Téma: The 100

10/10
Benorus 2023 febr. 07. - 11:28:09 10/10
(60/60)
Clarke és Bellamy a való életben házasok. Csak egy kis érdekesség. :)
7/10
Andriska07 2021 szept. 01. - 21:14:43 7/10
(59/60)
Érdekes műsor volt. A buzi-lobby itt is odatette magát rendesen. Az új bolygós sztorit kár volt belerakni, a legvégén pedig amikor mindenki karácsonyfává változott, már inkább kínos volt az egész. Jó volt a történet, úgy kb a teljes sorozat feléig. A szereplők szerencsére (számomra legalábbis) tök ismeretlenek voltak, nem volt lehetőségem más művekhez kötni őket. Viszont kevés ilyen irritáló női szereplőt láttam eddig, mint pl. a főszereplő csaj és a lányának fogadott psycho-tekintetű kislány, akinek kb semmi súlya nem volt, akárhogy is próbálták helyzetbe hozni. Máig nem értem Clark honnan vette a jogot ahhoz, hogy megölje a barátai közül az(oka)t, akik nem értettek egyet vele (persze lehet fel lett kenve ilyesminek, csak nálam maradtak ki azok a részek). Az egyik jelenetben nagyon jól megfogalmazták vele szemben azt, hogy önhatalmúlag dönt mindenben, aztán meg folyamatosan bocsánatot kér, meg sajnálja. Kíváncsi lennék volt-e olyan rész, amelyben nem hangzott el valamilyen formában ez tőle. Az, hogy nem mindent magyaráztak szerintem nem baj, hadd gondolkodjanak rajta el a fanok, de az sokkal idegesítőbb volt, hogy több fontos karakternél egyszerűen nem derült ki azok tetteinek indítéka és szándéka (piros ruhás, hülye tekintetű mátrix-bige). Murphy viszont remek volt tényleg, az ő karakterfejlődése úgy ment végbe, hogy nem vesztette el az eredetit sem (nem úgy, mint Han Solo nevetségesen béna jófiúvá válása a Jedi Visszatérben, ha már sci-fi). Ettől függetlenül tűrhető volt tetszettek a fordulatok, voltak benne jó meglátások, s persze akinek van valamilyen vallása, az csakis gonosz lehet. Bezzeg a liberális, értékrend nélküli főszereplő gárda (bocs a politizálásért, de a sorozatba is bele van bújtatva rendesen). Azt se értettem, hogy a Földtől ~200km-re keringő űrhajón nem volt semmilyen távcső, amin keresztülnézve minimális infójuk lett volna a lenti helyzetről? Ha zöld a szárazföld 100 év elteltével is, akkor eleve nem lehet nagy baj. Bár azt elfelejtették megemlíteni, hogy miután újra szénné égett a Föld, a szárazföldi állatoknak is annyi, marad a vega kaja. De ez csak szőrszálhasogatás, megérdemel 7 csillagot. Szerintem az Octaviát játszó színésznő a valóságban is tuti ilyen elmebeteg lehet, mert nagyon jól hozta, különösebb erőlködés nélkül. Csoda, hogy nem verték pofán idejekorán.
DrumWednesday 2021 aug. 11. - 12:55:27
(58/60)
Nem sok idegesítőbb sorozatot láttam, mint ez, és úgy még biztos nem voltam, mint ennél, hogy gyakorlatilag 2x hagytam abba. Egyszer a felénél, de akkor még rávettem magam, hogy továbbnézzem, de az 5. évadnál végleg és nem is akarom folytatni. Annak ellenére, hogy ebben érkezett meg az egyetlen kedvelhető női karakter...
Pedig egy elképesztően jó alapsztoriból indul...
9/10
Norodia001 2021 aug. 09. - 12:10:21 9/10
(57/60)
Szkeptikus voltam, de végü teljesen beszippantott..
