elvek. Ezekbol kiindulva, amikor Esposito es Morales a kavezoban beszelgettek arrol, hogy kiengedtek a gyilkost mar biztosan tudtam mi lesz a film vege. Meg mondjuk latva vagy 1500-2000 filmet, mar eleg kifejlodott a red herring szemuveg. S valamiert, nem pusztan a kiszamithatosag, valami mas miatt is, amit most nem annyira tudok szavakba onteni, de nekem a vege annyira nem utott. SPOILER vege. Szoval osszessegeben jo film, de szamomra inkabb egyszernezos kategoria, es a 10eseket, de meg talan a 9eseket is kisse tulzonak erzem az osztalyzasokkal kapcsolatban. Egy eroteljes 8asra ertekelem, ajanlva a lelektani dramak es nemileg a krimik kedveloinek. A vegen nagyon orultem, hogy "becsukodott az ajto."
10/10
mérlegelõ 2016 jún. 06. - 00:02:54 10/10
(130/133)
Másodszorra még jobban tetszett – ez pedig a lehetetlent súrolja (merthogy elsõre is letaglózott!!)
8/10
Hungariancorazon 2016 jún. 05. - 21:21:30 8/10
(129/133)
Aki pörgõs filmeketszeret azoknak nem ajánlom, de a vége miatt (is) nagyon megéri megnézni. 8/10
10/10
salb2 2016 ápr. 11. - 14:34:41 10/10
(128/133)
nagyon jó film!!!Tényleg.
offtopic
filoszemitabélus 2016 márc. 30. - 13:10:17
(127/133)
Íme egy tipikus példa az elõítéletekre:

"A zsidók nem lesznek utcaseprõk, mert a sok évezred alatt felhalmozódó intellektuális tõke tovább öröklõdik az utódokra. Az érzékenységet, az alkatot és valószínûleg intelligenciánk természetét is összeadjuk abban a génkoktélban, amik a gyerekeink. Hordozható örökség ez, és bárhol mûködtethetõ."
Konrád györgy

Vagy csak az utcaseprõkre vonatkozhatnak negatív elõítéletek?
9/10
Edmond Dantes 2016 márc. 30. - 12:24:24 9/10
(126/133)
"Tényleg csúnya a dolog az elõítélet": egyetértek. Ahogy írod: "idióta amerikai klisék" (132) n é l k ü l is ez a film kapta az Oscart 2010-ben. Akkor pedig A fehér szalagért szurkoltam (Arany Pálma, Cannes).
filoszemitabélus 2016 márc. 30. - 12:10:14
(125/133)
Valami haszna azért van ennek a fórumnak. Korábban láttam egy részletet a film remake-jébõl és érdekelni kezdett. le is töltöttük és elkezdtük nézni. Gyanús volt a szereplõk külseje, rájöttünk, hogy ez nem az a film, csak a cím ugyanaz és abbahagytuk a filmnézést. Ez volt az eredeti film. Majd elolvastam a fórumon a magasztaló véleményeket, amikkel most már teljesen egyet tudok érteni. Valószínûleg soha nem néztem volna meg különben, mert valahogy nem vonzott egy argentin film.
Tényleg csúnya a dolog az elõítélet)))!
9/10
Edmond Dantes 2016 márc. 30. - 11:24:40 9/10
(124/133)
Ehhez a filmhez volt az egyik elsõ hszom anno (itt 61), nekem is tetszett.
Ajánlok másik két argentint:
1) http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=151119 nekem speciel nem tetszett, nem a mûfajom, de attól még jó lehet

