Téma: Tenet

10/10
Hahwnskdsjahaanssi Chan s 2021 júl. 01. - 00:20:59 10/10
(191/231)

Huhh nem számítottam ilyen kommentekre. Emberek, ez egy gecijó film, ne hallgassatok a többiekre! Sajnos manapság nem arról szól a filmnézés hogy beülünk egy moziba, és semmi zavaró tényező mellett egy kis utánanézéssel és felkészüléssel megnézzük a filmet. Ma már csak spontán gondolnak egyet az emberek, oké nézzük ezt, megnézik, aztán megy a hiszti hogy nem értem meg hogy unalmas meg hogy nem bőgtem rajta eleget. Ha már más filmeket nem kezeltek úgy mint ahogy fent említettem, akkor Nolan filmjeit sem fogjátok tudni jól értékelni.
Én 3szor láttam a filmet, rengeteg videót néztem, sokat gondolkoztam, és most, majdnem egy évvel azután hogy először láttam, nagyjából sikerült megemészteni. Sajna még ezekre a fajta sztorikra nincsenek felkészülve az emberek, viszont el tudom képzelni hogy 10 éven belül ezt a filmet az egekbe fogják emelni. Haterek nyílván mindig lesznek, és folyton keresni fogják a hibákat. Nyilván ennek a filmnek is vannak hibái.
Na most hogy meg volt a hegyi beszéd: az egyik ha nem a kedvenc Nolan filmem. A szerkezet, a hangulat, az a zene♥️, a szokásos Nolan féle eszközök, és az a hihetetlen képi világ. Nolannek a zsenialitása egy új szintre van emelve ebben a filmben.
Biztos hogy egy best screenplay és best score oscart még odapasszoltam volna neki de hát az academy az az academy sajna.
Na mindegy, remélem Nolannek a kövi filmje (ami a hírek szerint lehetséges hogy egy horror lesz 😁) majd szélesebb körben is tetszeni fog az embereknek, ez pedig addig a a filmbuzik (mint én xd) bálványa lesz!
He is just ahead of the curve.
1/10
kinowelt 2021 jún. 12. - 20:20:57 1/10
(190/231)
A filmzenének nevezett szeméttől alig lehet érteni a szöveget. Így nézhetetlen.
MentaPista 2021 máj. 30. - 01:54:31 Előzmény Csaba61
(189/231)
.nabáirógatak neylimalav ajpakgem tákscorbozs ttetzsellüz áváidórap a tza ygoh ,ój zsel lótta mlif yge ygoh ,metjelefle gidnim ,hU
7/10
gerhajdu 2021 máj. 04. - 12:39:17 7/10 Előzmény AlexWolf
(188/231)
Mert nem értetted:D
1/10
AlexWolf 2021 máj. 04. - 06:30:09 1/10
(187/231)
Zavaros baromság.
7/10
gerhajdu 2021 máj. 03. - 11:36:22 7/10
(186/231)
Még annyit, hogy szerintem jó volt, hogy az első órában azért sokat magyaráznak, az idővisszatekerés logikáját és a motivációkat is és nem verekedik minden jelenetben 2 különböző időben haladó ember, mert így is nagyon mindfuck volt.
Nekem a Kenneth Branagh először nem igazán "tetszett" (igaz, hogy ő volt a villain, szóval nem kell tetszen) de elsőre nagyon 2 dimenziósnak hatott, néha meg átment állatba és ordítozott.
De így többször megnézve összeállt, hogy mi az ő karakterének a lényege.

Azért Nolan-nek még mindig nem a legnagyobb erőssége a karakter-írás. Tele vannak a filmjei ilyen emberekkel, akiknek annyi a párbeszédük "Én ezt tervezem. Mert ez fontos, ezért meg ezért. És ha ezt csinálom, akkor sikerülhet a ... Mit jelenthet az, ami az előbb történt? Gondolkozzunk rajta."
És ennyi film után már ez unalmas.
A Tenetben egy kicsit visszavett ebből. A párbeszédek még mindig életszagúbbak, mint a Csillagok közöttben vagy a Sötét lovagban (persze azok is jó filmek).
1/10
Csaba61 2021 ápr. 26. - 09:47:05 1/10 Előzmény MentaPista
(185/231)
Megnyugodhatsz, kapott Oscar-díjat...
7/10
gerhajdu 2021 ápr. 18. - 16:30:19 7/10
(184/231)
Ki merem jelenti, hogy a kedvenc Nolan filmem. Biztos tele van 500 ellentmondással, de nem tudott zavarni. Elizabeth Debicki egész jól játszott, kicsit szerelmes is lettem belé. A többiek se játszottak rosszul. Pattinson-ról most egyáltalán jutott eszembe az Alkonyat.
Egyedül csak az utolsó akciójelenet zavart de csak mert folyton változott hogy kinek a szemszögéből mutatják, így nem volt nekem követhető.
MentaPista 2021 ápr. 11. - 22:11:27
(183/231)
Akit ez a film (csak úgy mint az Eredet) nem hagy a székben ülve még 20 percig a vége után, annak javaslom a teljes steven seagal/chuck norris életművet, ahelyett hogy ekézzék itt azt, amit C. Nolan nyilván olyan közönségnek szánt, akiknek nem fáj gondolkodni 9/10
Beretvás Hugó 2021 ápr. 08. - 22:16:50 Előzmény Honbolygó Sanjey
(182/231)
Nekem egy férfisemongya akit szeret rajtakapna egy másik férfival szülinapjara ezt kapna hogy jozanul meg higadtan cselekedne valamire valo ember egyse
Honbolygó Sanjey 2021 ápr. 08. - 22:07:54
(181/231)
Akiknek ez a film tetszett azok agyhalottak vagy súlyosan értelmi fogyatékosak. Ez nem képezheti vita tárgyát. Csak azért regisztráltam, hogy ezt leírhassam.
10/10
Marcus Kane 2021 márc. 24. - 21:02:04 10/10
(180/231)
Szerintem elég jó kis film, aki moziban megértette annak le a kalappal, szerintem azért egyszer kétszer meg kellett állítani, ahhoz, hogy rendesen megértse az ember.
Aki úgy gondolja, hogy katyvasz, annak elmondanám, hogy nem az. Végig kell gondolni és oda kell figyelni, nem elég leülni és bámulni a képernyőt, mint mondjuk egy Marvel filmnél.
10/10
John Neduddgi 2021 márc. 23. - 23:29:26 10/10
(179/231)
Nekem nagyon bejött, jobban mint az Eredet, ami témában és bonyolultságban nagyon hasonlít.
Erős figyelmet kíván a film végig, különben nem értjük. Fantáziája talán túlzott volt a rendezőnek, de ez egy sci-fi akció film, s így szórakoztat!
1/10
JohnsonMilan 2021 márc. 12. - 09:21:08 1/10
(178/231)
Nem szoktam hallgatni a többség véleményére, mert sok olyan nagyon jó filmet láttam már, amit a hozzászólások és az értékelés miatt lehet meg sem néztem volna. Most viszont kellett volna. Igaza van a többségnek, ez egy borzalom. A sztori valóban jó lehetne, de elszúrták, a színészek borzalmasak, a párbeszédek klisések, az egész egy nagy katyvasz és ellentmondásokkal teli.
1/10
Saponatus 2021 márc. 01. - 01:53:51 1/10 Előzmény karesz76
(177/231)
Ez Benajmin Button különöd életének az előzményfilmje. :D

De az is adja, mikor a csaj visszamegy a yacht-ra, akkor neki már jó a levegő. :D


1/10
Saponatus 2021 márc. 01. - 01:47:57 1/10
(176/231)
Ez a film BORZASZTÓ. Kissé fura, de akár még potenciált is tartalmazó alapsztori, gyenge kivitelezésben. A film a saját szabályainak is rengetegszer ellentmond.
Olyan, mintha a 80-as évek legbugyutább akciófilmjét újra forgatták volna jelen technikával. Úgy látszik, ahol rendben van a képi világ, ott a minőség sántít.
Klisés párbeszédek, érzelmektől vezérelt, profizmust nyomokban sem tartalmazó főhősök, 21. századi lenyomat...mintha a mai ember csak a szög egyszerű dolgokat lenne képes megérteni. Fekete, vagy fehér.
Csak becsületből néztem végig, pedig ritkán érzek olyat filmnél, hogy ki kellene kapcsolni.
A közelharc jelenetek is gagyik...ááá...
Mondanivaló pedig nulla...egy kis klímaváltozás max.
Nagy elvárásokkal ültem elé, nem kellett volna.
Nem ajánlom semmiképpen, senkinek.
Semmit nem ad ez a film, semmilyen mezőnyben.
10/NULLA
1/10
Mr. Anderson 2021 febr. 21. - 19:25:26 1/10
(175/231)
Az első 50 percről tudok nyilatkozni, mert számomra ott véget ért a történet. A tényleges akciót rengeteg beszéddel, utazgatással, idegesítő zenével próbálták pótolni, de lényegében ha öt perc akció történt összesen ez idő alatt. Szerintem nyertem egy órát, hogy nem néztem végig.
3/10
pala1964@freemail.hu 2021 febr. 21. - 00:23:56 3/10
(174/231)
Öncélú és mondanivaló nélküli film. Nem hinném, hogy a film önmagán kívül bármilyen kérdést is indukált volna bárkiben.
Látványos akciók, adekvát zene, -ezek nálam 10 pont- de ennyi.

Szvsz úgy kellett volna forgalmazni, hogy előbb elkészítik, majd a konzekvens inverzitás jegyében a stáblistától visszafelé letörlik.

A nézőknek meg nyugodtan levetíthették volna a forgatás előtt akár, stáblistával az elején. Úgy időtakarékosabb lett volna nézöi szemmel.

Igaz, akkor már a forgatás maga is okafogyott lett volna.
Es tényleg.



5/10
Andriska07 2021 febr. 15. - 21:00:04 5/10
(173/231)
Én még azt is elhiszem, hogy nem volt benne logikai hiba. A baj nálam csak az volt, hogy egyszerűen nem kötött le. Semennyire. Szerintem az is egy fontos kritérium egy filmnél. A magukat - mások ledegradálásával - szuperintelligensnek sugalmazók pedig veregessék tovább a vállukat, valaki előbb-utóbb biztos fog kérni autogramot tőlük. A kevesebb több lett volna.
2/10
Clementi 2021 febr. 12. - 02:52:06 2/10
(172/231)
Soha nem szoktam abbahagyni egy filmet sem, miután elkezdem nézni. De ezt egyszerűen nem bírtam végignézni. Már a 10. perctől egy kínlódás volt a film, és hiába figyeltem oda, de nem tudtam összerakni, hogy mi is történik.