10/10
BBali06 2021 jan. 17. - 07:23:12 10/10
(56/60)
Ez így nem igaz, az összes részt leadták, premierben mindenképpen. Az első évadot 2016-17 határán, majd a másodikat 2017 nyarán, őszén, amit rögtön követett a 3. évad. A 4.-5.-et szintén egybe adták le, kb 2018 második felében , a pontos időpontra nem emlékszem, de mivel én 2019 áprilisában fejeztem be, a rögzítőről, ezért egészen biztosan leadták.
Így hogy az RTL Spike megszűnt, kíváncsi vagyok, és remélem, hogy vmelyik sorozatcsatorna megveszi, és leadja mind a 7 évadot. Pl a Sony Max, ott egy csomó menő sorozat szokott menni.
8/10
nefefe 2020 dec. 26. - 08:41:42 8/10 Előzmény Matyee33
(55/60)
Köszi az infót. Ezesetben mi a fenéért kezdték el??? Mindegy, én ezt a 4. évadot sem kezdtem el nézni. Ha nagyon akarom, megtalálom a NET-en online.
9/10
Matyee33 2020 dec. 25. - 23:06:32 9/10 Előzmény nefefe
(54/60)
2021.Január 12-én megszűnik az RTL Spike .
Ezért a Visszatérők sorozat 2020.December 31-én 21:00-kor lesz utoljára.
Ez lesz az 5.évad 9.része . Nem fejezik be az évadot így tehát marad 5 rész az 5.évadból és persze a 6.és 7.évad.
8/10
nefefe 2020 dec. 24. - 09:08:46 8/10 Előzmény Matyee33
(53/60)
Én nem az első szériát kezdtem nézni. 2019-ben elkezdték elöről, leadták az 1. évadot, és a 2. évad 11. részéig. Utána abbahagyták. És az idén kezdték a 4. évaddal. A többi rész elmaradt.
9/10
Matyee33 2020 dec. 23. - 22:20:45 9/10 Előzmény nefefe
(52/60)
A sorozat először 2016 decemberében az RTL Spike indulásakor volt műsoron az 1. és 2. évad összes részével. Ezután 2018 Augusztusban ismételték az 1.és 2.évadot és leadták a 3.évadot is. 2019 Áprilisban leadtak 4.részt a 4.évadból és ennyi volt. Idén 2020. December 17-én pedig azért kezdték a 4.évadtól mert korábban már elkezdték de még nem adták le végig. A 4.évad után jön az 5. évad is de a 6. és a befejező 7.évad mikor lesz arról nincs infó mivel az RTL Spike csatorna meg fog szűnni.
9/10
zsazs7993 2020 dec. 21. - 14:13:59 9/10
(51/60)
Én is csodálkoztam, hogy a 4. évadot kezdték el. Ezek szerint nem én vagyok béna, eddig azt hittem, hogy én tévedtem és nem figyeltem - de a csatorna a vétkes...most éppen azért, mert sok rész kimarad nem is kezdtem el nézni abban bízva, hogy talán majd valamikor felveszik a fonalat és folytatni fogják a 2. évad 11. részével.
8/10
nefefe 2020 dec. 20. - 07:40:31 8/10 Előzmény Papp Sándorné
(50/60)
Igen, erre igazán odafigyelhetnének. Amellett, hogy sokszor az adók nem adják le a teljes sorozatot, felében abbahagyják. Nem tudni, miért, de idegesítő. És sokszor megtörténik.
10/10
Papp Sándorné 2020 dec. 20. - 05:33:14 10/10 Előzmény nefefe
(49/60)
Azt hittem, hogy én nem figyeltem, de ezek szerint nem adták le a többi részt.
8/10
nefefe 2020 dec. 18. - 14:56:39 8/10
(48/60)
Kedves RTL Spike! És hol van a többi előző rész? Ugyanis tudomásom szerint csak a 2. évad 11. részéig adták le 2019-ben. Nem kellett volna a többit is leadni??? 21 rész elmaradt!!!
