Orszag 2012 szept. 10. - 13:28:28 Előzmény vino-et-veritas
(38/58)
Az én érzésem szerint ez inkább tekinthetõ mûvészfilmnek, amit meg is kéne érteni, ahogy a hozzászólók jó részének nem sikerült. Ajánlhatom nekik az egyik korábbi hozzászóló programjavaslatát, a rambót. Ahogy mondjuk a Sztalker helyett is jobb, ha a legtöbben a Korkusuzt néznék meg.

Lópicigáspárt meg nehezen tartanám a magyar film "egyik legérdekesebb jellemszínészének". Nekem egyedül tehetségének teljes hiánya maradt meg és "lópici" feje. Azon mondjuk sokat gondolkoztam már, hogy' az ördögbe került bele majd' minden filmbe. Ezért most lehet flémelni, de akkor is ez a véleményem.
vino-et-veritas 2012 szept. 05. - 14:14:40
(37/58)
A film a két ekkoriban készült magyar "eastern" (ezt sokszor el is hangzott) elsõ darabja (a másik a Rosszemberek).

Ha úgy vesszük formabontó volt (ez valamennyire "Szomjas-jellemzõ"), hiszen ezt a témát nemigen dolgozták fel így (a Rózsa Sándor vagy a jóval korábbi Barbárok filmes adaptációja irodalmi háttéren nyugodott, más koncepcióval és eszközökkel).

Azt nem lehet tagadni, vannak benne technikai és dramaturgiai "megcsúszások" (pl. az utószinkron itt is sokat levesz), de megérdemel egy erõs 8/10-et.

A "fõhõs" neve Dzsoko Roszics ("magyaros" átírásban), aki nem kevés magyar filmeben is szerepelt.
És végre "lópicigáspár" nevét is illene megtanulni, aki nem más, mint az érdekes jellemszínész, Szilágyi István...

Utolsó megjegyzés: van, aki megint felhozta a "kommunizmust" ezzel a filmmel kapcsolatban is. Kétségtelen, hogy akkor a kultúrpolitika (Aczél et.) meghatározta, hogy mi mehet és mi nem, de ne keressünk már minden mögött direkt politikai hátteret. Ezek többé-kevésbé már a közönségnek/piacnak szóló filmek voltak - az más kérdés, hogy ez a törekvés mennyire volt valóban sikeres (v.ö.: "igazi" western).
10/10
farkas654 2012 aug. 23. - 02:40:38 10/10
(36/58)
Egyik kedvenc filmem, nagyon jól lekötött végig. Bár voltak részek, amiket újra kellett néznem, mert nem értettem miért teszik... hiába, a szövegre nagyon kell figyelni, hogy megértse az ember. :) Nem olyan helyzetbõl-helyzetbe sodródás van tudat alatt, mint a mai filmekben. Talán épp ezért olyan szép ez.
Kistaszi 2011 nov. 08. - 18:28:24
(35/58)
Ne veszekedjetek majd én igazságot teszek :)
Tehénlepény: Proktor próbáltál már friss tehénlepényt gyûjteni? Rossz ötlet :D Régen mivel nem kaptak abrakot ugyan szárazabb volt a lepény a magasabb rostfogyasztás miatt...na de ezt hagyjuk,maradjon balladai homály :D. De tényleg azért árva mert itt-ott egy-egy van.De emlékszetek a gulyásra aki a tehénlepénybe tapicskolt? Nem hülye a paraszt, csizmára nem telt de tudta hogy a tehénlepény jó meleg, és ugye nincs büdösebb a hidegnél.
Kulcspörgetés: Lehet hogy a Magyar Néprajzba nincs benne,de versekben fennmaradt.Sajnos nem emlékszem melyikben olvastam de hallottam már errõl.Tényleg önvédelemre használták jobb híján a kulcs súlya miatt.De a filmben nem az önvédelem volt a lényeg hanem maga az érzés, a férfi és a nõ de ezt nehéz leírni.
És igen tényleg alapmû az említett könyv és ez a film is, csak meg kell érteni ami nem feltétlen elsõ nézésre fog sikerülni. Akik pedig a Transformers képi és hangi világánál nem tudnak lentebb adni: Hahó 1976,Magyarország,kommunizmus. Az is nagy szó hogy elkészült. Aki pedig a történetet nem képes,vagy hajlandó megérteni az ne nézze nem erõszak a disznótor...vagy mégis de ez csak nézõpont kérdése :)
drProktor 2011 szept. 04. - 01:11:32 Előzmény Segítõ Béka
(34/58)
Nem vagyok néprajzos, ezt a mondatot olyanoktól hallottam, akik viszont azok.
Nyilván egy fajta metaforikus kifejezés, aminek az a jelentése,
hogy az a könyv egy néprajzi alapmû, ami tkp. tök teljes.
Nem értsz ezzel egyet?
10/10
offtopic
Segítõ Béka 2011 szept. 02. - 14:55:02 10/10 Előzmény drProktor
(33/58)
az a helyzet, ami abban nincs, az nem is létezik."

ez a hülyeség, nem te vagy hülye, hanem a mondat. :)
(ma szerencsés napomon fogtál meg fickó:)
offtopic
drProktor 2011 aug. 07. - 17:20:02 Előzmény Segítõ Béka
(32/58)
"már megint egy hülyeség, lehet benne van, csak nem jól kerested"

Bizony, az is meglehet.
De, már megint hülye vagyok.
10/10
Segítõ Béka 2011 aug. 04. - 19:35:58 10/10 Előzmény drProktor
(31/58)
a kulcspörgetés is. , de én a jelenetre írtam. pörgetéssel, szedéssel együtt, hogyan is éltek az õseink, hogyan próbálták megvédeni magukat, mivel fûtöttek télen. stb

"A kulcspörgetés nem szerepel Balassa-Ortutay MagyarNéprajz
címû könyvében, pedig kb az a helyzet, ami abban nincs, az nem is létezik."

már megint egy hülyeség, lehet benne van, csak nem jól kerested. a kapukulcs régen mindig nagydarab fémbõl készült, ezt kötötték fel valamire, és pörgették, így valami kis esélye megvolt a sikeres önvédelemre a parasztlánynak, nyilván nem sok, de az esély megvolt.
drProktor 2011 aug. 02. - 22:44:41 Előzmény Segítõ Béka
(30/58)
Kedves béka, valóban nem vagyok néprajzos, amit írtam,
azt akkor úgy láttam, egész biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Kulcspörgetés, néprajzilag fontos!? Miért, mit tudsz errõl?

Én úgy láttam(most, az általad hivatkozott youtube-on),
hogy ganéjt gyüjtött, azaz szart, méghozzá, „árva” ganéjt,
ez gondolom azt jelenti, hogy elpotyogtatott lepényeket,
amelyeket az állatok ott hagytak („árván”) a legelõn,
mert pl kiszedhetné közvetlenül az állatok alól,
az nem lenne árva, de nyilván az is jól ég(persze, kiszáradva).
Na, most azt is láttam, hogy amikor meglátja a
fószert lovon közelegni, elõvesz a „kebelébõl” egy nagy kulcsot,
amit a nyakba való kendõjére köt és elkezdi pörgetni,
én nagyjából pontosan ezt írtam, a kulcsot nem említettem,
nem tudtam, hogy hirtelen ötletbõl elkezdesz majd vizsgáztatni.
A kulcspörgetés nem szerepel Balassa-Ortutay MagyarNéprajz
címû könyvében, pedeig kb az a helyzet, ami abban nincs, az nem is létezik.

Esetleg még operálhatsz azzal, hogy Ortutay komcsi volt
és szánt-szándékkal kihagyta eme roppant fontos néprajzi izét.
De netedd, ha kérhetlek.
Legközelebb megfigyelem, mennyire nyilvánvaló, hogy magát lõtte le a csaj.
Nekem, amikor láttam, nem volt egészen világos.
Egyébként semmi bajom egy olyan mûvészi megoldással,
hogy bizonyos jelzések értelmezése a nézõre van bízva.
Ez lehet, hogy néprajzilag, meg korrajzilag nem olyan fontos,
de nekem semmi bajom nem lenne vele.
Nem baj ha a filnézõ kicsit elgondolkodik.
Különben is kevesebb bajom van a filmmel, mint neked velem.
10/10
Segítõ Béka 2011 aug. 02. - 16:39:31 10/10 Előzmény drProktor
(29/58)
fogalmazd át a kérdésed, mert nem tudom értelmezni.

sokat nem értettél belõle:

"így pl meglátunk egy nõt, aki minden elõzetes info nélkül egy rét közepén áll, .... nem tudjuk, ki ez mi ez, ha figyelünk, se túl sokat tudunk meg a továbbiakban, persze pont annyit, "

tudod mit csinál a réten?
http://www.youtube.com/watch?v=mrIvHk3rYFs
a kulcspörgetés hangeffektje kicsit túlzás, de akkor is korrajz, néprajzi fontosságú jelenet. a betyárromantikáról nem is beszélve.

SPOILER


"ki lövi le a végén BordánIrént?"

senki, saját maga gyújta fel a házát, és lövi le magát, mivel mindkét kitartottja meghal. kicsit a lövés bénán van ábrázolva, de saját magát lövi le.
drProktor 2011 júl. 31. - 18:21:50
(28/58)
Váó!
Vagy mondhatnám úgy is (vájtfülûbbeknek): Vow!
Akkor most érezhetem magam lemennydörögve?
Még hogy olyan korrajz, amely nem nekem való!
Van valami konkrét bajod is, kicsi béka?
Vagy csak az nyom, hogy láthatólag nem tudod eldönteni,
melyik kor korrajzáért lelkesedsz?
10/10
offtopic
Segítõ Béka 2011 júl. 31. - 12:18:15 10/10 Előzmény drProktor
(27/58)
sokat nem értettél belõle, de nem is baj. nem neked készült ez a korhû társadalomrajz
10/10
Segítõ Béka 2011 júl. 31. - 12:06:49 10/10
(26/58)
http://www.youtube.com/watch?v=wi2comc_dkY&feature=related

pusztul az õsi birtok.

de dzsentri? azok mikszáth regényeikben jelenik meg, móriczéban, nem 1830 körül, vmi nem jó a port kiírásában megint, ez inkább az 1870-1880-as években játszódik, nem 1830.

az 1870-1880-as években terjedt el. Elszegényedõ, birtokait elveszítõ nemesség, amely ragaszkodott társadalmi rangjához, úri életformájához, a egyfajta romantikus, antikapitalista nézeteket vallott. Többségük köztisztviselõi pályára kényszerült. A 20. század elsõ felében az úri középosztály elnevezést használták e réteg képviselõire. Magyarul "újnemesség".
10/10
Segítõ Béka 2011 júl. 31. - 11:30:56 10/10 Előzmény mannehu
(25/58)
10/10
Segítõ Béka 2011 júl. 31. - 11:28:25 10/10 Előzmény Coji
(24/58)
10/10
Segítõ Béka 2011 júl. 31. - 11:19:36 10/10
(23/58)
addig, míg Gyurka a vezéri babérokra törõ, intrikus Jeles Matyi miatt pásztort nem öl."

szerintem a szekéren vasvillával támadót nem ölte meg, csak eltalálta, a 20 katona a korábbi beköpés miatti gyilkosság végett jött
10/10
Segítõ Béka 2011 júl. 31. - 11:17:46 10/10
(22/58)
A pusztai pásztorok védelmet látnak benne, mert életterüket a gazdag, kapitalizálódó vármegye erõsen korlátozza. Az elszegényedett dzsentriivadék csendbiztos,"

dzsentriivadék? errõl szó nem volt a filmben sajnos. kicsit többet kellett volna beszéltetni, nem bántam volna, ha vannak pl korabeli városképek is benne, vagy legalább helyszínek a csendbiztos lakásán, munkahelyén, hivatalában.
korhûen minimálisan azért illet volna bemutatni az akkori városi életet, az épületeink ugyanazok maradtak. pl Fehérvár belvárosa echte középkori.
10/10
Segítõ Béka 2011 júl. 31. - 11:14:02 10/10 Előzmény cicburgerson
(21/58)
egész jó eastern vagy gulyáswestern volt ez.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Spagettiwestern

a közepéig aggódtam, hogy ez a buta betyárromantika lesz benne, de a végére jó lett
nagyon tetszik ahogy kezdõdik, fõleg a zene, Sebõ bácsi tud, lovaglás a felkelõ napnál, de elõtte a felvezetés. nagyon jók a szereplõk, jelmezek. a vége miatt jó a történet is.
azzal lett volna még jobb, hogyha megmutatja, hogyan keletkeznek a betyárok a gulyásokból, pásztorokból, gondolom nem jó kedvükben lesznek, hanem nem találnak maguknak gazdát, akinek az állataira felügyeljenek.

lópici gáspár kicsit túlzás nem egy ilyen filmbe. ez nem komikus spagettiwestern, nem bud és terence hill. ez egy dráma
10/10
agregator 2011 máj. 29. - 13:12:21 10/10
(20/58)
Nagyon jó kis betyárfilm, irtó jó zenével és hangulatos képekkel. Nem értem a fanyalgókat, nézzenek rambót.
drProktor 2011 máj. 07. - 22:58:07
(19/58)
Elõször nekem is ezer bajom volt vele.
De nem bírtam elhinni, hogy SzomjasGy filmje ennyire szahar.

A Filmmúzeum szerencsére ismétel. Megnéztem még egyszer. Lehet, hogy másodiknak jobban rákészültem, tán a közvetítés technikai szintje is jobb volt(erõsebb hang).

Itt az a lényeg, hogy a történet csak jelzésekbõl áll össze, annak, aki hajlandó odafigyelni. Némi nemû ”balladai homály”, ehhez rátesz a zene is, mely valóban remek.

„in medias res” elemek, így pl meglátunk egy nõt, aki minden elõzetes info nélkül egy rét közepén áll, Bessenyei-hangú közeledik , megkörnyékezi, a nõ nõies lagymatagsággal megpörget valami látványos instrumentumot(ez jelképezné az ellenállását), nem tudjuk, ki ez mi ez, ha figyelünk, se túl sokat tudunk meg a továbbiakban, persze pont annyit, amennyit kell, elvarratlan szálak is a ballada-szerûséget domborítják: SPOILER ki lövi le a végén BordánIrént? SPOILER VÉGE

Végül is „Bessenyei” és „Cserhalmi” közt afféle generációs és szemléletbeli ellentét feaszül. BuJtor közelebb áll hozzájuk(fõleg „Bessenyeihez”), mint a városi urakhoz. Nem igazi „gonosz perzekutor”