10/10
perry 2018 ápr. 21. - 01:38:08 10/10
(54/134)
Azt gondolnánk milyen egyszerű filmet készíteni, persze még egyszerűbb kritizálni azt. Aztán meg bemegyünk a moziba hol 4Ds-be, hol csak egyszerű szimpla vetítősbe, vagy simán csak wifin leközvetített digitális jelekkel projektoron vetül a vászonra. Csak a vászon örök és a nagy fehérség amire képek íródnak, kockák vagy csak jelek és mozgóképpé állnak össze már megy is a mozi.
A Szólíts a neveden kissé banális története a kamaszkor édes életével kezdődik, mikor az ember mindent akar és minden akar lenni, arról nem is beszélve, hogy ebben a korban dől el, hogy a tehetség
kibontakozik vagy hamvába holt. Persze Írhatunk verset, szerezhetünk zenét próbálhatunk barátságokat lányokkal és Uram bocsájts férfiakkal is. Nehéz arról tárgyilagosan beszélni, miszerint ez az utóbbi hogy jön létre. Mert ugye a világtörténelemben a művészetben is ismerünk nagy barátságokat melyek nem feltétlen fizikális vonatkozásban valósulnak meg. Az útkeresés sajátos emberi tulajdonság, egyedi és más fajra nem jellemző vágy az alkotás vágya, a szerzés vágya. Az a fránya boldogság hormon ami tompít fájdalmat és eufóriát okoz akár egy szép dallamsor megírásakor
de okozhat testit is ha megismerünk valakit aki kedves számunkra vágyódunk a közelségére, zsilipek szakadnak át, áramlások, örvények jönnek létre, apró játékok, a kacérkodás a közönyösség játékai. Majd a döbbenet, hogy vonzás egyre közelebb hoz egymáshoz két személyt. Azonos hullámhossz, egymás gondolatainak befejezése, vágyak az emberi megismerésre az elsöprő érzelmek megélésére majd a testi vágyakra hangolódás.
A Szólíts a neveden. Oliver és Elio története de ez a történet olyan öreg mint maga az emberiség. Az első szerelem csodáival, kínjaival beteljesülésével és a görög drámákon át Shakespeare-éig
az élet kegyetlen kényszerével az elválással.
Még valami ami fontos a filmben az identitás keresés és nem csak a nemi vonatkozás az ami domináns, sokkal inkább ejthetünk szót az önazonosság megtalálásáról az útkeresés és önmagunk megtalálásának krédójáról.
Na és persze a szépségről ami önmagában is esztétikai igényű, ahol szép emberek játszanak szép történeteket, ráadásul még jó színészek hitetik el a nézővel, hogy ez olyan egyszerű hogy bárki lehetne a helyükben
A filmek pedig íródnak, jobb esetben nagyszerű könnyed könyvekből és mindenki ad még hozzá valami jót és szépet , mi pedig beülünk a moziba és igaznak hisszük a történetet élvezzük a történést, gondolkodunk rajta, következéseket vonunk le . Aztán letöltjük "mappába" tesszük és borús estéken vagy zimankóban elővesszük. lejátsszuk , hogy élvezzük a napfény ízét, a lét játékos kedvességét és azt a bizonyos endorfint.