6/10
bohus72 2020 nov. 23. - 20:17:28 6/10
(47/60)
Alapvetően izgalmas, érdekes sztori, vagy inkább ötlet, idiótáknak forgatva. Nem értem, ha ragaszkodnak a logikához, realitásokhoz, még ha egy sci-fi-ről is van szó, az már nem lehet érdekes? Egy valami számít csak, hogy az LMBTQ-t és a feministákat kiszolgálják. Valószínűleg egy ilyen erőszakos társadalomban mindenki női vezetők után menne. Sorolhatnám a további baromságokat, de akkor 100 millió karakter sem lenne elég. Néztem, mert már elfogytak a jó sorozatok, és a téma érdekes, de a kretén harcjelenetek, és a szabályos időközönként betett lelkizések miatt folyamatosan léptettem.
6/10
fdenisa98 2020 júl. 07. - 20:54:55 6/10
(46/60)
Az első évad nekem sem jött be annyira. Elég uncsi volt és tele volt tini drámákkal. Viszont a 2 évadtól már kezdett jobb lenni. Tetszik hogy folyton harcolnak, nagyon jó kis csata jelenetek vannak benne. Viszont az tényleg fura hogy folyton mocskosan vannak fel öltözve és nincsenek olyan jelenetek amikor pl magukkal is foglalkoznak és próbálnak hétköznapi módon is kicsit viselkedni. Nekem amúgy be jött a sorozat, megérte el kezdenem.
lunula 2020 jún. 12. - 19:04:54
(45/60)
Az elején a tinis butaságok miatt nem tetszett, de gondoltam, hogy talán idővel jobb lesz, és lesznek karakterfejlődések - voltak is, mégis kissé csalódott vagyok. Biztosan sokan szeretik a sorozatot, persze nincs is ezzel semmi baj, nem vagyunk egyformák. Maga az alapötlet tetszik, és nem is szokásom félbehagyni sorozatot, viszont én még a felénél sem tartok, de hol így, hol úgy van némelyik karakter, érik őket traumák, mégis az oda-vissza fejlődésük inkább szappanoperába illő (ha nem csak az adott szituációt nézzük, hanem egészében, akkor válik furcsává). Ez nem egy buta vígjáték, és azt a kort élnénk, amikor nem telne sokból egy kis precizitás, valamint a felesleges, logikátlan dolgok kerülése. Néhol zavaró a nem természetes smink, mert meg lehetne oldani.
zbal 2020 máj. 07. - 09:19:51
(44/60)
mindjárt indul a hetedik évad. Itt találtam egy jó kritikát a sorozatról: https://www.filmtett.ro/cikk/the-right-thing-to-do-the-100-a-visszaterok-tevekritika/
10/10
volvos70 2019 máj. 14. - 18:39:41 10/10
(43/60)
nagyon várom a 6. évadot magyarul
Ton56 2019 ápr. 17. - 11:01:22
(42/60)
Nekem amúgy tetszik, bár jópár következetlenség akad benne
- Gerrard8 is említette: hibátlan fogak és smink, de közben napokig képesek koszosan-véresen ténferegni
- az a nyomorult űrállomás nemcsak egészben kibírta a leesést, hanem a "talpára" is esett
- lőfegyver űrállomáson ????
- tudnak autót vezetni?
stb stb

De nem ezért írok:
Tudja valaki, hogy Raven hogy került a Földre az 503 és 505 részek között?
Lex Ikon 2019 márc. 21. - 17:00:49 Előzmény gerrard8
(41/60)
Mivel a színészek nem éjjel nappal játsszák a szerepüket, azért nem lehet, hogy úgy menjenek az utcára, meg esetleg máshova játszani, ahogy a filmben hitelesen szerepelnének: bozontos szemöldökkel, pattanásos bőrrel, rossz fogakkal. Szerintem ha ennyi hiba van egy soriban, már nincs nagy baj. ;)
A Fény városának meg van oka és értelme, de ehhez végig kell nézni az évadot. :)