2) http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=127221 ez viszont nekem is bejött, itt is Darin a fõszereplõ.
filoszemitabélus 2016 márc. 30. - 11:03:50
(123/133)
csatlakozom az elõbbi véleményekhez: nagyon jó a film. Az azért tényleg jelzés, hogy egyöntetûen mindenki csak jót ír róla. Errõl a filmrõl is elmondható, hogy nem rontják le idióta amerikai klisék. Nem is gondoltam, hogy az argentinok ilyen jó filmet tudnak csinálni.
SPOILER
Az évszámokkal nem voltam teljesen tisztában. A tettes azért szabadult ki, mert a Peron diktatúrának szüksége volt gátlástalan gyilkosokra? Elgondolkodtató, hogy a diktatúrák is kedveznek némelyik gonosztevõnek, de a demokráciákban meg "jogaik vannak" (lásd Marian Cosma gyilkosai közül az egyik már megtartotta a szabaduló bulit)
Nagyon tetszett a befejezés, ahogy az özvegy igazságot szolgáltatott a maga módján, igazi életfogytiglanra ítélte a tettest.
10/10
zpeller 2016 márc. 27. - 19:48:13 10/10
(122/133)
Abszolút remekmû. Annak, akinek egyébként is tetszett a film története és üzenete, külön figyelmébe ajánlom az operatõri munkát. Klasszikus, nagybetûs remekmû.
pneklara 2016 márc. 01. - 16:59:29
(121/133)
Egyszerûen csak jó film. Minden van benne: bûnügy, humor, együttérzés,várakozás, izgalom. Az igazságérzetünk is kielégül a film végére. Nem jogszerûen ugyan, de az életben sem jogszerûen történnek a dolgok.
10/10
offtopic
Balogh Rozsa 2016 febr. 29. - 10:58:17 10/10
(120/133)
Régen láttam már ilyen jó filmet!
10/10
JoeM 2016 febr. 13. - 12:56:53 10/10
(119/133)
Tetû nagy film, így póriasan megmondva. Az usák remake okán találtam rá és áldom magam, hogy az eredetit néztem meg elõbb, mert a két film kölcsönösen nézhetetlenné teszi egymást.
Ha az eredetit nézi valaki elõször, akkor a remake-bõl fél óra múlva sikítva menekül. Ha a remake-kel kezd valaki, akkor ott a veszély, hogy a gagyi hollywoodi feldolgozás után nem lesz hajlandó ismét nekifutni a történetnek és feladja, mielõtt rájönne az eredeti mû nagyságára.
A hiperpolipos meg akkoracápás filmek rajongói szerintem kerüljék!
Csonger 2016 jan. 11. - 00:49:33
(118/133)
Jól vettem észre, a stadionos jelenet egyetlen gigahosszú snitt?
Légi felvétel az esti városról (CGI-gyanús felhõkkel), közelítés a kivilágított focipályára, majd a lelátó, aztán a fõszereplõk marha közelrõl, utána a vécé, végül a pálya füve. És közben nem láttam egyetlen vágást sem. Ezt aztán párszor elpróbálhatták, hogy mindig mindenki éppen jókor kerüljön a képbe, és a kamera árnyéka se látszódjon. Le a kalappal!
10/10
bagoly89 2015 jan. 02. - 18:16:19 10/10
(117/133)
Lenyûgözõ film. Gyönyörûen mutatja be az emberi érzelmeket, egyáltalán nem hosszú a játékidõ sem.
A zenéje is kitûnõ, és a dél-amerikai sajátos hangulat varázslatos atmoszférát teremt a filmben. Teljesen más, mint egy európai vagy amerikai film. Éppen a a 2015-ös filmre kerestem rá, de véletlenül a régebbi verzióra kattintottam. Megérte... Mindenképpen eredeti nyelven érdemes megnézni szerintem.

*Spoiler* A szerelmi szál különösen tetszett benne, az, ahogyan bemutatta, hogy az embernek sokszor egy élet kell ahhoz, hogy tisztán lássa érzelmeit vagy helyzetét, félelmeit, stb. Ezért olyan emberi, egyben törékeny és gyönyörû. A vége is elgondolkodtató, gyötrelmes. *Spoiler vége*

Az ilyen mûvészeti darabok miatt érdemes moziba járni, remélem, születnek még hasonló darabok a közeljövõben.
10/10
allons 2015 aug. 09. - 11:59:53 10/10
(116/133)
30 perc után megadtam rá a 10 pontot. Na az ilyen filmek miatt érdemes moziba járni.
10/10
deddie70 2015 jún. 28. - 02:18:14 10/10
(115/133)
Top 10 film, nem is kérdés...A rendezés, a forgatókönyv, a színészi játék mind-mind zseniális. Hollywood irigykedhet, nekik valahogy mostanában nem jön össze ilyen remekmû.
10/10
Delaco 2015 márc. 15. - 19:49:20 10/10
(114/133)
Nagyon jó film. Nem kell túlbeszélni, 10/10.
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás