goteki 2015 dec. 04. - 20:42:08
(377/417)
Akció Sci-Fi nek jó, Terminátor mozinak sajna elég langyos. :/
Nem vagyok szakértõ a filmkészítésben, de egy egyszeri nézõ és a Terminator univerzum kedvelõjének szemével azt látom, sokkal több odafigyelés (idõ) kellett volna mind a sztori, mind az abból felépített forgatókönyv kidolgozására. Sok a felesleges sallang és illogikus mozzanat. Az idõsíkok közti ugrások jobban sültek el, mint vártam, de ezzel az "elébe vágós" megoldással a régebbi (vagyis a legjobb) részek cselekményét gyakorlatilag jelentéktelenné tették. És ez nem jó!
Nem lehet már ugyanúgy tekinteni ezekre a klasszikusokra, ha tudod, hogy az egész tulajdonképpen meg sem történt.

Ami a fõbb szereplõket illeti, Schwarzenegger számomra maga a Terminator, akkor is, ha már ráncosodik és õszül. Vele nem nyúlhattak mellé. Dicséretes, hogy ennyi év és a bársonyszék koptatása után is ilyen lelkesen dobta bele magát a forgatásba - az idõ viszont kérlelhetetlen zsarnok. Arnie sosem volt egy nagy színész, de annyira karakteres figura, hogy ennyi is elég volt egy sor kultikus mozihoz. A Genisys-ben viszont kevésbé jött át a Schwarzi-faktor, nem nagyon éreztem, hogy a Guardian egy gép. Kicsit "el is tûnt" Sarah, John és Kyle mellett. Azért odatette magát az öreg és ez mindenképpen pozitívum.
Emilia Clarke nyomokban emlékeztet Hamilton tökéletes Sarah Connor-jára (a "hasonlít" túlzás lenne), de csak és kizárólag külsõre (arcra) - amúgy egy szende, fõiskolás plázacicának tûnik hozzá képest, ami elég nagy hiba a casting-stáb részérõl. Még ennél is nagyobb a kontraszt Biehn fáradt, depresszív, megtört Kyle Reese-je és Jai Courtney nagy dumás, kigyúrt kõmacsója között. Nem értem, miért nem lehetett kicsit tovább kutatni olyan színészek után, akik közelebb állnak az eredetiekhez vagy legalább alaposan átformálni ezeket.
Van viszont két kellemes meglepetés is. Az egyik Byung hun Lee, aki remek választás volt, ha már Rob Patrick nem ért rá (vagy meg sem keresték...nem tudom). Gondolom elég volt az eredeti Arnie digitalizálásával szöszmötölni, szóval élõ színész kellett. A koreai hideg tekintete és alakítása helyenként szinte megidézi a Patrik-féle T1000-est. Tõle legalább annyira tudnék parázni! Kár, hogy nem volt túl nagy szerepe a történetben.
A másik Jason Clarke (csak névrokonok Emilia-val?), mint John Connor. Nem tudom pontosan miért, de nekem nagyon bejött ez a figura! Tudom, sokak szerint gáz volt a pasas, de számomra ez a fazon pont azt ábrázolta, amit valószínûleg a készítõk is akartak: a jóságot, az emberiség reményét és a megszállt, elgépiesedett megváltót, a legnagyobb fenyegetést, a barátból lett rideg ellenséget - egyszerre! Talán az érdekes arcberendezése teszi, de ezt nagyon eltalálták!

Sajnos ezzel együtt sem teljesített nálam 6-7 pont felett a Genisys. Kár érte.
Nezelodo 2015 dec. 01. - 03:51:56
(376/417)
A legdurvább idõcsalás ebben van, a többiben csak a megjelenés miatt trükköztek de ez :)
Szóval John-nak 1985 elején kell megszületnie, hogy az legyen és úgy, aki. Erre ezek mit csinálnak?

***** SPOILER *******
Elugranak azonnal 2017-be, és még akkor sincs garancia, hogy megszületik a gyerek. Feltételezve a legjobb esetet, hogy 2017-ben már szül is a törpe kis csaj, a srác 32 évvel fiatalabb lesz, márpedig akkor semmiféle vezetõvé nem válik, ergó vissza sem küldi Kyle-t, nemhogy még vezetõként ilyen szánalmas terminátorrá váljon.

Kétszer is megnéztem, hogy van-e utalás vagy bármi erre, de semmi. Csak épp nem születik meg John :)
Gustaff 2015 nov. 19. - 20:08:23
(375/417)
Kyle nagyon gyenge. Hol van az elso resz csendes, sovany, vertkutya-jellemu, ovatos es megfontolt harcosa? Ki ez a kigyurt nyomulos harsany alak? Igy nezne ki az aki a ehezik es szukolkodik a "jovoben" ahonnan jott? A film hangulata is nagyon messze elmarad a T1 es T2 mogott...
jerome86 2015 nov. 19. - 16:02:57
(374/417)
Christian Bale nekem is hiányzott mint John Connor, de annak ellenére megállja a helyét a Terminátor filmek között :)
Sz Peter 2015 nov. 16. - 18:47:08
(373/417)
Logikai bakinak nevezhetjük konkrétan már a legelsõ rész alaptörténetét is, magát az "idõutazással oldjuk meg a problémáinkat"-teóriát. ;)
Atesz1987 2015 nov. 16. - 16:28:28
(372/417)
Akik logikai bakikról, és követhetetlen sztoriról beszélnek, azok kifejthetnék, hogy mit nem értenek, és hol látják a bakit? :D

Szerintem klassz film, érdemes megnézni.
1/10
Értetlenke 2015 nov. 15. - 13:36:32 1/10
(371/417)
Egy valódi terminátor rajongó erre csak egy nagy büdös egyest tud adni...
Vinnie731 2015 nov. 15. - 11:30:23
(370/417)
kár volt ennyire megkavarni a Termminátor univerzumot. Túl lett bonyolítva az egész. Ha csak így lehetett megoldani, hogy lecserélik az eredeti szereplõket, akkor hagyták volna inkább az egészet... Egy gyenge 6 pontot talán ha ér a film, de többet biztosan nem.
k11zoltan 2015 nov. 07. - 23:11:03
(369/417)
Nem volt rossz. De talán több már nem kell belõle.
6/10
idõjós1010 2015 nov. 07. - 16:41:28 6/10 Előzmény stupek2
(368/417)
Aki csak a negyedik részt látta eddig, annak sem ajánlott. Az se értené igazán mi is van most. Már csak a szereplõcsere miatt sem.
Gollam24 2015 nov. 03. - 12:21:33
(367/417)
Többet vártam, illetve nem nem vártam többet, igazából azt nem értem mi értelme leforgatni ezeket a 2000-es évekbeli Terminátor-filmeket (a pénzhajhászaton kívül), mert csak a klasszikussá vált I-II. rész nimbuszát rombolja az összes......agyatlan marhaság lett ez az 5. rész sajna, mondjuk ki.
6/10
idõjós1010 2015 nov. 02. - 16:53:01 6/10
(366/417)
Borzasztóan nagy csalódás lett ez számomra. Túlbonyolított történet, rengeteg duma, és az idõben való ide-oda ugrálás, az agyamra ment. Volt benne ugyan akció szép számmal, meg látvány is, persze, de engem valahogy egyáltalán nem fogott meg semmi belõle. Díjaztam három poént, és Kb ennyi.
A 19 éves Sarah Connor karakterbe helyezett Emilia Clarke, a maga törpe termetével, baromira rossz ötlet volt. Egyáltalán nem volt hiteles a második rész Linda Hamilton-ja után. A John Connor képébe bújt Jason Clarke számomra szintén nagy csalódás, a negyedik rész Christian Bale-je után. Ha mást nem, de legalább a színészt átörökíthették volna a negyedik részbõl. ...és szerettem volna az elsõ rész Kyle Reese-t is viszont látni Michael Biehn alakításában. A higanyember pedig fele annyira sem sikerült jól, mint a második részben. Az pedig teljes katasztrófa, hogy a negyedik rész eseményeit meg nem történté tették. Az legalább tényleg illet a sorozatba, ellentétben ezzel az ötödik résszel, ami csak nagyon erõltetve stimmel.

Az elsõ két rész tök rendben volt. A harmadik rész értelmetlen idõutazás lett újra, de legalább követhetõ, és visszaad valamit az elsõ két rész izgalmából. A negyedik rész pedig az én személyes kedvencem, ami megint egy tiszta sztorit hoz, beleillik a trilógiába, és tovább enged látni a múltnál. Végre mutat valamit a jövõbõl, és szerintem valami eszméletlenül jól sikerült gépeket raktak benne össze számunkra. Szóval én jobban örültem volna neki, ha ezúttal sem utazunk idõt, és elkészül a negyedik érsz betervezett két folytatása.
offtopic
Sz Peter 2015 okt. 26. - 18:49:23
(365/417)
A 4. rész nem volt az igazi?
Nem is nagyon lehetett, hisz elve a poszt-apokaliptikus világban játszódott, arról nem is beszélve, hogy egy trilógia elsõ darabjának készült, amit aztán nem fejeztek be.
10/10
Eddyboy 2015 okt. 26. - 18:18:43 10/10 Előzmény angelius
(364/417)
Nekem is tetszett!
Ha nem is az a dzsémsz kemeron színvonal, de azért teljesen jó.

Nem tudom, te hogy vagy vele, de a 4. rész, az valahogy nem volt az igazi.
Az valahogy, olyan más lett.

A többi rendben van.
De az ötödik jobb, mint a harmadik epizód, szerintem.
10/10
angelius 2015 okt. 25. - 15:54:52 10/10
(363/417)
Én nagyon szeretem a Terminator filmeket. Én nekem nagyon bejött ez a rész, kellett egy ilyen csavar bele hogy megváltozzon a történet egy kicsit. Nagyon jó az új Sarah Connor :) Nálam 10 pont a film.
6/10
pihes 2015 okt. 24. - 15:39:53 6/10
(362/417)
Ezzel az idõsíkos kavarással, rendesen bezavartak. Azt is lehet még mondani, ez a rész...
Az elsõ bemutatónál, még örültem, hogy még az eredeti szereplõkkel fog készülni. Aztán már nem.

Nemhiába volt, a T2, filmtörténeti klasszikus. Az egyik legjobb film, ha nem a legjobb, amit láttam.
A T1 is jól sikerûlt.
A 3, 4, nem jött össze.

Az 5. rész, sem robbant. Esetleg, aki nem ismeri az elsõ két részt, annak lehet érdekes...
10/10
bastet_001 2015 okt. 24. - 13:29:11 10/10
(361/417)
Meglepõen jó film lett!
10/10
Giokute 2015 okt. 24. - 13:05:56 10/10
(360/417)
Terminator 10/10 leghorrorisztikusabb
Terminator 2 10/10
Terminator 3 10/6
Terminator 4 10/6
Terminator 5 10/7
5/10
tuvics13 2015 okt. 24. - 12:11:11 5/10
(359/417)
A sok hozzászólást nem olvastam el, így saját kútfõbõl írom a véleményem, ami elég SPOILERES is lehet. Ennek szellemében olvasd!

Az elsõ és a második rész úgy kerek, ahogy van! Volt egy jó forgatókönyv, remek színészekkel és a látványvilág, valamint a hangulat utánozhatatlan. Kerek történet, a korszakot meghaladó technikai bravúros megoldásokkal pedig klasszikussá emelte a Terminátort. Két rész, amelyben a humor sem volt mellõzött, mégis patika mérlegen volt kimérve. Lásd: a második részben a sivatagban menekülés (kérést vettem). Megtudhattuk, hogy az elsõben a nõt (anyát és a törékeny hölgyet), a másodikban magát a katonát gyerekkorában célozta meg a SKYNET, ami elvileg meg sem születhetett volna Mice Bennett Dyson halála miatt.