10/10
kristin.nikolaevna 2018 ápr. 19. - 14:50:22 10/10 Előzmény cmbyn
(53/134)
Igen, valóban egy élmény kommentárokkal megnézni , ajánlani tudom csak!
10/10
Pitypang77 2018 ápr. 16. - 10:30:04 10/10
(52/134)
Nem is értem, hogy van az, hogy nem ilyen filmeket nézünk kizárólag. :)
Micsoda szépen van minden kivitelezve benne!
Spoiler:
Még Marzia is inkább megelégszik a barát szereppel, csak ne veszítsék el egymást, erre nagyon kevés ember képes - talán kicsit ezt a részét túlideologizáltnak éreztem.
Tulajdonképpen a film örök pozitív emberi értékekről szól.
Bár szerintem ott nincs vége, ahol vége van... Mert a szerelem nem múlik el olyan könnyen, ha nagyon erős vonzalom, és nem "sütik ki".
10/10
letitbe 2018 márc. 29. - 00:59:49 10/10 Előzmény cmbyn
(51/134)
A rendezői változat kellene. Bár már gyógyulófélben vagyok.
10/10
cmbyn 2018 márc. 27. - 09:33:02 10/10
(50/134)
Végre megnéztem a DVD-ről a filmet Chalamet és Stuhlbarg kommentárjával. Baromi jó, aki tudja szerezze be :)
10/10
ethanlee 2018 márc. 19. - 20:24:12 10/10
(49/134)
Egy csoda ez a film. Én fenntartásokkal szoktam kezelem azokat a filmeket, amikről azt gondolom, hogy egy ideológia érvényességét akarják erőltetni, de ebben a filmben semmi ilyet nem éreztem. Nagyon hálás vagyok az alkotóknak, hogy ezt az őszinte közhelymentes élményt megteremtették. Mindent elmond a szerelemről, és szerintem elsősorban erről is szól a történet. Az érzéseknek nem szab határt a kor, és a nem.
10/10
cmbyn 2018 márc. 19. - 18:48:13 10/10
(48/134)
Hétvégén elolvastam (na jó, meghallgattam) a könyvet is, imádtam. Az angol verziót Armie Hammer olvassa fel és Audible.com-on az 1 hónapos próba fiókkal akár ingyen is meghallgatható.
Ma a 'kézzel fogható' könyvem is megérkezett a DVD-vel együtt <3
Ja és máig 9x néztem meg a filmet :)
10/10
kristin.nikolaevna 2018 márc. 14. - 10:16:29 10/10 Előzmény cmbyn
(47/134)
Én is legalább 6-szor megnéztem már a moziban, mindig más baráttal.. Kivétel nélkül, senkit sem hagyott hidegen. Felírta magát az all time kedvenc listám top helyére, egy mestermű. Képi világban, történet mesélésben, karakterekben és hitelességben is magával ragadó. Beleszerettem a színészekbe is, illetve mindenkibe, akinek ehhez a csodához köze van <3
10/10
cmbyn 2018 márc. 12. - 21:50:25 10/10 Előzmény Judit Seregelyes
(46/134)
A hét 2. felében most is van esti vetítés. (Én szombaton voltam.)
10/10
Kallina8 2018 márc. 12. - 14:31:29 10/10
(45/134)
5-6 év plusz még mindig csak 1988-89...
Az én érzéseim is vegyesek a folytatással kapcsolatban; de azért hajrá, világ körüli utazásra fel! :)

"Életemben nem mondtam ennél igazabbat senkinek."
10/10
Judit Seregelyes 2018 márc. 12. - 14:03:03 10/10 Előzmény cmbyn
(44/134)
Hol adják este 8-kor a filmet?
10/10
letitbe 2018 márc. 12. - 00:16:58 10/10
(43/134)
Yesss. De miért telik el annyi év?? Az ócska 90-es években... kicsit szkeptikus vagyok, tud-e majd akkorát szólni. Persze alig várom. Szívek szíve...

(a Suspiriát újraforgatni is érdekes vállalkozás)
10/10
cmbyn 2018 márc. 11. - 10:42:56 10/10
(41/134)
Azt hittem 7-8. alkalomra megúszom száraz szemekkel, így elmentem tegnap moziban is megnézni. Nem úsztam meg :) De jó volt látni a teltházas vetítést, fiatalok, idõsek, férfiak és persze többnyire nõk. Jó volt látni, hogy másokra is ekkora hatással volt és hallani, hogy többen is sokadszorra nézték a filmet.
\"Tegnap az este 8 órás vetítésen voltam...\"
\"Amikor legutóbb néztem...\"

Csodálatos ez a film, egy életre elkísér.

Nagyon várom a folytatást, remélem azzal nem kell megint 6-8 évet várniuk, mire összeáll minden és forgathatnak :) Kb. megvan Luca a sztorival és mind Timothée, mind Armie rá is bólintott, imádták.

Azoknak akik hezitálnak: Nézzétek meg!

Love is love is love
10/10
blood.1 2018 márc. 10. - 08:44:09 10/10 Előzmény vki69
(40/134)
Proli vagy :D
10/10
letitbe 2018 márc. 07. - 00:46:00 10/10
(39/134)
egyértelmû, függõséget okoz a film.
Órákat töltöttem a ytube-on a riportjaikat, filmpromóikat nézegetve. Talán percenként töltenek fel róluk valamit és rengetegen szenvednek kommentekben. A látottak közül az egyik legjobb rajongói összeállítás alá épp a hangoskönyvbõl vágtak be részleteket, olyanokat, amiket korábban én is kifotóztam a könyvbõl. Érdekes, hogy Armie beszél Elio nevében, de persze nem lehet nem sírni rajta.

A fényképezés és a vágás is figyelmet érdemel.

A lentebb már említett Dont move-val voltam valahogy így. Hosszabb idõ elteltével is elég volt csak meghallani a zenéjét, máris folyt a könnyem. Viszont az nyomorral operál. Itt az sem kellett.
Ha hasonló témájú lányos verzió is érdekel valakit, a My summer of love is egy jól sikerült film.
10/10
blood.1 2018 márc. 06. - 19:38:16 10/10
(38/134)
A titka, hogy szép embereket választottak össze. :D Egyébként valóban bûvkörébe ejtett engem is a film.
10/10
cmbyn 2018 márc. 06. - 17:14:07 10/10
(37/134)
Én is többször láttam már, meg sem mondom hányszor egy hét alatt. Elõször órákig bõgtem, most már majdnem végig bírom nézni pár könnycseppel :)

Iszonyatosan jó, nehezen tudnám megmondani, hogy mi fogott meg ennyire benne. A szereplõk, a helyszín, a történet, mind ugyanolyan fontos és jó.

Szuperül eltalálták a szereplõket, nekem mindketten nagyon bejöttek a szerepre. Annyira kifejezõ, õszinte alakítások, nehéz nem átélni az érzelmeiket.

A 4 órás verzió létjogosultságával egyetértek, jó lenne :D De ha jól tudom, jön majd a rendezõi változat. A könyvem és DVD-m érkezik, mellesleg van egy audiobook , amit Armie Hammer olvas fel.

Mindenképpen szeretném moziban is megnézni, pár nap és rászánom magam, addig spórolok zsebkendõre. Imádom ezt a filmet, 10/10.
10/10
Kallina8 2018 márc. 06. - 16:24:02 10/10
(36/134)
Engem is berántott, és nem ereszt el már jó ideje... A film középsõ részébõl szívesen vettem volna hosszabbítást, egyébként pedig egy percig sem unatkoztam a 132 perc alatt. Armie-ról annyit, hogy "élete egyik leggyönyörûbbjének" tartja a film készítését, és nem mellesleg alakított már meleg karaktert korábban is.

A Legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscarhoz gratula! :)
10/10
letitbe 2018 márc. 06. - 14:42:01 10/10 Előzmény viskia01
(35/134)
lehet, hogy hasonlóan mûködött volna pl. barackok, nyakláncok nélkül, fiatal lány-idõsebb férfi felállásban is, de a készítõk irányultságát tekintve úgy biztos kevésbé viselték volna a szívükön a filmet, és akkor nem ezt kapjuk.

A coming of age téma, forbidden love, Olaszország, a 80-as évek (zenéje)... azt hittem, kifejezetten nekem készült, amíg nem láttam a rajongótáborát.
Talán egyetlen dolog nem tetszett: Elio új külseje