Aztán jött a harmadik rész, amellyel a zsebet akarták megtömni és a felnõtt Johnt célozták meg ismét. Kérdem én, hogyan? DE a választ lenyomták a torkunkon - a Skynet mindenképp megszületik, csak késve. Aztán jött a negyedik rész, a maga különcségével, amely nem is követte igazán a szálakat. Végül eljött ez a borzalom is.A moziban szerettem volna megnézni, de szakítás miatt törlõdött az esemény. Jobb is!
Nem hiszem, hogy Arnold barátunk rászorult volna a pénzre. Abban sem hiszek, ha 2 részt halhatatlanságnak adott át egy rendezõ/forgatókönyvíró, akkor azt bárki képes volna méltóképp folytatni. James Cameront nem véletlen, hogy 23 év alatt nem sikerült meggyõzni a folytatásról! Egyszerûen logikai bakikkal van tele a 3 utolsó rész. Mindegyik elhasalt nálam! De tételezzük fel a legjobbat és csak élvezzük a filmet, rendben - miért ne?!
Csakhogy nemcsak a forgatókönyvben vannak hibák. Sarah Connor felkészítve várta Kyle Reeset, akire felnézett és akivel összehozták az emberiség megmentõjét. No, de miért van most szükség a testõrre, ha ott van apa, akit csodál? Ráadásul a férfi mint egy picsogó liba csak van a filmben! Sarah és Kyle nyomában sem az, akirõl szó kéne, hogy legyen! A színészi játékuk borzalmas, a hitelesség legkisebb szikráját nem látom bennük. John Connorról sem tudtam elhinni a fertõzést és a skynet rosszindulatát - ami ugye már Genisys. Hogy miért? Nem derült ki! Az idõutazásos sztorik is szörnyen erõltetett és olyan íze van, hogy még egy bõrt lehúzzanak a történetrõl - szinte szánalmas.

Az elsõ két részben volt egy hangulata a filmnek: nyomasztó! Tudtad, hogy menekülni kell, történelmet írt minden mozdulatuk tegyenek bármit is! Ezekben (és itt az utolsó 3 részt értem) tehetsz bármit, mert elhitetik velünk, hogy nem számít, ugyanis a jövõ nem végleges! (ezt szajkózzák végig) A véleményem, hogy a gép és a fém hidegségétõl, borzalmától és léleknyomasztó hangulatától átitatott két részhez egyik sem nõ fel! Szimpla akciófilmmé avanzsálták a jó öreg T-101es modellt. Ráadásul a kudarcot vallott gépek hogy kerülhetett ismét vissza az idõben, ha már a kettes részben bebukott?! Rengeteg logikai hiba, csak a végletekig pörgetett látványról szólnak az utolsó részek. Ráadásul abban semmi forradalmi nincs! Az elsõben ahogy kimûtötte a szemét, vagy a folytatásban megmutatta az alkarját a tudós-fejlesztõnek - na az apám ÜTÖTT! Ezekbõl mi maradt meg nektek?! Mármint az utolsó 3 részbõl? Mert nekem semmi! Láttam õket, nem is egyszer, de bizton állítom, hogy 1-2 év múlva nem tudnék idézni KLASSZIKUS jelenetet. Miközben a T1-2-bõl talán az egész filmet el tudnám mesélni!

Csupán ennyi bajom a filmmel:
- rossz forgatókönyv
- tele logikai bakikkal
- a thrillert súroló drámával és szeretettel átitatott hangulatot sikerült akciófilmmé butítani!
- nagyon rossz színészi választások, akik képesek voltak rendkívül ripacs módon játszani
- a látványorgiák túlzóak és nyoma sincs azon újításoknak, amitõl eredetivé és utánozhatatlanná vált a Terminátor
- James Cameron minden lélegzete érezhetõ, amihez köze volt. Ezekben semmi nem fellelhetõ ezekbõl

Aki szerint ez a film jó, azoknak ajánlom az elsõ két rész megnézését és szigorúan utána megnézni ezt az újat is. Oltári csalódás!
Egyébként akkor is jónak tartaná bárki, ha a film nem Terminátor égisz alatt születik és a szereplõk neve is más lenne? (simán tucatfilm lenne, ha nem Arnold játszaná a gépet)

Szomorú és kiábrándító, hogy megöregedett a legenda, de remélem a filmért kapott gázsija már kitart addig, hogy eszébe ne jusson a következõben is szerepelni. Sõt, szerintem ne is legyen folytatás, mert ha nem J.C csinálja, akkor az eleve bukta lesz, ugye Andy?
10/10
Mr4r0n 2015 okt. 23. - 21:19:20 10/10
(358/417)
Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog sikerülni ez a rész.